Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-11 / 160. szám

FOTÓ: FARAGÓ ZOLTÁN Tá borozok a Kárpát-medencéből Ez évben 17. alkalommal rendezte meg erdélyi, fel­vidéki, kárpátaljai, vajda­sági és anyaországi gye­rekek, illetve kísérőik részvételével táborát a Somosi Környezetnevelé­si Központ. Faragó Zoltáp Salgótarján-Salgóbánya. Molnár Zoltán, a Somosi Kömyezetnevelé- si Központ vezetője lapunk kérdé­sére elmondta, hogy a nagy múl­tú táborozáson átlagosan 55-60 ér­deklődő vesz részt évente, úgy­hogy már több mint ezer vendé­gük volt: Ez évben kereken hatvanan érkeztek Salgóbányára, az abonyl gyermektáborba. A fel­vidékiek Fülekről, Losoncról és Sőregről, a kárpátaljaiak Szalókáról és környékéről, az er­délyiek Oltszemről és Lupényból, a vajdaságiak pedig Magyar- kanizsáról jöttek. Utóbbi területen bácskatopolyai kapcsolataik is vannak a somosiaknak, de ők idén nem tudtak ellátogatni Salgó­bányára. Egyébként kölcsönösen is részt szoktak venni egymás kör­nyezet- és természetismereti jelle­gű táboraiban. A határokon inneni Magyarországot Baj, Ormos-bánya és Somoskőújfalu képviselte. A programokról szólva a ve­zető kifejtette: a hagyományok­nak megfelelően az érkezési nap programja mindig éjszakai túra. A továbbiakban felkeresték a Salgó és a Boszorkánykő, a Medves-fennsík, a Karancs ter­mészeti értékekben gazdag és szép tájait. A kirándulásokat délelőttönként tartották, délutá­nonként kézműves programok várták a táborozókat. A gazdag kínálatban szerepelt - a gyógy­növényekkel való ismeretek ré­szeként - rozmaringkrém készí­tése is. A résztvevők, felnőttek és gyerekek ezt a gyógyhatású készítményt vihetik majd haza ajándékba is. A tábor programját előadások is színesítették, volt múzeumláto­gatás és csillagászati bemutató is. Molnár Zoltán hozzátette: a kör­nyezetvédelmi központ minden évben két nagyobb programot szo­kott szervezni, a táborozás mellett a másik a Kis Fürkész nevet vise­lő országos környezetvédelmi ver­seny. Erre ez évben 110 csapat ne­vezett be, három internetes fordu­ló után a döntőt terepen tartották meg: a hagyomány szerint ez min­dig így történik. A versenyt min­den évben megrendezik, akkor is, ha nem sikerül pályázati pénzhez jutniuk, ilyenkor persze szeré­nyebbek a lehetőségek. Ez évben a Nemzeti Együtt­működési Alap támogatásával valósult meg a táborozás. Kö­szönhetően a gazdag program­nak és a gondos szervezésnek, maradandó élményt jelentett nem csak a résztvevő gyerekek­nek, hanem a kísérőknek is! Peking-Párizs, Nógrádon át fFolytatás az 1. oldalról.) NMH-TnforntáciÓ. Ami a részvételt illeti, feltétel, hogy csak 1975 előtt gyártott gépjárművek vehet­tek részt rajta. A tizenkét országon átvezető Peking-Párizs Rally, a világ egyik legkülönlegesebb autóverse­nye, amelyen csak a legalább negyven évvel ez­előtt gyártott gépjárművekkel le­het indulni. Ezen belül is külön kategóriát képeznek, a II.világhá­ború előtt gyártott járműcsodák. A105 indulónak - akik 26 ország­ból érkeztek - mintegy 14 ezer ki­lométeres távot kellett megtennie Kínán, Mongólián, Oroszorszá­gon, Fehéroroszországon, Len­gyelországon, Szlovákián, Ma­gyarországon keresztül. Innen a verseny Szlovénián, Olaszorszá­gon, Svájcon és Franciaországon keresztül - változatos útviszonyok mellett - érkezik Párizsba. A La France Tourer Speedster, American La France, Rolls Royce, Bentley, Chevrolet, BMW, Lancia, Buick Super és más járműcsodák utasai - a nemzetközi veteránsereg - Heves me­gyében Gyöngyösön a Fő téren tartott egy kis pi­henőt a mátrai verseny után, innen indultak to­vább Budapestre. A következő gyorsasági sza­kaszt Budapest és a szlovéniai Maribor között bonyolítják. H. Szabó Sándor felvételei Péter-Pál napja alkamából július 2-án Péter-Pál-napi búcsú helyszíne volt a Karancs-hegyen lévő Szent Margit kápolna. Volt, aki gyalogosan zarándokolt el ide, de volt olyan is, aki terepjárón érkezett. A za­rándokok közösen elénekelték a Karancs Himnuszt, majd Szőllős Géza, a Karancs Kápolna Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követte Baksa Sándor karancslapujtői polgár- mester beszéde. A szentmisét dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke celebrálta. A szertartás után Bállá Mihály ország- gyűlési képviselő úr mondott köszön­tőt, majd a résztvevőkkel közösen meg­koszorúzta a kápolna mellett álló tria­noni emlékművet. A házigazda Karancslapujtő Község Önkormányzata mindenkit megvendé­gelt egy tányér gulyáslevessel. Karancskeszi IKSZT D* r Is i| r ■ 1% Ml IIACII IIHii ! UUyglI Vilii I vlvl I dlilUI

Next

/
Thumbnails
Contents