Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-30 / 151. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER „N ők kékben”: egy tárlat, amely erőt ad Salgótarján. Július 29-ig - hét­köznap 8 és 18 óra között a Jó­zsef Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában tekinthető meg a „Nők kékben” című kiállí­tás, amelynek fotóanyagát - az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) hálózati tagszervezete­ként - az Abigél Közhasznú Egyesület hozta Salgótarjánba. A tárlat öt nő, négy autista gyerme­ket, fiatalt nevelő, gondozó anya és egy autista lány mindennapja­it mutatja be. A kiállítás célja megmutatni, hogy auüsta gyer­mek mellett is lehet teljes életet élni, erőt adva mindazoknak, akik ilyen vagy más fogyatékos­sággal élő gyermeket nevelnek. A tárlatot Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke nyitotta meg a József Attila Műve­lődési és Konferencia Központ Üvegcsarnokában. A rendezvé­nyen köszöntőt mondott Dániel Zoltán, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere is. Gerhát Karina „Soha többé holokausztot!” A város önkormányzata ál­tal 2012-ben helyileg védet­té nyilvánított zsidó teme­tőben emlékeztek nemrég az 1944-ben Szécsénybó'l és térségéből koncentrációs táborokba - Auschwitzba és Guskirchenbe - hurcolt, majd ott elpusztított zsi­dókra. Szenográdi Ferenc Szécsény. Az 1948-ban felállított emlékműnél - amelyen 301 már­tír zsidó neve olvasható - lerótták kegyeletüket a hősi halottak hoz­zátartozói, a szécsényiek és más településről érkezők, akik elítélik a zsidók ellen elkövetett kegyet­lenségeket. A megjelenteket - má­sok mellett Stayer Lászlót, Szécsény polgármesterét, Davidovics László rabbijelöltet, Szilágyi Gábor kántort és Bauer Jó­zsefet, a Balassagyarmati Zsidó Hitközség vezetőjét - Tóthné Römer Klára, a Salgótarjáni Zsidó Hitközség vezetője köszöntötte. A gyászima után Stayer Lász­ló köszöntőjében kiemelte, hogy a táborokba hurcolt zsidók mél­tóságteljesen, reménykedve vi­selték sorsukat. „Sajnos a re­mény szertefoszlott, nagy ré­szük többé nem tért haza. Szécsényben nincs zsinagóga, amely a II. világháború előtt a zsidóság szent helye volt, s nincsenek már azok a becsüle­tes zsidó emberek, akik annak idején a zsinagógába jártak. Nincsenek, mert nagy részük a holokauszt áldozata lett - fo­galmazott a városvezető. Davidovics László fájó szív­vel állapította meg, hogy már nincsenek az emlékezők között a holokauszt túlélői. Elhunyt Ács Irén - aki annak idején kezdeményezője volt a szécsényi megemlékezések megszervezésének - és Blumberger Katalin is. Mint mondta: „Itt vagyunk, mert kö­telességünk emlékeznünk hősi halottainkra”. Elismerően szólt arról a központi intézkedésről, hogy felújítják a zsidó temető­ket. Felidézte a holokauszt bor­zalmas idejét, amikor a zsidók­nak gyűlöletben, megaláztatás­ban volt osztályrészük, majd haláltáborokba vitték őket. Idé­zett Ács Irén könyvéből, misze­rint a tűz, amely fényt és mele­get ad, elpusztítója lett sok mil­lió ember életének. Hangsúlyozta, mennyire fon­tos, hogy a fiatalok megismer­jék a holokauszt valós történé­seit. Utalt a Saul fia című Os- car-díjas filmre, amely érzel­mileg közelebb hozza az embe­rekhez történelmünk ezen kegyetlen korszakát.- Emlékezzünk hatmillió ár­tatlanul elhurcolt zsidóra - köztük a hatszázezer magyar­ra -, hogy soha többé ne legyen holokauszt! Az emlékük, ne­vük legyen áldott...! - zárta szavait Davidovics László. A gyászszertartást követően a jelenlévők néma csendben adóztak az áldozatok emléke előtt, majd elhelyezték az em­lékműnél az emlékezés kavi­csait. LEGO Mindstorms programozó tehetseggondozo műhely A DIDAKTIKA Egyesület hagyományosan ebben az évben is megszervezte ál­talános iskolásoknak szó­ló robottechnikai komp­lex tehetséggondozó mű­helymunkáját az Emberi Erőforrások Minisztériu­ma pályázatán NTP- MTTD-15-0223 kódszám­mal nyert 1400000 Ft tá­mogatás segítségével. LEGO robot programozás, nem­csak az informatikai, hanem a matematikai és műszaki kom­petenciákat is magas szinten fej­leszti valamint lehetőséget te­remt a kommunikációs képes­ségek kibontakoztatására, a kö­zösségfejlesztésre. A 2015/2016. tanévben megszervezett mű­helymunkán Salgótarján térsé­géből vehettek részt tanulók, akik jelentkezés és beválogatá- si folyamat útján kerülhettek be a programba. A program ebben az évben két csoportban működött össze­sen 24 tehetséges tanuló bevo­násával, akik a LEGO MINDSTORMS EV3 rendszer al­kalmazásával vehettek részt az izgalmas foglalkozásokon. A műhelymunkát június hónap­ban háromnapos tábor zárta, amely Egerben került megszer­vezésre. A program immár ha­gyományosan hat éve kerül megszervezésre az egyesület ál­tal, saját tehetséggondozó prog­ram, munkafüzet került kidol­gozásra, a komoly technikai fej­lesztésekkel sikerült elérni,, hogy több komplett robot fejlesz­tő eszközzel és a hozzá tartozó számítógépekkel is rendelkezik a szervezet, jelen pályázat segít­ségével az eszközök fejlesztése tabletek beszerzésével gazdago­dott. Ez az infrastruktúra lehe­tővé teszi, hogy a foglalkozáso­kon akár négy csoportban is tör­ténjen a programozói munka. A EMKM (ROFORRAS TÁMOGAT/tSKtZtCÖ ^Tehetség Éro^ran’ < Qt MmmmMmMA OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ ------nfttm HIR DETÍS ISMERJ MEG EGY UJ BARÁTOT! v V

Next

/
Thumbnails
Contents