Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-25 / 147. szám

Nem indulhat Európa uga. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) el­utasította a Galatasaray felleb­bezését, így a török klub egy évre szóló eltiltása életbe lép, vagyis nem indulhat a labda­rúgó Európa Liga 2016/2017- es szezonjában. Az isztambuli együttest a pénzügyi fair play szabályok megszegéséért bün­tette meg korábban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), melynek döntését a CAS most helyben hagyta. A sportdöntő­bíróság azzal indokolta az ál­lásfoglalását, hogy az UEFA el­járása mindenben megfelelt az előírásoknak. A Galatasaray a Török Kupa megnyerésével harcolta ki az EL-indulás jogát, most azonban biztossá vált, hogy nélküle rendezik meg a sorozatot. Szerződést hosszabbítottak labdarúgás. Négy évvel meghosszabbította szerződé­sét Jamie Vardy, az angol baj­nok Leicester City válogatott labdarúgója.- Mindkét fél reméli, hogy ez a bejelentés véget vet a Jamie jövőjével kapcsolatos ■ legutóbbi spekulációknak, és megerősíti hosszú távú elköte­lezettségét a Leicester iránt - áll a klub honlapján megjelent közleményben. A brit sportsajtó értesülései szerint a 29 éves csatár több klub érdeklődését is felkeltette, de leginkább az Arsenal akarta megszerezni. Vardy az elmúlt bajnoki szezonban 24 találattal a Premier League góllövőlistájá­nak második helyén végzett. A támadójátékost 2012-ben szer­ződtette az akkor még másod- osztályú Leicester a negyedik li­gába feljutó Fleetwood Towntől. ★ ★ * A francia válogatott csatár, Antoine Griezmann egy évvel meghosszabbította a szerző­dését az Atlético Madrid lab- darúgócsapatánál. A Bajno­kok Ligája-ezüstérmes klub közleménye szerint a 25 éves támadójátékos új megállapo­dása 2021-ig szól. A 2014-ben igazolt Griezmann az elmúlt két szezonban több mint 50 gólt szerzett madridi színek­ben, jelenleg pedig tagja az Európa-bajnokságon házigaz­daként nyolcaddöntős francia válogatott keretének. Az Atlético májusban hosszabbí­totta meg Tiago Mendes és Sa- ‘ ul Níguez szerződését, és a kö­zeljövőben Fernando Torres és Gabi is aláírhatja új megál­lapodását. Mindenki kitett magáért ATLÉTIKA III. Gyermek és újonc verseny, Eger Tizennégy utánpótlás ko­rú versenyzőjét is elindí­totta a rangos egri gyer­mek és újonc versenyen a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC). A nógrádiak a négy arany mellett to­vábbi öt érmet is elhoztak a rangos mezőnyben,és valamennyi szakágban bizonyítottak. Az egyesület a rendezvény kö­zelsége és erős mezőnye miatt ki­emeltversenyenként kezeli az eg­rit, így mindhárom edző mozgó­sította a legjobbjaikat. A salgótar­jániakon és a hazaiakon kívül a miskolciak, a kazincbarcikaiak, a hatvaniak, a váciak, a gödöllői­ek, a szolnokiak és a debreceni­ek is kihasználták a versenyzési lehetőséget, de még a fővárosból is érkeztek a hevesi megyeszék­hely rekortán pályájára. A SAC-osok négy aranyérmet szereztek, ezek közül a szerve­zők, és a korosztályos szövetségi kapitány is Bartkó Virág 600 mé­teres futását tartotta a legértéke­sebbnek, hiszen ezt az ered­ményt választották az egész ver­senynap legjobb lány eredményé­nek. A nógrádiak egyébként kö-. zéptávfutásban remekeltek inkább, Kovács Gyöngyvirág szin­tén 600 méteren, míg Simkó Má­té Boldizsár és - a korcsoportjába csak jövőre benövő - Oláh Bátor 1000 méteren nyert. A többiek is kitettek magukért, voltak, akik szépen faragtak egyéni csúcsaik­ból, de voltak, akik most először léptek műanyag borítású pályára. A SAC atlétáinak eredményei. 13 évesek. Lányok. 300 méter: 3. Gulya Liliána 49,8 mp. 600 mé­ter: 1. Bartkó Virág 1:43,6 perc. Távolugrás: 5. Gulya Liliána 439 cm. Fiúk. 60 méter: 4. Juhász Áron 8,5 mp. Távolugrás: 4. Ju­hász Áron 464 cm. 12 évesek. Lányok. 600 méter: 1. Kovács Gyöngyvirág 1:50,2 perc ... 3. Halasi Hanna 1:58,0.11 évesek. Lányok. 60 méter: 1. Markovics Anna 10,2 mp. 300 méter: 5. Bőhm Hanna 58,7.600 méter: 2. Tajti Eszter 2:14,7 perc. Távolug­rás: 6. Markovics Anna 314 cm. Kislabdahajítás: 3. Markovics Anna 24,76 m. Fiúk. 1000 méter: 1. Simkó Máté Boldizsár 3:28,8 perc. 10 évesek és fiatalabbak. Lányok. 60 méter: 7. Nagy Vero­nika 10 mp. 300 méter: 4. Nagy Veronika 58. 600 méter: 3. Tóth Enikő 2:10,1 perc ... 5. Hegedűs Flóra 2:25,1. Fiúk. 60 méter: 8. Papik Zétény 10,3 mp. 1000 mé­ter: 1. Oláh Bátor 3:34,6 perc ... 4. Papik Zétény 3:57,5. Hét év börtönbüntetésre ítélték labdarúgás. Hét év letöltendő börtönbüntetésre ítél­te csütörtökön a bukaresti törvényszék Dumitru Dragomirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) volt elnökét, akit a román bajnokság televíziós közvetí­tési jogainak eladása során elkövetett adócsalás, sik­kasztás és pénzmosás miatt találtak vétkesnek. A csütörtökön kihirdetett ítélet első fokon született, nem jogerős. Dragomir négy cikluson keresztül, 1996- tól 2013-ig vezette a román bajnokságot szervező ligát. Őt 2014 áprilisában vették őrizetbe, miután az ügyész­ség meggyanúsította, hogy 2011 és 2013 között 3 millió euróval károsította meg az LPF-et azáltal, hogy a három szezonra szóló televíziós közvetítési jogok értékesítése­kor fiktív cégeket iktatott közbe, és az ezek által felszá­molt jutalék egy részét eltulajdonította. A vádhatóság szerint a liga 12,1 millió lejt (842,2 millió forintot) fizetett ki fiktív szolgáltatásként a vele szerződés­ben álló egyik cégnek, amely később más fantomcégeknek utalta az összeget, ezt követően készpénzként került vissza a pénz az érintett személyekhez, köztük Dragomirhoz. Az ügyben összesen 40 személy ellen emeltek vádat. A román futball volt vezetői ellen tíz nappal ezelőtt egy másik első fokú bírósági ítélet is született. Eszerint Dragomirt és Mircea Sandut, a Román Labdarúgó Szövet­ség volt elnökét három év felfüggesztett börtönbüntetés­re ítélték amiatt, hogy 2011-ben jogtalanul zárták ki a ro­mán élvonalból az Universitatea Craiova csapatát. Akár nagyobb is lehet a londoninál a magyar csapat Rio 2016. A riói magyar csapat létszáma elérheti vagy meg is haladhatja a londoniét - fejezte ki remé­nyét Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Magyar Telekommal közösen az olimpia nemzetközi napján, csütörtökön tartott saj­tótájékoztatón, amelyen a cég többek között bemu­tatta új támogatottjait. A MOB-elnök emlékeztetett rá, hogy 20-22 sport­ágban lehet magyar induló, és összességében ösz- szejöhet a négy évvel ezelőtti 157-es létszám, illet­ve akár még nagyobb is lehet a csapat, ami azért is kiemelendő, mert Londonban a vízilabdázók mellett ott voltak a férfi kézilabdázók is, akik ele­ve növelték a létszámot. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom el­nök-vezérigazgatója gratulált a magyar labdarúgó­válogatott „nagyszerű szerepléséhez”.- Az ország ma még focilázban ég, de alig több mint egy hónap múlva fellobban Rióban a láng, és megkezdődik a világ legfontosabb sport- eseménye. Ilyenkor a versenyzőknek már pon­tos programjuk van, a sikerhez azonban elen­gedhetetlen a megfelelő háttér biztosítása is - mondta, hangsúlyozva, hogy sportolók most is számíthatnak rájuk. Emlékeztetett rá, hogy a Magyar Telekom a MOB platina fokozatú támogatója, s immár a hatodik ciklusban áll az olimpiai bizottság mögött. Mint mondta, a MOB, a Ferencváros labdarúgó- csapata, a veszprémi kézilabdázók és az úszó Cseh László mellett új - egyéni - támogatottjaik vannak: az úszó Gyúrta Dániel és Szilágyi Liliána, a paraúszó Adámi Zsanett és a kajakos Kämmerer Zoltán vált ezúttal a Telekom Csapat tagjává. Előb­bi kettő nem volt ott az eseményen, mert éppen a római Hét Domb versenyen vesz részt. Borkai Zsolt is gratulált a magyar futballcsapatnak.- Régóta vártunk erre az érzésre. Remélem, ez­zel a lendülettel eljutunk majd a riói olimpia vé­géig és sikeres csapattal jöhetünk haza - mondta. Hozzátette, kevesebb mint 50 nappal a rajt előtt minden olyan kezdeményezés, amely ráirányítja az olimpiára figyelmet, jó és hasznos.- Úgy érzem, az a lendület, amely ma Magyar- országon a sport tekintetében van, ki fog tartani riói játékok végéig - folytatta. Bánhegyi Zsófia, a telekommunikációs cég cso­portkommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy megújították a szurkolói szív kampányukat, mely­nek keretében a versenyzők kapnak egy-egy szí­vet, a szurkolók pedig egy alkalmazáson keresz­tül dobbanásokat küldhetnek nekik. Elmondta, hogy a labdarúgó-válogatott ferenc­városi játékosainál is van ilyen, és a drukkerek szerdáig 700 ezer szívdobbanást küldtek a fut­ballistáknak. A sajtóeseményen hét olimpikon kapott hét korábbi bajnoktól ilyen szívet: Kovács Zsófia tornász Kovács Ágnestől, Péni István sportlövő Hammeri Lászlótól, Kämmerer Zoltán kajakos Hesz Mihálytól, Zsivoczky-Farkas Gyöngyi hét- próbázó Magyar Zoltántól, Csernoviczki Éva cselgáncsozó Kovács Istvántól, Tobai-Sike Re­náta sportlövő Berki Krisztiántól és a paraúszó Adámi Zsanett Becsey Jánostól. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke azt mondta: fontosnak tartja, hogy a paralimpiáról is minél több szó essen.- 2024-ben olimpiát és paralimpiát is szeret­nénk rendezni. Egységesen kell kezelni az olimpi­konokat és paralimpikonokat, e nélkül nem lehet sikeres a pályázat - tette hozzá. Mint mondta j'elenleg 37 fős a magyar riói paralimpiai csapat, ez négy fővel több, mint Lon­donban volt, de az MPB-ben bíznak benne, hogy még pár kvóta összejöhet.

Next

/
Thumbnails
Contents