Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
2016-06-11 / 135. szám
E különös, sőt egyenesen meghökkentő kijelentést hatszor is leírta Karaffa Gyula „Most akkor mi van.!?” című nemcsak terjedelmes - kilenc (!) könyvoldalt oldalt kitevő - de gondolatilag is a legátfogóbb, több évtizedes társadalmi tapasztalatokat megjelenítő versében, pedig valójában éppen az ellenkezőjét gondolja. „A vers az minden” - mondta, beszélgetőtársa dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyetemi adjunktus, szerkesztő kérdésére válaszolva a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház rendezvényén. A Palóc Parnasszus szerkesztősége a „Tartozásaim gyűlnek...” című lírakötet megjelenése apropóján hívta meg Salgótarjánba a Nyugat-Nóg- rádban, Nagyorosziban élő költőt. Az estet hangulatilag néhány - P. Kerner Edit és Sándor Zoltán előadóművészek, a Zenthe Ferenc Színház tagjai által értően tolmácsolt - Karaffa-versek alapozták meg, majd Gréczi- Zsoldos Enikő vázolta a vendég változatos, sokféle élménnyel teli életútját, sokoldalú munkásságát, az átlagostól alaposan eltérő személyiségét. Az érintett - a jellemzéssel egyetértve - alkalmasint kommentálta, kiegészítette az elhangzottakat. A mindvégig érdekes, tanulságos diskurzusból sok minden kiderült a hallgatóság számára. Mindenekelőtt rögzültek a tények, de felszínre került jó néhány, a szerző szellemi műhelyébe elvezető, kulisszatitkait feltáró gondolat is. Krasznai (Karaffa) Gyula 1964-ben Nyíregyházán született, ott és Pócspetriben gyerekes- kedett, nőtt fel. Versírással 1980- ban egy iskolai pályázat keretében próbálkozott meg. Első verse országos orgánumban, a Mozgó Világban 1987-ben látott napvilágot. Tagja lett a megyei írócsoportnak, írásait akkoriban elsősorban a Kelet-Magyarország és A Szerda társa ság Irodalmi Kávéházban balról Jobbra: Karaffa Gyula, dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, P. Kemer Edit és Sándor Zoltán. Alul: a magánkiadású verseskötet borítófotóját is a költő készítette „féldrágakövekről". a vers az semmi Verseiből is érződik - de az irodalmi kávéházban meg is erősítette - hogy belső késztetésből ír, az igazság kimondásának szándékával fogalmazza, s osztja meg másokkal is mondandóját. A Hamvas Béla és Márai Sándor képviselte szellemiség, moralitás, tudás, teremtő szenvedély, embertisztelet tulajdonít a mind a mély gondolatok, érzelmek kifejezése szempontjából, mint humorforrásként a nyelvnek, minthogy - különösen a magyar - rendkívül kifejező. S ez igaz a tájnyelvekre is. Karaffa Gyula véleménye szerint az irodalomban az úgymond hagyományos verselés veszíteni látszik jelentőségből, pedig a kötött forma - annak ellenére, hogy a próza és a líra közelít egymáshoz - az alapja a költészetnek. Toliforgatóként sajnálattal konstatálja, hogy nagy a távolság - nem térben - Budapest és a vidék irodalma között, s az is a „szív- fájdalmai” közé tartozik, hogy csökken a művészet, az irodalom rangja, hatása. Manapság még az értelmiségiek is egyre kevesebbet olvasnak. A fogyasztói társadalom más irányba ösztönöz, másfajta értékrendet sugall. S a szülői példa, a trendekhez igazodó követelményrendszer természetesen hatással van a gyermekekre, a felnövekvő nemzedékekre is. „Számomra az élet élményét ez az el nem érhető (a hobók, csövesek, csavargók által vállalt) szabadság adja, és az, hogy vágyókra, hogy keresem, illetve tudom, hogy vár rám. Valahol.-..” Hz az őszinte kitárulkozás - amely az egész új kötetét jellemzi - Karaffa Gyula „Prózai én” című „verséből” való. Abból az - irodalmi est keretében szintén elhangzott - írásából, amely bizonyára nem véletlenül került a könyv legvégére mintegy csattanós epilógusként, a szerző köznapinak aligha tekinthető szuverén, eredeti l gondolkodás- és magatartásmódja összegzése- ként. Ugyanis úgy érzi, hogy ha net^n már nem írna többet, már akkor is sok mindent sikerült elmondania az emberről, a világról... Csongrády Béla a Szatmári Szemle közölte. Huszonkét évvel ezelőtt költözött Nógrád megyébe, s különösen az utóbbi másfél évtizedben publikált sokat az Agria, a CET, az Irodalmi Szemle, a Napút, a Palócföld, a Polisz, a Tekintet és más - nyomtatott és a világhálón olvasható - lapokban, különböző antológiákban. Működtetője, szerkesztője a tizenegyedik évfolyasági székhelyű Spangár András (1678-1744) nógrádi születésű jezsuita szerzetes nevét viselő irodalmi kör könyvsorozatában láttak napvilágot. A kör díját egyébiránt ő maga is elnyerte: 2005- ben. Tagja a váci Dunakanyar Népművészeti Egyesületnek, annál is inkább, mert egy ideje a magyar hagyományokat őrző bőrdíszműveket, használati tárlattenyésztéssel foglalkozva sajtféleségeket, húsárukat állít elő. Szeret játszani palócdudán, amelyhez a tömlőt már maga készítette. A palóc karikások nyeleihez már kiválasztotta és szárítja a szilvafát. Felesége, Krasznainé Konczili Éva pedagógus, rajzszakosként két könyvét is illusztrálta. Négy immár felnőttkorú gyermeket neveltek fel. zsinórmértéknek számít számára, de - Istenhívő lévén - az alkotásnak szakrális erkölcsi parancsai is vannak. A kötetben - mint Gréczi-Zsoldos Enikő is rámutatott - jól csoportosítható versek találhatók. Ilyenek az önvallomásszerű versek, a hitvalló ars poeticák, a férfias karakterű én-versek, vagy a szabadságigenlő költemények. Szerzőjük nagy jelentőséget mában járó Börzsönyi Helikon című internetes irodalmi művészeti folyóiratnak. Eleddig két mesekönyve - az „Épphogy csak beszólok” és a felnőtteknek szánt „Csunnyamesék” - alig ismert magyar szólások nyomán jelent meg, válogatott versei „Pipafüst” címmel az általa (is) alapított rétgyakat is készít, kérésre felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt átadja, oktatja is a szakmai fogásokat. Korábbi időszakaiban a legkülönösebb az a tizennégy év volt, amelyet egy zárt elmegyógyintézetben töltött hivatásos őrként. Természetközeli emberként jelenleg is gazdálkodik, álEgy boldog ember Az alábbiakban nem Móricz Zsigmond 1935-ben megjelent regényének főhőséről lesz szó. És nem is olyan boldogságról, amelyet Joó György tiszaháti paraszt- gazda elmesél a könyv hasábjain. A Baglyasalján élő Csépe Ferenc másként és másért boldog. Az ő örömét grafikáinak, festményeinek első kiállítása magyarázza, annál is inkább, mert erre a számára mérföldkőnek számtó eseményre hatvanhat (!) éves korában került sor a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium (SÁIK) Petőfi Sándor Tagiskolájában az Acélgyári úton. Az Apcról származó Csépe Ferenc negyvenöt esztendőn át fizikai munkával kereste a kenyerét részint Magyarországon, részint külföldi munkavállalóként. Már fiatal korában kedvet érzett a rajz, a festészet iránt s jelentkezett is a képzőművészeti főiskolára, ahol olyan hírességek, mint Barcsay Jenő, és Domanovszky Endre juttatták el a második fordulóig. Végül is nem nyert felvételt, s így Iványi Ödön salgótarjáni festőművész szakkörében igyekezett pallérozni tehetségét. Később a munka, a családfenntartás terhei mellett nem tudott folyamatosan hódolni kedvAz alkotó festényeit és grafikáit állította ki telésének, s értelemszerűen egyre csak tolódott bemutatkozásának ideje is. De elérkezett, minthogy a Petőfiben működő iskolagaléria í biztosította ennek feltételeit. A tárlat megnyitóünnepségén megjelenteket Magyarné Földi Erika tagintézmény-vezető köszöntötte, majd a tanulók Csépe Renáta által összeállított kedves, hangulatos műsora - amelyben bemutattak az építőmunkás Csépe Fe- I renc életéből néhány elképzelt jelenetet az ő verseinek felhasználásával is - következett. A diákok produkciójának részeként fellépett SimonffyMáté (klarinét) és Péter (fagott), a kiállító alkotó két zenét tanuló unokája is. Botos Zoltán festőnűvész - aki viszont sok egyéni és csoportos tárlat részese volt már az elmúlt évtizedekben - vállalkozott Csépe Ferenc munkásságának és a falakon látható műveinek méltatására. Ünnepinek nevezte ezt az alkalmat, amikor pályatársa és barátja a közönség elé állhatott. Hangsúlyozta rajztudását, merthogy a vonal - mint érthető, tiszta beszéd - egyike a legősibb kifejezési formáknak. A másik jellemzője Csépe Ferenc alkotásainak a kolorizmus, a harmonikus színvilág. Művei egy másik ember világába vezetnek be - akár családtagjait, akár az ő szemével láttatott élményeket örökítette is meg, akár szubjektív érzelmeket, gondolatokat is sugall - egyszersmind rólunk, valamennyiünkről is szólnak - emelte ki Botos Zoltán és kifejezte abbéli reményét, hogy ez a kiállítás csak nyitánya egy folyamatnak és ösztönzést, lendületet ad pártfogoltja pályaképe kiteljesedéséhez. Csépe Ferenc meghatottam boldogan mondott köszönetét mindenkinek, akinek bármilyen szerepe volt debütálásában, amely révén talán sikerül kilábalnia az ismeretlenségből... Hát igen, ahogyan a közmondás tartja: jobb későn, mint soha. Cs. B. Csépe Ferenc első kiállításán Kiállítás lemezborítókból Márton Rezső háttérinformációkat nyújt a kiállításhoz és a zeneszámokhoz. A kivetítőn a meghívó látható. Nehéz lenne felsorolni, hogy hányféle, milyen műfajú kiállítást rendeztek már az elmúlt évek során a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Galériájában. Az viszont egészen biztos, hogy a jelenlegi kuriózumnak számít több szempontból is. Azzá teszi a jellege - minthogy lemezborítók láthatók a paravánokon és a tárlókban - de nem mindennapos a „Sírfelirat” cím sem. S akkor még ott van ráadásnak a kiállító személye, Márton Rezső angoltanár, pedagógiai szakos előadó, aki rockmuzeológusnak nevezi, nevezteti magát. Mindezt hangsúlyozta Nagy Mónika, az intézmény igazgató- helyettese is, amikor köszöntötte a kiállításon megjelent közönséget és a főszereplő Márton Rezsőt, akinek - nem mellesleg - a könyvtár éppen a minap adományozott támogatói díjat magas színvonalíj szakmai munkájának elismeréseként. Nevezett életében ugyanis központi szerepet játszik a tanítás és a tudásátadás. Az utóbbit a könyvtárban is évek óta bizonyítja különféle elnevezésű zenés klubok rendszeres működtetésével. Az angol progresszív rock fénykorának lemezborítóiból rendezett kiállítást megnyitásakor Kelemen József művésztanár ugyancsak elmondta gondolatait. Életrajzi elemekkel átszőtten idézte fel a Márton Rezsőhöz fűződő kapcsolatait, amelyek kialakulásában nem kis szerepe volt a mindkettőjük által kedvelt zenének. Szólt arról is, hogy véleménye szerint a borítók milyen tartalmi és formai információkat hordoznak, sugallnak. Elemezte az erre az alkalomra készült meghívó expresszív, tagadhatatlanul meghökkentő karakterét, amely azonban szinkronban van azzal a muzsikával, amelyre utal. Ezt igazolta Márton Rezső is, amikor egyrészt felvázolta ezen érdeklődési körének kialakulását, másrészt korszakolva mutatta be az angol nyelvű rockzene sajátosságait, kiemelkedő képviselőit, s elemezte az általa lefordított szövegeket is. Az élmény úgy vált teljessé, hogy egymás után hangzottak el angol nyelvű részletek a borítók révén fémjelzett számokból. csébé Érdeklődők szemlélik a könyvtári galéria különleges látnivalóit
