Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-10 / 108. szám
Felfüggesztették a Chevrolet amerikai autók bevitelét Iránba Felfüggesztették a Chevrolet márkájú amerikai gépkocsik bevitelét Iránba - jelentették helyi hírforrások. Értesülések szerint az iráni ipari minisztérium honlapján az amerikai autók bevitelére létrehozott oldalon vasárnap óta nem lehet rendeléseket leadni. Korábban az iráni hatóságok 24 Chevrolet modell behozatalát engedélyezték harmadik országon keresztül. Az intézkedésre hatással lehetett az, hogy Ali Hamenei ajatolláh, az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb politikai és vallási vezetője múlt hét szerdán, több ezer munkás előtt élesen bírálta az amerikai autókat. Az ajatolláh szerint a Chevrolet-kat még az amerikaiak sem használják, mert túl sokat fogyasztanak és túl nehezek. Ennek fényében miért importáljon ilyen autókat Irán - tette fel a kérdést. Iránban nincsenek amerikai gépkocsik, kivéve azokat, amelyek az 1979-es iszlám forradalom előttről maradtak meg, illetve amelyek a szigorúan korlátozott szabadkereskedelmi övezetekben közlekednek. Az iráni atomprogramról szóló megállapodás januári hatályba lépése után a nemzetközi közösség több gazdasági és pénzügyi szankciót feloldott Teheránnal szemben. Az Egyesült Államok azonban csak részben oldotta fel gazdasági büntetőintézkedéseit a perzsa állammal szemben, amellyel 1980 óta nincsen diplomáciai kapcsolata. Miközben Teherán európai és ázsiai autógyártókkal, köztük a Re- nault-val, a Peugeot-val, a Volkswagennel, a Mercedes-Benzzel és a Fiattal tárgyal az autógyártás iráni megkezdéséről, illetve folytatásáról, a perzsa államban novemberben betiltották az amerikai termékeket, amit az amerikai szimbólumok jelenlétének felszámolásával indokolt az iráni hatalom. Minden idők legerősebb TT modelljét küldi versenybe az Audi, amelynek új fejlesztésű, öthengeres erőforrása 400 lóerőt teljesít, s semmi mással össze nem téveszthető hangon szól. A Coupé és a Roadster a Pekingi Autószalonon tartotta világpremierjét. Erőteljes orr, nagyméretű légbeömlő nyílások, mélyre nyúló első légterelő és rögzített hátsó szárny - az Audi TT RS mindjárt az első pillantásra egyértelművé teszi, mekkora erő rejtőzik áramvonalas karosszériája alatt. Új fejlesztésű, öthengeres alumíniummotorja 400 lóerős, vagyis 60 lóerővel teljesít többet elődjénél, tekintélyes, 480 newtonméter maxi-, mális fbrgatónyomatékát pedig az első és a hátsó kerekekre továbbítja. A kerekek • lehető legkisebb hajtásból eredő megcsúszása (kipörgés) melletti maximális gyorsulásról kipörgésgátlö gondoskodik, a Coupé így álló helyzetből mindössze 3,7, míg a Roadster 3,9 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra - ennél gyorsabb még egy sorozatgyártású TT sem volt. A brutális gyorsulást - valóságos zeneként a lóerőrajongók fülének - az öthengeres motor jellegzetes hanghatásai kísérik, amelyek a kipufogórendszer két nagyméretű ovális végcsővén hangzanak fel. A far további különlegessége az új, háromdimenziós hatású OLED-lámpa- testek, amelyek első ízben itt jelennek meg az Audinál a sorozatgyártásban. Mindössze 1,34 méteres magasságával az Audi TT RS szorosan tapad az aszfaltra, éppoly könnyedén, mint amilyen biztosan uralva a kanyarokat. Kormányzása közvetlen visszajelzései révén pilótája szinte eggyé válhat az úttal, s forgassa bármilyen intenzíven is a kiváló fogású sportkormányt, a mélyre épített és határozottan kiformált oldalpárnákkal kialakított sportülések biztos pozíciót nyújtanak számára. A Roadster esetében elegendő egy gombnyomás a nyitott autózás élvezetéhez, amely nyomán vászonteteje - mintegy 50 kilométer/óráig akár menet közben is - automatikusan nyílik. A TT RS utastere is különösen sportos stílusú, alumínium vagy szénszálerősítésű műanyag (karbon) elemekkel illetve „RS” feliratokkal kiegészítve. Akárcsak az R8 modellekben, a vezető itt is közvetlenül a kormánykerékről, gombnyomással indíthatja be a motort - egyértelmű utalásként a versenysport világára. A menetdinamikai szabályozó- rendszer szintén ilyen különleges, úgynevezett szatellit-kezelőelemmel vezérelhető, igény szerint négy üzem- módban változtatva a TT RS alapvető karakterét, a hangsúlyosan kényelmestől egészen a kifejezetten sportosig. A kijelzők egyértelműen a vezetőre összpontosítanak. Minden fontos információt a teljes egészében digitális Audi virtual cockpit 12,3 col képátlójú kijelzőfelülete gyűjt össze, a sebességtől a fordulatszámon át, egészen a navigációig. Sőt, igény szerint RS-specifikus képernyő ad tájékoztatást a gumiabroncsok légnyomásáról, a pillanatnyi forgatónyomatékról és a nehézségi gyorsulással (g) kifejezett, éppen ható erőkről. A fórdulatszámha- tár elérésekor kapcsolásjelző hívja fel a pilóta figyelmét, hogy a kormánykerék kapcsolóbillentyűjével vagy a sebességváltókarral váltson feljebb. Ennek feltétele, hogy az alsó fokozataiban sportosan rövidre áttételezett, kettős tengely- kapcsolós váltómű manuális üzemmódja legyed aktív. Legyen éppen szó parkolóhely-keresésről, utazási vagy közlekedési információkról, üzemanyagárakról vagy időjárás-jelentésről, online-hírekről - az Audi connect sokrétű szolgáltatással jelenik meg a fedélzeten. Az utasok akár csetelhetnek is menet közben, s a rendszer kívánságra fel is olvassa a híreket. Az okostelefon és a táblagép WLAN- hotspot segítségével csatlakozhat az internetre, a mobilkészülék bizonyos alkalmazásai pedig közvetlenül az Audi virtual cockpit kijelzőfelüíetén jelenhetnek meg, A középkonzol rekeszében a készülőin nduktív módon tölthető, miközben a jármű külső antennájára csatlakozva kínál kedvezőbb vételt, s hangvezérléses utasításokra teremt összeköttetést a kívánt beszélgetőpartnerrel. Praktikus megoldás a Roadster telefon- kihangosítójának a biztonsági öv hevederében működő mikrofonja, amely mindenkor jó hangminőségű beszélgetéseket tesz lehetővé. Motorgyár épül Lengyelországban A Daimler motorgyárat készül létesíteni Lengyelországban, a terv megvalósítása azonban még „keretfeltételek” teljesítésétől, többek közt támogatások jóváhagyásától függ - közölte a német gépkocsiipari konszern. A közlemény szerint a Wroclav közelében lévő Jaworban felépítendő üzemben négyhengeres benzin- és dízelmotorokat gyártanának. A beruházás értéke az első fázisban 500 millió euró lenne, és a termelés 2019-ben kezdődne meg. A jelentések nem szólnak arról, hogy konkrétan milyen keretfeltételek teljesítéséről és támogatásokról van szó. A Daimler már márciusban jelezte, hogy 2020-ig új autógyárat is akar építeni Európában. Markus Schäfer, a Daimler termelési igazgatója akkor azt mondta, hogy a döntés az év végéig megszületik. Az új gyár lehetséges telephelyeként az utóbbi időben gyakran szóba jött Oroszország. Erőteljesen bővült a német autópiac Jelentősen emelkedtek a gépkocsieladások Németországban. Az illetékes német szövetségi hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt közölte, hogy áprilisban 316 ezer új gépkocsit helyeztek forgalomba, 8,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Valamennyi német márka értékesítése bővült, a dízelbotrány sújtotta Volkswagen eladásai is 3 százalékkal emelkedtek. Az év első négy hónapjában 1,1 millió új autó állt forgalomba, 5,6 százalékkal több, mint a múlt év első harmadában. A kedvező adatok hatására a német autóipari szövetség (VDA) javította erre az évre vonatkozó előrejelzését, azt prognosztizálja, hogy az eladások 1 százalék helyett 3 százalékkal emelkednek és elérik a 3,3 millió darabot. Nőtt a BMW nyeresége az első negyedévben Eladási rekorddal növelte nyereségét is a német BMW AG autóipari konszern az első negyedév- , ben - derül ki a cég honlapján közzétett eredmény-beszámolóból. A csoport 557 605 autót értékesített az első negyedévben, 5,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, ami új első negyedévi eladási rekord. Értékesítési árbevétele azonban a kedvezőtlen devizaárfolyam-hatásoknak köszönhetően 0,3 százalékkal 20,853 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 20,917 milliárd euróról. A BMW adó és kamatfizetés előtti (EBIT) eredménye 2,5 százalékkal 2,457 milliárd euróra csökkent. Adózás előtti eredménye 4,4 százalékkal emelkedett és 2,368 milliárd euróval új rekordot ért el. A nettó nyereség tekintetében pedig történetének legjobb első negyedévét zárta a csoport: a 2015 első negyedévinél 8,2 százalékkal magasabb, 1,641 milliárd eurós profitra tett szert A BMW csoport autóipari üzletágának 18,814 milliárd euró értékesítési árbevétele 0,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az EBIT 1,7 százalékkal 1,763 milliárd euróra csökkent, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 9,4 százalékra csökkent 9,5 százalékról, de megmaradt a 8-10 százalékos célsáv felső felében. Az üzletág adó előtti eredménye 6,1 százalékkal 1,734 milliárd euróra nőtt. A csoport BMW márkájú modellekből 6,0 százalékkal többet értékesített az idén mint a tavalyi első negyedévben, 478 ezret, ami szintén rekord. A MINI 78 ezres első negyedévi értékesítése 5,4 százalékkal magasabb a tavalyinál és szintén rekord. Európában 9.5 százalékkal több autót értékesített a BMW, összesen 257 ezret. Egyes piacain kétszámjegyű volt a százalékos növekedés, Nagy-Britanniában 10,5 százalékos, Franciaországban 10,7 százalékos, Olaszországban pedig 11.5 százalékos. Ázsiában 9,9 százalékkal 183 ezerre növelte eladásait a BMW az első negyedévben, ezen belül Kínában 10,5 százalékkal 127 ezerre. Az amerikai kontinensen 8,7 százalékkal, az Egyesült Államokban pedig 10,8 százalékkal csökkentek a BMW eladásai az első negyedévben. Az új modell kedvező piaci fogadtatása miatt a korábban tervezettnél gyorsabb ütemben készül felfuttatni a villanyautók gyártási kapacitását a Tesla. A nemrég bemutatott Model 3 típusra alig néhány hét alatt 400 ezer megrendelés érkezett. Az igényeket a meglévő kapacitással csak évek alatt tudná kielégíteni a Tesla. Az évi 500 ezres gyártási kapacitást ezért az eddig tervezettnél két évvel * korábban, 2018-ra kívánja elérni, 2020-ra pedig már az évi egymilliót tűzte ki célul. Tavaly a Tesla 50 ezer autót gyártott. Legfontosabb gyártmánya, a Model S megrendelései az első negyedévben 45 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A 35 ezer dolláros árszintre beállított Model 3 a tervek szerint 2017 végén kerül a piacra. A Tesla azonban eddig egyeüen modelljével sem tudta tartani a kitűzött határidőt. A Model X gyártásának megindítása például egy év késlekedést szenvedett és a kapacitás felfuttatása is lassabban halad a tervezettnél. Elon Musk vezérigazgató mindenesetre abból Indul ki, hogy 2017 második felében a Model 3-ból már 100 vagy 200 ezret le fognak tudni gyártani. A beszállítóknak 2017 július esejéig kell felkészülniük az alkatrészek sorozatgyártására. Az idei első negyedévet a Tesla az elemzői várakozásoknál kisebb veszteséggel zárta. Részvénye ennek köszönhetően a szerdai tőzsdei zárást követően a tőzsdén kívüli forgalomban nyolc százalékkal erősödött, ami később három százalékra zsugorodott. Az elemzői várakozásoktól elmaradó veszteség azonban ezzel együtt is jóval nagyobb lett az egy évvel korábbinál: 282,3 millió dollárra emelkedett 154,2 millióról. Az értékesítési árbevétel 15 százalékkal 1,03 milliárd dollárra nőtt. A pozitív befektetői reakció részben annak is volt köszönhető, hogy a Tesla megerősítette idei 90 ezres gyártási célkitűzését. Az első negyedévben 15 ezer autót állított elő a Tesla, a második negyedévre pedig 17 ezer a terv. A Tesla legfontosabb gyártmánya, a Model S megrendelései az első negyedévben 45 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest Dinamikusiduój Gyorsítja beruházásait a Tesla