Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-09 / 107. szám
rJ / 2016. MÁJUS 9., HÉTFŐ t ...í ' y/ /...J Zj ^ T rófeák a múzeum falain Varga Péter, a Nógrád Megyei Kormány- hivatal vadászati főfelügyelője múlt év októberében váratlanul elhunyt. A munkatársai és a szakmabeliek körében is méltán népszerű, segítőkész, kiváló vadgazda szakember még csak életének 47. évében járt. Hagyatékában volt számos trófea is, amelyek április óta édesanyja jóvoltából már megtekinthetők a Kubinyi Ferenc Múzeumban, az intézmény földszinti folyosóján, természetesen sok más érdekességgel együtt. Szécsélty. Nógrád megye vadásztársadalma és a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum között az elmúlt egy év alatt gyümölcsöző együttműködés alakult ki, köszönhetően annak, hogy 2015 szeptemberében az intézményben és parkjában, a várkertben, illetve a szécsényi művelődési házban rendezte meg az országos vadásznapot az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezete, együttműködve a város ön- kormányzatával és intézményeivel. Szabó László, a kamara megyei elnöke lapunk kérdésére elmondta, hogy régi terve vált valóra azzal, amikor tavaly nyár elején az első, hagyatékból származó trófeagyűjtemény, szám szerint 121 darab, megérkezett a múzeumba. A trófea ugyanis elsősorban az elejtő számára érték, az örökösök egy-két generáción keresztül esetleg még őrzik kegyeletből -, ha van hol, - azután már csak annyit ér, amennyit kilóra adnak érte. Ez ma nem is kevés, az újságok apróhirdetéseiben jóformán mást sem találni, minthogy nepperek eladó trófeákat és hullajtott agancsot keresnek... (Vajon hová viszik és mi lesz belőlük? A SZERZŐ.) Úgyhogy az már önmagában is öröm, ha valami megmarad az őz- és szarvasagancsokból, mufloncsigákból, vadkanagyarakból, gereznákból, más preparátumokból éppen azon a tájon, ahol erdőn- mezőn „megtermett”! A fentebb említett 121 trófeát, dr. Berta János, volt rendőrségi jogtanácsos gyűjteményét, örököse adta át a vadászkamara közreműködésével a múzeumnak úgy, hogy azok a tulajdonában maradtak. Az intézmény falain viszont bárki láthatja így a kollekciót, aminek további értéke, hogy túlnyomó része környékbeli trófea, a Litke és Nógrádszakál között húzódó erdőtömbből származik. A megyei vadászkamara közreműködésének köszönhetően az elmúlt évi országos vadásznapra készülve kölcsönbe is érkeztek a múzeumba trófeák, közöttük afrikaiak és kanadaiak is. Mivel utóbbiak között van egy baribál - amerikai feketemedve - is, a kastély lépcsőfordulójának látképe valamit visszanyert abból az enteriőrből, amit az utolsó nagy felújítás előtt mutatott. Az itt elhelyezett, óriás barnamedve trófea ugyanis szinte a múzeum védjegye volt! Ugyancsak a vadásznapra nyert elhelyezést a kamara kultúrális bizottsági elnökének hagyatéka is: a pásztói Balatoni Miklós trófeái szintén a földszinti folyosón sorakoznak. Kicsit messzire kanyarodtunk néhai Varga Péter hagyatékától: a falakat megtöltő őz-, gím- és dámagancsok, mufloncsigák, agyarak mellett szalonka-, sőt csukapreparátumot is láthat az érdeklődő, meg jó pár fotót is a jeles szakemberről. Trófeáit azon ünnepi alkalomból helyezték el a kastély falán, hogy megnyílt itt dr. Kun Edit festőművész tárlata a díszteremben A kiállítást Bakó Csaba, a megyei kormányhivatal vadászati és halászati osztályvezetője nyitotta meg. Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok című művéből idézett hosszabban, amelyben a szerző a trófeáiról vall, arról az érzelmi kötődésektől sem mentes szeretetről és gondoskodásról, amellyel emléket állított elejtett vadjainak. Ezek az emlékek megmaradtak azután is, hogy a háború alatt, Budapest bombázásakor, a híres vadász szinte mindene elpusztult. Ahogyan dr. Limbacher Gábor, az intézmény igazgatója fogalmazott még a múlt évi vadásznapon: a falakon elhelyezett, immár nagy mennyiségű trófeának köszönhetően olyan most a kastélybelső, mint amilyen a tulajdonosainak korában is lehetett. A főurak - meg persze a szerényebb anyagiakkal rendelkezők is - szinte kivétel nélkül vadásztak, lehetőségeiknek a pénztárca vastagsága szabott határt. (Nincs ez másképp' ma sem.) Né- hányan közülük élményeiket is papírra vetették, a magyar szépirodalom legismertebb gyöngyszemeit alkotva, gondoljunk csak Széchenyi Zsigmond munkásságára. Akárhogyan is alakult, azért kultúránk szellemi javai mellett a tárgyiasult formákat is őrizzük: maradjon meg valami, legalább már a múzeumok falán, azok trófeái közül, akik már nem lehetnek közöttünk! Veterán autó nem öreg jármű Igazi ínyenc percei és órái lehettek szombaton a veterán gépjárművek szerelmeseinek a nógrád- kövesdi retró majális forgatagában. A keleti és a nyugati autóipar színe-ja- va felsorakozott a kiállító- helyeken. Hegedűs H. Sztranyovszky B. NÓgrádkÖvesti. Verőfényes napsütésben érkeztünk meg a nógrádkövesdi vasútállomás és polgármesteri hivatal szomszédságába, bizony, a késő délelőtti időpont ellenére már csak nagyon nehezen, és viszonylag távol találtunk parkolóhelyet. Előttünk egy fiatal pár haladt a helyszín felé, hatéves-forma kisgyermekük csak úgy rángatta apukája karját, annyira kíváncsi volt - ugyan nem a veterán járművekre, annál inkább a finom kürtőskalácsot sütögetőkre. Mi viszont tovább sétáltunk az önkormányzat udvarának bejáratától, felfelé haladtunk a domboldalon az „oldtimer” járgányok seregszemléjére. Az első, ami felkeltette a figyelmünket egy tűzpiros Pontiac volt, s a remek látvány azonnal eszünkbe juttatta a hetvenes évek amerikai filmjeit, amelyekben rendszeresen láthattunk hasonló autókat. A következő, egy Toyota viszont egészen más emlékeket idézett: a gyermekkor au- ‘ tóskártya pakliját, ebben az egyik lapon épp' e japán jármű képét láthattuk, a különböző paAz amerikai járműipar büszkesége: a tűzpiros Pontiac raméterekkel, persze bennünket annak idején legjobban a csúcs- sebesség érdekelt. Az út másik oldalán még régebbre révedezhettünk, ugyancsak filmes nyelven szólva, a A kelet-európai autóipar is jó néhány példányával képviseltette magát ebben a seregletben. A kék Wartburgok mögött egy Ifa személyautó vonzotta az érdeklődőket, kattogtak is a fényképezőgéA Mercedes mögött megbúvik a kis veiorex Meseautó idejébe, a harmincas évek Budapestjére, ahol az ilyen nyitott tetejű „csodák” futottak százszámra az utakon. Az emelkedőn egymás mellett sorakoztak a veterán gépcsodák pék. Nem maradhatott ki a forgatagból a Mercedes, az Opel sem, sőt, egy tisztáson a Volkswagen- bogár díszlett, az osztrák tűzoltóság védjegyét viselve. Nem mesz- sze tőle pedig egy valódi különlegességre bukkantunk: egy úgynevezett izzófejes motor álldogált ott önmagában, a benzingőz szerelmeseinek legnagyobb örömére. Ebben a kavalkádban nem is lehet igazán minden látványosságot felsorolni, de azért eljutottunk még az alkalmi motorkerékpár parkba, és az egyik kétkerekű hátán ülő pöttyös szoknyás hölgyemény gondoskodott az igazi retró hangulatról. Visz- szafelé sétálva megszemléltünk még egy velorexet, meghallgattunk néhány rock-számot a színpadon zenélő rétsági Harry Potters-triótól. Kellemes tekerés a nyugat-nógrádi „zöldúton” Gyönyörű, napfényes szombat reggel. Mit tehet ilyenkor a szabadba vágyódó emberfia? Szépen kitolja a garázsból a kerékpárját, takaros mozdulatokkal letisztogatja, ellenőrzi, minden hozzávalóval felszerelt-e a bringa, megtapogatja a gumikat, fejére veszi a sisakot és elindul a nagyvilágnak. NMHinformáciÓ. Ezt tette az a több mint félszáz túrázó, akik Nagyorosziból indulva Nyugat- Nógrád kies táját bebarangolták, „örökségeink útján”, az Ipoly- mentén, a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület szervezésében. Merre is jártak tulajdonképpen ezen a jubileumi, immár tizedik alkalommal megrendezett kerékpáros kiruccanáson? Először keletnek tekertek, kis pihenőt tartottak a pataki tóparton, és már vonultak is tovább hosz- szú sorokban Dejtár felé. Hamarosan már Az Ipoly rétjén, a Páskom legelőn találkozhattunk velük, onnan integettek lelkesen, miközben a különféle madárrajok röptét figyelték. Nemsokára egy földúton érkezve begurultak Patak központjába. Munkatársaink itt érték utol a szép számú kiránduló csoportot. A helyi művelődési ház udvarán már ott Totyogott az üstben a község kulturális közmunkásai által elkészített finom paprikás krumpli, és a gőzölgő üsthöz járulva megtöltötték tányérjukat az eledellel, és a megfáradt kétkerekes vándorok serényen falatozták az ételt. Közben persze ment a „kvaterkázás”, a terefere közben megbeszélték ügyes-bajos dolgaikat, de szóba kerültek a mostani túra élményei is. Patak határában éles jobbkanyart téve Érsekvadkert felé haladt tovább a kerékpáros karaván, hogy végül Pusztaberki és Horpács érintésével - itt a Mikszáth Emlékház kertjében alkalmi „kincskeresés” is zajlott - a késő délutánon, de még mindig napfényes, üde időben betekertek a borsosberényi célállomásra. H. H.-Sz. B. A pataki kanyarban Érsekvadkert felé vezetett az út
