Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-26 / 121. szám
Zsákutcában szoktatás A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke mind az iskolák fenntartását, mind a működtetését az önkormányzatokra bízná. Karácsony Gergely szerint azonban a kormány ehelyett „gázt ad”, miután zsákutcába vezette a közoktatást. Budapest. Zugló polgármestere szerdán sajtótájékoztatón bírálta az Országgyűlés napirendjén szereplő oktatási törvénymódosítást, mert az szerinte olyan centralizációt eredményez, amelyben az önkormányzatok minden jogukat elveszítenék, még az iskolák átszervezésének vagy bezárásának véleményezési jogát is. Azt mondta, az iskolabezárási szándék kiolvasható abból, hogy a jövő évi költségvetés nem tartalmaz elegendő forrásokat az intézmények számára, holott azok elvesztik azokat a pénzeket, amelyeket eddig az önkormányzatoktól kaptak. Kurd katonák a Honvédkórházban Pintér Sándor belügyminiszter szokásos évi meghallgatása mellett a Honvédkórházban ápolt kurd katonákról szóló információk napvilágra kerüléséről is szó lesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jövő heti ülésén. Molnár Zsolt (MSZP), a testület elnöke szerdán az MTI-nek elmondta; a jövő keddi ülésen foglalkozni fognak azzal,"bogy a múlt héten miként kerülhetett nyilvánosságra, hogy a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban olyan kurd katonákat ápolnak, akik az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban sérültek meg. Erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten azt mondta: a honvédelmi minisztert is meg kell kérdezni, de a titkosszolgálatok nem jeleznek túlzott kockázatot. A nemzetbiztonsági bizottság információkat vár továbbá Lázár Jánosnak arról a kijelentéséről, miszerint titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását. Együtt kell működni Oroszországgal Az EU és Oroszország együttműködésének pragmatikus, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló újjáépítése nélkül az európai versenyképesség javítása nehezen képzelhető el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután orosz kollégájával, Szergej Lavrowal tárgyalt. Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta: Magyarország fontos partnere Oroszországnak, a két ország együttműködése pragmatikus, és jó lehetőségeket kínál. Szijjártó Péter (jobbra) négyszemközti megbeszélést folytat Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Budapest A magyar tárcavezető értékelése szerint az európai gazdaság és versenyképesség javulásához, megerősödéséhez az orosz természeti erőforrások és az európai magasan fejlett technológiák párosítására van szükség. Véleménye szerint a globális kihívásokra csak akkor van megoldás, ha megállapodás jön létre a transzatlanti közösség és Oroszország között, így sikerült tető alá hozni például az iráni nukleáris megállapodást. Mivel alighanem a jövőben is lesznek komoly globális kihívások, fenn kell tartani a pragmatikus és ésszerű együttműködés lehetőségét-mutatott rá. Szijjártó Péter kitért arra: a magyar-orosz kereskedelmi forgalom tavaly 47 százalékkal csökkent, idén eddig 25 százalékkal, magyar vállalatok pedig 4,5 milliárd dollár exportveszteséget szenvedtek el. A magyar külügyminiszter az energiabiztonságról szólva a diverzifikáció jelentőségét és Oroszország meghatározó szerepét hangsúlyozta a régió és Magyarország energiaellátásában. Mivel a diverzifikációt nehezíti, hogy Románia és Horvátország nem tesz eleget a kötelezettségének, hogy kétirányúvá tegye a gázforgalmazást a hálózatok összekapcsolását biztosító interkonnektorokon keresztül, Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban megállapodott a gázbeszerzési szerződések meghosszabbításáról. Kedvező fejleménynek ítélte azt is, hogy nemrég ismét ösz- szeült a NÁTO-Oroszország Tanács, hozzátéve, hasonló egyeztetésre lenne szükség a júliusi varsói NATO-csúcs előtt is. Szergej Lavrov a sajtótájékoztatón egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy meg kell állítani a kétoldalú áruforgalom csökkenését, a Paks 2 projektre pedig Moszkva hosszú távú, stratégiai beruházásként tekint. A projekt megvalósítása hozzájárul Magyarország energiabiztonságához és gazdasági fejlődéséhez - vélekedett. Az orosz külügyminiszter üdvözölte magyar vállalatok sikeres oroszországi működését, és azt is, hogy Magyarországon több orosz vállalat tevékenykedik. Mint mondta, a megbeszélésen szó volt a migrációról, a terrorizmus elleni küzdelemről és Ukrajnáról is. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarország is azt szorgalmazza: minden fél tartsa be a minszki megállapodásokat. Az orosz tárcavezető egy az uniós szankciókra vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: a korlátozásokat figyelembe véve tervezik meg a gazdaságpolitikájukat. „Csak a saját erőnkre számíthatunk” - jelentette ki. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont szerint az uniós szankciókról nem lehet „fű alatt” dönteni. A szankciók felülvizsgálata nem lehet automatikus procedúra, hanem a lehető legmagasabb szinten, azaz a tagállamok vezetőinek kell megvitatniuk - möndta. Mindkét miniszter sürgette, hogy az Európai Bizottság objektiven véleményezze az energetikai beruházásokat. A magyar miniszter közölte: a bizottság kifogásolta a Déli Áramlatot, az Északi Áramlat 2 tervet viszont támogatja, holott mindkettő megkerüli Ukrajnát, viszont a projektben más vállalatok vesznek részt. Üdvözli a Jobbik az orosz kapcsolatot A Jobbik üdvözli Szijjártó Péter magyar és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai budapesti találkozóját és bízik abban, hogy a megbeszélés a magyarorosz kapcsolatok további erősödéséhez vezet - közölte Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az MTI-vel. Ajobbikos politikus azt írta: „örülünk annak, hogy a magyar kormány elkötelezte magát a stratégiai partnerség és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése mellett”. Megjegyezte, noha pártja már az Oroszország elleni európai uniós szankciók bevezetésekor figyelmeztetett azok egyértelműen káros voltára, a kormány támogatta a Moszkva elleni lépéseket. Reményét fejezte ki amiatt, hogy a kormány sürgetni fogja a szankciók feloldását A Jobbik a gazdasági, kereskedelmi és energetikai együttműködés szorosabbra fűzését szorgalmazza Oroszországgal és meggyőződése, hogy az ország nélkülözhetetlen partner a jelenlegi migrációs válság megoldásában és terrorizmus elleni hatékony fellépésben - emelte ki Gyöngyösi Márton. Migránsok betelepítése? A Fidesz szerint úgy tűnik, az MSZP megkezdte a migránsok betelepítésének előkészítését és ehhez bevándorláspárti külföldi politikusok szövetségét keresi. A kormánypárt így kommentálta Tóbiás József, az MSZP elnökfrakcióvezetője és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) bajorországi szervezetének küldöttségét vezető Inge Aures szerdai budapesti találkozóját. „A bevándorláspárti európai és magyar baloldal közösen akarja végrehajtani a kényszerbetelepítést” - írta az MTI-nek küldött közleményében a Fidesz-frakció. Arra szólították fel a szocialistákat, "hagyják abba azt, hogy a magyar emberek akarata ellenére a migránsok lehetséges betelepítéséről egyeztetnek”. HIRDETÉS Uniós és Állami forrásból HITELLEHETŐSÉG MIKRO VÁLLALKOZÁSOKNAK Beruházásra és fejlesztésre, kezdő egyéni vagy társas vállalkozásoknak is. A hitel fix kamatozású. az ügy leti kamat jelenleg 3,9%- Maximális összeg: 10 millió Ft- Maximális futamidő: W év- Türelmi idő: max. II hónap- 0*0-os önerővel, előfinanszírozás mellett- Kezdő vállalkozásoknak is Elérhetőségeink: 3100 Salgótarján. Máríirok nt I. Mtkrohitel menedzser: Kocsis Ágnes 10/3313-226 E mail: iniki ohifel rt uian a.hu Mielőbb szükség van a népszavazásra Budapest Halász János úgy fogalmazott: „nem tudjuk, ki támadta meg az Országgyűlés döntését, de azt tudjuk, hogy a baloldali pártok voltak azok, akik többször is megtámadták a Kúria határozatát”. Ennek szerinte egyetlen oka van, az, hogy „a baloldal bevándorláspárti, bevándorláspárti politikát folytat”. A baloldal nem támogatta sem a migrációs törvények szigorítását, sem a határzár építését, sem a határok védelmét, és a népszavazást is támadják - mondta a Fidesz-frak- ció szóvivője. Pedig a referendumra minél előbb szükség van, mert „Brüsz- szel újabb és újabb trükköket eszel ki”. „Népszavazás kell, tiszta vizet kell önteni a pohárba” - hangsúlyozta a politikus. Halász János szerint Brüsszel nem dönthet a magyar emberek feje felett, a magyaroknak kell eldönteniük, kivel akarnak együtt élni. Bitskey Botond, az Ab főtitkára kedden az MTI érdeklődésére annyit mondott: a népszavazást elrendelő parlamenti döntést bárki megtámadhatja az Ab-n, jelen esetben egy magánszemély volt az indítványozó. Az anonimizált indítvány az Ab honlapján olvasható. A testület soron kívül jár el, a jogszabály szerint az Ab-nek 30 napja van az indítvány elbírálására. Soros magyarországi befolyása Titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását - közölte Lázár János Miniszter- elnökséget vezető miniszter az Atv.hu-val, kijelentve azt is: nincs olyan migránspártí, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne az amerikai üzletember pénze lenne. Budapest. A honlapon szerdán megjelent cikkben felidézték, a miniszter múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta: Soros György, az amerikai Demokrata Párt egyik befolyásos támogatója, a Clinton-házaspár mecénása mindent megtesz annak érdekében, hogy helyet csináljon a nézeteinek, és arra lehet számítani, hogy aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen. Mint írták, megkérdezték a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy vannak-e közvetlen bizonyítékaik, amelyekből kiderül, hogyan befolyásolja Soros a migránsügyet Magyarországon. A tárcavezető válaszában leszögezte, hogy megítélésük szerint ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze lenne, e finanszírozásoknak köszönhetően pedig a magyarországi civilek a valós erejüknél nagyobb befolyásra tesznek szert a magyar társadalomban. Lázár János a cikk szerint úgy fogalmazott: „a migránskérdésről elhangzó demokrata megszólalások mögött is Sorost halljuk, hiszen a legfőbb szponzora annak a politikai oldalnak. Ő így harcol a meggyőződéséért, mi a magunk módján”. A miniszter közölteoiincs is más bizonyítékra szükség, miután Soros elismerte, hogy Orbán Viktor a legveszélyesebb európai ellenfele. Az Atv.hu felvetésre, hogy közvetlenebb bizonyítékokra is szükség lenne ahhoz, hogy „a teljes hazai migránspártí civil szférát Soros György befolyási övezetének” tekintsék, Lázár János azt mondta: „természetesen vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás” bizonyítható, de ezek nem publikusak - áll a cikkben.