Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-17 / 113. szám
Hagyományteremtő krossz ATLÉTIKA. Május 21-én, szombaton első alkalommal hoz fordulót a nógrádi megyeszékhelyre a Futapest Klub, a krosszfutó versenysorozat következő állomásának központja a Tatárárok Szabadidőközpont lesz. A sportiroda hosszú évek óta rendez sikeres, nagy presztízzsel bíró versenysorozatot a térségben, megyénkben Palotás és Nógrád ad otthont fordulóknak. Szinte minden állomáson találkozni nógrádi indulókkal, akik szívesen kihasználják a versenyzés lehetőségeket. Idén először Salgótarjánban is népszerűsítenék a krosszfutást, ennek érdekében három távot is kiírtak. 11 órakor indul a félmaraton és a 12,8 kilométeres táv, majd pár perccel később az 5 kilométert választó futók is elrajtolhatnak. A szervezők a legkisebbekre is gondolnak, 12.45-kor 200 méteres ovis futást is rendeznek a tóstrandi sportközpontban. Azok is találnak maguknak programot, akik lassabban szeretnék teljesíteni a távokat, 8.30-tól gyalogosan is lehet teljesíteni a 13 és az 5 kilométeres távokat. Az előnevezé- seket május 19-ig várják, a helyszínen már csak 30 indulót tudnak majd fogadni. További részletek a futapest.hu oldalon, vagy az esemény facebook profilján. A csapatépítés jegyében... LABDARÚGÁS. A csapatépítés jegyében telt a június 10- én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott vasárnapja az ausztriai edzőtáborban. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint szombaton Gera Zoltán, Guzmics Ri- chárd és Szalai Ádám, vasárnap pedig Kleinheisler László csatlakozott a Bad Kleinkirchheimben edzőtáborozó kerethez. Vasárnap reggel kerékpározással melegítettek be a játékosok, majd az edzést követően a levezetést is így végezték. Az ebéd után csapatépítés szerepelt a programban, a labdarúgók egy helyi különlegességgel, az úgynevezett traktortaxival látogattak el egy közeli hegycsúcsra, ahol a hüttében megkóstolták a híres osztrák császármorzsát, és egyéb helyi különlegességeket. A ki- kapcsolódás végén bő félórás sétát is tettek. A válogatott szerdáig készül Ausztriában, majd pénteken 18 órától az Afrika-bajnok Elefántcsontparttal vív barátságos mérkőzést a Groupama Arénában. Ezt követően hétfőtől ismét Bad Kleinkirchheimben folytatódik a felkészülés, az Európa-bajnokság előtti utolsó barátságos találkozót pedig június 4-én a világbajnok német csapattal játsszák a magyarok Gelsen- kirchenben. A magyar válogatott 44 év után szerepel ismét Eb-n: június 14-én Ausztria ellen kezd Bordeaux-ban, majd négy nappal később Mar- seille-ben Izlanddal találkozik, végül 22-én Lyonban Portugáliával csap össze. KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak; 26. forduló Orosházi FKSE-UNAMAR U23 - Balassagyarmati Kábel SE 31-34 (18-18) Orosháza, Eötvös-csarnok, 150 néző. Vezette: Asztalos/Bár- kányi. Kábel SE: Djukanovics - DUZS1 5, TOKAI 7, SZABÓ T. 8/3, Dóczi 1, ALBERT-TÓTH 6, SZABÓ A. 7. Csere: Síró (kapus), Kajdy, Tihanyi, Bécsi, Bán. Vezetőedző: Győrffy Sándor. Az Orosháza legjobb góldobói: Nagy 7/3] Jóga 6, Sztojanov 6/3, Zalai 4. Hétméteresek: 10/6, ill. 3/3. Kiállítások: 8 perc (+1 kizárás: Pásztor, a harmadik 2 perces büntetés után), ill. 16 perc (+1 kizárás: Albert-Tóth, a harmadik 2 perces büntetés után). Az eredmény alakulása: 5. perc: 4-2,10. perc: 6-6,13. perc: 9-7,25. perc: 16-14,34. perc: 20-19,39. perc: 20-24,43. perc: 24-25,51. perc: 24-30, 57. perc: 28-33. A tartalékosán felálló és kettős játékengedélyes kiválóságaikat nélkülöző balassagyarmatiak úgy léptek pályára Orosházán, hogy már tudták, elég egyetlen pontot szerezniük a bennmaradás kivívásához. A hosszú és fárasztó idény zárásaként egyáltalán nem szokatlan módon a mérkőzés elején egyik csapat sem törődött sokat a védekezéssel, inkább csak töltöttek és tüzeltek. Ebben előbb a házigazdák voltak eredményesebbek, elhúztak, majd a nógrádi gárda kiegyenlített, ám a vezetést ekkor még nem sikerült átvenniük. Egészen a félidő hajrájáig tartott a Békés megyeiek fölénye. Ekkor a kapuba csereként „beszálló” Síró Zoltán rendbe szedte a hátsó alakzatokat, és Szabó Tamás vezérletével fordítottak az Ipoly- partiak, igaz, a lefújáskor megint döntetlent mutatott az eredményjelző tábla. A második félidő elején egyre inkább hatékonnyá vált a vendégek védekezése. Sorozatos labdaszerzések következtében ellentámadásokat vezethetett a Kábel, a szezonbeli legjobb formáját nyújtó, és rendkívüli módon bizonyítani akaró Tokai, illetve Duzsi, valamint Albert-Tóth találataival négygólos előnyt „kreáltak” maguknak. Erre még némiképp válaszolt az orosházi utánpótlás, felzárkóztak, de megint jött egy hathét perces lendületvétel, és Győrffy Sándor tanítványai fölényesebbé tették vezetésüket. Ebben a szakaszban Djukanovics kapus is kitett magáért, fontos pillanatban hárított büntetőt. A találkozó legvégén a vendéglátó együttes minden mindegy alapon - inkább talán csak gyakorlásként - egész pályás letámadásra váltott, de ezzel sem tudták megzavarni a remek napot kifogó balassagyarmatiakat, akik magabiztos győzelemmel biztosították be NB J/B-s tagságukat. Összességében a másodosztályban való maradásért vívott küzdelemben a Kábel SE játékosai ezen a vasárnap késő délutánon tökéletesen felismerték, hogy saját kezükben van a sorsuk, és ennek a szellemében a mérkőzés nagy részében tetszetősen kézilabdázva nyerték meg a döntő jelentőségű összecsapást. Győrffy Sándor:- A csapat diadala volt! Nem játszottak hibátlanul a fiúk, de szíwel-lélekkel harcolták végig a hatvan percet, olyan egyéni teljesítményeket is nyújtva, ami nagymértékben hozzájárult a sikerhez. Mindannyian határtalanul boldogok vagyunk, hogy megmaradtunk a másodosztályban. Verstappen történelmet írt s irányíthatatlanná vált autójával belecsapódott csapattársa versenygépébe. Mindkét Mercedes a sóderágyban kötött ki, s feladni kényszerült a versenyt, a baleset miatt a biztonsági autó bejött a pályára. A Safety Car a harmadik körben engedte útjára a mezőnyt, ekkor Daniel Ricciardo (Red Bull), Verstappen, Carlos Sainz (Toro Rosso) volt az első három sorrendje, de Sainzot rövidesen mindkét Ferrari, előbb Vettel, majd Räikkönen is megelőzte. Az első kerékcserék után nem változott a sorrend, Ricciardo vezetett, mögötte Verstappen és Vettel száguldott a további két dobogós pozícióban. A televíziós felvételek tanúsága szerint közben a Mercedesnél a vezérkar beszélgetésre rendelte be a csapat mérnöki központjába Rosberget és Hamiltont. A második kerékcserék során Vettel bejött Verstappen elé, de nyolc körrel később a német újra a boxban járt, s más keverékű abroncsokat rakatott fel az autójára. A sorrend az élen így Ricciardo, Verstappen, Räikkönen volt ekkor, Vettel negyediknek jött vissza a pályára 27 körrel a leintés előtt. Ricciardo a második kiállásakor kapott használt gumikon lassú köridőket ért el, ezért 22 körrel a vége előtt rászánta magát a harmadik cserére, s friss abroncsokat kapott. Az élre így Verstappen került, őt egy másodperc körüli lemaradással követte Räikkönen, Ricciardo pedig negyediknek, Vettel mögé állt vissza a versenybe. Tíz körrel a leintés előtt Räikkönen kevesebb, mint egy másodpercnyire került Vers- tappenhez, közben Ricciardo hasonló különbséggel követte a harmadik Vettelt, a két csatázó páros között nagyjából egy célegyenes- nyi volt a távolság. A hajrában a holland tinédzser SPANYOL NAGYDÜ. Max Verstappen, a Red Bull 18 éves holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Spanyol Nagydíjat, amelynek első körében a vüágbaj- noki pontversenyben vezető Nico Rosberg összeütközött csapattársával, a címvédő Lewis Hamiltonnal. A fiókcsapat Toro Rossótól másfél hete átszerződtetett Verstappen pályafutása első futamgyőzelmét aratta a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, s ezzel az FI történetének legfiata- labbjaként nyert GP-t. Az eddigi rekordot a német Sebastian Vettel tartotta, aki 2008-ban 21 évesen győzött először. A tinédzser Verstappen mögött Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett a második, csapattársa, Vettel pedig a harmadik helyen. A rajtnál Rosberg megelőzte Hamiltont, aki három kanyarral később vissza akart támadni, Rosberg azonban „lezárta” előtte a pályát. A brit címvédő a fűre kényszerült, ott megcsúszott, remekül tartotta maga mögött a veterán Räikkönent, Ricciardo pedig nem bírt Vettellel, sőt egy körrel a leintés előtt hátsó defek- tet is kapott, igaz, így is negyedikként zárt. A vb két hét múlva Monte-Car- lóban, a legendás monacói városi pályán folytatódik. Végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,104 km, a pontszerzők):!. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:41:40.017 óra, 2. Kimi Räikkönen (finn,Ferrari) 0.616 másodperc hátrány, 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 5.581 mp h., 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 43.950 mp h., 5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 45.271 mp h., 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:01.395 perc h., 7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:19.538 p h., 8. Felipe Mássá (brazil, Williams) 1:20.707 p h., 9. Jenson Button (brit, McLaren) 1 kör h., 10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h. Leggyorsabb kör: Kvjat, 1:26.948 perc. Pole pozíció: Lewis Hamilton (Mercedes). A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 16 van hátra). Pilóták: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 100 pont, 2. Räikkönen 61,3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 57,4. Vettel 48, 5. Ricciardo 48, 6. Verstappen 38, 7. Mássá 36, 8. Bottas 29, 9. Kvjat 22, 10. Romain Grosjean (francia, Haas) 22, 11. Sainz Jr. 12, 12. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 8,13. Perez 8,14. Kevin Magnussen (dán, Renault) 6 , 15. Nico Hülkenberg (német, Force India) 6, 16. Button 3, 17. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) í. Csapatok: 1. Mercedes 157 pont, 2. Ferrari 109, 3. Red Bull 94, 4. Williams 65,5. Toro Rosso 26,6. Haas 22,