Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-14 / 112. szám
QTZSyi H1Q1 d :Q1()J Do rnyay-emlékek tölgyfakeretben Hosszú sora - viszontagságos negyvenhét éves története - van annak, hogy egy 1969 áprilisában készült tabló - immár remélhetően végleges - helyére kerüljön egy arra leginkább méltó intézmény falán. Az előzmények a következők: 1965-ben, nyolcvannyolc éves korában elhunyt - az akkor már újra szülővárosában, Keszthelyen élt - dr. Dornyay Béla természetrajz-földrajz szakos középiskolai tanár, aki 1923-től tizenhét éven át tevékenykedett Salgótarjánban: tanított a helyi gimnáziumban, járta a természetet, kutatta a régi időket és publikálta rendületlenül cikkeit, tanulmányait. Gyakorlatilag elsőként foglalkozott az 1922- ben várossá lett település történetével. 1930-ban, egy pásztói előadásában az alábbiakat fogalmazta meg: „Többször hallottam már Salgótarjánban azt a téves felfogást, vagyis a tényeknek nem megfelelő kijelentést, hogy Salgótarjánnak nincs múltja, nincsenek tradíciói stb. Ez azonban csak annyiban igaz, hogy ebben a hazánk közgazdasági életében oly nagy szerepet betöltő városban, a trianoni Magyarország legnagyobb bányavárosában még kevesen foglalkoznak történet- írással és így még keveset írtak a múltról. ” Ő azonban példát mutatott e téren is és sorozatban jelentette meg ebben a témakörben is dolgozatait, könyveit. Nem csoda, hogy a hálás tarjániak is szép számmal képviseltették magukat Dornyay Béla keszthelyi temetésén, majd négy esztendő múlva a még hálásabb tanítványok közül hárman - Bene Péter, Kovács János és Révay Ferenc - összeállítottak egy tölgyfakeretes szépen megszerkesztett, gazdag tartalmú tablót „Dr. Darnay Dornyay Béla Salgótarján és környéke tudományos és turisztikai irodalma megalapítójának emlékére” címmel. A dokumentumgyűjtemény - amelyen láthatók családi képek, Dornyay köteteinek oldalai, az általa is rajzolt honismereti képeslapok, ott van a salgótarjáni múzeum alapító okirata és a Tatán kapott díszpolgári oklevél is - a róla a halála évében elnevezett salgói menedékházba került. Az egykoron sokak által látogatott és igencsak kedvelt kiránduló- hely azonban a rendszerváltás után „ebek harmincadjára” jutott, minden mozdíthatót elvittek az épületből, egyedül a Dornyay- tabló őrződött meg a helyén a pihenőhely nagytermében. De végtelenségig nem maradhatott a lepusztult házban, ahonnan az 1991-ben (újjá)alakult 153. számú cserkészcsapathoz került, annál is inkább, mert a csapat felvette Dornyay Béla nevét. A Fries Gyula cserkésztiszt, parancsnok - aki személyesen is ismerte Dornyay Bélát, utolsó, 19ó4-es salgótarjáni látogatása alkalmával is találkozott vele - vezette csapat évekig gondját viselte a relikviának, de miután mintegy tízéves működést követően megszűnt Salgótarjánban a cserkészet, a tabló gazda és hely nélkül maradt, annál pedig többet érdemel, hogy a múzeumban - amely 2013 óta ugyancsak Dornyay Béláról van elnevezve - a látogatóktól elzárva, vagy csak alkalmanként nyilvánosságra hozva kapjon elhelyezést. Ezért gondolta úgy Fries Gyula, hogy annak az általános iskolának adja, amelyik csaknem húsz éve, 1997 óta viseli Dornyay Béla nevét és ápolja emlékét. Az iskolavezetés - mire az ajándékozó és felesége megérkezett - már felszereltette a folyosó falára a becses örökséget. Fries Gyula ott, a helyszínen a fentiekben összefoglalt történetet mondta el a vendéglátóknak, majd úgynevezett rendhagyó órát tartott a hit- és erkölcstant tanulóknak és a diákönkormányzat tagjainak. Először - mint műemlékvédelmi szakember, egykori felügyelő - a műemlékekről beszélt s azokról az értékekről, amelyeket meg kell őrizniük a múltból, elődeiktől a mindenkori új nemzedékeknek. Ezt a szellemiséget vallotta és ennek a jegyében végezte pedagógiai és tudományos munkáját Dornyay Béla is. Jelmondata a „honismerettel - honszeretethez” volt. A kecskeméti piaristáknál érettségizett, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, később pappá is avatták. Tanári gyakorló idejét Rózsahegyen, a piarista főgimnáziumban töltötte ki, ott kezdett el foglalkozni természet- tudományos, földtani, régészeti kutatásokkal és egyike volt a helyi múzeum (ma Liptovské Múzeum) megalapítóinak. Fries Gyula is azt hangsúlyozta, hogy amikor Dornyay Béla Salgótarjánba került gimnáziumi tanárnak, a tanítás mellett energiáinak jó részét ugyancsak a tudománynak szentelte. „Mindenhol, ahol csak eddig megfordultam, úgy itt is, alighogy megmelegedtem, a város és vidékének tanulmányozásába fogtam... ”- mondta volt Dornyay Béla. Salgótarjánban is sokat tett a múzeum létrehozása érdekében is, amelyet egy gyűjteménnyel alapozott meg. Fries Gyula kötetlen előadása, mondhatni élménybeszámolója második részében vetített fotók kommentálásával mutatta be az általa parancsnokolt cserkész- csapat tevékenységének, nevelőmunkájának néhány főbb jellemzőjét, így például a környezetvédelemben, a világháborús emlékek gondozásában felvállalt szerepét. A vendég kiemelten szólt azokról a kirándulásokról, évenként mindig máshol megrendezett, szigorú napirendű, de kellemes, baráti hangulatú táborokról, amelyek változatos és élvezetes programja révén erősödött a résztvevők hazafisága, hite és még jobban összekovácso- lódott az egyébként is összetartó közösség. Őrizzék meg a Dornyay-tablót - amely a tanár, a természettudós, a történész sokrétű munkásságából ad hiteles ízelítőt - kérte a diákoktól Fries Gyula. Tapasztalva a tanulók, tanárok őszinte érdeklődését, látva a nemes gesztus érzelmi hatását, egész biztos, hogy nemcsak a jelenlegi diákok, hanem az őket követők is sokáig nézegetik, böngészgetik majd büszkén az immár az ő tulajdonukba került, gondjaikra bízott jelentős erkölcsi értékű ajándékot. Csongrády Béla Tanár és tanítványai Liptói képek A pontos cím másként hangzik ugyan, de a fentiekben benne foglaltatik a lényeg. A „Fél évszázad kultúra - A tehetségért” címmel megrendezett kiállításon ugyanis Kele Szabó Ágnes képzőművész, a Madách Imre Gimnázium tanára tizenkét 10/B osztályos úgynevezett „rajz-faktos”, azaz emelt óraszámú vizuális kultúra fakultációs növendékével egyszerre mutatta be alkotásait a József Attila Művelődési Központban. A diákok művei az Előtér Galériában kerültek a falra, a tanárnő tárlata az idén jubiláló, ötvenedik évfordulójára rendezvénysorozattal emlékező intézmény belső klubjában látható. A megnyitó ünnepélyességét nagymértékben emelte a Radnai Zsuzsanna vezette Cantabile énekegyüttes hangulatos műsora. A kamarakórus egy Monteverdi- madrigált, a Karai József által megzenésített „ Áldalak búval, vigalommal...” című József Attila-ver- set és egy tradicionális spirituálét adott elő. A tanítványok alkotásait - ki más, mint mentoruk - Kele Szabó Ágnes ajánlotta a közönség figyelmébe. Kiemelte, hogy szándékosan meghökkentő, a szokványostól alaposan eltérő - ha úgy tetszik formabontó - kompozíciókat, figurális kísérleteket, nagyméretű különös emberalakokat állítottak ki az „Előtér”-ben. Az „így készült" című tablón minden diák saját művével látható. A tanárnő szólt arról is, hogy nagyon jó együttdolgozni e kedves kollektívával, amelynek valamennyi tagja-Angyal Kata, Bolyós Krisztina, Bóna Sára, Danyi Szilvia, Godó Lilla, Görcsi Vivien, Hajdú Barbara, Kovács Brigitta, Vanó Adrienn, Váradi Evelin, Tóth Barbara és egyetlen fiúként Somogyi Bálint- sajátos, egyszersmind jó közösséget alkotó egyéniség. Kéle Szabó Ágnes megköszönte a szülők, a család segítségét is, amely nélkül talentumos, lelkes növendékei nem jutottak volna el arra a szintre, ahol most tartanak sokat ígérő szárnypróbálgatásaik során. A Paolo Coelho-idézet viszont már D. Ravasz Csilla - aki Kele Szabó Ágnes kiállítását nyitotta meg - részéről hangzott el. A brazil író „Mint az áradó folyó” című élettörténeti elmélkedéseiben fogalmazta meg a következőket: „Az igazi mester nem az, aki az ideális útra tanít, hanem több utat is megmutat a tanítványának, míg az végül rátalál arra az egyre, amelyik elvezeti saját sorsához. ” Nyilván nem volt véletlen e gondolat kiemelése, visszautalván a rendezvény első részére, sőt Kele Szabó Ágnes előtanulmányaira is. Ezek folyamatában - mások mellett - Varga Istvánt, Czinke Ferencet, Lóránt Jánost - tudhatta mesterének. Az ő útmutatásaik is benne vannak a mára beérett művésztanár senkivel össze nem téveszthető, kiforrott stílusában, munkáiban - mutatott rá D. Ravasz Csilla, akinek gyermekkori barátként volt módja végigkísérni, végigélni azt az utat, amelynek lenyomatai a most kiállított képek.Pedagógusként és képzőművészként egyaránt a sokszínűség és a világot felettébb nyitottan személő, fogadó és értő mentalitás a leginkább jellemzője Kele Szabó Ágnes munkásságának. Meg az, hogy bravúrosan gazdálkodik az idővel, s nem kevésbé figyelemre méltó módon képes ötvözni szemléletmódban és az alkotómunkában is a különböző művészeteket, műfajokat - mondta D. Ravasz Csilla. A „Fél évszázad kultúra” ösz- szefoglaló cím alatt ez évben több kiállítás volt már eddig is és lesz még a hátralévő hónapokban is a József Attila Művelődési Központban. Mindegyik rendelkezik valamilyen egyéni aspektussal, kuriozitással. Mi tagadás: így van ez a „Tanár és tanítványai” esetében is... Cs. B. „A szlovák Liptó régió európai fotósok objektívjén keresztül” címmel nyílt meg a 468. kiállítás az elmúlt napokban Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban működő fotóklubban. Mint Homoga József, a Nóg- rád Megyei Fotóklub Egyesület elnöke megnyitóbeszédében rámutatott: Liptó az egyik legszebb és a turisták által leglátogatottabb területe Szlovákiának. Magas hegyek határolják, ott folyik a Vág, három nemzeti parkja van, a vidék sokféle sportra alkalmas, gazdag építészeti emlékekben és népművészeti hagyományokban is. Ruzomberek, magyarul Rózsahegy városában a mai Liptovské Múzeumot az a Dornyay Béla tanár alapította 1912-ben, aki a későbbiekben tizenhét éven át dolgozott Salgótarjánban is. (Lásd mai lapszámunk ezen oldalán a „Dornyay- emlékek...” című cikket.) Rózsahegyhez tartozik a Vlkolinec nevű település, amely annyiban is hasonló Hollókőhöz, hogy része a világörökségnek. A rendkívüli szépségű Liptó értékeiből nyújtanak ízelítőt azok a képek, amelyeket cseh, lengyel, svájci, szlovák, ukrán és magyar fotósok készítettek. Utóbbiak képviseletében éppen Homoga József két felvétele látható. A kiállítás megnyitóünnepségére a rózsahegyi múzeum fotóklubjának vezetője, Stefan Izo és egyik tagja, Frantisek Hanes is ellátogatott Salgótarjánba. Annál is inkább, mert 201ó-ban tízéves az a szalunai, emberi kapcsolat, amelyik a két fotóklub között kialakult. A sokoldalú, eredményes együttműködésről Homoga József is tett említést, de ugyancsak elismerőleg szólt róla Stefan Izo, amikor megköszönte a meghívást, a kiállítás lehetőségét. A sok csoportos és egyéni kiállításcsere után, a jelenlegi nemzetközi jellegű fotótárlat tovább erősíti a liptói és a nógrádi fotósok barátságát. -csébé-
