Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-08 / 81. szám

Mintha étteremben jártunk volna! Sonkás krumplileves Hozzávalók: 1 kilogramm burgonya 2-3 szál sárgarépa 2-3 szál petrezselyem 15dekagramm házi füstöltsonka - lehet füstölt kolbász, vagy virsli is 1,5 liter víz fél evőkanál zsír (lehet olaj is) 1 nagy fej vöröshagyma 1 kis doboz tejföl 1 kiskanál liszt zeller zöldje só, bors, esetleg pirospaprika Elkészítés: A zöldségeket megpucóljuk és karikákra vágjuk. A petrezsely­met apróra szeleteljük, a szárát pedig pár centis darabokra. A sonkát kockára vágjuk, ha kol­bászt teszünk bele, a bőrét le­húzzuk és felkarikázzuk. A búr-, gonyát és a hagymát is kockák­ra vágjuk. A leveses fazékba beletesszük a zsírt, majd a hagymát. Jól átpirít­juk, beletesszük a sárgarépát, a petrezselymet. Alaposan átkever­jük és pár percig pirítjuk. Ezután a burgonya kockákat is rádobjuk és együtt pirítjuk pár percig. Ezután rátöltjük a vizet. Nem kell, hogy nagyon zubogjon, in­kább csak gyöngyözzön a leve­sünk. Ezután beledobjuk a petrezselyemzöldet is. 15 perc főzés után sózzuk, borsozzuk. Ha a zöldségek megpuhultak, következik a sonka, vagy a kolbász és a virsli. Mivel a kolbászban van pirospaprika, nem kell a levesbe még tenni, csak akkor, ha valaki szeret a pirosas színű levest Végül a berántás következik: egy könnyű habarást készítünk lisztből és kevés tejfölből, majd be­lecsurgatjuk a levesbe. Úgy 5 perc múlva kész is a gazdag burgonya­leves. Beleszórjuk az apróra vágott petrezselymet és zellert is tálalás előtt, illetve egy kis ideig hagyom állni benne a zöldségeket, hogy a lé jól átvegye az ízüket. Tejföllel, petrezselyemmel tá­laljuk. Kétszersüit csirke Hozzávalók: 1 kilónyi csirkehús, comb, mell, szárny tetszés szerint 1 fej vöröshagyma 1 kis fej lilahagyma 1 szál sárgarépa 1 teáskanál őrölt pirospaprika csipetnyi őrölt csili só, bors olaj A nokedlihez: 20 dekagramm liszt 2 nagy tojás 1 deciliter víz só, bors Elkészítése: A hagymákat felszeleteljük és kevés olajban megdinsztéljük, hozzáadjuk a pirospaprikát, majd a húsokat és a hosszúkás szele­tekre vágott sárgarépát. Pár per­cig pirítjuk a húsokat, majd ön­tünk alá egy kevés vizet és fűsze­rezzük. A vizet folyamatosan pó­toljuk, de vigyázzunk, hogy sűrű szaft legyen, ne legyen túl híg! Amikor a húsok már majdnem puhára főttek, hőálló tálba tesz- szük őket, a tetejüket átkenjük ke­vés olajjal és 200 fokos sütőben néhány perc alatt aranybarnára pirítjuk. A szaftot is levesszük a tűzről és félretesszük. Amíg a hús megsül, elkészít­jük a nokedlit: a lisztet, a tojást, a vizet és a fűszereket összekavar­juk. A tésztát simára kavarjuk, ha nagyon sűrű, még egy kevés vízzel lágyíthatjuk. Forró vízbe szaggatjuk a nokedlit. Amikor a nokedli feljön a víz tetejére, le­szűrjük és hidegvízzel leöblítjük, majd a szaftba tesszük. Tésztával szintén kiváló fogás! Tálba szedjük és ráhalmozzuk a megsült húsokat. Tejfölt, sava­nyúságot kínálunk mellé. Hagymás csirkemell Hozzávalók: 60 dekagramm csirkemell 80 dekagramm burgonya 1 nagy fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 10 dekagramm ecetes gyöngyhagyma 10 darab köktélparadicsom 1 evőkanál liszt borsikafű köménymag só Elkészítés: A csirkemellet 3-4 cm-es csí­kokra vágjuk, egy kevés zsira­dékon megpirítjuk, majd sózzuk és borsikaíüvel ízesítjük. A vöröshagymát félkarikákra szeleteljük, a fokhagymát apró­ra kockázzuk, és a hús közé dob­juk. 2-3 perc alatt összeforgat­juk, pirítjuk. Ezután egy evőkanál liszttel meghintjük, elkeverjük, felönt­jük 1,5 deciliter vízzel, és kifor­raljuk. A húst puhára pároljuk, az utolsó 1-2 percben a gyöngy­hagymát és a gerezdekre vágott paradicsomot is belekeverjük. Ezalatt a burgonyát héjában megfőzzük, és a húshoz hason­ló hasábokra daraboljuk. Forró zsiradékon szépen megpirítjuk, közben egész köményt szórunk rá, és az aprópecsenyével össze­keverve tálaljuk. Sajttal és sonkával töltött rántott palacsinta Hozzávalók: 20 dekagramm liszt 2 tojás 4 dl tej 8 szelet sonka 8 szelet sajt só a sütéshez: olaj a panírozáshoz: liszt 1 tojás zsemlemorzsa Elkészítés: A lisztből, a tojásból, a tejből egy csipetnyi sóval palacsinta­tésztát készítünk. Serpenyőben kevés olajat he­vítünk, majd 8 kissé vastagabb palacsintát kisütünk. A palacsin­tákra ráfektetünk 1 sonka- és 1 sajtszeletet, majd feltekerjük. Szükség szerint hústűvel meg is tűzhetjük. A paiacsintatekercset megforgatjuk lisztben, felvert to­jásban, végül zsemlemorzsában, majd olajsütőben vagy serpenyő­ben aranybarnára sütjük. A ropogós palacsintákat kony­hai törlőpapíron lecsepegtetjük, és friss salátával kínáljuk. Mustáros, duplán panírozott rántott hús Hozzávalók: 80 dekagramm sertéshús - csirke is jó hozzá só bors (ízlés szerint) 2 evőkanál mustár az első bundához: 3-4 evőkanál liszt a második réteghez: 2 tojás 2 deciliter tej 7 evőkanál liszt 2 evőkanál zsemlemorzsa só a sütéshez olaj I Elkészítése: A húst felszeleteljük, megsóz­zuk, ízlés szerint megborsozhat­juk, és átkenjük a mustárral. A 3 evőkanál lisztet egy tá­nyérra tesszük. A második panírhoz a felvert tojásokat megsózzuk, majd a tej­jel, a liszttel és a zsemlemorzsá­val alaposan elkeverjük. Egy magasabb falú serpenyő­ben olajat melegítjünk. A hússze­leteket először a lisztbe, majd a te­jes-morzsás panírba forgatjuk és a szokásos módon kisütjük. Paní­rozáskor figyeljünk arra, hogy ke­vés liszt és vastagabb réteg zsem­lemorzsa legyen a húsokon, mert akkor ropogósabb lesz. ízlés szerinti körettel kínáljuk. Tejszínes-csirkés rakott burgonya Hozzávaló: 50 dekagramm burgonya 2-4 nagy csirkemell, kisebb darabokra vágva 3 gerezd fokhagyma, összezúzva 5 evőkanál tejföl 5 deciliter főzőtejszín só bors 20 dekagramm reszelt sajt 8-10 szelet bacon szalonna Elkészítés: A csirkemellet csíkokra vágjuk, sóval, borssal fűszerezzük, átken­jük a zúzott fokhagymával, majd egy kevés olajban megpirítjuk. Közben a megtisztított burgo­nyát karikákra vágjuk és sós vizűén félpuhára főzzük. Ami­kor elkészült, leszűrjük és félre­tesszük. A tejfölt elkeverjük a főzőtej­színnel, hozzáadjuk a reszelt saj­tot, és takaréklángon melegíteni kezdjük. Amikor a sajt elolvadt, sózzuk, borsozzuk, és a tűzről levesszük. Egy tűzálló serpenyőt olajjal kikenünk, 4 kanál tejszínes már­tást beleöntünk, majd lerétege- zünk benne egy sor burgonyát. Elosztjuk rajta a csirkefalatok fe­lét, majd meglocsoljuk a tejszí­nes mártással. Újabb burgonya- sor következik, locsolás és csir­kefalatok. (Ha maradt még bur­gonya, azzal zárjuk le a tetejét.) Ráöntjük a maradék tejszínes mártást, 175 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 30-35 perc alatt megsütjük. Amikor már majdnem kész, megszórjuk a tetejét a kockára vágott baconnal és azzal együtt készre pirítjuk. Karamellás süti Hozzávalók: 4 deciliter sűrített tej 3 csésze apróra tördelt tejcsokoládé (Egy csésze 2,5 deciliteres) olaj Elkészítés: Öntsük a sűrített tejet és a cso­kit egy keverőtálba és 1 percig mikrózzuk a legmagasabb foko­zaton! Keverjük el a megolvadt cso­kit a sűrített tejjel, amíg egyne­mű krém nem lesz belőle. Olajjal kenjünk ki egy alufóli­ával borított, kisebb méretű sü­tő tepsit, majd öntsük bele a cso­kis masszát és terítsük szét egyenletesen! Tegyük a hűtőszekrénybe 2-3 órára. Ezután vegyük ki a hűtőből, fóliával együtt fordítsuk meg, majd óvatosan húzd le róla. A tetejét ízlés szerint kevés cu­korral megszórjuk. Sós, túrós sütemény Hozzávalók: a tésztához: 20 dekagramm tehéntúró 20 dekagramm finomliszt 20 dekagramm vaj 1 kávéskanál só 1 késhegynyi szódabikarbóna 1 darab tojás 1 evőkanál tej a tetejére: 10 dekagramm trappista sajt, reszelve 1 teáskanál egész kömény Elkészítés: A tojást felverjük. A tészta hozzávalóit a felvert tojás felével összegyúrjuk, majd fél órára a hűtőbe tesszük. A tejet a meg­maradt tojáshoz adjuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A hűtőből kivett tésztát liszte­zett munkalapon kb. fél cm vas­tagra kinyújtjuk. A tetejét leken­jük a tejes tojással, majd meg­szórjuk a reszelt sajttal. Hold alakúra (vagy ízlésünk­nek megfelelő más formával) ki­szúrjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Az előmelegí­tett sütőbe tesszük és kb. 25 perc alatt megsütjük. Mignon házilag Hozzávalók: a tésztához: 6 dekagramm liszt 3 dekagramm étkezési keményítő 3 tojás 8 dekagramm átszitált porcukor csipet só a krémhez: 2,5 deciliter tej 5 dekagramm vaníliás porcukor 2 tojássárgája 2 dekagramm étkezési keményítő 15 dekagramm puha vaj a bevonathoz: 2 tojásfehérje 40 dekagramm porcukor ételfestékek Elkészítés: A krémhez a tej felét a cukor felével felforraljuk, majd a tűzről lehúzzuk. Kézi habverővel elkeverjük a 2 tojássárgáját a maradék tejet, a cukor és a keményítőt. A cukros tejet visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a tojásos keve­réket, besűrítjük, majd félig ki­hűtjük. Ha már csak langyos, hozzáadjuk a vajat, kikeverjük, és hűtőbe tesszük. Amíg a krém a hűtőben pihen, elkészítjük a tésztát. A lisztet és a keményítőt átszitáljuk. A tojá­sokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sütőt 170 fokra előmelegítjük. A sárgáját a porcukorral ha­bosra keverjük, majd a keményí­tős lisztet hozzáadva továbbke­verjük, végül a tojáshabbal (fa­kanállal) fellazítjuk. A tésztát egy sütőpapírral bé­lelt nagyobb méretű tepsiben megsütjük, majd lehúzzuk róla a papírt és három egyenlő rész­re vágjuk. Áz első lapon elkenjük a krém felét, rátesszük a második tész­tát, újabb krém következik, vé­gül befedjük a harmadik lappal. Ezután elkészítjük a bevona­tot. Ehhez a tojásfehérjéket fel­verjük, majd a porcukrot hoz­záadva addig verjük, amíg fé­nyes nem lesz. Ekkor lehet többfelé osztani, és az ételfes­tékkel színezni. A tésztát egyforma kockákra vágjuk, sütőrácsra tesszük, és óvatosan rákenjük a színezett cukormázt. Ezután kb. 2 órát hagyjuk várakozni, hogy a máz megszilárduljon rajta. Aki ügyes, tovább is díszítheti!

Next

/
Thumbnails
Contents