Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-08 / 81. szám

Néptánc-fesztivál Nagyoroszi. A Börzsöny Nép-tánc Együttes a helyi művelődési házban rendezi meg április 9-én, szombaton 12.30 órától a tavaszi nép­tánc-fesztivált. A gyülekező' az Árpád téren lesz, ahol a nyitóműsor keretében fellép­nek a balassagyarmati Kis- Vadóka Néptánccsoport és a Börzsöny Néptánc Együttes óvodás csoportjainak tagjai. Ezt követően a résztvevők a lakótelepen át felvonulnak a gála helyszínére. Itt színpad­ra lépnek a szügyi Villuskák, a balassagyarmati Pörtyűk és Vadóka, a rétségi Zúgófa, Kereplő, Ifjúsági Kereplő és Csillagvirág néptánc együtte­sek, valamint a házigazda Börzsöny Néptánc Együttes iskolás, ifjúsági és felnőtt cso­portjai. A program a 16 óra­kor kezdődő táncházzal feje­ződik be, amelyen Tóth Luca Réka és barátai zenélnek.' Mese-délelőtt Salgótarján. A Balassi Bá­lint Megyei Könyvtár gyer­mekrészlegében rendezik meg az Edit néni könyvespol­ca rendezvény-sorozat soron következő vidám felolvasó mesedélelőttel egybekötött kézműves foglalkozást ápri­lis 9-én, szombaton délelőtt 10 órától. A résztvevőknek P. Kemer Edit előadóművész ol­vas fel tavaszi verseket és me­séket. S ezen felül a fiatalok a könyvtárosok segítségével mozaikképeket is készíthet­nek különböző technikák használatával. (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-fflformáck). A jó idő bekö­szöntővel egymást érik a szabad­téri teendők és programok, ilyen­kor országszerte megnő a füstölő avarral, lángoló aljnövényzettel és égő gazzal összefüggő tűzese­tek száma, az esetek döntő több­ségében emberi gondatíanság kö­vetkeztében. Az erdő- és szabad­téri tüzek megelőzése, illetve a la­kosság biztonsága érdekében ki­emelten fontos, hogy minden esetben a szabadtéri tűzgyújtást szabályozó rendeletek előírásai szerint járjunk el. Általános érvényű szabály, hogy amennyiben a lángok gyúj­tását jogszabály vagy rendelet nem tiltja, kizárólag akkora tüzet keltsünk életre, amekkorát el is tudunk oltani. A lángokat egy pil­lanatra se hagyjuk felügyelet nél­kül, és még a tűzgyújtás előtt gon­doskodjunk azokról az eszközök­ről és oltóanyagoktól, amelyekkel a tüzet később elfojthatjuk! Külö­nösen fontos, hogy ne csak a lán­gokra, de a parázsló részekre is fi­gyeljünk, a hirtelen feltámadó szél ugyanis könnyedén felkap­hatja a parazsakat, amely a tűztől akár több tíz méterre is újabb lán­gokat okozhat. Ugyanez vonatkozik a kerti sü- tögetéshez és grillezéshez hasz­nált tüzekre is: az efféle tűzgyúj­tást a jogszabályok és a rendele­tek alapesetben nem tiltják, a lán­gokat azonban ez esetben sem szabad felügyelet nélkül hagyni. A szabadtéri tűzgyújtást sza­bályozó kormányrendelet értel­mében a kerti munkákból - pél­dául növényzetvágásból vagy nö­vénytermesztésből - származó elszáradt hulladékot tilos meg­gyújtani, kivéve, ha ezt külön jogszabály engedélyezi. Ilyen en­gedélyező rendeletet csak az adott település önkormányzata adhat ki, azonban még ez eset­ben is kötelező betartani az ége­téshez rendeletben megjelölt helyszínt, időpontot és mód­szert. A külterületi ingatlanokon gyújtott szabadtéri lángokat rá­adásul előzetesen jelenteni és engedélyeztetni is kell a tűzvé­delmi hatósággal. Erdőtűzveszélyes időszakok­ban a vidékfejlesztési miniszter által hatályba léptetett országos szintű, illetve az erdészeti ható­ság által kiadott területi szintű tűzgyújtási tilalom minden rész­letében felülírja a szabadtéri tűz­gyújtásra vonatkozó szabályo­kat, így ilyen tilalom esetén álta­lános jellegű tiltás lép érvénybe. Tüzet gyújtani ilyenkor még a kijelölt tűzrakóhelyeken is tilos. A jogszabályi és a rendeleti ti­lalom ellenére, illetve az érvény­ben lévő szabályozástól eltérő vagy hatósági engedélyt nélkü­löző tűzgyújtás miatt az önkor­mányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tűzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki. A tűzgyújtási tilalommal és az erdőtüzekkel kapcsolatos további információkért keressék fel a ka­tasztrófavédelem központi és me­gyei weboldaláit (http://www. katasztrofavedelem.hu, illetve http://megye.katasztrofavedelem .hu), vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját (www .erdotuz.hu)! A fenti szabályok betartására azért van szükség, hogy a szűkebb pátriánkban jelentős mértékben csökkentsük a tüzek keletkezésé­nek esélyét, illetve a leégett terü­letek nagyságát. Ugyanis csak a szerdai napot figyelembe véve nyolcvankét hektárnyi terület égett le Nógrád megyében, s hat al­kalommal riasztották tűzoltóinkat: Salgótarjánban tíz négyzetmé­teren égett a szárazfű, ezt a Karancs Speciális Mentőszolgá­lat tagjai oltották el, Penc és Nógrádkövesd külterületein pe­dig ötszáz-ötszáz négyzetméter­nyi területen borult lángba a szá- razfű és a nádas. Ez utóbbi két káresetet a berceli hivatásos, va­lamint a csővári önkéntes tűzol­tók oltották el. Mohorára is vo­nultak a berceli és balassagyar­mati katasztrófavédelmisek, ahol egy hektár szárazfű és ná­das kapott lángra, s a tűz a köze­li fatelepet is veszélyeztette, azonban a hatóság gyors reagá­lásának köszönhetően sikerült idejében megfékezni a lángokat. Bátonyterenyén, a Maconkai- víztározó és Dorogpuszta között lévő területen harminc hektáron égett a nádas, ennél az esetnél a sűrű füst miatt fél órára teljes út­lezárás volt a 23-as főút adott szakaszán. Ezt az esetet a me­gyei katasztrófavédelmi művele­ti szolgálat, a salgótarjáni hiva­tásos tűzoltók több egysége, va­lamint a salgótarjáni önkéntes tűzoltók számolták fel. Ugyanet­től a káresettől nem sokkal távo­labb, a 23-as főút mentén, a dorogházai elágazás közelében ötven hektár összefüggő nádas égett le, ennél a tűzesetnél ügyan- csak a katasztrófavédelmi műve­leti szolgálat, valamint a salgótar­jáni hivatásos és önkéntes tűzol­tók végezték a tűz oltását. Kismértékben csökkent a bűncselekmények száma A megyeszékhely közgyű­lése elé terjesztette a Sal­gótarjáni Rendőrkapi­tányság a 2015. évi tevé­kenységéről, valamint a megyeszékhely és von­záskörzetének bűnügyi- és közbiztonsági helyzeté­ről szóló beszámolót, amely egyebek mellett tartalmazza a hatóság eredményességi mutatóit, illetve a területen történt bűncselekmények elosz­lását is. Szigeti András Salgótarján. 2015 évben a re­gisztrált bűncselekmények tekin­tetében a 2014 évi statisztikához viszonyítva kismértékű csökke­nés volt tapasztalható, és az el­múlt öt esztendőt figyelembe vé­ve megállapítható, hogy a koráb­bi adatokhoz mérten csökkenő bűncselekményszám mutatkozik a kapitányság eljárásaiban. A hatóság nyomozás-eredmé­nyességi mutatója tavaly 68,6 százalék volt, amely az elvárt 62 százalék feletti teljesítmény. A statisztikai adatok alapján az il­letékességi területen az ismertté vált és regisztrált bűncselekmé­nyek értékeléséből adódóan a megyeszékhely területe bűn- ügyileg a legfertőzöttebb, bár a jogsértésszám folyamatos csök­kenést mutat. Az elmúlt évben 1305 bűncselekményt regiszt­ráltak Salgótarján városában, míg ez a számadat 2012-ben 2190, 2013-ban 1562, illetve 2014-ben 1344 volt. A korábbi évekhez hasonlóan tavaly is folytatódott a csökkenő tendencia a közterületen elköve­tett bűncselekmények tekinteté­ben a Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság illetékességi területén, amely a növekvő nyomozás ered­ményesség figyelembe vételével még kedvezőbb képet mutat. Csökkenő bűncselekmény szám mellett növekvő eredményesség­gel tudtak dolgozni. A 2010-ben 469 közterületen elkövetett bűn- cselekményről 2015-ben 261 jog­sértésre csökkent ez a szám. A nyomozás eredményessége - ja­vítva a 2014 éves 64,8 százalékot - 68,8 százalék volt. A kiemelten kezelt bűncselek­mények körében a kapitányság nyomozási eredményessége az elvárt 50 százalékot meghalad­va, 57,1 százalék, s 2012-től vizs­gálva ez a legmagasabb ered­mény, és emelkedő tendencia fi­gyelhető meg.Az elmúlt év idő­szakáról elmondható az is, hogy megyénkben a Salgótarjáni Rendőrkapitánysághoz tartozó településeken követték el a ki­emelten kezelt bűncselekmé­nyek több mint harmadát. En­nek ellenére hatóság az elvárt megyei átlag fölött teljesített a nyomozások eredményessége te­kintetében. 2015-ben 16 rablás bűntett tör­tént mint kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény, s ezek felderí­tési eredményessége 100 száza­lék, s minden egyes rablás elkö­vetőjét rövid időn belül elfogad­ták a rendőrség munkatársai. Testi sértés az előző évben 141 alkalommal történt az illetékes­ségi területen, az előző évi 148 esethez viszonyítva kis mérték­ben csökkent. Ezen ügyek nyo­mozás-eredményessége 85,6 százalék, s évek óta 85-90 száza­lék körül mozog. A lakosság szubjektív közbiz­tonságérzetét egyik leginkább befolyásoló törvénysértés a ga­rázdaság. 2012-ben 170, 2013- ban 135, 2014-ben 148, és 2015- ben pedig 146 ügyben indult büntetőeljárás, s az esetek 84,6 százalékában eredményes volt a felderítés. Jármű önkényes elvétele bűn- cselekmény miatt a 2014-es évi 15 esethez képest tavaly hétszer in­dult büntetőeljárást, s a nyomozás­eredményessége 85,7 százalék volt. A személygépkocsi lopás nem gyakori a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében, mert nincs jelen áz erre specializálódott bűnö­zői kör. Ennek megfelelően nem következik be számottevő ilyen bűncselekmény, bár 2015 évben ugrásszerű emelkedés jellemezte. Tavalyelőtt hatszor, majd ehhez képest előző esztendőben - majd­nem megduplázva - tíz esetben rendeltek el vizsgálatot. S a telje­sített 80 százalékos felderítési mu­tató igen kiemelkedő az elvárt 28 százalékot figyelembe véve. Zárt gépjármű-feltörés 2015-ben az elő­ző évi 32 esethez képest 19-re csökkent, amely 55.6 százalékban fel is derítettek a nyomozók. Kiskorú veszélyeztetése bűn­cselekmény az előző évi 49 ese1 ményszámról 35-re csökkent, s ezen jogsértést igen kimagasló számban oldották meg, ugyanis a nyomozás-eredményességi mutatója 96,3 százalék. Rongálás miatt múlt évben 37- szer rendeltek el nyomozást. Ka­pitánysági viszonylatban közel a felére csökkent az e miatt folyta­tott kivizsgálások száma 2013- ban a korábbi éveket figyelembe véve. 2013 évtől a rongálások szá­ma stagnál, 2014-ben minimális emelkedést mutatott, majd ehhez képest 2015 évben egy bűncse- , lekménnyel kevesebb volt. Kifosztás a Salgótarjáni Rend­őrkapitányság illetékességi terü­letén kis számban fordul elő. 2014-ben kétszer, míg tavaly há­romszor járt el a hatóság ezen bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt A nyomozásered­ményesség 50 százalékos.

Next

/
Thumbnails
Contents