Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-30 / 100. szám

FOTÓ: MTI/AP/ALBERTO SA1Z Ro sberg versus Hamilton Az idei Fl-es versenysze- zonban több újdonság is fogad minket a maratoni hosszúság mellett. Kezd­ve mindjárt a hétvégi Orosz Nagydíjjal, amely az eddig megszokott őszi időpont helyett átkerült tavaszra. forma-1. Ezzel alig fél éve volt az orosz rendezőknek felkészül­ni a tavaly októberi futam után a most májusban megrendezés­re kerülő eseményre. A csapa­tok szállítmányainak egy része már régen megérkezett a szocsi pályára, várva a csapattagokat, hogy elkezdjék a kipakolást és a felkészülést a hétvégére. 2014 óta részese az Orosz Nagydíj a versenynaptárnak, a Téli Olimpia helyszínén felépített szocsi pályán. Ha a debütáló fu­tam nem is, de a tavaly nagyon iz­galmasra sikeredett. Az eddigi fu­tamokon Lewis Hamilton állhatott fel a dobogó legfelső fokára, de az eddig nem igazán remeklő brit ezen idén változtathat. Ennek el­lenére egy biztos... Hamiltonnak nagyon fekszik az orosz pálya. Bár 2015-ben a brit pilótának az időmérő edzésen nem sikerült az első helyről rajtolás jogát meg­szereznie, de mindjárt a verseny elején magához ragadta az elsősé­get és onnan már nem is lehetett letaszítani. Nico Rosbergen autó­ja technikai meghibásodása fo­gott ki, a verseny elején kiesett. A második helyre Sebastian Vettel állhatott fel. A verseny meglepe­tésembere, a bronzérmes Sergio Perez lett. A hétvégén ezúttal is a Merce­des és a Ferrari pilótái várható­ak a dobogóra. A Mercedesnél a 2016-os szezon első versenyein Nico Rosberg jeleskedett, zsinór­ban háromszor nyert. Kérdés, Hamilton meddig hagyja, hogy csapattársa fürödjön a sikerben. Rosberg tarthat a Ferraritól is. A német elmondása szerint szá­molni kell a vörösökkel is, po­tenciális veszélyt jelenthetnek a piros betontorpedók az ezüst nyilakra.- A Ferrarinak még nem iga­zán volt esélye arra, hogy meg­mutassa, hogy mire is képes. Sok malőrje volt idén, és azt gondol­juk, hogy autói nagyon is közel vannak hozzánk. Ezért lehajtott fejjel, keményen kell dolgoznunk. Kimi az időmérőt is elrontotta, különben szorosan rajtunk len­ne. Ezért folytatnunk kell a mun­kát - szögezte le a világbajnok­ságban 36 ponttal vezető pilóta. Nico Rosberg megnyerte a 2016-os szezon első három futa­mát. Eddig ezelőtt kilenc alka­lommal fordult elő, hogy az a pi­lóta, amely az adott szezon első három futamán győzedelmeske­dett, azé lett a végén a világbaj­noki cím is. Rosberg azonban nem ájult el ettől a statisztikától. Véleménye szerint azok a világ­bajnokok nem kapták ki Lewis Hamiltont csapattársként.- Nagyszerű küzdelem elé né­zünk, nagyon várom. Most per­sze van egy kis előnyöm, ami jó, jobb, mintha fordítva lenne. Eny- nyi, csak élvezem a vezetést és megpróbálom kihozni a legtöb­bet minden futamból - nyilat­kozta magabiztosan a fiatal te­hetség. A Pirelli a közepes, lágy és szuperlágy abroncsokat viszi el a hétvégi futamra. A tavalyi fu­tamon is a lágy és szuperlágyakat vetette be, így idén is azokkal versenyeznek többnyire majd a pilóták. A verseny és a pálya Az Orosz Nagydíj május 1-én, helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét (nálunk 14 órakor). Az 5848 méter hosszú Szocsi Auto- dromon a pilóták egy 53 körös versenyen mérik össze tudásu­kat. A pályarekordot 2015-ből Sebastian Vettel tartja, ideje 1 perc 40.071 másodperc. A teljes versenytáv 309.745 km. 2015- ben Lewis Hamilton nyerte meg az Orosz Nagydíjat, tehát Mer- cedes-siker született. A brit piló­ta ideje 1:37:11.024 volt. Amáso- dik helyezett Sebastian Vettel (Ferrari) lett. A bronzérmes he­lyen Sergio Perez (Force India) ért célba. Forrás: Amber PR Előnyben a Villarreal Eric Bailly, a spanyol Villarreal (b2) és Philippe Coutinho, az angol Liverpool játékosa (j2) Európa liga. A Villarreal a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra verte a vendég Liverpoolt a labda­rúgó Európa Liga elődöntős párharcának csü­törtöki első mérkőzésén. A másik ágon a címvé­dő Sevilla 2-2-es döntetlent játszott idegenben a Sahtar Donyeckkel. A spanyolországi összecsapáson sokáig nem bír­tak egymással a felek, az első félidőben, majd a má­sodik játékrészben sem tudtak kapuba találni, a Jürgen Klopp irányította liverpooliak mégis hát­rányban kezdik majd a jövő heti hazai visszavágót, miután Adrián López a 92. percben a kapuba talált. Ukrajnában a címvédő Sevilla rögtön a kezdés után előnybe került, ám a donyecki csapat később meg­rázta magát, s még az első félidőben fordított. A for­dulás után a Sahtar teljesen visszaállt, a spanyolok pedig a hajrában büntetőből egyenlítettek, így ked­vező helyzetből várhatják a hazai visszavágót. Elődöntő, 1. mérkőzések: Sahtar Donyeck (uk- rán)-Sevilla (spanyol) 2-2 (2-1). G/.:Marlos (23.), Sztyepanenko (36.), ill. Vitolo (6.), Gameiro (82., 11-esből), Villarreal (spanyol)-FC Liverpool (an­gol) 1 -0 (0-0). GL: López (92.). A visszavágókat jö­vő csütörtökön rendezik. UVSE-Dunaújváros döntő lesz NŐI vízilabda OB l. A Dunaújváros lesz a címvédő UVSE ellenfele a női vízilabda ob I döntőjében. Az Euroliga-ezüstérmes UVSE szerdán 9-3-ra, egy héttel korábban pedig 15-8-ra győzte le a Szentest a bajnokság elődöntőjében. A másik ágon a Dunaújváros múlt szerdán 12-9-re nyerni tudott a BVSC otthonában, a zuglóiak vasárnap idegenben egyenlítettek (9-4), a csütörtöki budapesti meccsen viszont ismét az újvárosiak bizonyultak jobbnak (8-5). A finálé - amelynek minden találkozóját élőben közvetíti az M4 Sport - jövő szombaton kezdődik az UVSE otthonában. h „ < Y Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ne féljenek, a robotpilóta rögtön átveszi az irányítást. ” E heti szerencsés nyertesünk: Stockhaus Péterné, Salgótarján, Rákóczi út 8. Kérjük, hogy mai rejt­vényünk megfejtését 2016. május 5-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótar­ján, Mártírok út 1. Inkubátorház). A szezon eddigi részében Nico Rosbergnek (Jobboldalon) van oka a nagyobb *' L mosolyra

Next

/
Thumbnails
Contents