Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-25 / 95. szám

2016. ÁPRILIS 25., HÉTFŐ Kisdiáknak ingyen busz? Budapest. A 14 év alattiak ingyenes közösségi közlekedését kez­deményezi a Fővárosi Közgyűlésben a Lehet Más a Politika (LMP) - közölte Csárdi Antal vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-vel. Az ellenzéki párt fővárosi képviselője azt mondta: a közgyűlés legkorábban a májusi ülésén tárgyalhatja a kezdeményezést. Javaslatuk szerinte azért fontos, mert gondolni kell arra Is, mek­kora terhet ró a családokra, hogy a gyermekek eljussanak az isko­lába. Az általános iskolások ingyenes utazása továbbá jó eszköz len­ne arra, hogy az emberek inkább a közösségi közlekedést válasszák az autó helyett - tette hozzá, megjegyezve: a 6 és 14 év közötti gyer­mekeknek akkor nem kellene jegyet, illetve bérletet vásárolni, ha kísérővel utaznak. A javaslat szerint a költségek viselésében, a BKK számításai alap­ján, a fővárosi önkormányzat is részt venne. Költenék egészségügyre Budapest A Demokratikus Ko­alíció (DK) szerint a többi között az egészségügyre, az oktatásra vagy a korrupció elleni harcra is költhetné a kormány azt az ősz- szeget, amelyet a Miniszterel­nökség budai Várba költözteté­sére és az ezzel kapcsolatos épít­kezésekre fordít. Varjú László, a párt alelnö- ke, független országgyűlési képviselő abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót vasár­nap a Dísz téren, hogy a na­pokban munkálatok kezdőd­tek az egykori Karmelita ko­lostornál. Közölte: tiltakoznak az ellen, hogy „több száz mil­liárd” forintot költ el a kor­mány látványberuházásokra. Hozzátette: a Vár látványossá­gai inkább a látogatóknak, a turistáknak szólnak, mint a miniszterelnöknek. Hangsúlyozta: azt a pénzt, amelyet a várbeli építkezésekre fordítanak, el lehetne költeni a gyermekekre, a trafikosok kár­talanítására, a korrupció elleni harcra, az oktatásügyre, a nők jogainak érvényesítéséért, a nyugdíjasokért, a „kisemmizett” gazdákért és az egészségügy helyzetének javításáért. A DK vasárnap Felcsútról a Várba rendezett maratonfutást azért, hogy felhívja a figyelmet: Orbán Viktor miniszterelnök a Várba akar beköltözni. A párt ak­tivistái „Felcsútról a Várba! Vesz- szen a zsarnok!” feliratú pólóban futottak. A mintegy 15 DK-s akti­vista részvételével megtartott saj­tótájékoztató végén a politikus kitűzte a DK zászlaját az egyko­ri Karmelita kolostornál az épít­kezés kerítésére, de a rendőrség kérésére azonnal levette. Szükség van az olyan napokra, amelyek továbbviszik az emlékezetet, nem engedik feledni a közös történelmi múlt fekete lapjait sem - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Solymáron annak az emléktáblának az avatásán, amelyet a Buda környéki települések állítottak a magyarországi sváb lakosok kitelepítésének 70. évfordulójára emlékezve. A solymári vasútállomás falán elhelyezett emléktáblát Solymár, Nagykovácsi, a II. kerületi Pesthidegkút, PilisboroSjenő, valamint Üröm települési és német nemzetiségi önkormányzatai állították abból az alkalomból, hogy 1946-ban sváb lakosok ezreit vitték innen Németországba. A miniszter kiemelte, azokra a honfitársakra emlékezünk, akiket a történelem igaztalan erői kényszerítettek hazájuk elhagyására. Az emléktábla arra figyelmeztet, hogy ma is vigyázni kell arra a közösséget összetartó erőre, amit a magyaroknak és a magyarországi német nemzetiségnek a sorközösségben átélt történelmi események, a belőlük eredő tanulságok és ma már közös jövőkép is adnak. I Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a solymári vasútállomás % falán elhelyezett emléktáblánál Sikerült előbbre lépni Budapest. Mind az egészségügy, mind a köznevelés területén előrelépés történhet jövőre, a 2017-es költségvetésben e két te­rületre 200 milliárd forintos többletet szán a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitká­ra vasárnapi sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence hangsúlyozta: amellett, hogy a jövő évi büdzsé alapvetősen az adócsökkentés és az otthonteremtés költségveté­se lesz, az egészségügyre és a köznevelésre is jelentős többlet- forrás jut. Mint mondta, a magyar reformok működnek, a jó gazdaságpoli­tikának köszönhetően többletforrás keletkezett, amelynek egy részét a gazdaságba forgatják vissza, de jut e két ágazatban dolgozók bér­emelésére is. A kormány számára a gyermekek és az egészség olyan érték, ahová, ha többletforrás van, akkor juttat a kormányzat - han­goztatta az államtitkár. Rétvári Bence emlékeztetett: az egészségügy területén az elmúlt években 500 milliárd uniós és saját forrást használtak fel fejlesz­tésre, s míg évekkel ezelőtt 70 ezren vártak valamilyen tervezett mű­tétre, addig ez a szám mára 34 ezerre csökkent. Kiemelte az alap­ellátás fejlesztését, amire az elmúlt két évben szintén 10-10 milli­árd forintot fordított a kormányzat. Az egészségügyiek bérrendezésére kitérve elmondta, 2012-2013- ban volt az ágazatban béremelés, akkor 75 milliárd forintból 23 szá­zalékkal emelkedtek a jövedelmek. A tavaly elindult, új rendvédelmi illetményrendszer részeként idén öt százalékkal emelkedik a rend­védelmi dolgozók bére, tehát foly­tatódik a rendőrök életpályaprog­ramja - mondta Zsinka András, a Belügyminisztérium (MB) sze­mélyügyi helyettes államtitkára Budapesten tartott sajtótájékozta­tóján szombaton. Budapest. Az új rendvédelmi életpálya 2015 nyarán 30 százalékos illetményeme­léssel indult, és a tervek szerint 2019-ig min­den évben újabb 5 százalékos emelés lesz, így 2019-bén már 50 százalékkal lesznek nagyobbak a testületben a bérek - emlékez­tetett a helyettes államtitkár. Tavaly több mint ötvenezren kaptak 30 százalékos illetményemelést, több mint né­gyezren 25-30 százalékost, mintegy 250-en- zömmel vezető beosztásúak - pedig 15-30 százalékost. Az emelés a 2015 év elejéhez képest idén a rendőr tiszthelyetteseknél mintegy 90-100 ezer, a tiszteknél 120-140 ezer forintos lehet. A kormány létszámában és eszközeiben is megerősíti a rendőrséget, kiszámítható élet­pályát és anyagi, erkölcsi megbecsülést nyújt azoknak, akik ezt a hivatást választják. A 2002 óta nem látott rendvédelmi illet­ményemelést és egzisztenciális háttértámo­gatást pedig az állomány megelégedéssel fo­gadta - emelte ki a helyettes államtitkár. Átalakult a teljesítményértékelés is, mely nemcsak egyéni erőfeszítésekre, de a közös eredmények javítására is ösztönzi az állo­mányt. A tavalyi szolgálati teljesítmény alap­ján idén két részletben, májusban és szep­temberben a tiszthelyettesek átlagosan 140 ezer forintot, a tisztek 175 ezret kapnak. Er­re a kormány idén nyolcmilliárd forintot kü­lönített el - tette hozzá Zsinka András. A rendvédelmi pályát választók támo­gatása érdekében idén nyártól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes hallgatói szá­mára létrejön a tisztjelölti jogviszony, mellyel ingyenes kollégiumi elhelyezés és akár negyvenkétezer forintos ösztöndíj járhat, laptopot pedig minden tisztjelölt ingyen kap. Zsinka András beszélt arról is, hogy év elején létrejött egy kivételes jogorvoslati fó­rum, a becsületbíróság, melynek feladata, hogy döntsön: szolgálati viszony megszűné­se esetén az érintett méltó-e arra, hogy a hi­vatásos állományban maradjon. A BM helyettes államtitkára az április 24-i Szent György nap alkalmából, mely negyedszázada a rendőrök ünnepnapja, és a közelgő Szent Flórián nap alkalmából, mikor a tűzoltókat ünnepük, köszönetét mondott az állománynak, mely védi az em­berek vagyonát, biztonságát, Magyaror­szág és az EU határait. Fejlesztéseket követelnek A biciklis közlekedés népszerűsíté­séért és további fejlesztések elérésé­ért kezdett felvonulást a Magyar Kerékpárosklub szombaton. Az „I Bike Budapest” elnevezésű meg­mozduláson több ezren vettek részt. A kerékpáros menet végállomá­sán, a Margitszigeten a részvevők a meg­mozdulás zárásaként magasba emelik ke­rékpárjaikat. A Magyar Kerékpárosklub ko­rábban közölte, céljuk hogy minél többen megtapasztalhassák egy kerékpárbarát vá­ros hangulatát, a menet ezért Budapest leg­szebb részein halad át. A kerékpározás egyszerű, olcsó és gyors közlekedési mód, emellett a biciklis fejlesz­tések a nem kerékpározóknak is kevesebb dugót, jobb környezetet jelentenek - fejtet­ték ki, arra is emlékeztetve, hogy a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerdán megálla­podott Tarlós István főpolgármesterrel ab­ban, hogy a klub helyet kap a városházi ter­vek előkészítésében. A szervezet szerint folytatni kell a biciklis fejlesztéseket, az el­avult kerékpárutakat újra kell tervezni, meg kell oldani a bel- és külváros kapcso­latait, a hidak átjárhatóságát, a közbringa- rendszer fejlesztését és szemléletformáló kampányokat kell indítani. HIRDETÉS Információ: Sasvári Enikő 30/456-2834 A növényvédő siMeket birtomág»* M h>«italnl Erő és Harmónia Fekete lapok a közös történelemben Rendőrök életpályaprogramja

Next

/
Thumbnails
Contents