Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-21 / 92. szám

kajak-kenu. Amatőr hibát kő­Karancs-Medves teljesítménytúrák A Nógrád Megyei Termé­szetbarátok Társasága április 30-án, szombaton - a hagyo­mányokhoz hűen - ismét megrendezi a Karancs- Medves teljesítménytúrákat. A rendezvény keretén belül három távon nyílik lehetőség a természetjárást kedvelők szá­mára ahhoz, hogy szabadidejü­ket hasznosan eltölthessék, és fizikai erőnlétüket is próbára tegyék. A résztvevők a befize­tett nevezési díj ellenében útvo­nalleírást, a túra során pedig több alkalommal frissítőt kap­nak, valamint a táv teljesítői a célban díjazásban részesül­nek. A Karancs-Medves 50 km-t a 24. alkalommal rende­zik meg, edzettebb túrázók számára javasolt. A Karancs- Medves 35 km 27-szer lesz, szintén edzettebb túrázóknak, míg a Karancs-Medves 20 km- t a 14-szer rendezik, családok­nak és kirándulást kedvelők­nek ajánlott. Indítás a Galcsik fogadó teraszáról lesz, 6-10 óra között. A túráról bővebb infor­máció a zoldutte@gmail.com email címen kérhető. A túra távjai a Cserhát Kupa túrasoro­zat részét képezik! „Sólyomszem” figyeli a labdát EURO-20JL6. Az úgynevezett sólyomszem rendszert hasz­nálják majd gólvonal-techno­lógiaként a franciaországi Európá-bajttökságőn - jelen­tette be kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A brit rendszert, amelyet a krikettben és a teniszben is alkalmaznak, s a 2014-es bra­zíliai futball-világbajnoksá- gon is használták már, tíz francia stadionba telepítik. Az UEFA januárban jelen­tette be, hogy használni fog­nak gólvonal-technológiát a kontinensviadalon, majd már­ciusban megerősítette, hogy a májusi Bajnokok Ligája- és Európa Liga-döntőben is beve­tik a rendszert, amely segít a játékvezetőknek, illetve az asszisztenseknek, hogy helye­sen ítéljék meg, a labda teljes terjedelmében áthaladt-e a gólvonalon vagy sem. Az angol és német élvonal­ban is alkalmazott „sólyom­szemet” több különböző tech­nológia tesztelése után vá­lasztották ki. A rendszer lé­nyege, hogy hét kamera fi­gyeli, a labda áthaladt-e a gólvonalon, s érvényes talá­lat esetén rezgő jelzéssel fi­gyelmezteti a játékvezetőt. A vezetőbírót továbbra is alap­vonali asszisztensek segítik majd a tizenhatoson belül és annak környékén történő események megfigyelésében.- Most, hogy a technológia megfigyeli a gólvonalat, az alapvonali asszisztensek tel­jes figyelmüket a többi ese­ményre fordíthatják a tizen­hatoson belül, amely a legkri­tikusabb része a pályának - hangsúlyozta közleményé­ben Pierluigi Collina, az UEFA játékvezetői bizottságá­nak olasz vezetője. Az Eb-n a magyar váloga­tott is szerepel majd, 44 év szünet után. Az együttes sor­rendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (jú­nius 18., Marseille) és Portu­gáliával (június 22., Lyon) ta­lálkozik az F csoportban. vettem el, nagyon felelőtlen do­log volt, amit tettem - jelentette ki a világbajnok kajakos Dudás Miklós, akiről kedden derült ki, hogy doppingvétségen érték.- Tegnap kaptam a telefont a szövetségtől, hogy az edzőmmel együtt menjünk be a Magyar Olimpiai Bizottságba. Ott már várt Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője, aki közölte velünk a rossz hírt. Teljesen ledöbbentem - mondta az Ml aktuális csatornának a 25 éves sportoló. Dudás Miklós szervezetében a tavalyi Európa Játékokon le­adott mintája alapján bukkan­tak tiltott hormonkészítmény nyomaira, ahogy most elmondta, szintetikus tesztoszteronra. A vi­adal előtt hetekig Sevillában edzőtáborozott. Úgy fogalmazott: egy hosszú edzőtáborozás alkal­mával előfordul, hogy kifogy va­lamilyen táplálékkiegészítőből, ezúttal is ez történt.- Amatőr hibát követtem el. Ellenőrizetlen helyről, ellenőri­zetlen táplálékkiegészítőt vet­tem. Egyszerűen egyedül be­mentem egy spanyol boltba, és megvettem egy spanyol feliratú terméket. Nagyon felelőtlen do­log volt, amit tettem - mondta Dudás Miklós, aki a 2014-es moszkvai világbajnokságon a 4x200-as váltó tagjaként arany­érmes lett. Hangsúlyozta, hogy 16 éve kajakozik, s ez idő alatt. soha semmit nem találtak a szervezetében, nem is használt soha tiltott szert. A Magyar Kajak-Kenu Szövet­ség (MKKSZ) kedden közle­ményben számolt be arról, hogy a versenyző az Európa Játéko­kon adta le azt a mintát, amely alapján megállapították a dop­pingvétséget. Dudás aranyérmet nyert Bakuban. Az MKKSZ köz­leményéből kiderül, hogy Dudás ezen kívül tavaly további három doppingvizsgálaton esett át, de mindegyik negatív eredmény­nyel zárult. Ugyanakkor a folya­matos ellenőrzések során gya­nússá vált, hogy a sportoló tesztoszteronszintje ingadozik, éppen ezért a versenyen levett mintát idén célirányosan újra­vizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott szert.- Az úgynevezett biológiai út­levelem miatt buktam le - mondta erről az interjúban Du­dás Miklós. A londoni olimpián K-l 200 méteren hatodik sportoló ver­senyzői engedélyét és kerettag­ságát azonnali hatállyal felfüg­gesztették, a MOB pedig meg­vonja tőle az élsportolóknak já­ró Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kikerül a MOB kiemelt edző programjából. Dudás Miklós elmondta, hogy egyelőre még nem gondolkodott a jövőn, de „próbál talpon ma­radni”. A közelgő válogatókon egyesben, és Horváth Bencével párosban is szerette volna kivív­ni az olimpiai indulás jogát.- Természetesen a páros­társam is össze van törve. Szep­tember óta együtt készültünk, sülve-főve együtt voltunk, s most nagyon dühítő, hogy meg se pró­bálhatjuk megmutatni, mit tu­dunk - mondta Dudás Miklós. Ahogy fogalmazott, számára a mostam eset legnagyobb tanulsá­ga, hogy „okosabbnak kell lenni”. Nincs olimpiai bajnok a keretben FÉRFI VÍZILABDA világliga. Egyetlen olimpi­ai bajnok sem szerepel a magyar férfi vízilab­da-válogatott keretében, amelyet a Románia el­leni keddi, idegenbeli mérkőzésre hirdetett Be­nedek Tibor szövetségi kapitány. A szövetség honlapjának beszámolója sze­rint a szakvezető a kulcsjátékosok közül töb­beket is pihentet a nagyváradi mérkőzésen, egyúttal bizonyítási lehetőséget ad olyanok­nak, akiknek még van esélye bekerülni a nyá­ri bő keretbe, illetve a jövőben meghatározó já­tékosai lehetnek a válogatottnak.- Rég volt a válogatott keretben Decker Atti­la, szeretném megadni neki a lehetőséget a bi­zonyításra - utalt a Szolnok kapusára a szövet­ségi kapitány. Hozzátette, a játékos jó teljesít­ményt .nyújtott a hétvégén a klubjában, s azt várja tőle, hogy folytassa ezt a válogatottban is. - Lényegében Tóth Mártonnal, Gór-Nagy Mik­lóssal ők lesznek a rangidősek most ebben a csapatban. Gór-Nagy Miki Belgrad után Trieszt­ben nem kapott lehetőséget, most számítok rá.- A mostani kerethirdetés mögött nem titkol­tan az a szándék is ott van, hogy a rutinos já­tékosok pihenjenek, ezért is vágunk neki fia­talabb csapattal a románok elleni meccsnek, amit ettől függetlenül szeretnénk megnyerni - összegzett Benedek Tibor. A magyar válogatott kerete Románia ellen. Ka­pusok: Lévai Márton (Debreceni VSE), Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép). Mezőnyjátéko­sok: Mezei Tamás, Jansik Dávid (Szolnoki Dózsa- Közgép), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Zalánki Gergő (ZF-Eger), Nagy Ádám, Gór-Nagy Miklós, Bátori Bence, Salamon Ferenc (A-Híd-OSC- Újbuda), Tóth Márton (FTC-PQS Waterpolo), Manhercz Krisztián (Contitech-Szeged-Diapolo). A csoport állása: 1. Görögország 12 pont, 2. Magyarország 9, 3. Románia 3,4. Grúzia 0. A csoportelső jut be a kínai szuperdöntőbe. Nyolc magyar áll kvótás helyen A kazanyi Európa-bajnokság előtti állás szerint nyolc csel- gáncsozó képviselhetné Ma­gyarországot augusztusban a riói olimpián. CSELGÁNCS eb. A nemzetközi szövetség (IJF) honlapja szerint kvótát érő helyen áll Ungvári Miklós (73 kg, 10. a világrang­listán), Csoknyai László (81 kg, 14.), Tóth Krisztián (90 kg, 5.), Cirjenics Miklós (100 kg, 34. - kontinentális kvóta), Bor Barna (+100 kg, 4.), Csernoviczki Éva (48 kg, 4.), Karakas Hedvig (57 kg, 10.) és Joó Abigél (78 kg, 11.). A 81 kilogrammos Krizsán Szabolcs a 25. helyen szintén kontinentális kvótás, ám egy országból csak egy dzsúdós indítható súlycsopor­tonként és őt megelőzi Csoknyai László. A Rióban tatamira lépő 386 cselgán- csozóból 352 az IJF június 10-i világrang­listájáról kerül az olimpiai mezőnybe. El­ső lépésben a férfiaknál súlycsoporton­ként az első 22 helyezett (22x7=154), a nőknél az első 14 helyezett (14x7=98), azaz összesen 252 dzsúdós szerez kvótát. A maradék 100 helyet a közvetlen kvali­fikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják, kontinentális eloszlásban: Euró­pából 25, Afrikából 24, Amerikából 21, Ázsiából 20, Óceániából pedig 10 fő. További 14 cselgáncsozót delegál a ren­dező Brazília, a fennmaradó 20 hely be­töltéséről pedig egy háromtagú bizottság - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szerveze­te és az IJF képviselője - dönt. A magyar versenyzők a kvalifikációs sorozat május 30-i zárultáig még négy viadalon gyűjthetnek pontokat. A magyarok helyezése a világranglistán (top 100). Férfiak. 60 kg: Burján László 96.66 kg: Zámbori Bence 58.73 kg: Ung­vári Miklós 10. 81 kg: Csoknyai László 14., Krizsán Szabolcs 25., Ungvári Attila 37.90 kg: Tóth Krisztián 5., Vér Gábor 60. 100 kg: Cirjenics Miklós 34., Fogasy Ger­gő 44. +100 kg: Bor Barna 4. Nők. 48 kg: Csernoviczki Éva 4., Pupp Réka 66. 52 kg: Maros Barbara 60. 57 kg: Karakas Hedvig 10. 63 kg: Szabó Franciska 49., Gercsák Szabina 75.70 kg: Gercsák Sza­bina 34., Mészáros Anett 48. 78 kg: Joó Abigél 11., Salánki Evelin 94. „Amatőr hibát követtem el”

Next

/
Thumbnails
Contents