Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-21 / 92. szám

Fejezzék be a tanárok fenyegetését! A Demokratikus Koalíció (DK) felszólította a kor­mányt, hogy fejezze be az országos sztrájkban részt vevő tanárok fenyegeté­sét. Budapest. Gréczy Zsolt, az el­lenzéki párt szóvivője szerdán, az Országgyűlés épülete előtt közölte, pártja a tanárok kéré­sét elfogadva délben öt percre leállította saját tevékenységét. A DK ugyanis üdvözli a pe­dagógusok országos méretévű szélesedett tiltakozását, amely megmutatja, hogy az Orbán- kormány nem szállhat szembe a magyar emberek akaratával és nem veheti el a jövőjüket - fejtette ki Gréczy Zsolt. A szóvivő elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerinte ország­szerte arról lehet hallani, hogy az „Orbán-kormány különböző rendű és rangú tagjai fenygetik a tanárokat”. Azt mondta, a DK ezzel szemben Sokak Magyar- országa című programját meg­valósítva megszüntetné a Klebelsberg Intézményfenntar­tó Központot (Klik), visszaadná az iskolák önállóságát, vissza­állítaná a szabad tankönyvvá­lasztást, csökkentené a tanárok adminisztrációs terheit és a szakmai szervezetekkel egyez­tetve korszerűbbé tenné a tan­anyagot. A DK emellett nyitott a pár­beszédre a szakszervezetek­kel, továbbá „minden demok­ratikus párttal” és civil szerve­zettel annak érdekében, hogy az oktatást európai színvona­lúvá és mindenki előtt nyitottá lehessen tenni - húzta alá a párt szóvivője. Pedagógüssztrájk: öt percre megállt az élet Szolidaritás a sztrájkolókkal Az MSZP politikusai, ak­tivistái a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren fe­jezték ki szolidaritásukat a pedagógusokkal szer­dán. Az ellenzéki párt ez­zel a pedagógusok sztrájkbizottságának azon kezdeményezéséhez csatlakozott, hogy az egész napos országos pe­dagógussztrájk mellett április 20-án délben öt percre országszerte „áll­jon le az élet”. Budapest. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a Kossuth Lajos téren tartott saj­tótájékoztatón ügy értékelte, hogy a sztrájk a közös célokról és a szolidaritásról szól. Nem engedhetik meg, hogy a hata­lom megfélemlítse a sztrájkoló- kat - közölte. Elmondta, hogy a pedagógu­sok sztrájkjához más ágazat­ban működő 11 szakszervezet, civil szervezet is csatlakozott. A pártelnök szerint ez a támo­gatás egyértelműen jelzi, hogy nemcsak az oktatás helyzeté­ről van szó. Milliók küzdenek azért, hogy meg tudjanak élni, de rájuk nem tekint ember­ként a hatalom, az ő sorsukkal nem foglalkozik - fogalmazott. Tóbiás József azt mondta: to­vábbra sincsenek érdemi tár­gyalások a pedagógusok fő kö­veteléseiről, például a Tansza­badságból, valamint a h«lyi kö­zösségek döntési jogáról az is­kolákkal kapcsolatban. Szólt arról is, hogy új formá­kat kell kidolgozniuk a szak- szervezeteknek és a politiku­soknak a társadalmi akarat megszervezésére, hogy az 2018-ban kormányváltáshoz vezessen. Hozzátette: ebben megvan a felelőssége az MSZP- nek is, például a munka tör­vénykönyvét vagy a sztrájktör­vényt módosító javaslatok ki­dolgozásával. A sajtótájékoztató végén szo­cialista politikusok, köztük or­szággyűlési képviselők - mint­egy harmincán - öt percen át némán álltak a Kossuth téren. Budapest A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárainak ötperces demonstrációja iskolájuk előtt a pedagógusok országosan meghirdetett egész napos sztrájkjának napján, 2016. április 20-án. Bal­ra Törley Katalin, a gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke. A pedagógusok sztrájkbi­zottsága azt is kezdeményezte, hogy ezen a napon délben öt percre országszerte „álljon le az élet”. Megalázó a 0,9 százalékos nyugdíjemelés A Demokratikus Koalíció megalázó­nak tartja, hogy a kormány jövőre az inflációt követve 0,9 százalékkal „növelné” a nyugdíjakat. iittiapest Az ellenzéki párt szerdán az Mii­hez eljuttatott közleményében a rendszervál­tás óta eltelt 26 év legalacsonyabb és egyben legmegalázóbb nyugdíjemelésének nevezte a kormány tervét. Mint írták, az orvosok, ápolók, pedagógu­sok, tanárok, szociális munkások, kereske­delmi dolgozók és a kereső korú lakosság után a nyugdíjasok is megtapasztalhatták, meny­nyit is érnek a „magyar reformok”: egyetlen százalék növekedést sem. Az ellenzéki párt szerint jogos a Nyugdíja­sok Országos Szövetségének felháborodása. Kitértek arra is, hogy a DK bevezetné a nyug­díj extrát, és a megfelelő gazdasági növekedés esetén a nyugdíjasokat is részesítené az or­szág gyarapodásából. Csökken a közfoglalkoztatottak létszáma? Győr. Ősztől várhatóan megkezdődik a köz­foglalkoztatottak leépítése, amely a bürokrá­ciacsökkentés következő lépcsőfoka lesz - je­lentette be a Miniszterelnökség parlamenti ál­lamtitkára szerdán Győrben, egy gazdasági fórumon. Csepreghy Nándor hangsúlyozta: a jelenlegi politikai ciklusnak a legfontosabb feladata a bürokrácia leépítése, s ennek érde­kében több állami háttérintézmény a minisz­tériumokba olvad be, vagy megszűnik. Kifejtette, a folyamat ősztől folytatódhat, amikor az „állami cégek újragondolása” követ­keztében csökken a közfoglalkoztatottak szá­ma. Az államtitkár elmondta, ma a 4,7 millió munkavállaló közül 1,1 millió közfoglalkozta­tott, s ha ebből levonják a rendvédelmi szer­veknél, az egészségügyben és az oktatási szfé­rában dolgozók számát, akkor is egy több szá­zezres szám marad, ami magát az állami bü­rokráciát jelenti. Felszólal a vitán Áder János köztársasági elnök csütörtökön felszólal az ENSZ közgyűlésének a fenntartható fejlődési célok végrehajtásával foglalkozó vitáján, pénteken pe­dig a párizsi klímamegál­lapodás ünnepélyes aláírásán - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-vel. Budapest A közlemény szerint Áder Já­nos New Yorkban részt vesz a Vízügyi El­nöki Testület első ülésén is. Az államfő ta­lálkozik Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnökkel, Ameenah Gurib-Fakimmal, Mauritius köztársasági elnökével, a Vízügyi Elnöki Testület társelnökével, Han Szung Szuval, a Vízügyi Elnöki Testület tanácsadójával valamint A1 Gore volt amerikai alelnökkel. Áder János várhatóan csütörtökön, helyi idő szerint 11 órakor szólal fel a fenntartható fejlődési célok végrehajtá­sával foglalkozó vitán, pénteken 11 óra­kor pedig a párizsi klímamegállapodás ünnepélyes aláírásán. Áder János amerikai útja alatt felkeresi a New York-i Egyetem új környezeti labo­ratóriumát, és meglátogatja a New York-i Columbia Egyetemen a gravitációs hullá­mok létének bizonyításában fontos szere­pet játszott magyar kutatókat A köztársasági elnököt útjára elkísé­ri felesége, Herczegh Anita. Megvezetés, átverés... Az Együtt szerint a kormány időhúzásra játszik és "megpró­bálja megvezetni" a tanárokat a pedagógussztrájk kezelésekor. Budapest Szabó Szabolcs, az ellenzéki párt független országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott-sajtótájékoz­tatóján úgy fogalmazott, a kabinet az eh múlt időszakban többször is^ia'Áidott a pedagógusoknak. Példaként említette er­re, hogy szerinte a kormány valótlanul ál­lította, hogy 38 milliárd forintos többlettá­mogatást ad a Klebelsberg Intézmény­fenntartó Központnak (Klik), valójában csak a novemberre és detemberre terve­zett előirányzatot hozták előre, egy forint­tal sem emelték a szervezet támogatását. "Pont ugyanilyen átverés" a kormány azon állítása is, hogy a közoktatásnak százmilliárd forintos nagyságrendű tá­mogatást adnak, hiszen nem jelent meg ilyen tartalmú költségvetési módosító javaslat. Szabó Szabolcs szerint a kor­mány azzal is átveri a tanárokat, hogy a pedagógusoknak nagyobb tanítási, az igazgatónak pedig szélesebb körű gaz­dálkodási szabadságot ígér. Jobbik: gyanús arab üzletember Megduplázza gyártókapacitását a német cég Megduplázza gyártókapa­citását az alumínium ke­réktárcsákat gyártó tata­bányai üzemében a né­met Otto Fuchs csoport - jelentette be a beruházást Szijjártó Péter külgazda­sági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, f Budapesten. 1 Budapest. Kifejtette: a 12,8 mii- | liárd forintos beruházás eredmé- | nyeként a 2014-ben gyártott 1 millió keréktárcsa helyett az év végére már kétmilliót tud előál­lítani a cég. A társaság jelenleg 380 dolgozót alkalmaz, de a lét­szám tovább bővül, 180 új mun­kahely jön létre Tatabányán és környékén, ezért a magyar kor­mány 1,2 milliárd forintos egye­di kormánydöntésben biztosított támogatást nyújt - mondta. Az Otto Fuchs egyike azon 6000 német vállalatnak, ame­lyek Magyarországon működ­nek és összesen 300 ezer ma­gyar embernek adnak munkát ­mondta. A magyar-német gaz­dasági együttműködés sikerét mutatja, hogy a német iparka­mara által nyilvánosságra hozott adatok szerint a Magyarorszá­gon jelen lévő német befektetők 80 százaléka ismét Magyaror­szágot választaná, valamint a né­met vállalatok 38 százaléka a be­ruházások növelését tervezi - hangsúlyozta a miniszter. A több mint 100 éves múlttal rendelkező Otto Fuchs a repü­lőgépipar, az autóipar, a gép­ipar és az építőipar számára 150 különböző ötvözetet gyárt. A magyar leányvállalat és gyár 21 éve működik Tatabányán, ahol az átlagosnál jóval köny- nyebb, biztonságosabb és erő­sebb keréktárcsákat gyárta­nak, vevőik közé tartozik töb­bek között az Audi, a BMW és a Mercedes is. A Jobbik a parlament nemzetbiztonsági és kül­ügyi bizottsága együttes ülésének összehívását kezdeményezi egy arab üzletember magyarorszá­gi tevékenységével össze­függésben. Budapest Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője keddi bu­dapesti sajtótájékoztatóján úgy ér­tékelt: példátlan nemzetbiztonsá­gi kockázat állhat fenn azzal, hogy Ghaith Pharaon - aki sajtóhírek Budapest. A parlament gazda­sági bizottsága megvizsgálja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatójának, Erős Já­nosnak a panamai offshore- botrányban előkerült ügyét - kö­zölte Bánki Erik, a gazdasági bi­zottság fideszes elnöke a testület szerdai ülése után tartott sajtótá­jékoztatóján. szerint az FBI toplO-es körözési lis­táján szerepelt az al-Kaida finan- szírozásáért-gazdasági érdekeltsé­geket szerez Magyarországon és üzleti kapcsolatban áll a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt-vel. A jobbikos politikus Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügymi­niszter, továbbá a hírszerzést fel­ügyelő Lázár János Miniszterel­nökséget vezető miniszter meg­hallgatását kéri az ügyben. A képviselő azt szeretné tud­ni, végeztek-e az üzletember ese­tében kockázatelemzést. Azt mondta, Erős János - aki 2002-től 2010-ig volt az állami tulajdonú MFB vezérigazgatója - 2007-2009 között offshore cé­geivel osztrák befektetési ala­pokkal üzletelt. A gazdasági bi­zottság arra kíváncsi, hogy ez milyen károkat okozhatott a magyár gazdaságnak - tette hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz­ter beszél az Otto Fuchs Hungary Kft. ma­gyarországi beruházását bejelentő sajtótájé­koztatón a Külgazdasági és Külügyminisztéri­umban. Budapesten 2016. április 19-én. A német tulajdonú, keréktárcsákat, autófel­niket gyártó kft. megduplázza tatabányai Cvartókaoacitását Vizsgálják a volt MFB-vezér ügyét

Next

/
Thumbnails
Contents