Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-21 / 92. szám

Korán előjöttek ez évben a farkasalma lepkék. Nevükkel ellentétben nem Is lepkék, hanem pillangók, de a különbség a kettő között árnyalatnyi. A pillangók alsó szárnya a potroh felé íves, a lepkefajoké pedig egyenes. Előbbiekből a határok pillanatnyi állá­sa szerinti Magyarországon csak négy él. A fotó Karancslapujtő külterületén készült, a pillangófaj hernyóinak táplálékul szolgáló, farkas­alma nevű növény élőhelyén. Testvéri találkozó Horpács, A település önkor­mányzata április 21. és 23. kö­zött rendezi meg a testvér-te­lepülési találkozót a község­ben. Csütörtökön, 17 órakor, a szabadtéri színpadnál tartják a megnyitót, amelynek kere­tében Molnár Zoltán polgár- mester köszönti Porebát és Kishegyest, valamint közre­működik a horpácsi dalkör és a Kereplő Néptánc Egyesület. Április 22-én, pénteken a rendezvény a vendég települé­sek bemutatkozásával dél­előtt, 9 órától kezdődnek a programok, majd ezt követően „Mi a közös bennünk?” cím­mel tartanak csapatépítő játé­kot. A délután kerekasztal-be- szélgetéssel indul, amelynek témája az elvándorlás problé­mája lesz. Ezután „Mit adhat nekünk az EU?” címmel szer­veznek előadást az uniós tá­mogatási lehetőségekről a Pa­lóc Turisztikai Szolgáltatóház­ban. A pénteki programok egy gasztronómiai gyorstalpalóval fejeződnek be, ahol a partner­települések tradicionális süte­ményeit készítik majd el. Április 23-án, szombaton is­mét kerekasztal-beszélgetést tartanak a településeken fel­merült kihívások lehetséges megoldási útjairól. A délután pedig a mesterségeké lesz, ugyanis kézműves foglalko­zást szerveznek, amelyet az „Unióban otthon vagyok” el­nevezésű vetélkedő követ. A háromnapos találkozó végül a záróünnepség és a „testvéri” aranyalmafa közös ültetése után á 18 órakor kezdődő ut­cabállal fejeződik be, amelyen fellép a Horpácsi Dalkör és a The Harry Potters. Ajándékozz virágot! Salgótarján. Április 22-én, pénteken 16 órától a Föld napját ünnepük a város főte­rén. A szervezők kérik, hogy aki teheti vigyen magával egy cserép virágot is! Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak! Föld napja ageoparkban NMH-infontláciÓ, Naplemen­te- és éjszakai túra indul a Novohrad-Nógrád Geoparkban a Medves-fennsíkra pénteken; a résztvevők baglyokkal, sza­lonkákkal és denevérekkel is találkozhatnak a Föld napja programján - tájékoztatta az MTI-t Molnár Katalin, a Novoh­rad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke az MTI- nek elmondta, hogy a túrák Salgótarján salgóbányai város­részéből, a Geocsodák Házától indulnak 19 órakor. A túra résztvevői megcsodál­hatják a salgói vár mögött le­nyugvó napot, majd a hold fé­nyénél másfél órás séta követ­kezik a fennsíkon, ahol sok ér­dekességet hallhatnak majd a tájról, a geoparkról és az éjsza­ka aktív élőlényekről A Novoh­rad-Nógrád Geopark 64 ma­gyarországi és 28 szlovákiai te­lepülést fog össze a világ első, országhatárokon átívelő geo- parkjaként Célja, hogy a föld­tudományi értékek bemutatá­sára építve, bemutatva a régé­szeti, néprajzi, kulturális és tör­ténelmi értékek kínálatát, a tér­ség gazdasági felemelkedését szolgáló, környezetbarát turiz­musra nyújtson lehetőséget Gerhát Karina (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-infomiáciÓ. 2015 októbe­rében megfogalmazódott egy 25 pontos követelés, ami akkor a médiában mindenhol megjelent! A kormánnyal való tárgyalások­ra megszületett a sztrájkbizott­ság, amelynek tagjai február ele­je óta minden kedden egyeztet­tek a kormány képviselőivel a 25 ponttal kapcsolatban. Ez az or­szágos sztrájk a diákokért, a tan­agyag csökkentéséért, a túlter­heltség ellen, valamint az olyan oktatást segítő személyekért zaj­lott, akik alacsony munkabérért dolgoznak. Az utóbbiaknak a mi­nimálbér alatt van a fizetésük 15- 20 év után is. Németh Béla, a sztrájkbizottság Nógrád megyei elnöke lapunknak elmondta, hogy a pedagógusok egyetlen fil­lért sem követelnek maguknak, nem a pénzért szervezték a sztrájkot, hanem a diákokért és az oktatást segítők béremelésé­ért. A 25 pontban nem történt megegyezés, a hónapokon át tar­tó tárgyalások alatt sem. Több­ször és többféle forrásból lehetett már hallani korábban, hogy a megegyezés 90 százalékos, vagy, hogy 20 pontban már megszüle­tett az egyetértés, de ez sajnos nem így van - erősítette meg mindezt Németh Béla. Egyetlen szó sincs leírva ar­ról, hogy miben született volna megegyezés, tehát a mai napig sem történt semmilyen megálla­podás egyetlen egy pontba sem. Mert ugyanis azt már tudjuk, hogy amíg valami nincs írásba rögzítve, addig az nincs is. Ezért a sztrájkbizottság a tegnapi na­pot tűzte ki, egy országos szintű ' munkabeszüntetés megszerve­zésére. Az előzetes intézkedések gyorsan megtörténtek, viszony­lag hamar kellett cselekedniük, mert nem lehetett tovább halo­gatni. Ugyanis az elkövetkezen­dő időszakban kezdődnek az érettségi vizsgák, így nem mehet ez a tüntetés a gyerekek rovásá­ra. Nem lett volna etikus, ha a di­ákok érdekei sérülnek. Ezt a kez­deményezést nem csak me­gyénkben, hanem az ország ösz- szes intézményében meghirdet­ték. Nagyon sok társszervezet, illetve ágazati szervezet csatla­kozott a programhoz. Ország­szerte a bölcsődék 80 százaléka nem nyitott ki tegnap. Nekik viszont kedvezőbb a helyzetük, mint az összes többi intézménynek, mert érvényes bírói döntéssel rendelkeznek a sztrájkkal kapcsolatban. Me­gyénkben is számos intézmény csatlakozott a kezdeményezés­hez, a nap során folyamatosan érkeztek be a jelentések róluk. Minden járásban megalakultak a sztrájkbizottságok, illetve ma­guk az intézményi bizottságok is. A törvényeknek teljesen megfelelően zajlott le megyénk­ben a munkabeszüntetési ak­ció. Percre pontosan, előre ki­dolgozott tervek alapján folyt a sztrájk egész nap. Németh Béla elmondása sze­rint nagyon sokan együtt érez­tek a tanárokkal, valamint egyet értettek magával a kezdeménye­zéssel is. Az utcán sokan voltak olyanok, akik kék szalagot visel­tek. Továbbá azt is megtudhat­tuk, hogy a szülők teljes mérték­ben melléjük álltak és támogat­ták ezt a megmozdulást, partne­rek voltak . A sztrájkbizottság kérése volt, hogy tankerületen­ként egy intézmény adjon ügye­letet. Ebben nem tudtak megál­lapodni, ezért minden iskolában volt ügyelet Tehát, ha valaki vég­képp nem tudta elhelyezni gyer­mekét, vagy nem értett egyet a kezdeményezéssel, a diákok az iskolában tölthették a napjukat, de nem oktatták őket. Volt olyan vidéki kisiskola, ahol a 100 fős létszámból egy gyermek érke­zett be az intézménybe, egy má­sik iskolában pedig 300-400 di­ákból 7-8 fő ment be. Lapunk több intézményt is felkeresett, de nagy számban előfordultak olyanok, akik nem szerettek volna nyilatkozni er­ről a helyzetről. A salgótarjáni Kodály Zoltán általános iskola sztrájkbizottságának helyi el­nöke, Valóczi Erika elmondta, hogy az intézményben 47 peda­gógusból 39 sztrájkolt, 2 mon­dott nemet a kezdeményezésre, a többi 5 pedig táppénzen volt. Továbbá az iskolában több mint 600 diák tanul, ebből tegnap reggel 2 fő jelent meg az intéz­ményben. Ők az alapvető szol­gáltatásokban részesültek, az­az biztosították számukra az ét­kezést és a felügyeletet. A balassagyarmati Szabó Lő­rinc Általános Iskolában 355 gyermek tanul, közülük 28 ment tegnap iskolába. A tanároknak pedig a 80 százaléka csatlako­zott a megmozduláshoz. A sztrájkbizottság tagjai remélik, hogy ezzel a munkabeszüntetés­sel sikert fognak elérni, és lesz előrelépés a 25 pontos követelés elfogadásában. Természetesen azzal is tisztában vannak, hogy mind az összest nem fogják elfo­gadni, de remélik a legjobbakat. A tegnapi eseményhez kapcsoló­dik „A jövőért, gyermekeink ok­tatásáért” címmel április 22-én (pénteken) 10 órától rendezen­dő Nógrád megyei igazgatói kon­ferencia. Erre az eseményre a Megyeháza dísztermében kerül sor. A konferencia előadója dr. Palkovics László lesz. A tanács­kozásra minden érdeklődőt sze­retettel hívnak és várnak! HIRDETÉS •&; SALGÓTARJÁNI itfíi PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Fél évszázad kultúra kiállítások:- 50 év - 50 plakát (Üvegcsamok)- Színészarcok - Színháztörténelem a József Attila Művelődési Központ színpadán (Előtér Galéria)- Színfalak mögött - Fellépésre várva (klubterem) április 22.19.00 Balázs Pali koncert APOLLÓ MOZI 13.30,14.30 Vad Kunság - A Puszta rejtett élete, 13.45,16.00 3D Adzsungel könyve, 15.45,3D 18.15,20.30 A Vadász és a Jégkirálynő, 18.00 Aszóba, 20.15 Cioverfield Lane 10 VÁROSI MAJÁLIS A DOLINKÁBAN május 1.10.00 Majális köszöntő, májusfa díszítés, interaktív mesekoncert, nóta, operett és nosztalgia slágerek, Mohamed Fatima koncert, táncbemutató és további színes programok. Esőhelyszin: FŐ tér BÁTKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZj Április 23.9.30 Kirándulás Salgó várához ZENTHE FERENC EMLÉKNAP ÉS EMLÉKFUTÁS Április 23.10.30 Helyszín: Salgóbánya - Erdészház, Geocsodák háza VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Mesél az ovi (Rácz Krisztina) 09.05 HirfOzér 09.35 Ajánló 09.35 Háttér-50 éves a „Józsi" 10.00 Értéktár-MúzsaFesztivál 10.25 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Mesél az ovi (Bölcsé Boglárka) 19.05 Hírfüzér 19.30 Ajánló 19.35 Symbolica 19.50 Kalandozások Délkelet - Ázsiában (14. rész) 20.10 Háttér ­20 éves a Focus Rádió 20.25 HirfOzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV ApregraMjánka Sagjtjf jwt Hüpi ívtiíóesl Koaprcftt Kft (ÄigjUsiivJitolä, További profi amok a WWW.STKlfLT.iNFO honlapon? Jelihold túra" Drégelypalánk. a települé­sen április 22-én, pénteken este „Telihold túra” címmel kirándulást szerveznek a Szondi Emlékúton, a Zöldút mentén. A gyülekező 18.30 órakor lesz a turisztikai köz­pontban, ahol bemutatják a Szondi Kiállítóteret, Illetve le­vetítik a „Szondi legendája” című filmet is. A túra 20 óra­kor indul a turisztikai köz­ponttól, a kirándulók érintik majd a volt katonai lőteret, a Szondi hársfasort, ahol gyer­tyagyújtással emlékeznek meg a hősökről. A természet- járók a Szondi-park megláto­gatása után várhatóan 22.30- kor érkeznek vissza a kiindu­lási pontra. A túra útvonala nagyjából hat kilométer hosz- szú lesz, a túrázókat Lukács Ákos vezeti. A programra a sugarkankalin@gmail.com email-címen lehet jelentkezr ni, illetve bővebb információ kérhető a 30/576-6089-es te­lefonszámon! Sztrájkolt az egész ország

Next

/
Thumbnails
Contents