Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-05 / 54. szám
Budapest. - A magyar turizmus világszinten az élen jár, teljesítménye nemzetközileg is kimagasló, minden fontos mutatója javult tavaly, a turizmus dinamikus fejlődése egyre nagyobb mértékben járul hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 39. Utazás 2016 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás csütörtöki megnyitóján, a Budapesti Vásárközpontban. Hangsúlyozta: a turizmus állami intézményrendszere átalakulhat, de erről döntés még nincs, szakmai vita van, jelenleg a szakmáé a lehetőség, hogy elmondja a véleményét, javaslatait. Miniszter kollégám kvázi f Nostradamusként arról beszélt, hogy a | döntések megszülettek, de nincs még 1 így - fogalmazott Varga Mihály. A Magyar Turizmus (MT) Zrt. alapte- E vékenysége az ország, a vidéki turizmus népszerűsítése - mondta, majd a sikeres együttműködést megköszönve a miniszter közölte: az ágazatépítés érdekében ahogy eddig is, a jövőben is számíthatnak a kormány, és a gazdasági tárca támogatására. Varga Mihály kiemelte: a magyar turizmus tavalyi növekedési üteme nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, ez a vállalkozások, a szakmai szervezetek, a kormány, és a főváros példaértékű együttműködésének köszönhető. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) adatai szerint Magyarországon 2015 első háromnegyed évében 19,1 százalékkal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma, ami az európai átlagnak három és félszerese, és a világátlag több mint négyszerese. Hozzátette: az ágazat 2015-ben rekordévet zárt, a belföldi turizmus is kiemelkedő évet tudhat maga mögött. A szálláshelyeken a vendégszám meghaladta a tízmilliót, a vendégéjszakák száma a 25 milliót, az összes bevétel pedig a 360 milliárd forintot. A kormány az ágazat növekedéséhez támogatásokkal járul hozzá, az előző uniós fejlesztési ciklusban turisztikai fejlesztésekre 300 milliárd forint jutott. A most megnyílt időszak pályázatai sorozatban nyílnak meg, az eddig megjelentetett pályázatok keretösszege megközelíti majd a 150 milliárd forintot - mondta. Koordinációs Központ a kiutazó és a beutazó forgalom élénkítését célozza. Pecly Moreira, Brazília magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy Brazília már az elmúlt három évben is részt vett a budapesti Utazás kiállításon, de az idén első alkalommal mutatkozhatnak be kulturális díszvendégként. A turizmus az egyik legfontosabb gazdasági ág Brazíliában, ahol idén a riói olimpiai játékokra több millió látogatót várnak. Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén március 6-ig között 28 ország 350 kiállítójának.több ezer ajánlatából válogathatnak a látogatók. A vasárnapig nyitva tartó idegenforgalmi szemle egyidejű kiállítása a Bringaexpo és az Afrikaexpo, a három kiállítás egy belépőjeggyel látogatható. A World Travel & Tourism Council (WTTC) adatai szerint Magyarországon 10,3 százalékos volt a turizmus részaránya a magyar GDP-n belül, ezzel Szlovákiát, Romániát, vagy Lengyelországot is megelőzi - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a látogatók a négynapos kiállításon megkapják mindazt, ami egy utazás megtervezéséhez szükséges. Az Utazás kiállítás szakmai díszvendége Kína, a belföldi Budapest, kulturális díszvendége pedig Brazília - ismertette. Csatig Li-csung, a Kínai Turisztikai Hivatal (CNTA) főosztályvezetője elmondta: a két ország közötti turisztikai forgalom jelentősen megnőtt az elmúlt években, Magyarország a kínai turisták számára a régió egyik legfontosabb úti céljává válik. A tavaly megalapított budapesti székhelyű Kína és Kelet-Közép-Európa turisztikai kapcsolatainak fejlesztésért felelős Turisztikai „Világszinten élen jár a magyar turizmus” Jön a kikelet: Túrabakancsra fel! Egyre több családban újra feléledt a gyalogtúrák hagyománya. Kicsik és nagyok túrabakancsot öltve indulnak neki a hazai táj szépségeit felfedezni. Kíváncsi túrázóknak számos élményt tartogatnak hegységeink, városaink, fal- vaink, ezzel együtt rejtett kincseink. Akár szervezett túrán vesznek részt, akár saját maguk tervezik meg az útvonalat, számos kalandos gyönyörű út vár önökre szű- J kebb pátriánkban, Nógrád megyében. I A Túrabakancs ingyenes turisztikai ki- I advány hasznos útmutatót nyújt ahhoz, I hogy kiválaszthassák családjuknak a I leginkább megfelelő túrát. A városoktól I távolodva a Cserhát vidékére, annak I szelíd lankáira érkezünk, ahol hangú- I latos falvak, rendezett halastavak, eso- I dálatos várak bukkannak fel hatalmas ^ ^ erdők ölelésében. Nógrád megye több ren- — dezvénnyel, fesztivállal jár vendégei kedvébe. A környező te- lepüléseken falunapokat, fesztiválokat rendeznek, ahol palacsintát, tócsnit, laskát, rétest sütnek, de a haluskafőzés rejtelmeibe is beavatnak a szervezők. Lapozza végig kiadványunkat és látogasson el azokra a helyekre, ahol meg nem járt! Jó túrázást és kellemes pihenést kívánunk!