Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-12 / 60. szám

Betöltetlen körzetek Nógrád megye. Tizenhégy-ti- zennégy fogorvosi és házior­vosi körzet tartósan betöltet­len megyénkben. Az Országos Alapellátási Intézet egyik fel­adata, hogy nyilvántartást ve­zessen a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetekről. Az In­tézethez beérkezett megkere­sések növekvő száma miatt a továbbiakban honlapjukon el­érhetővé teszik a beérkezett dokumentumok alapján a tar­tósan betöltetlen körzetek lis­táját, megjelölve a legutóbbi adatfrissítés időpontját is. A napokban közreadott doku­mentum szerint az ország 236 tartósan betöltetlen fogorvosi körzetéből 14 található Nógrád- ban. Bércéi, Drégelypalánk, Ecseg, Héhalom, Karancs- lapujtő, Nézsa, Nógrádkövesd, Nógrádsáp és Salgótarján egy- egy körzete betöltetlen - ezen esetekben öt éven belüli az ellá­táshiány. Bátonyterenyén 1999 októbere, Cereden 2009 novem­bere, Pásztón 2005 októbere, Kazáron 2010 májusa, Szé- csényben 2006 januárja óta tar­tósan betöltetlen egy-egy fogor­vosi körzet. Háziorvosi körzetből orszá­gosan 252, Nógrádból 14 talál­ható a lajstromban. Kevesebb mint öt éve betöltetlen Litke, Magyarnándor, Mátranovák, Nógrádsáp, Szirák Pásztó egy- egy és Salgótarján három há­ziorvosi körzete. Öt és tíz év közötti időtartam óta betöltet­len Sóshartyán és Somoskőúj­falu egy-egy, továbbá Salgótar­ján két körzete. Tíz .éven, túl, 2004 októberétől kezdődően betöltetlen Karancslapujtő egy háziorvosi körzete. Somoskeőy Istvánra emlékeztek „Mit akartak Petőfiék? A magyar népet a magyar nemzetbe befogadni, s az így meggazdagodott nemze­tet erényeivel a népek társa­ságába bekapcsolni. A ma­gyar szellem száz év hihetet­len nyomása alatt beért Sor­sa azonban mégis csak azon dől el, mennyit őrzött meg abból az ifjúságból, amellyel 1848. március 15-én a Pil­vaxból az utcára kiment.” Gerhát K. . Salgótarján-Somoskő. Németh László gondolatai jegyében kö­szöntötte a résztvevőket Salgó­tarján Megyei Jogú Város Önkor­mányzata nevében Molnár Kár­oly képviselő a nemzeti ünnep alkalmából tegnap, Somoskeőy István honvédszázados sírjánál megrendezett koszorúzási meg­emlékezésen. Molnár Károly beszédé­ben elmondta, hogy a ma­gyarság számára elmarad­hatatlan hagyomány, szin­te szertartás a márciusi megemlékezés. Nemcsak emlékezés ez, hanem tisz­telgés is a szabadságharc hősei előtt, miközben folyamatosan igyekszünk tőlük tanulni. Sor­sukból erőt meríteni, és példá­juk alapján egyfajta szilárd em­beri tartást és kitartást elsajátí­tani. Évről évre megpróbálunk valamiféle tanulságot levonni önmagunk számára, a saját éle­tünkre és aktuális társadalmi helyzetünkre vonatkoztatva. Aligha van a magyarság törté­netében emlékezetesebb ese­mény, mint ami 168 évvel ezelőtt, március „idusán” játszódott le. Az 1948-as forradalom és az azt kö­vető bátor, áldozatos küzdelem a szabadságért a zsarnokság ellen kitörölhetetlenül beíródott a ma­gyar nemzeti tudatba. Az esemé­nyek hősei, Batthyányi, Széche­nyi, Kossuth, Petőfi és a többiek a magyar történelem legnagyobb­jai. Nincs falu, nincs város, amelyben e nevek nem lennének megörökítve, utcák, terek, intéz­mények, egyesületek névadói - hangsúlyozta Molnár Károly. Ahhoz, hogy '48 hőseinek tet­tei büszkeséggel töltsék el az utó­kor szülötteit, hozzájárulhat az, hogy a Salgótarjáni Tájak, Korok, Múzeumok Klub Egyesületének kezdeményezésére, évről évre el­helyezik a megemlékezés koszo­rúit Salgótarján somoskői város­részén, Somoskeőy István hon­védszázados sírjánál. De ki is volt ő valójában? Somoskeőy István honvéd szá­zados nemesi családban, 1822- ben, Somoskőn született. Jogot végzett, a forradalom kitörése­kor ügyész a Gömör megyei kincstári uradalomnál. Békés, polgári életét megszakították a '48-as események: előbb alhad­nagy lett a Nógrád Vármegyei Nemzetőrségnél, a következő év áprilisában pedig főhadnagy. A szabadságharc végóráiban a komáromi vár védelmében vett részt. A komáromi várvédőkre vonatkozó megállapodás értel­mében Somoskeőy István elke­rülte a megtorlást. Visszatérni szülőföldjére - a környék és Lo­sonc felégetése miatt - azonban nem volt lehetősége. 1850-től Szügyben gazdálkodott, később ügyvédként dolgozott Balassa­gyarmaton. A honvédszázados 1890-ben hunyt el Somoskőn.- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történel­münk meghatározó eseménye, amelynek jelszavai: a becsület, a remény, a szabadság és a munka voltak. Mi emberek is, nap, mint nap megküzdünk azért, hogy ezek a közösen val­lott értékeink visszakerüljenek oda, ahol méltó helyük van - emelte ki Molnár Károly, aki zárásul azt kívánta, hogy maj­dan a mi utódaink úgy emlé­kezzenek ránk, mint a jó gaz­dára, akik napjainkban a lehe­tő legtöbbet hozták ki a törté­nelmi örökségből! Somoskeőy István honvédszázados sírjánál rendeztek koszorúzási meg­emlékezést „Zászlót bontott” Palócföld és Maconka Dancsóné Czlkora Judit zászlóanya kötötte fel az emlékszalagokat a zászlórudakra. A háttérben a kezdeményezés ötletgazdája, Dancsó János Szigeti András Í Folytatás az 1. oldalról.) látonyterenye-Maconka. - Az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc üzenete talán össze­foglalható egy szóban: összefo­gás. A magyarság jövője is az összefogásban rejlik, ami átível pártokon, vallásokon és területi gondolkodásokon a magyar nemzet jövőjéért. A mindennap­okban, a hétköznapi életben is a világnézeteken, pártvilágon, gazdasági érdekeken túlmutató összefogást kellene hangsúlyoz­nunk, hiszen sokkal többről van szó, mint egyéni sorsokról, ugyanis ténylegesen nemzetünk jövője a tét - fejtette ki ünnepi köszöntőjében Nagy-Majdon Jó­zsef polgármester:- Az elmúlt ezer évben a ma­gyar nemzet már megmutatta, hogy képes megvédeni a keresz­tény Európát. Most megint ilyen kihívások előtt állunk, és nem csupán a migránsokkal kell megharcolnunk, hanem meg kell küzdenünk azokkal is, aki­ket meg szeretnénk védeni: a ke­resztény Európával. Ez pedig csak úgy fog menni, ha hazánk egységesen kiáll azért az érték­rendért, amelyért hőseink és őseink vérüket adták, akár a 1848-49-es forradalom és sza­badságharcban. S ezt az összefo­gást hirdeti Maconka és Palóc­föld zászlaja is - tette hozzá Bátonyterenye első embere. Az ünnepi gondolatok után Pé­csi L. Dániel jelképművész is­mertette az általa készített zász­lókon található szimbólumokat: Palócföld címérének alappajzsa a magyar címer. A felső osztott mezőben hármas halmokon Ma­gyarország kettőskeresztje, va­lamint az Árpádok hétvágásos címere látható. Az alsó részben szintén hármas halmon egy sti­lizált vár található, amely az egy­kori végvárakat jelképezi. Ennek két oldalára Hont és Nógrád vár­megye címerei kerültek, hiszen ez a két egykori vármegye az, ahol az igazi palócság megtele­pedett és él napjainkig. A hár­mas halom alatt három hullám­vonal jelenik meg, amelyek a fo- lyóinkat jelképezik. A pajzs alatt pedig egy szalag van, amelyre rovásírással és magyarul is felír­ták: Palócfóld. A pajzs tetején pe­dig a Szent Korona látható. A zászló alján a palócfóldi születé­sű Homonnai Imre 1835-ből származó idézete olvasható: „Czélra siess nemzet!” A maconkai címerpajzs for­mája megegyezik az egykori Nógrád vármegye és a jelenlegi Nógrád megye címerpajzsával. Ezen a lobogón is megjelenik a hármas halom, amely a Mátra vonulatait szimbolizálja. A két szélső halmon pedig egy-egy sti­lizált tölgyfát láthatunk, ame­lyek a területen található tölgye­sekre, illetve a faluban élők szí­vósságára utalnak. A hármas ha­lom közepén Szent István király kézjegye és monogramja talál­ható, amely a maconkai Szent István király-templomot jelképe­zi. A két felső címerszegletben pedig egy aranyló naparcot és egy növekvő holdarcot látha­tunk, amelyek az ősmagyarság szimbólumai. Az alsó mező bal oldalán látható egy aranyszív há­rom nagyobb és négy kisebb vi­rágszállal, amely az odaadó sze­relem és szeretet szimbóluma. Jobb oldalon a kezdeményezés ötletgazdája, Dancsó János aszta­losmester mesterségét jelképe­ző gyalu, favéső és kézi fúró je­lenik meg. A beékelésbe a bá­nyászok hagyományos jelképe, egy ék és kalapács került, hiszen a maconkai férfiak 150 éven ke­resztül az itteni szénbányákban dolgoztak. A címerpajzs alatti szalagon pedig Maconka név­alakja látható egy-egy latin ke­reszttel, az első maconkai írásos emlék (1297) és az avatás (2016) dátumával. A rövid címerismertető után Csonka Csaba és Zahar Béla plé­bánosok megáldották a zászló­kat. Majd Dancsóné Czikora Judit zászlóanya felkötötte az emlék­szalagokat a zászlórudakra. Ezt követően pedig Kecskés János, Maconka történetírója és a Föl­szállott a páva tehetségkutató győztesei, a Haraszti ikrek meg­lengették a lobogókat. A rendez­vény végül a zászlók kettős ke­reszten történő elhelyezésével fejeződött be. HIRDETÉS •‘«V SALGÓTARJÁNI ífífi PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONDERENCIA KÖZPONT Március 12.15.00 Tavaszváró, nőnapkőszöntő nótadélután Március 14.19.00 Bartók Kamaraszínház (Dunaújváros) Anconai szerelmesek Szólójegyek vásárolhatók! Március 25.17.00 Alma Együttes koncert (Színházterem) Jegyek már kaphatók! IDŐPONTVÁLTOZÁS! Zenthe Ferenc Bérlet - Rózsavölgyi Szalon: Romance.com új időpontja: 2016,április 1.19.00 APOLLÓ MOZI 11.30,13.30,14.00 Zootropolis ■ Állati nagy balhé, 12.15,3D 1S.30 Kung Fu Panda 3,16.15 A Lovasíjász, 17.30,20.00 A Beavatott: A hűséges, 18.30 Agyas és agyatlan, 20.15 Támadás. a Fehér Ház ellen 2 ■ London ostroma VÁROSI SPORTCSARNOK Március 13.10.00 • MEGA Játszóház ZENTHE SZALON Március 21-22-23-24-25.19.00 Karinthy Ferenc: Dunakanyar (Székfoglaló Bérlet) Szólójegyek vásárolhatók! VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS Március 15.15.00 Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára rendezett városi megemlékezés (Múzeum tér) VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 12.00 Salgótarján Megyei Jogú Város közgyűlése (2016.03.10.) 16.00 INFO TV 19.00 Hírfiizér 19.30 Egyházmegyei Körkép 20.30 A szomszéd vár 20.50 Háttér - Premier előtt: Dunakanyar 21.10 Értéktár - Savaria Gála 22.05 Kalandozások Délkelet- Ázsiában (8. rész) 22.30 Hírfiizér 23.00 INFO TV VASÁRNAP 12.00 Hírfiizér 12.30 Egyházm­egyei Körkép 13.30 A szomszéd vár 13.50 Háttér - Premier előtt: Dunakanyar 14.10 Értéktár - Sa­varia Gála 15.05 Kalandozások Délkelet - Ázsiában (8. rész) 15.30 Hírfiizér 16.00 INFO TV 19.00 Salgótarján Megyei Jogú Város közgyűlése (2016.03.10.) IprepMjánléa íágttvjw taMMMoipratt Kft, Úwga^sinNlkóKeüt. Tovább! j>fOf?amck a WWW.STKULT.tNFO honlapon' Játszóház a csarnokban Salgótarján- A gyerekek nagy örömére újra játszóházat rendeznek március 13-án, va­sárnap 10 és 18 óra között a Városi Sportcsarnokban. Az oda látogatók biztonságos játé­kokkal, tiszta környezetben játszhatnak, mozoghatnak, ugrálhatnak. A kicsiket külön­leges légvárak, csúszdák vár­ják, amelyeket máshol nem láthatnak. Ezen kívül bohóc tart műsort - több alkalommal is -, amelyet gyerekek és fel­nőttek is egyaránt kedvelnek. Lehetőség lesz továbbá arcfes­tésre, csillámtetoválásra és kü­lönböző járgányok kipróbálá­sára is. A rendezvény belépő­jegy ellenében látogatható.

Next

/
Thumbnails
Contents