Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-11 / 59. szám

Athénban szerepel a magyar válogatott Berecz Zsombor már második rnndingi eb. A riói olimpiá­ra készülő Berecz Zsombor fel­jött a második helyre négy fu­tam után a barcelonai Finn- dingi Európa-bajnokságon. A magyar vitorlázó - a ha­zai szövetség honlapja sze­rint - a negyedik helyen ért célba a harmadik napon, s a legjobb európai jelenleg a mezőnyben, mivel a nyílt Eb- n csak az új-zélandi Josh Ju­nior előzi meg. Berecz Zsom­bor idei felkészülési verse­nyei közül az Eb az első, majd indul az olaszországi világ- bajnokságon is az ötkarikás játékok előtt. Barcelonában a fő célja, hogy bejusson az éremftitamba, azaz a legjobb 10 közé. Az Eb-n 90 hajós vesz részt. Kialakult a mezőny LABDARÚGÁS. Svédország szerezte meg az utolsó kvótát a riói olimpia női labdarúgó- tornájára. A 12 válogatottat számláló ötkarikás mezőny szerdán vált teljessé az európai selej­tezőtorna zárultával, ame­lyen Svédország, Norvégia, Hollandia és Svájc küzdött az utolsó kvótáért. A svédeknek a zárónapon már az 1-1-es döntetlen elég volt a sikerhez Rotterdamban a házigazdák ellen. Korábban Ausztrália, Kína, Kolumbia, Franciaor­szág, Németország, a Dél-afri­kai Köztársaság, Zimbabwe, Új-Zéland, Kanada és az Egyesült Államok csapata vívta ki a részvételt, míg Bra­zília házigazdaként induló. Hátrányban a DVTK NŐI KOSÁRLABDA EK. Az Aluinvent DVTK Miskolc 24 ponttal kikapott a francia lindes vendégeként szerdán a női kosárlabda Európa Ku­pa második negyeddöntőjé­nek első mérkőzésén, elszen­vedve első vereségét az EK- szezonban. A visszavágóra szombaton 19.45 órakor ke­rül sor Miskolcon. Második negyeddöntő, 1. mérkőzés: Landes (francia) - luinvent DVTK Miskolc _ 89-65(19-20,23-10,22-19, '25- ló). A magyar csapat leg­jobb dobói: Jovanovic 15, Horti 13, Czank 13. vízilabda Két nap alatt négy mérkőzést játszik Athénban a hétvégi Thetisz Kupán a januári, szerbiai Európa-bajnokságon aranyérmes magyar női vízilab­da-válogatott.- Afféle mini Európa-bajnok- ság lesz ez, hiszen a belgrádi el­ső hatból négy ott lesz a görög fő­városban - nyilatkozta Bíró Atti­la szövetségi kapitány a sportági szövetség honlapján. - Kétségte­len, minden bizonnyal éleseb­bek lesznek a közelgő olimpiai kvalifikációs tornára hangoló el­lenfelek, ennek ellenére azt vá­rom a csapatomtól, hogy parti­ban legyen velük. A szakvezető leszögezte, hogy nem felkészülési partnernek utazik Athénba együttese.- Mi vagyunk az Európa-bajno- kok, visszaállítottuk a presztí­zsünket, ez pedig kötelességgel jár, azaz fontos az eredmény! Más kérdés, megteremtettük a lehető­ségét a kísérletezésnek, ezzel pe­dig élni is kívánunk - tette hozzá. A hagyományos Thetisz Ku­pán pénteken az olaszokkal és az oroszokkal, szombaton a fran­ciákkal és a házigazda görögök­kel játszik a magyar válogatott, amely a tornán résztvevők közül csak a francia csapattal szem­ben mehet biztosra. Bíró Attila 16 játékosnak ad lehetőséget a görög fővárosban, ahol minden mérkőzésen más-más összetéte­lű csapatot küld majd vízbe. Az athéni keret: Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros) - ka­pusok, Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Han­na, Szűcs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Do­rottya (mindhárom Dunaújvá­ros), Illés Anna, Takács Orsolya (mindkettő BVSC), Bujka Barba­ra (Szentes), Czigány Dóra (Eger) - mezőnyjátékosok. A magyar válogatott Thetisz Kupa-programja. Péntek: Ma- gyarország-Olaszország 8.45, Magyarország-Oroszország 18.45. Szombat: Franciaország- Magyarország 8.45, Görögor- szág-Magyarország 20.00. Miklós Edit sikere alpesi OB A lesiklásban olimpiai hetedik Miklós Edit nyerte az ausztriai Hinter- stoderben megrendezett al­pesi sí országos bajnokság óriás-műlesikló versenyét. A magyar szövetség csütör­töki tájékoztatása szerint az ob műlesikló és óriás-műle­sikló viadalait kedden és szerdán bonyolították le, a le­siklásban a világkupa-döntő­re készülő Miklós Edit műle­siklásban nem állt rajthoz. A férfiaknál műlesiklás­ban Kékesi Márton, óriás­ban holtversenyben Szőllős Barnabás és Szőllős Benja­min győzött, a női műlesik­lást pedig a téli ifjúsági olim­pián 20. Archam Chiara nyerte. A férfi műlesiklás ta­valyi bajnoka, a vk-pont- szerző Samsal Dalíbor sérü­lés miatt kihagyta az ob-t. A Békéscsaba női röplabdacsa­pata a végső győzelem reményé­ben és esélyével lép pályára a Közép-európai Liga négyes dön­tőjében, amelyet pénteken és szombaton rendeznek Mariborban. NŐI RÖPLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA. Az 1994 óta létező regionális nemzetközi ku­pasorozatot 1995-ben és 1996-ban az Eger, 2000-ben a Nyíregyháza nyerte, a Közép-európai Regionális Röplabda Szö­vetség (MEVZA) megalakulása és a liga 2007-es újjáéledése óta viszont egyetlen magyar csapat sem jutott a legjobb négy közé. A hazai NB I és a Közép-európai Li­ga alapszakaszát, valamint a Magyar Ku­pát is veretlenül megnyerő Békéscsaba a péntek esti elődöntőben a Vasassal talál­kozik. A fővárosiak négy külföldi játéko­sából kettő sérüléssel bajlódik, és a fel­épülése után ismét egészséges Szombat- helyi Szandra, Vacsi Evelin, illetve Pekárik Eszter sincs még tökéletes álla­potban. A műtété után lábadozó Lévai Vi­vien biztosan nem léphet pályára. Az M4 Sport állandó szakértője, Nyári Sándor az MTI megkeresésére úgy véleke­dett: Jókay Zoltán vezetőedzőnek bizonyá­ra nem lesz könnyű összeállítania a leg­jobb kezdőhatosát, mert el kel) döntenie, hogy a nemzetközi porondon akarnak-e jól szerepelni, vagy a magyar bajnokság rájátszására való felkészülés egyik állo­másaként tekint a négyes döntőre.- Szakmailag nem lenne indokolt kihe­gyezni a Vasas formáját a maribori torná­ra - vélekedett Nyári. A két magyar és a két szlovén együt­test is jól ismerő szakkommentátor ki­emelte: az ellenfelek is elismerik, hogy a Békéscsabával a finálé esélyeseként kell számolni.- A viharsarkiak vitán felül favoritnak számítanak, nagy meglepetés lenne, ha nem jutnának a szombati döntőbe. A vég­ső sikerre is van esélyük, mert a kezdő­csapatuk rendkívül erős, bár a csereso­ruk eléggé rövid, de nem lesz könnyű dol­guk Mariborban. Bár veretlenek, ám a so­rozatok nem tartanak örökké... Akkor vá­lik igazán jó csapattá a Békéscsaba, ha az első kisiklást is jól kezeli majd - magya­rázta a négyszeres magyar bajnok edző. Nyári szerint az elődöntő másik ágán a két nagyon jó képességű szlovén együt­tes találkozóján a hazai pálya és a sokkal egységesebb csapatjáték a címvédő Maribor mellett szól. A Calcit Ljubljaná­ban viszont néhány kivételes képességű röplabdázó szerepel, akik bármelyik meccset képesek eldönteni. A program. Péntek. Elődöntő: Nova KBM Branik Maribor (szlovén)-OK Calcit Ljubljana (szlovén) 17.00, Linamar Békés­csabai RSE-Vasas Óbuda 20.00. Szombat: a 3. helyért 16.00. Döntő: 19.00. A Paris Saint-Germain vendégként is 2-1-re le­győzte a Chelsea-t a lab­darúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szer­dai visszavágóján, s ezzel bejutott a nyolc közé. bajnokok ligája. A londoniak sorozatban harmadszor küzdöt­tek a továbbjutásért a Paris Saint-Germain együttesével a BL kieséses szakaszában. 2014 tava­szán a Chelsea lépett tovább a ne­gyeddöntőből, tavaly pedig a PSG járt sikerrel a nyolcad-döntőben. A mostani párharc első mérkőzé­sét a párizsiak nyerték 2-1-re. A londoni visszavágót is a francia bajnok kezdte jobban, Zlatan Ibrahimovic pontos középre gurí- tását a 16. percben Adrien Rabiot lőtte közelről a kapuba. Bő tíz perccel később a sérült csapatka­pitány, John Terry nélkül küzdő házigazdák kiegyenlítettek: Diego Costa egy szép csel után 12 méterről volt eredményes. A második félidő derekán gyakorla­tilag eldőlt a továbbjutás: Angel Továbbjutott a PSG és a Benfica Di Maria pontosan adott középre, és Ibrahimovic négy méterről a kapuba vágta 50. gólját az euró­pai kupaporondon. A Chelsea- nek ekkor már három gólt kellett volna szereznie a hátralévő idő­ben, de a kapuig is alig jutott el. A PSG sorozatban negyedszer ju­tott be a BL negyeddöntőjébe, amely rendre a végállomást je­lentette a franciáknak az elmúlt négy évben. A Benfica a hazai pályán elért egygólos sikere után 2-1-re nyert a Zenit Szentpétervár ott­honában. Jobban kezdte a talál­kozót a vendégegyüttes, amely néhány veszélyes támadást is ve­zetett, de aztán átvette az irányí­tást a hazai csapat. Az első fél­időben több helyzet is adódott mindkét gárda előtt, de a szüne­tig nem esett gól. Fordulás után az 59. percben két cserével fel­TfV»*S frissített Zenit tempót váltott, egymás után alakította ki a lehe­tőségeket, amelyek közül egyet Hulk révén ki is használt. A haj­rában aztán fordult a kocka, a Benfica „talált egy gólt", s ezzel gyakorlatilag tovább is jutott, de a lefújás előtti pillanatokban új­fent eredményes volt, így végül kettős győzelemmel került a ne­gyeddöntőbe. A találkozót Kas­sai Viktor vezette. Nyolcaddöntő, visszavágók: Chelsea (angol) - Paris Saint- Germain (francia) 1-2 (1-1). Gl: Costa (27.), ill. Rabiot (16.), Ibrahimovic (67.). Továbbjutott: a PSG kettős győzelemmel, 4-2- es összesítéssel. Zenit (orosz)- Benfica (portugál) 1-2 (0-0). GL: Hulk (69.), ill. Gaitán (85.), Talisca (96.). Tj.: a Benfica, ket­tős győzelemmel, 3-1-es össze­sítéssel. Bízik a sikerben a Békéscsaba

Next

/
Thumbnails
Contents