Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-06 / 30. szám
FOTÓK: GYURKÓ PÉTER HI RDETÉS 2016. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Télűző felvonulás és főzőverseny NÓgrádsipek, Szeretettel várnak minden érdeklődőt február 6-án, a helyi civil szervezetek és a település önkormányzatának szervezésében megrendezésre kerülő Farsangi felvonulásra és főzőversenyre, amit a polgármesteri hivatal előtti téren tartanak meg. A programok délelőtt 10 órakor indulnak a főzőversennyel. Ezt követően délután 13-tól lesz a jelmezes farsangi felvonulás, a kiszebáb égetés és a télűző körtánc. A rendezvény pedig az este 21 órakor, a Balás-kúriában tartott bállal fejeződik, amely belépő megvásárlásával lesz majd látogatható! A mulatságon a jó hangulatról és a talpalávaló- ról a Sim’s zenekar fog gondoskodni. Megrongálta az autókat Mátranovák. Rongálás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 32 éves mátranováki lakos ellen a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A nő egy kővel szándékosan megrongált három személygépjárművet a napokban Mátranovákon. A rendőrök röviddel a bejelentést követően elfogták és előállították őt. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését. Őrizetben a tolvaj Salgótarjaa. Lopáson értek tetten egy nőt pár napja, az egyik országos áruházlánc salgótarjáni üzletében. A biztonsági őrök által a helyszínen visszatartott, 43 éves nagykeresztúri lakos kozmetikai termékeket rejtett a zsebébe, majd fizetés nélkül kívánt távozni az épületből. A rendőrök igazoltatták őt, majd tulajdon elleni szabály- sértés elkövetése miatt - gyorsított bírósági eljárás céljából - szabálysértési őrizetbe vették. A Magyar Szocialista Párt elnökének szerdai sajtótájékoztatóján Salgótarjánnal és az előző városvezetéssel kapcsolatban elmondottakra reagált Becsó Zsolt országgyűlési képviselő péntek délután, a párt kampányirodájában. Salgótarján, Nagy téttel bíró választási kampány zajlik, ezért a kimondott szónak igenis súlya van - fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. Szerinte Tóbiás József valótlanságokat állított, ami vagy felkészületlenségének tudható be, vagy szándékosan akarta félrevezetni a salgótarjániakat. Sértőnek nevezte a helyi baloldal többször emlegetett azon kijelentéseit, miszerint' a Fi- desz-KDNP nyolc éve alatt nem történt semmi, legfeljebb szö- kőkutat építettek és kerékpárutat adtak át. Úgy érvelt, hogy ezzel lenézik azon emberek erőfeszítéseit, akik sokat tettek a város fejlődéséért. Becsó Zsolt nagyvonalakban felsorolta a fideszes vezetésű ön- kormányzat által véghezvitt beruházásokat: megemlítette a Kodály Zoltán Tagiskola komplex felújítását, a műfüves pályák telepítését, a bölcsődeépítést - amit azelőtt éppen az MSZP-s ciklus alatt zártak be -, a funkcióbővítő és szociális városrehabilitáció keretén belül az Acélgyári úti kolduspaloták megújítását és az evangélikus egyház fejlesztéseit, az Erzsébet tér és egyéb közterek rendbetételét, valamint a hulladékgazdálkodási és rekultivációs programokat, a kórház- és a turisztikai fejlesztéseket a geoparkkal és az országzászlóval.- Kulturális sokszínűség alakult ki a városban 2006-ban, voltak rendezvények, volt élet. Ebben az időszakban jött létre a Zenthe Ferenc Színház. Ehhez képest az elmúlt nyáron az ürességtől tátongott a főtér - emlékeztetett. Kiemelte a társadalmi- és gazdaságfejlesztési programokat, amelyekbe civilek, cégek kapcsolódtak be, illetve az értékteremtő közmunkát, aminek segítségével értelmes munkát adtak az embereknek. A felsoroltak tükrében visszautasította azt a kijelentést, miszerint romokban van a város. Úgy véli: az MSZP elnöke elfeledkezett arról, hogy 14 hónapja az ő kezükben van Salgótarján. Ez alatt csupán befejezték, vagy lezárták a korábban elkezdett fejlesztéseket. A kerékpárút harmadik ütemének közelmúltbeli átadását paradoxonnak nevezte: a baloldal éppen azzal ékelődött, hogy munkahelyteremtésről kellene gondoskodni, nem bicikli- utat építeni, de Fekete Zsolt alpolgármester éppen ezt az egy szalagot vágta át.- Erre is büszkének kell lenni, mert a közösség érdekében történik - fűzte hozzá a képviselő. Reflektált továbbá Tóbiás József azon vádjaira, amelyek a főiskola bezárását, az adósságfelhalmozást, a gyárak leépülését is a Fi- desz-KDNP nyakába varrják. Felidézte a felsőoktatás megszűnésének körülményeit, ami azzal kezdődött, hogy a szocialisták az intézményt 2007-ben be akarták zárni - közölte. Következő évben a megye és a jobboldali többségű önkormányzat hathatós támogatásával működhetett tovább még három évig, amihez az akkori MSZP-s országgyűlési képviselő, Boldvai László és a kormányzat vajmi keveset tett hozzá. Megjegyezte: az új közösségi főiskola tervének előkészítését az előző önkormányzat végezte, a jelenlegi pedig hónapokig alig foglalkozott vele, holott a polgármester tanácsadó testületében ült sokáig Rozgonyi József az intézmény egykori igazgatója is. A legnagyobb gyárak leépülésénél kiemelte többek közt az állami tulajdonban lévő öblösüveggyár szlovák kézre jutását - ami szintén a szocialisták nevéhez fűződik -, ezzel elindult a mélyrepülés. A közmunkaprogramon túl Becsó Zsolt beszélt a csaknem háromszáz új munkahely létrejöttéről, ami a jobboldali irányítás idején történő cégfejlesztéseknek köszönhető. Bemutatta azt a bizonyságlevelet is, ami annak bizonyítéka, hogy az Orbán-kormány száz százalékban konszolidálta a város adósságát, azaz több mint hárommilliárd forintot vállalt át. A hátralék nagy része 2006 előttről származott. Erre mondta azt azx MSZP elnöke, hogy „segélyekkel lélegeztetőgépen tartották a várost” - fogalmazott. A kezébe vette azt a dokumentumot is, amelyet a megyei fejlesztési biztoshoz juttatott el a jelenlegi önkormányzat vezetése. Az alig két oldalas levélben a baloldal gazdaságfejlesztési terve szerepel - húzta alá. A 9,2 milliárdos TOP forráson túl azonban még sokkal több pénzre van szükség és azokat hasznosan kell elkölteni, ahhoz, hogy elinduljon a fejlődés. Ezt pedig Simon Tibor, a kormánypárti polgármesterjelölt képes megvalósítani! A honatya elnézést kért a múltbeli balul sikerült intézkedésekért, de a bocsánatkérést elvárja az MSZP-től és Tóbiás Józseftől is. Tőzsér V. SALGÓTARJÁN f fíí PROGSAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONDERENCIA KÖZPONT Fél évszázad kultúra - ATÉR -Történet Fotókiállítás a JAMK50 éves jubileuma alkalmából. A kiállítás megtekinthető február 18-ig, a művelődési központ előterében. „A Mester" című Kerekes László emlékkiállítás a József Attila Művelődési Központ üvegcsarnokában. Látogatható: február 2ó-ig. APOLLÓ MOZI 13.30 Alvin és a mókusok - A mókás menet, 14.00 Szeleburdi svéd család kirándul, 15.30 Nagyfater elszabadul, 15.45 Adán lány, 17.30 A visszatérő, 18.00 A fekete ötven árnyalata, 20.00 A nagy dobás, 20.15 30 Viharlovagok BATKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ 2016. február 6.16.00 Kultúrházak éjjel -nappal Farsangi Zagyvaságok, mulatság, kiszebáb égetés 20.00 Farsangi Bál, belépő: 400.- Ft APOLLÓ DANCE HALL 2016. február 6.18.00 Kultúrházak éjjel-nappal Akusztik Projekt és barátai élő zenés est ingyenes program VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 12.00 Hírfüzér. 12.30 Egyházmegyei Körkép. 13.20 Soá Napja. 1430 Szervusztok Pajtikák! - babkiállítás Kemény Henrik 91. születésnapján. 14.55 Háttér - Holocaust Nemzetközi Emléknapja 15.30 Hírfüzér. 16.00 INFO VI. 19.00 Hírfüzér. 19.30 Salgótarján várossá nyilvánításának 94. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja. 21.45 Háttér - Kampány Salgótarjánban. 22.10 Kalandozások Délkelet - Ázsiában (3. rész). 22.30 Hírfüzér. 23.00 INFO TV. VASÁRNAP 12.00 Hírfüzér. 12.30 Salgótarján várossá nyilvánításának 94. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja. 14.45 Háttér - Kampány Salgótarjánban., 15.10 Kalandozások Délkelet - Ázsiában (3. rész). 15.30 Hírfüzér. 16.00 INF0TV. 19.00 Hírfüzér. 19.30 Egyházmegyei Körkép. 20.20 Soá Napja. 21.30 Szervusztok Pajtikák! - bábkiállítás Kemény Henrik 91. születésnapján. 21.55 Háttér - Holocaust Nemzetközi Emléknap- ja. 22.30 Hírfüzér. 23.00 INFO TV. NMMfcrtMKI Untprott Kft fctjsagatüávi l&aift WWW.STKUU.INFO honlapon1 Kenyérkereset lakástextília varrásával iFolytatás az 1. oldalról.) Bátonyterenye. Ezért döntöttek úgy, hogy Nógrád megyében olyan varrodát létesítenek, ahol mind a munka nélkül maradt szakmunkások, mind a szakmát jelenleg elsajátító tanulók biztos kenyérkeresethez juthatnak, és minőségi termelést végezhetnek hazai és nemzetközi piacra. Jelenleg olyan ágyneműket és lepedőket készítenek, amelyek kórházak és szociális otthononok lakónak a kényelmét szolgálják. A cégvezetők választása az iparág múltja miatt esett éppen Bátonyterenyére. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Rákóczi út 26. Telefon: (20) 209-4241, (20) 209-4221, (30) 448-1342, (30) 448-1322 Fax: (32) 786-744 E-mail: lehottki@gergihalo.hu; lehottki.szabolcs@upcmail.hu Web: http://www.lehoczkivagyonvedelem.hu Becsó Zsolt reagált a szocialista vádaskodásra