Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-05 / 29. szám
Nehéz ellenfél ökölvívás. Bedák Zsolt lesz a következő kihívója a Fülöp-szigeteki Nonito Do- naire-nek, a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnokának, aki áprilisban lép kötelek közé magyar riválisa ellen. A szerződést ugyan még nem írták alá, de a bokszoló menedzsere az Ml aktuális csatornának elmondta, ez már csak napok kérdése. Rácz Félix közölte, hogy már csak az utolsó simításokat kell elvégezni a megállapodáson, amely szerint a 12 menetes összecsapásra április 23-án, Manilában kerül sor. A 32 éves magyar öklöző 26 eddigi profi mérkőzésén 25 győzelem mellett mindössze egyszer szenvedett vereséget. Igaz, azt eddigi egyetlen vb-címmeccsén, még 2010-ben, amikor a Puerto Ricó-i Wilfredo Vázquez a 10. menetben kiütötte őt a WBO kispehelysúlyú övéért rendezett találkozón. Az Erdei Zsolt irányításával készülő, Eb-bronzérmes Bedák Zsolt a közel hat éve elveszített meccs után majdnem három évig nem bokszolt, 2013 márciusi visszatérése óta azonban már tíz meccset vívott, s valamennyit meg is nyerte. A WBO jelenlegi világbajnoka, Nonito Donaire egy évvel idősebb Bedáknál, s már 39 profi meccsen van túl, 36 győzelem mellett csupán háromszor veszített. A vb-övet decemberben a mexikói Cesar Juarez legyőzésével szerezte meg, s most Bedák ellen először teszi kockára.- Súlycsoportoktól függetlenül toplO-es ökölvívóról beszélünk. Már az is megtiszteltetés, hogy az ember egy szo- rítóban lehet vele, de nem csak az a cél, hogy kiutazzunk Manilába és Zsolt helytálljon, hanem tegyen meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy elhozza az övét - mondta Rácz Félix, a Felix Promotion ügyvezetője. Kikapott a Szolnok FÉRFI KOSÁRLABDA EK. A Szolnok kikapott az olasz Sassari vendégeként a férfi kosárlabda Európa Kupa középszakaszának ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat tovább csoportjából. A magyar bajnok fennállása során először jutott be a második számú európai kupasorozat középszakaszába, amelyben 1/3-as győzelmi mérleggel állt, és egyetlen sikerét éppen a Sassari ellen aratta a nyitókörben. A 2/2-nél tartó olasz bajnokot a visszavágás vágya mellett az is fűthette, hogy jó esélyekkel pályázott még a nyolcaddöntőbe jutást jelentő első két hely elérésére. A házigazda az első negyed végére 11 ponttal elhúzott, s bár a harmadik negyed végére öt pontra felzárkózott a Szolnok, a záró felvonásban az olasz együttes ellépett, s végül 16 ponttal megnyerte a találkozót. A magyar együttes jövő szerdán otthon, a spanyol Zaragoza ellen búcsúzik a sorozattól. Eredmény, a sorozat honlapja alapján. Középszakasz (legjobb 32), N csoport, 5. forduló: Sassari (olasz)-Szolnoki Olaj 90-74 (24-13, 18-23, 19- 20, 29-18). A magyar csapat legjobb dobói: Burrell 23, Vojvoda ló. Másodszor győzött az Eger Megszerezte második győzelmét a ZF-Eger a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának 2015/16-os idényében: a hevesi együttes a sorozat ötödik fordulójában szerdán a vendég német Spandau csapata felett diadalmaskodott. vízilabda. A tíz mérkőzéses sorozat zárultával a Bajnokok Ligája hatos döntőjét, az úgynevezett Final Sixet Budapesten rendezik június 2-4-én. A finálénak - mint leendő házigazda a hatos csoportjában elért eredményétől függetlenül - automatikusan résztvevője az Eger. A hevesiek csoportjából éppen ezért csak két csapat juthat be a BL zárószakaszába, míg a B csoportból három együttes szerepelhet majd a magyar fővárosban. Bajnokok Ligája, 5. forduló, A csoport: ZF-Eger - Spandau (német) 10-7 (3-2, 3-2, 2-0, 2-3). A magyar csapat gólszerzői: Hárai 2, Erdélyi, Angyal, Vapeski, Szívós, Biros, Bedő, Cuckovic, Hosnyánszky 1-1, Olimpiakosz (görög)-Jadran Herceg Növi 10-4 (3-0, 1-3, | 3-1,3-0), Primőrje Rijeka (hor- < vát)- Barceloneta (spanyol) 9-9 1 (5-3, 1-1, 1-2, 2-3). A csoport f állása: Olimpiakosz 9 pont, 2. | ZF-Eger, Primőrje Rijeka, Barceloneta 8-8, 5. Spandau 3, 6. Jadran Herceg Növi 2. * * * Fantasztikusan kezdett, mégis kikapott 14-11-re a Szolnok a címvédő, továbbra is hibátlan olasz Pro Recco otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának ötödik fordulójában. A magyar bajnokcsapat fantasztikusan kezdte a mérkőzést, hiszen kevesebb mint öt perc alatt 5-0-ás előnyre tett szert. A címvédő - és nyolcszoros győztes - ugyanakkor nem tört össze, és megkezdte a felzárkózást. A Pro Recco szerb sztárjátékosainak, Andrija Prlainovicnak, Dusán Manóiénak és Filip Filipovicnak köszönhetően már a harmadik negyedben utolérte, majd le is hagyta a Szolnokot. A zárófelvonásban a szerb különítmény végleg eldöntötte az összecsapást, így 14-11 lett a végeredmény, a találkozó legeredményesebb játékosa az ötgólos Mandic lett. A hatos csoSzivós Márton, az Eger (b) és Mehdi Marzouki, a német Spandau 04 játékosa (j2) portból hárman jutnak majd a hatos döntőbe, amelyet Budapesten rendeznek június 2. és 4. között. Bajnokok Ligája, 5. forduló. B csoport: Pro Recco (olasz) - Szolnoki Dózsa-Közgép 14-11 (1-5, 4-2,5-2,4-2). A magyar csapat gólszerzői: Aleksic 3, Younger 3, Gocic 2, Vámos, Kis G., Madaras 1- 1, A-Híd-OSC-Újbuda - Galatasaray (török) 13-4 (4-1, 2- 1, 5-2, 2-0). A magyar csapat gólszerzői: Bátori 4, Juhász 2, Hegedűs, Decker Á., Gór-Nagy, Graham, Német, Dr. Brguljan, Nagy Á. 1 -1, Jug Dubrovnik (hor- vát)-Partizan Beograd (szerb) 12-4 (3-1,3-0,4-3,2-0). A csoport állása: 1. Pro Recco 15 pont, 2. Jug Dubrovnik 12,3. Szolnoki Dózsa-Közgép 9, 4. Partizán Beograd 6,5. A-Híd-OSC-Újbuda 3,6. Galatasaray 0. Nem megfelelő a reformtervezet ipa. A labdarúgókat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet (FIFPro) szerint nem megfelelő a nemzetközi szövetség (FIFA) reformtervezete. A FIFPro közleménye úgy fogalmaz, hogy a FIFA megújítását célzó javaslatok szerint a hatalom továbbra is a nemzeti és a kontinentális szövetségek kezében összpontosulna, ezzel kirekesztené az irányításból a játékosokat, a szurkolókat és a klubokat.- Az úgynevezett reformok miatt továbbra is megmarad a futball monopolisztikus struktúrája - írták, egyben felszólították az illetékeseket, hogy sürgősen és alaposan vizsgálják meg a tervezetet, „különben még rosszabb forgatókönyv valósul meg, mint korábban”. A világszerte több mint 60 ezer hivatásos labdarúgót képviselő FIFPro néhány ígéretet is bírált azok közül, amelyeket a nemzetközi szövetség 209 tagszervezetének tettek az elnökválasztási kampány során. Aggasztónak nevezték, hogy ugyanazok a szövetségek kapnának még több támogatást és még több helyet a FIFA vezetésében, amelyek eddig. A FIFA-t sújtó világméretű botrányban összesen,41 ember ellen folyik nyomozás az Egyesült Államokban és Svájcban. Köztük van számos nemzeti labdarúgó-szövetség vezetője is. A FIFA független etikai bizottsága nyolc évre eltiltotta Joseph Blatter FIFA-elnököt, valamint Michel Piatinit, az európai szövetség (UEFA) első emberét. A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Gianni Infan tinó, az UEFA svájci főtitkára; Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember. A szavazásra február 26-án, Zürichben kerül sor. A nemzetközi szövetség megtisztulását célzó reformcsomag értelmében megszűnik a szervezet vezetőtestülete, a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. Ez korlátozza a magas rangú vezetők számát, csökkenti a vezetőtestület hatáskörét, továbbá növeli a nők jelenlétét. Szintén fontos változás várható például a kormányzati vagy egyéb beavatkozás szankcionálásában. A szervezők alig tették fel a rendezvény honlapjára az online nevezési lehetőséget, azok néhány nap alatt elfogytak, így nemcsak hazánkból, de külföldről is több százan lemaradtak a szabadidős rendezvényről. TELJESÍTMÉNYTÚRA. Az időjárás ugyan nem a legkedvezőbb Pásztói hölgyek sikere lehetőségen. A leghosszabb távon (40,5 km), a pásztói Vincze Barbara (SAC hosszútávfutója) a nők között a második leggyorsabb túrázó címet érdemelte ki. Az „L” távon (34 km) is egy pásztói (abszolútban a 12.) hölgy, dr. Dobrovoczky Ágota lett a legjobb nógrádi, aki nőknél a 3., helyen zárt. Az „M” távon (25,2 km) némi meglepetésre a tájfutó válogatott szegedi, dr. Szerencsi Ildikó a gyöngyösi extrém sportolóval, tájfutóval, Tóth Ádámmal együtt abszolút elsőként teljesítette a kijelölt túraútvonalat. Ezen a távon férfiaknál a bátonyterenyei dr. Bakos Gergő három órán belüli idővel a remek 6. (abszolútban a 7.) helyen ért célba. Hölgyeknél a pásztói Virág Erika a 9., míg túratársa, Neumann Kriszta all. lett. Az időjárás, na és a túrázók nem megfelelő állóképessége miatt több mint kétszázan ezt a távot nem tudták időben teljesíteni. A legrövidebb 18,7 km-es útvonalon is rekordszámú részvevő volt. A négy táv közül itt indultak a legtöbben, mintegy 1300volt, még is rekordszámú, négyezer túrázó vágott neki a hagyományos XL, L, M és S betűkkel jelzett távoknak. Nógrád megyéből ezúttal is több mint százan vettek részt a közeli mátrai túraI» síi Vincze Barbara az XL távon nőknél a második legjobb időt teljesítette an, de itt is végül több százan időn túl tudtak csak célba érni. Nógrádiak közül két bátonyterenyei, Varga Dániel Bence (7.) és Varga Zsolt (9.) bekerült a legjobb tíz közé. Nőknél a legjobb nógrádi túrázó címet ezúttal a salgótarjáni Győri Judit 4. hely érdemelte ki. Részletes eredmények megtalálhatóak a rendezvény honlapján. Cz. Zentai 1