Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-01 / 25. szám

Első a magyar emberek biztonsága Budapest. A Fidesznek a ma­gyar emberek biztonsága az első, ezért a kormány fenntartja a ja­vaslatát és a közelgő kihelyezett frakcióülésén tárgyalni fog arról is, milyen további lépésekre van szükség ahhoz, hogy erősíteni le­hessen Magyarországon a min­dennapok biztonságát. A Fidesz-frakció ezt a Jobbik el­nök-frakcióvezetőjének nyilatkoza­tára reagálva közölte szombaton az MTI-vel. Vona Gábor budaörsi évér­tékelőjén azt mondta, az emberi és közösségi szabadságot meg kell vé­deni a kormánytól, amely - szavai szerint - az alaptörvény módosítá­sával a rendeleti kormányzást ké­szíti elő. Ha az ország védelme a tét, akkor a kormány megkapja a Jobbik támogatását, de „balekok sem va­gyunk, látjuk mire megy ki a játék” -fogalmazott. A nagyobbik kormánypárt parla­menti frakciója szerint Vona Gá­bor és a Jobbik csatiakozott azok­hoz, akik nem támogatták a kerítés építését, azt, hogy katonákat és rendőröket küldjenek a határra, a bevándorlási szabályok szigorítá­sát, és akik be akarják engedni a bevándorlókat Az ellenzéki pártok szembe fordultak a magyar embe­rek érdekeivel - írták. Mibe kerül a válság? Budapest, a szíriai helyzet ren­dezése, majd az azt követő újjá­építés is kevesebb költséggel jár­na Európának annál, mint ameny- nyit a kontinens jelenleg költ a menekültek befogadására - mondta Gyarmati István bizton­ságpolitikai szakértő vasárnap az Ml aktuális csatornán. Hangsúlyozta: jelenleg az Egye­sült Államok és Oroszország is a konfliktus megoldására törek­szik, így a megoldás kölcsönös kompromisszumok után, feltéte­lezhetően Bassár el-Aszad elnök eltávolításával születik majd meg. Gyarmati István szerint az euró­pai országoknak addig fontos len­ne, hogy egységesítsék menekült- politikájukat. Ezt a folyamatot se­gítheti, hogy a napokban több or­szág is a szigorítás irányába moz­dult el, korlátozásokat, visszatoloncolásokat helyezett ki­látásba. A törökországi, jordániai és libanoni menekülttáborok fej­lesztése mellett ez a migrációs nyomás komoly csökkentését eredményezheti. A biztonságpolitikai szakértő megjegyezte: Görögország ugyan­akkor még mindig nemjeleskedik abban, hogy segítsen gátat szabni a bevándorlók beáramlásának, és ez akár egy „nagy menekülttáborrá alakíthatja” az országot. Gyakorlati kormányzás kell! A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint pártjának már most el kell kezdenie a gyákorlati kor­mányzást bizonyos területeken. Vona Gábor szombati évértékelő­jén „valódi nemzeti konzultáció” elindítását nevezte 2016 fő felada­tának. Budaörs. Az ellenzéki pártvezető a buda­örsi Budaparkban mintegy kétezer meghí­vott - országgyűlési és EP-képviselők, dip­lomaták, párttagok - előtt elmondott egy­órás beszédében azt mondta: vannak olyan társadalmi és politikai feladatok, amelyeket az ellenzéknek kell elvégeznie, ha a kormány nem teszi, vagy szembe­megy a felelősséggel. Ezek közé sorolta a társadalom szétszakítottságának, megosz­tottságának enyhítését, amelyhez hidak építésére szólította fel a résztvevőket. Ér­tékelése szerint a Fidesz és az MSZP nem tud és nem is akar a megosztottság ellen tenni, mert az a két párt lételeme, a Jobbik viszont minden irányban megérti az em­berek fájdalmát. A második területként a pártelnök a po­litikai kultúra „vészes elaljasulását” jelölte meg, és Habony Árpádot, valamint G. Fodor Gábort nevezte a lefelé tartó spirál motorja­inak. Hozzájuk képest „a meztelencsiga az gerinces állat, vagy mondjuk Machiavelli egy romantikus tinilány” - jegyezte meg, hozzátéve: attól tart, hogy ez a jelenség át­szivárog a társadalomba. Fel kell mutatni egy nívót, ami alá nem szabad menni - je­lentette ki. A kormány az emberek fölött állónak kép­zeli magát - értékelt, felvetve: „Ez lenne apol- gári Magyarország?”. Mint mondta, a Fidesz annyit harcolt a szocializmus ellen, hogy fel­épített egy másikat, amivel szemben valódi néppártként kell megjelenni. Szólt arról is, hogy az emberi és közössé­gi szabadságot meg kell védeni a kormány­tól, amely - szavai szerint - az alaptörvény módosításával a rendeleti kormányzást ké­szíti elő. Ha az ország védelme a tét, akkor a kormány megkapja a Jobbik támogatását, de „balekok sem vagyunk, látjuk mire megy ki a játék” - fogalmazott, megjegyezve: az em­berek a terrorizmustól és a Fidesz „hatalmi tébolyától” is félnek, s mindkettőtől meg kí­vánják védeni őket. Vona Gábor a harmadik területként a legsúlyosabb állapotban lévő ágazatok fel­karolását, mozgósítását nevezte meg azok közül, ahol a Jobbik ellenzékből vállalná a kormányzás felelősségét. Ezek közé sorol­ta a korrupciót, az egészségügyet és az ok­tatást, és bejelentette, hogy ezekről idén nemzeti konzultációt szeretnének, a civi­lek, a szakmai és az érdekképviseletek be­vonásával. Értékelése szerint velük össze­fogva meghátrálásra lehet kényszeríteni a kormányt. Elmondta azt is, hogy hétfőtől ezen dolgoz­nak, személyesen készíti elő a konzultációt és minden megyeszékhelyre ellátogat A Jobbik elnöke a korrupció címszó alatt a vagyonnyilatkozatok, a mentelmi jog és az elévülés kérdésével foglalkozna, az ok­tatásban pedig a Klebelsberg Intézmény­fenntartó Központ (Klik) működését, a pe­dagógusok bérét és megbecsültségét, a gyermekek leterheltségét, a diplomás munkanélküliséget, a szakképzést, a szeg­regáció-integráció kérdését és az iskolai erőszakot jelölte meg problémás terület­ként. Az egészségügyről szólva az alulfi­nanszírozottságot tette szóvá és kifejtette: a háziorvosi rendszert Vona Gábor beszédében kitért arra is: szerinte az Európai Unió beteg, a jelenlegi vezetői azonban életképes megoldások he­lyett a betegséget dicsőítik. Ők ostobák, aberráltak, bűnözők, vagy mindhárom igaz rájuk -jelentette ki, és célként fogalmazta meg egy erős, szolidáris, a nemzetek sok­színűségére épülő Európa felépítését. A hazai helyzetre vonatkozóan többször is a Jobbik kormányzókészségét hangsú­lyozta, a baloldalt pedig unalmasnak mi­nősítette, megjegyezve: „ha lelép, nem le­szünk semmivel sem kevesebben”. Vona Gábor beszédét egy új, nemzeti színekből álló híd-logókat ábrázoló molinó előtt mondta el, a pulpituson pedig a „va­lódi néppárt” felirat szerepelt. A rendezvé­nyen többször megjelent a kivetítőn egy idézet Széchenyi Istvántól, miszerint „Tő­lünk függ minden, csak akarjunk!". Az évértékelőn Popély Gyula történész, az MTA nagydoktora vette át a Jobbik és párt­alapítványa által életre hívott Pongrátz Ger­gely Érdemkeresztet Murányi Levente '56-os szabadságharcostól, a párt korábbi alelnö- kétől. A történész rövid beszédében a haza- szeretet fontosságát hangsúlyozta. „Amel­lett, hogy szeretjük, tiszteljük és mindenek­előtt mindent megteszünk a mai magyar csonka hazáért, állandóan tudatosítanunk kell, hogy ennek a hazának vannak elcsatolt részei is, amelyek tudatunkban, múltunk­ban és remélhetőleg jövőnkben is egy egy­séges egészet alkotnak” - fogalmazott. A rendezvény az Ismerős Arcok kon­certjével zárult. Csökkentsék a tej áfáját! Budapest Az LMP felszólította a kormányt, hogy azonnal csök­kentse 18 százalékról 5 százalék­ra a tej általános forgalmi adóját. Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt elnökségi tagja, vidékfejlesztési szakszóvivője vasárnapi buda­pesti sajtótájékoztatóját követő­en az MTI-nek elmondta: az LMP továbbra is azt szeretné, ha min­den alapvető élelmiszer áfáját 5 százalékra csökkentené a kabi­net. Ez a lépés a tej esetében lenne az egyik legsürgetőbb, hiszen a magyar termelők nagy bajban vannak, közülük sokan csődbe mehetnek a következő hónapok­ban, ha a kormány nem segít a forgalmi adó mérséklésével - fej­tette ki. Hozzátette: a magyar nyerstej felvásárlási ára decem­berben 22 százalékkal csökkent az előző évihez képest az uniós kvóták módosítása miatt. Lengyel Szilvia szerint emellett az uniós túltermelési válság, az orosz embargó és a kínai kereslet csökkentése is lefelé nyomja az uniós tejárakat. Ráadásul a ma­gyar kormány hibás adópolitikája miatt Magyarországon „virágzik az áfacsalás”, így sokszor a terme­lői ár alatt kerül külföldi tej a ma­gyar boltokba - mondta az LMP szakszóvivője, aki szerint a közét­keztetésben is sok, áfacsalástól érintett tejet használnak, ezért a szolgáltatóknak elő kellene írni a friss termékek használatát. Az ellenzéki párt elnökségi tagja szólt arról is, hogy a tej áfá­jának azonnali csökkentését kö­vetően az összes tejtermék for­galmi adóját mérsékelni kellene, lehetőleg még az év végéig. Ez ugyanis rendkívül előnyös len­ne a helyi gazdaságnak és gaz­dálkodóknak, továbbá csökken­tené a dolgozói szegénységet és a korrupciót. Akadálymentesítés Budapest. Január elsejével dup­lájára nőtt a lakóingatlan átalakí­tásához kapcsolódó akadálymen­tesítési támogatás összege - kö­zölte az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának (Emmi) szociá­lis ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtit­kársága vasárnap. Arra is felhív­ták a figyelmet, hogy a támoga- , tást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra. Összege az eddigi 150 ezerről ja­nuár elsejével 300 ezer forintra nőtt. A tájékoztatás szerint több támogatást kapnak idén a fogya­tékos embereket segítő szerveze­tek is, idén 1,2 milliárd forinttal emelkedik a támogató szolgálta­tásokra és közösségi ellátásokra szánt összeg. Határidőre leadták bevallásukat az országgyűlési képviselők Valamennyi országgyűlé­si képviselő és nemzetisé­gi szószóló leadta a janu­ár 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársá­nak, gyerekeinek vagyon­nyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Ország- gyűlés mentelmi bizottsá­gának kereszténydemok­rata elnöke vasárnap dél­után az MTI-vel. Budapest A tájékoztatás sze­rint a 199 országgyűlési képvise­lő és a 13 nemzetiségi szószóló vagyonnyilatkozata február 1-jé- től nyilvános, és megtekinthető az Országgyűlés honlapján, a www.parlament.hu oldalon az il­lető neve alatt. A vonatkozó törvények szerin­ti vagyonnyilatkozat-tételi köte­lezettségüknek határidőben ele­get tettek más tisztségviselők is, így az Állami Számvevőszék el­nöke, alelnöke, a Gazdasági Ver­senyhivatal elnöke, elnökhelyet­tesei és a Versenytanács tagjai, a Költségvetési Tanács elnöke, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsá­nak elnöke, alelnöke és tagjai, a legfőbb ügyész és helyettesei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Monetáris Tanács tagjai és a jegybank felügyelő­bizottságának elnöke és tagjai, valamint a Médiatanács elnöke és tagjai. A tisztségviselők vagyonnyi­latkozata is nyilvános, és szin­tén hétfőtől érhető el a parla­menti honlapon. Megkezdődött a magyar tenyész- és versenylovak szállítása Kínába Budapest Elindult Kínába az a kilenc ló - három mén és hat kanca - pénteken Frank­furton keresztül Kínába, amelyek az első Ma­gyarországról szállított tenyész- és verseny­lovak lesznek a távolkeleti országban. A Föld­művelésügyi Minisztérium (FM) pénteki közleménye szerint további kínai lóvávásárlásra is számítani lehet, főként, ha az első szállítás tapasztalatai alapján a kínai hatóságok könnyűének a szállítási feltéte­ken. A lovak az út megkezdése előtt 30 na­pot karanténban töltötték, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar üllői te­lepén. Megérkezésük után Kínában is szigo­rú karanténban tölt majd egy hónapot a ki­lenc állat - írja a közlemény.

Next

/
Thumbnails
Contents