Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
2016-02-26 / 47. szám
Nem lesznek átlátszó szavazófülkék HFA. A nemzetközi Sport- döntőbíróság (CAS) elutasította az egyik elnökjelölt, Ali bin al-Husszein jordán herceg beadványait, így a korábbi terveknek megfelelően rendezik meg pénteken a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) rendkívüli tisztújító közgyűlését. Ali bin al-Husszein azt szerette volna elérni, hogy a pénteki voksoláson átlátszó legyen a szavazófülke, illetve független szavazatszámlálók működjenek közre. A jelölt azért küldte az indítványát a CAS-hoz, mert a FIFA eseti választási bizottsága előzőleg elutasította a kérését. A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Ali bin al-Husszein, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja mellett a svájci Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára; a francia férőmé Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahremi Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember. Elutasították a fellebbezést labdarúgás. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága elutasította az eltiltott korábbi elnök Joseph Blatter, illetve az UEFA- t irányító Michel Piatini fellebbezését, ugyanakkor mindkettejük büntetését csökkentette. A két sportvezetőt decemberben a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ezt most a grémium hat évre csökkentette, enyhítő körülményként a sportágban elvégzett munkájukat hozták fel. ’ - Szégyenletes döntés született, amely jogsértő is egyben. Az ellenem felhozott vádak alaptalanok, főként azoknak a tényeknek és magyarázatoknak a fényében, amelyeket a meghallgatás során adtam - olvasható Michel Piatini közleményében. A játékosként háromszoros aranylabdás Piatini hozzátette, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) folytatja harcát, és minden lehetséges eszközzel azon dolgozik majd, hogy tisztázza a nevét. Mindez azt jelenti, hogy a 79 éves Blatter, illetve a 60 esztendős Piatini sem vehet részt pénteken a FIFA rendkívüli tisztújító közgyűlésén, ahol új elnököt választanak majd. Az ügy hátterében az áll, hogy Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Piatininek. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott az UEFA-elnök, aki úgy kommentálta a kifizetést, hogy az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a nekijáró pénzt. Platini szerint annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA- nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes ösz- szeget csak később kapja meg. Rangadót játszik a Veszprém EURÓPAI KÉ2ILABDAKUPÁK. A csoport első helyéről dönthet a szombati Flensburg-Veszprém mérkőzés a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a női BL középdöntőjében az utolsó forduló következik, és eldől, ki lesz az FTC és a Győr negyeddöntős ellenfele. A férfi BL A csoportjában a Flensburg és a francia PSG 20-20, a Veszprém pedig 19 pontos. A cél, hogy a magyar bajnok lépjen feljebb, mert az első hely egyből negyeddöntőt ér, a második helyezett pedig elvileg köny- nyebb ellenfelet kap a nyolcaddöntőben, mint a harmadik. A veszprémiek szeptember 2ó-án remek játékkal verték 28-24-re német riválisukat, és most is hasonló produkcióra lesz szükség. A záró körben a PSG és a Flensburg egymással játszik, a Veszprém pedig fogadja a lengyel Plockot, így a magyar csapatnak akkor lesz komoly esélye előrébb jutni, ha most szombaton pontot szerez Flensburgban. A Szegednek nehéz a sorsolása, vasárnap fogadja a tőle egy pont hátránnyal álló macedón Vardar Szkopjét, majd az utolsó körben a lengyel Kielce vendége lesz. A Ti- sza-partiak bravúrral lehetnek még csoportmásodikok is, ám két vereséggel visszacsúsznának az ötödik pozícióba, ami már nem ér pályaelőnyt a nyolcaddöntőben. A Szeged szeptember 27-én 27-23- ra kapott ki Szkopjéban. A női BL-ben az FTC-nek le kell győzni szombaton a vendég Nagybányát (Baia Maré) ahhoz, hogy biztosan ne a negyedik helyen zárjon csoportjába, és ezáltal elkerülje a másik csoport legjobbját. Elek Gábor vezetőedző együttese február 5-én 32-24-re.kapott ki Nagybányán, és azóta sincs kirobbanó formában. Győzelem és a Larvik pontvesztése esetén csoportmásodik lesz a Ferencváros. A jelenleg második Győr csak akkor nyerheti meg csoportját, ha a záró körben több pontot szerez Bukarestben, mint amennyit az éllovas montenegrói Podgorica gyűjt a dán Midtjylland ellen. Mivel a macedón Vardar Szkopje nagy valószínűséggel nyerni tud a sereghajtó svéd Sävehof otthonában, az ETO akkor marad kedvező helyzetben, ha legalább döntetlent ért el a román fővárosban vasárnap. Február 6-án a Győr 28-22-re verte a CSM Bucurestit. Az április elején esedékes negyeddöntőben a csoportelsők a negyedikekkel, a másodikok pedig a harmadikokkal találkoznak. A női EHF Kupa negyeddöntőjében a Dunaújváros pénteken és vasárnap fogadja az Asztra- hanocskát. A magyar csapat beszámolója szerint az orosz csapat legyőzhető. A párharc győztese a dán Randers HK és a svéd Höörs továbbjutójával találkozik az áprilisi elődöntőben. A női KEK-ben a legjobb nyolc között az Érd egygólos előnnyel (29-28) utazik a francia Issyhez, és komoly fegyvertény lenne a továbbjutás. Á jobbikra minden bizonnyal a dán Tvis Holstebro vár. A program. Péntek. Női EHF Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Asztrahanocska (orosz) - Dunaújvárosi Kohász KA, Dunaújváros 18.00. Szombat Női BL, középdöntő, 2. csoport, 10. (utolsó) forduló: FTC-Rail Cargo Hunga-ria - Baia Maré (román), Syma csarnok 14.30. Férfi BL, A csoport, 13. forduló: Flensburg- Handewitt (német) - MVM Veszprém 17.30. Női KEK, negyeddöntő, visszavágó: Issy Paris (francia)-Érd, Issy-les-Moulineaux 20.45 (az első mérkőzésen: 28-29). Vasárnap. Női BL, középdöntő, 1. csoport, 10. (utolsó) forduló: CSM Bucuresti (román) - Győri Audi ETO KC, Bukarest 15.00. Férfi BL, B csoport, 13. forduló: MOL- Pick Szeged - Vardar Szkopje (macedón) 17.30. Női EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó: Dunaújvárosi Kohász KA-Asztahanocs- ka (orosz) 13.00. Luciano Narsingh, a holland PSV Eindhoven (j) és Diego Godin A Manchester City 3- 1-re nyert a Dinamo Kijev otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-jének szerdai első felvonásán. Az angol csapat Sergio Agü-ero és David Silva találatának köszönhetően a félidőben két góllal vezetett, a hazaiak azonban szépíteni tudtak, és hajtottak is az egyenlítésért, de végül a vendégek Yaya Touré révén az utolsó percben pontot tettek a találkozóra, és vélhetően a párharcra is. A másik szerdai összecsapáson a 2014-es döntős Átlético Madrid több mint húsz percet futballozhatott emberelőnyben a PSV Eindhoven vendégeként, ennek ellenére gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés. Nyolcaddöntő, első mérkőzések: Dinamo Kijev (ukrán)- Manc-hester City (angol) 1-3 (0-2). GL: Bujalszkij (59.), ül. Agüero (15.), Silva (40.), Touré (90.) PSV Eindhoven (holland)- Átlético Madrid (spanyol) 0-0. Mátraverebélyben folytatja Alapi Gábor labdarúgás. Nógrád megye labdarúgó életében az utóbbi evekben igencsak érdekes fordulatok kísérték a korábban rangos fővárosi sportklubot Is megjárt pásztói származású, gólerős csatár Alapi Gábor szereplését. Legutóbb egy somosi játéktéren történt incidenst követően hosszú időre a sportpályáktól eltiltott labdarúgó büntetése lejárt. A sportág rajongói a hét elejéig nem sokat tudtak Alapi Gábor további útjáról. Aztán az átigazolási időszak zárása előtti napon kiderült, hogy a magasabb osztály megjárt a megyei I: osztályban gólkirályi címet is elért labdarúgó a Somost követően a megyei II. osztály Keleti csoportjában bajnoki címre törő Mátraverebély együtteséhez igazolt. Cz. z. J.