Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-18 / 40. szám

Pásztói érmek harcművészet. Szombaton a Pestszentimrei Sportkastély­ban 63 egyesület 410 verseny­zőjének a részvételével egész nap folytak a küzdelmek a harcművészek idei Global Grappling magyar bajnoksá­gán. A hosszúra nyúlt megmé­rettetésen ott voltak Koczka Bernát edző tanítványai, akik végül két korosztályos elsőség mellett három második és két bronzérmes helyezést is be­gyűjtötték. A pásztóiak közül Smolek Viktor a székesfehér­vári Burián Bendegúzt, Kele­men Brendon pedig a miskolci Kleban Olivért legyőzve nyert aranyérmet. Kelemen ezt kö­vetően a NoGi versenyformá­ban még egy további ezüstér­mes helyezéssel gazdagított saját maga, valamint klubjá­nak, a Zen Mushin Do-nak az érdemét. A pásztói versenyzők eredmé­nyei Ifjúságiak. I. korcsoport (-60 kg). Gi Grappling: 1. Smolek Vik­tor. Ifjúságiak II. korcsoport (-70 kg). Gi Grappling: 1. Kelemen Brendon. Ifjúságiak NoGi Grappling: 2. Kelemen Brednon. Nők. juniorok (+75 kg). Gi Grappling: 2. Tömpe Tamara. Férfiak Juniorok (-65 kg). Gi Grappling. 3. Pécsi Péter. Felnőtt Haladó-NoGI (70 kg): 3. Bódi Ádám. Felnőtt Haladó-NoGi (80 kg): 2. Münczberg Gergő. Sokallják a jegyárat Európa liga. Tiltakozást ter­veznek a Manchester United labdarúgócsapatának szurko­lói azért, mert 71 fontot (28 500 forintot) kell fizetniük egy jegyért a dán Midtjylland ott­honában csütörtökön sorra ke­rülő Európa Liga-mérkőzésre. A brit média értesülései sze­rint a drukkerek azt tervezik, hogy molinókat helyeznek ki, ezzel kifejezve elégedetlensé­güket a belépő ára miatt. A Southampton szurkolói­nak csupán 22 fontot kellett fi­zetniük egy jegyért tavaly au­gusztusban, amikor a csapat a Midtjyllandhoz utazott az EL- selejtező utolsó fordulójában.- Ennyit elkérni azért, hogy megnézhessünk egy EL- meccset, kapzsiság - nyilatkoz­ta Andy Mitten, a United szur­kolói magazinjának szerkesz­tője, s hozzátette, legutóbb a Bajnokok Ligájában a három idegenbeli csoportmérkőzés kombinált jegyára volt 75 font. - Azt gondolják, hogy a man­chesteri drukkerek háromszor gazdagabbak, mint a Southampton szurkolói? Le­húznak minket és a saját rajon­góikat is - fogalmazott.' Az MU csütörtökön 18 órakor lép pályára a Midtjylland vendé­geként a nyolcaddöntőbe jutá­sért zajló párharc első mérkőzé­sén. A visszavágót jövő csütörtö­kön rendezik. Sulland távozik kézilabda. Nyáron távozik Linn Jörum Sulland, a Győri Audi ETO KC női kézilabda­csapatának 31 éves norvég jobbátlövője. A Bajnokok Ligá­ja középdöntőjében érdekelt klub kedden honlapján közöl­te, hogy a játékos nem hosz- szabbítja meg egyéves szerző­dését, és visszatér hazájába. Új klubja a Vipers lesz. Az olimpiai, világ- és Európa-baj- nok, Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó tavaly az ugyan­csak norvég Larviktól érkezett Győrbe. Eb-részvételt ér a bajnoki cím THAI BOKSZ Rácz Ádám harmadszor muay thai bajnok A Salgó Fight SE (SFSE) verseny­zője, Rácz Ádám a napokban új­ra magyar bajnoki címet szer­zett, de a klub utánpótlásának háza táján is nagy a mozgolódás. Budapesten, a Vilmos Endre Sport Centrumban került megrendezésre a ma­gyar muay thai bajnokság, ahol a junior korú Rácz Ádám képviselte a salgótarjá­ni színeket. A sok megbetegedés miatt több versenyző is visszamondta a részvé­telt, az SFSE is csupán egy harcost tudott ringbe küldeni. Ádámnak egy mérkőzést kellett vívnia a súlycsoportjában (junior 71 kg), ami viszont nagyon nehéznek bi­zonyult. A harmadik menetben azonban torkon rúgta az ellenfelét, aki nem is tud­ta tovább folytatni a meccset, így Kövesi Tibor tanítványa KO-val szerezte meg az aranyérmet. Ádám ezzel kivívta a jogot a májusban megrendezésre kerülő svédor­szági Európa-bajnoki részvételére. A kisebbek is ismerkedhettek a meccsek izgalmával, hárman is részt vehettek a Fit Club Zugló közös edzé­sén. Az SFSE két gyermek és egy kadett korosztályú versenyzővel (Békési Alex, László Vendel és Bangó Máté) utazott a fővárosba, mindhárman remekül küz­döttek, derekasan helytálltak az erős edzőtársak ellen. A sportegyesület folyamatosan bővül és fejlődik. Januártól az átlagosnál na­gyobb létszámban jelentkeztek és járnak újoncok, a Salgótarjáni Városi Sportcsar­nokban lévő központi csapatedzésekre. Tavaly novembertől Kisterenyén is vár­ják az érdeklődő fiatalokat (6-14 éves ko­rig) a Kossuth Lajos Általános Iskolában, ahol az SFSE gyerek önvédelmi és küzdő­sport edzéseket tart, hétfőnként és pénte­kenként 15 órától. Ezen kívül Nagybátonyban is folynak az egyezteté­sek, egy felnőtt csapat indításáról. B. L „ ap A bajnok és felkészítői (balról): Kövesi Tibor, Rácz Ádám és Lőcsei Nándor labdarúgás. A kínai Hebei China Fortune labdarúgócsapa­tához igazolt szerdán az argen­tin válogatott Ezequiel Lavezzi. A hírek szerint a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős Paris Saint-Germain 30 millió euróért adta el a 30 éves csatárt, akit 2012-ben ugyanekkora össze­gért szerzett meg a Napolitól. Lavezzi a francia bajnokságban 107 meccsen 22 góllal segítette a fővárosi együttest, amelyben azonban a mostani idényben többnyire már csak csereként ju­tott lehetőséghez. A téli átigazo­lási időszakban számos ismert futballista szerződött a kínai baj­nokságba. Lavezzi csapattársa lesz például az elefántcsontpar­ti Gervinho, akit januárban az AS Romától szerzett meg a Hebei China Fortune. Rajtuk kí­vül két brazil középpályás, Alex Teixeira és Ramires, továbbá az Atlético Madrid kolumbiai sztár­ja, Jackson Martinez is Kínába igazolt. Kikapott mindkét csapatunk SAKK NB II, Erkel csoport, 7. forduló Két és fél hónap szünet után a 7. fordulóval folytatódott az NB Il-es sakkcsapatbajnokság, ahol az Erkel csoportban két nógrádi egyesület is szerepel. Mindkét gárdánk itthon játszott: a Salgó­tarjáni TSE a bajnokaspiráns és listavezető Honvédőt, míg a Pásztói Sakk Egyesület az élme­zőnyhöz tartozó MAFC gárdáját fogadta. A Salgótarján tisztes ve­reséget szenvedett, míg a Pászto­ra váratlan, súlyos vereséget mértek. Pásztói SE-MAFC 4-8 Bohati Tamás-Horváth Gábor 0-1, Domány Mihály-Franchini Gabriele 0,5- 0,5, Frander León Olivér-Zanaty Zsol 0,5-0,5, dr.. Ujj Dániel-Gombócz Zsolt 0,5-0,5, Hovanecz László-Vass István 0-1, Huszár Márk-H. Göblyös György 0-1, Sr. Vajda Albert-Jr. Halász Csaba 0-1, Koltányi Imre-Bánházi István 0-1, Tódor Attila-Rozsnyai Tibor 0-1, Lengyel István-Sándor Jó­zsef 0,5-0,5, Vas Vince-Birovecz Ben Jordán 1 -0, Nagy Zsolt-Nagy Péter Bálint 1 -0. Tovább tart a pásztói együttes­mélyrepülése, hiszen előzetesen az ÉLŐ-pontszámok ismeretében döntetlen körüli eredmény volt várható. Három órai játék után 3-1 volt a hazaiaknak: Lengyel István és Frander Olivér döntet­lent játszott, míg Nagy Zsolt és az ifjúsági Vas Vince nyert. Ekkor még valamennyi parti tartható­nak, sőt közülük három nyerhe- tőnek is tűnt. Ezután előjöttek a korábbi fordulókban elkövetett hibák - időzavar, egy lépéses el­nézés, hibás állásértékelés -, így vereség lett a vége. Salgótarjáni TSE - Honvéd Auróra SE 5-7 Egyed András-dr. Liptay Lász­ló 0,5-0,5, Kovács Zsolt-Rigó Já­nos 0-1, Frink Ferenc-dr. Szabó Zsolt 0-1, Frink Szabolcs- Görcsi Gábor 0-1, Lenkó Csaba-Kertész Zsolt 0,5-0,5, Szabó Ervin-Murin János 0,5-0,5, Kovács Dániel-Marti György 0,5-0,5, Tóth Pál- Kozma Edit 1-0, Kutas Balázs-Demjén Attila 0-1, Patai Tamás-Rabovszky György 1-0, Klenóczky Dániel-Kovács Judit 0,5-0,5, Bíró Máté-Csetneki Márk 0,5-0,5. A tarjániak a városi sportcsar­nok kistanácstermében fogad­ták a Honvéd Auróra SE csapa­tát. Nem volt túl jó-előjel, hogy Mede István munkahelyi, Patai Péter betegség, míg Miklós Dáni­el és Dávid Máté egyéb elfoglalt­ság miatt nem játszott. Igaz, hogy az ellenfél sem a legerő­sebb összeállításával szerepelt, otthon hagytak két nemzetközi mestert. Mindezek mellett min­den táblán ők voltak nagyobb ér­tékszámmal, méghozzá általá­ban igen nagy különbséggel. Összességben a jól küzdő tarjániak megszorongatták a bajnokaspiráns Honvédőt. További eredmények Fóti SE - Andornaktálya SE 8.5-3.5, Mát­ra SE - Pestszentlőrinc SK 7-5, BEAC I. - Barcza GSBE 10-2, MTK Budapest II. -Jászberényi Sakk Kör Ó.5-5.5. A bajnokság állása: 1. Honvéd ASE 57 pont, 2. BEAC I. Barcza 52.5, 3. MTK Budapest II. 48,4. MAFC 47, 5. Pestszentlőrinc SK 44.6. Fóti SE 42.5,7. Jászberényi Sakk Kör 42.5,8. Andornaktálya SE 39, 9. Salgótarjáni TSE 37.5, 10. Mátra SE 33,11. GSBE 30.5, 12. Pásztói SE 3Ö.5. Patai Tamás (Salgótarjáni TSE) az első győzelmét szerezte Bapl fe ün SS ffiaodÄS

Next

/
Thumbnails
Contents