Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-17 / 39. szám

JEGYZET Czene Gyula Az edző Természetesnek mondható, \ hogy a különböző sportágak- \ ban időnként napirendre ke­rülnek valami miatt az edzők. A salgótarjáni irodalmi „Szer­datársaság” legutóbbi rendez­vénye - melyen Sisa Tibor fo­ciedző most megjejent köny­vét ismerhettük meg - készte­tett az edzőkkel kapcsolatos morfondírozásra. Hosszú pedagógusi - sport­vezetői pályafutásom során, meglehetősen sok edző mun­káját, személyiségét ismerhet­tem meg. Annak idején igye­keztem, igyekeztünk élő kap­csolatot kialakítani velük. Akadt olyan szakember, aki csupán a kemény edzésekre koncentrált, s nem érdekelte a rábízottak „nyavajgása”. Volt olyan, aki a foglalkozásokról rendszeresen elkésett, de, ha csapata valamelyik tagja tet­te olykor ugyanezt, szigorú büntetés volt a következmé­nye. Néhány edző együtt futott tanítványaival, s a sportolók minden rezdülését naplóba rögzítették, éssorolhanám to­vább a különköző edzői beál­lítottságokat. Az edzők egy részétől igyekez­tünk minél előbb megválni, míg mások nevelő, személyiségfor­máló, sportsikereket hozó mun­kájára büszkék voltunk és i büszkék vagyunk. Én azokat \ becsültem igazán, akika rájuk bízott gyerekek, fiatalok lelki problémáival is foglalkoztak, s változatos, egyénre szabott mó­don motiválták őket a feladatok \ sikeres elvégzésére a felkészülé­si időszakban és a versenyek során egyaránt Sisa Tibort említettem a be- \ vezetőben. Sajnos nem dolgo­zott nálunk, de tudom, hogy sok kiváló labdarúgót hozott volna felszínre a fociosztályos rendszerünkben. Ő az a szak­ember akinek a munkáját, ví­vódásait sokan, régóta szim­pátiával figyeljük. Nagyon el­keseredtem, amikor 2008- ban megfosztották attól, hogy csapatát - mellyel kivívta a részvétel jogát -, ő vigye az U20-as világbajnokságra. Az Ipolytarnócon élő tanár, edző szinte utánozhatatlan módon képes motiválni csapatait. Lé­nyegében erről szól a „Válasz” című, irodalmi értéket is kép­viselő, színvonalas könyve. Biztos vagyok abban, hogy Sisa Tibor elméleti, gyakorla­ti felkészültsége alapján \ előbb-utóbb fontos szerepet kap labdarúgásunkban. Nyílt túra A salgótarjáni Zöld Út Ter­mészetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez február 20-án, szombaton. A tervezett útvo­nal: Salgóbánya - Medves- fennsík - Réti Kadlót) ke­reszt - Mogyorósi kilátó - Salgóbánya. Találkozás Sal­gótarjánban, 9,20 órakor az Ofotért előtt, vagy a 11/B-s buszon. Túravezető: Fazekas Melinda. Megkezdi a felkészülést ökölvívás. Bedák Zsolt sze­rint nem ő az esélyes, ugyanak­kor ezt kihasználva szeretne bi­zonyítani a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire elleni ökölvívó világbajnoki címmérkőzésen, amely Magyarország kizárólag az M4 Sporton lesz látható. A 32 éves magyar bokszoló csütörtökön az M4 Sport stúdió­jában elmondta, jövő héten kez­di a felkészülést az április 23-án, Manilában sorra kerülő 12 me­netes összecsapásra, amelynek tétje a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbaj­noki öve lesz.- Ő az esélyes, arra számítok, hogy lebecsül engem. Kőke­mény felkészülésem lesz jövő héttől, ami pont tíz hetet jelent. Ez elegendő arra, hogy maximá­lisan készen álljak a mérkőzés­re - nyilatkozta Bedák, aki „iz­galmas, jó bunyót” ígért. Rácz Félix, a Felix Promotion menedzseriroda tulajdonosa el­mondta, Bedák pályafutása csúcspontjára készül ezzel a mér­kőzéssel, amelyen leginkább a címvédő Donaire-nek van igazán veszteni valója. Hozzátette, a szakportálok szerint a fülöp-szi­geteki ökölvívó talán most lesz a legsebezhetőbb, mivel a közel­múltban több kemény csatája volt, így talán kicsit megkopott. Magyar ökölvívó négy éve nem küzdhetett világbajnoki címmérkőzésen, akkor Balzsay Károly a nagyközépsúlyú WBA- címét tette kockára Dimitrij Sartison ellen. Bedák 2ó eddigi profi mérkő­zéséből 25-öt megnyert, egyszer vereséget szenvedett. Az Erdei Zsolt irányításával készülő, ama­tőrként Európa-bajnoki bronzér­mes Bedák Zsolt majdnem há­rom évig nem bokszolt, 2013 márciusi visszatérése óta azon­ban már tíz meccset vívott, és va­lamennyin győzött. A WBO jelenlegi világbajno­ka, Nonito Donaire egy évvel idő­sebb Bedáknál, 39 profi mécs­esén van túl: 36 győzelem mel­lett háromszor veszített. A vb- övet decemberben a mexikói Cesar Juarez legyőzésével sze­rezte meg és Bedák ellen teszi először kockára. Elkészült a tavaszi program jégkorong. Elkészült a má­jusi, oroszországi világbajnok­ságra készülő magyar jégko­rong-válogatott tavaszi prog­ramja. A magyar szövetség hét­főn közölte: Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese mind az öt edzőmeccsét jobb világranglista-helyezésű ellen­féllel vívja. Az első rivális Ausztria lesz, amellyel előbb Bécsben, majd a Tüskecsarnokban találkozik a magyar csapat. Szintén a bu­dapesti helyszínen lép jégre áprilisban a szlovén és a kazah együttes, valamint az orosz B- válogatott. A világbajnokság elitmezőnyének B csoportjá­ban a magyar csapat május 7. és 16. között -sorrendben - Szlovákia, Kanada, Franciaor­szág, az Egyesült Államok, Fehéroroszország és Németor­szág legjobbjaival találkozik. A magyar válogatott tavaszi programja. Április 15., péntek (Bécs): Ausztria .Április 17, va­sárnap (Budapest, Tüskecsar­nok): Ausztria. Április 20., szer­da (Tüskecsamok): Szlovénia. Április 29., péntek (Tüskecsar­nok): Kazahsztán. Április 30., szombat (Tüskecsarnok): Oroszország B. Kevesellte a pénzdíjat, nem lökött maximumot sznúker. Kevesellte a maximum brék 10 ezer fontos (4 millió forint) pénzdíját, ezért Ronnie O'Sullivan ötszörös világbajnok sznúkeres hétfőn 147 pont helyett csak 146-ot lökött a Welsh Openen. A sportág 40 éves ikonja a parti (frame) harmadánál kérdezte meg, hogy mennyi pénz jár a 147-es, maximális brékért (egy brék az egyhuzamban lökött pontokat jelenti). Láthatóan csalódottan vette tudomásul a játékvezető válaszát, hogy 10 ezer fontot kapna érte, plusz kétezret a torna legnagyobb brékje címén. O'Sullivan ezt követően a lökései között többször is visszakérdezett, hogy biztosan annyi-e a jutalom. A maximális pontszámhoz mind a 15 piros után a legértékesebb színes golyót, a feketét kell- Tudtam, hogy tízezer a jutalom, de azt gondolom, hogy ez kevés - mondta a Rakéta becenevű játékos. - Ha feljebb megy a pénzdíj, akkor majd rámegyek a 147-re. A sportág legkarizmatikusabb egyéniségének tartott O'Sullivan nem először viselkedett így, ugyanis 2010-ben két-két piros és fekete golyó belökése után tette fel a pénzdíjat firtató kérdést. Azon a tornán egyáltalán nem volt bonusz a maximumra, így O'Sullivan az utolsó golyó előtt abbahagyta a partit. Végül csak a szurkolók lelkesedésével érvelő játékvezető hosszas unszolására állt kötélnek a villámkezű játékos, s belökte a 147-et jelentő feketét. O'Sullivan pályafutása során 13-szor lökött maximumot, ezzel világcsúcstartó és övé a leggyorsabb 147-es is. Piatini két tanúval védekezett FIFA. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyolc évre el­tiltott elnöke, Michel Piatini két tanúval támasztotta alá védeke­zését a nemzetközi szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottságá­nak hétfői meghallgatásán. A 60 éves francia sportvezető nyolc órán át tartó zürichi meg­hallgatásán Jacques Lambert, a franciaországi Európa-bajnok- ság szervezőbizottságának veze­tője, valamint Angel Maria Villar, a spanyol szövetség elnö­ke, az UEFA alelnöke is megerő­sítette, hogy ismert volt Piatini és Joseph Blatter FIFA-elnök ko­rábbi szóbeli megállapodása, előbbi fizetésével kapcsolatban. Az UEFA első embere már de­cember elején hangoztatta, hogy az UEFA végrehajtó bizottságá­nak 1998. november 12-i ülése óta nem titok az ominózus meg­állapodás, hiszen arról az euró­pai és a nemzetközi szövetség­ben is sokan tudtak. Az ügy hátterében az áll, hogy Blatter 2011 febru­árjában kétmillió sváj civ frankot adott Piatininek. A PlFA-elnök utóbb értékének meg­felelő kompen­zációnak ne­vezte az össze­get, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott az UEFA- elnök, aki úgy kommentálta a ki fizetést, hogy az 1999 janu­árja és 2002 júniusa között el­végzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt. Piatini szerint an­nak idején teljes munkaidős te­vékenységet végzett a FIFA-nál és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja meg. Az ügyben a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki Blattért, de a játékos­ként háromszoros aranylabdás Piatinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A FIFA etikai bizottsága karácsony előtt - Blatterhez hasonlóan - nyolc évre minden labdarúgással kap­csolatos tevékenységtől eltiltot­ta Piatinit. A büntetés indoklásá­ban „összeférhetetlenséget” és „hűtlen kezelést" említett, egyút­tal jelezte, a 2011-es kifizetésnek „semmilyen jogalapja nem volt”.- Hatvan éves vagyok, sok dol­got véghez vittem, de az igazság­talanság ellen harcolni akarok. Ha bármit elkövettem volna, amiért most bűntudatot kellene éreznem, szégyenemben már régen elbujdos­tam volna Szibériában - nyilat­kozta hétfőn Piatini, aki a meg­hallgatása előtt és után is nyu- godtnak tűnt. Megjegyezte: nem érdekli, hogy véget ért a sportvezetői pá­lyafutása a labdarúgásban, ké­sőbb viszont úgy fogalmazott, hogy reményei szerint hamaro­san visszatérhet svájci irodájá­ba, újra az UEFA elnökeként te­vékenykedhet és közreműköd­het a nyári Eb előkészületeiben. Piatini decemberben nem volt hajlandó részt venni a FIFA eti­kai bizottságának meghallgatá­sán, mert úgy vélte, a testület ak­kor már - a mondandójától füg­getlenül - meghozta a döntését.- Ezúttal tényleg olyan embe­rek hallgattak meg, akik a labda­rúgás családjának tagjai, ezért ismerik a szóban forgó problé­mát - mondta Piatini. Kedden Joseph Blattért is meghallgatja a FIFA fellebbvite­li bizottsága. A testület mindkét sportvezető ügyében még ezen a héten meg­hozhatja döntését. Az AP ameri­kai hírügynökség beszámolója emlékeztet rá, hogy a bermudai Larry Müssenden által vezetett bizottság ritkán változtatja meg az első fokon született ítéleteket. A két sportvezető még a nemzet­közi Sportdöntőbírósághoz (CAS). fordulhat, amennyiben másodfo­kon sem menti fel őket a FIFA il­letékes testületé. Bedák Zsolt profi ökölvívó (j) a Fülöp- { szigeteki Nonito Donaire elleni világbaj- H| noki címmérkőzésére készül Erdei ■ Zsolt világ- és Európa­gL # ”* | bajnok ökölvívóval

Next

/
Thumbnails
Contents