Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-17 / 39. szám

KERESSE SALGÓTARJÁNBAN AZ UNIÓ COOP ZRT ÜZLETEIT! A Karancs Speciális Mentőszolgálat szakemberei haladnak terepjárójukkal a megáradt Ipoly folyó által elöntött Rákóczi utcán Ipolytarnócon Hétvégi olvasmány avagy „Kultúra" szombaton Nógrád megye. Görgey Gá­bor 1968-ban írta a „Ko- mámasszony, hol a stuk- ker?” című, abszurdba haj­ló komédiáját. Az első be­mutató a budapesti Thália Színházban volt ugyanazon éyben. A szűk fél évszázad során a darab nem került le a színházak repertoárjáról és számtalan esetben vitték színre különböző társula­tok, remek rendezők, kitű­nő színészek. Mások mel­lett ott volt az öt férfi sze­replő között Gáti Oszkár, Koncz Gábor, Márton And­rás, Mensáros László, Mikó István, Nemcsák Gábor, Sza­bó Gyula, Szerednyei Béla és Verebes István is. Legtöbb­ször talán Huszti Péter ren­dezte meg: köztük a Salgó­tarjánban 1991-ben a Ma­dách Kamara Színház illet­ve 2009-ben a Soproni Pető­fi Színház előadásában bemutatott változatot is. Hu­szonöt év során e héten te­hát már harmadszor látható a József Attila Művelődési Központ színpadán a pisz­tolyért, azaz a hatalomért vívott különös harc, mert­hogy ez adja az időtlenségét és a népszerűségét mind Magyarországon, mind pe­dig külföldön, ahol szintén sikerszériákat ért meg. A je­lenlegi bemutató kuriozitá­sát az jelenti, hogy a város és a megye színházának te­kinthető, Zenthe Ferenc ne­vét viselő .társulat játssza Halasi Imre rendezésében. A produkcióról lapunk feb­ruár 20-i, szombati szá­munk „Kultúra” oldalán számolunk be részletesen, gazdag képi illusztráció kí­séretében. Várják a hívek segítségét SágÚjfalü. A Szent László király tiszteletére felszen­telt templom kertjében álló kereszt teljes felújításra szorul, ezért a polgármester pályázatot nyújtott be a helyreállításhoz. A munká­latok megvalósítására egy­millió forintot nyertek, ez az összeg azonban nem fedezi a teljes felújítás költségét. Ezért szeretettel és tisztelet­tel kérik a község lakosait, az egyházközség tagjait és minden jószándékú embert, hogy anyagi lehetőségeihez mérten támogassák a beru­házást. Megközelítőleg még félmillió forintra van szük­ség a kereszt és környezete teljes rendbetételéhez. A ki­vitelezést március 31-ig be kell fejezni, ezért kérik a gyors, segítő felajánlásokat. Az adományokat szeretettel és köszönettel fogadják a sekrestyében. Minden ado­mányozó életére Isten áldá­sát kéri Kapás Attila plébá­nos és a ságújfalui egyház­tanács. Vádat emeltek három vasutas ellen A vasúti közlekedés tö­megszerencsétlenséget okozó gondatlan veszé­lyeztetésének vétsége mi­att emelt vádat a Balassa­gyarmati Járási Ügyész­ség három vasutas ellen a 2015. augusztus 16-án Nógrád megyében történt vasúti baleset miatt. NMHfllfonnaCIO. Két, egymással szembe haladó személyvonat üt­között össze tavaly augusztus 16- án, az Ácsa és Galgaguta közötti nyüt vasúti pályán. A baleset nap­ján a 78. számú vasúti vonalon - amelyen egyvágányú a pálya - a galgamácsai és a nógrádkövesdi forgalmi szolgálattevő az Aszód­ról Balassagyarmatra induló vo­nat késése miatt a szembe közle­kedő szerelvények keresztezését Nógrádkövesd helyett Acsa- Erdőkürt állomásra helyezte át. Az erről kiállított írásbeli ren­delkezést a galgamácsai szolgá­lattevő az állomására Aszód felől érkező vonat mozdonyvezetőjé­nek és vezető jegyvizsgálójának a vasútállomáson átadta, ők azonban azt nem olvasták el. A szolgálattevő pedig a szakadó esőben nem közölte velük szó­ban is a rendelkezés szövegét, így annak visszaismétlését sem tudta megkövetelni tőlük. A mozdony vezetője ezért Acsa- Erdőkürt állomásra érkezve nem várta meg a Balassagyarmatról ér­kező vonatot, hanem onnan 8.33 órakor továbbindult Nógrádkövesd felé, annak ellenére, hogy erre me­netengedélye nem volt Röviddel ezután a nyílt vasúti pályán már nagyjából 55 km/h-val haladt, ami­kor észlelte, hogy vele szemből a vágányon hasonló sebességgel ér­kezik az Aszód felé tartó vonat. Amikor a mozdonyvezetők meg­pillantották egymást, azonnal gyorsfékezést hajtottak végre, de a baleset ekkor már nem volt elke­rülhető. A vasúti járművek sebes­sége az ütközéskor hozzávetőleg 28-28 km/h volt. Öten súlyos csonttöréses sérü­léseket szenvedtek, huszon­egyen könnyebben sérültek meg, a szerelvényekben pedig 143 millió forint kár keletkezett a baleset következtében. A sze­rencsétlenség oka az ügyészség szerint az volt, hogy az irányadó vasúti forgalmi szabályok elle­nére a galgamácsai forgalmi szolgálattevő az írásbeli rendel­kezést annak kézbesítésekor nem közölte élőszóval is az átve­vők részére, akik viszont nem olvasták el azt, majd a mozdony vezetője az elindulás előtt nem kért továbbhaladási engedélyt Acsa-Erdőkürt állomásról. A Balassagyarmati Járásbíró­ságra benyújtott vádiratban a já­rási ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett fogház- büntetés kiszabására, és a 365 ezer forint bűnügyi költség meg­fizetésére tett indítványt - tájé­koztatta lapunkat dr. Bóna Gyu­la megyei főügyész. Az elmúlt napok szünte­len esőzése az Ipoly víz­szintjének emelkedését okozta, így ismét harmad­fokúra emelték az árvíz- védelmi készültséget Ipolytarnócon Ipoiytaraóc. Kedden délután fél hatra ismét elérte az Ipoly víz­szintje a 350 centimétert Ipolytarnócnál, ezért 7 a múlt hét után - ismét a harmadfokú árvízvédelmi készültség elren­delése mellett döntöttek. Kedden az Ipoly vízszintje óránként há­rom centimétert emelkedett, ami tegnap délelőttre óránkénti egy centis vízszint-növekedésre mérséklődött. Ennek következ­tében - a déli órákban - a folyó 380 centiméter magas vízállá­son tartott Ipolytarnócon. Múlt kedden és szerdán a te­lepülés önkormányzata, vala­mint a Palóc Mentőcsoport tag­jai - a Karancs Speciális Mentő- szolgálat, az Ipoly-völgyi Külön­leges Mentők, valamint - a Karancs Természetjáró és Védő Egyesület a salgótarjáni kataszt­rófavédelmi kirendeltség irányí­tásával mintegy ezernyolcszáz homokzsákot töltött meg. A vé­dőgátba rendezett zsákok a meg­előző védekezési munkálatok ré­szeként továbbra is a helyszínen vannak és ellátják a házak vé­delmét. A homokzsákok a veszélyez­tetett területen kilenc ingatlant védenek az Ipoly folyó esetle­ges áradásától. Ebből hét lakó­épület a Rákóczi úton, míg ket­tő a Dankó úton található. Ezekben összesen huszonhá­rom ember él. Számukra az ön- kormányzat már előkészítette a befogadó melegedőhelyet, amennyiben szükség lenne rá. Az egyik családi ház lakója ro­konokhoz költözött az ár levo­nulásának idejéig. A Karancs Speciális Mentő- szolgálat folyamatos figyelőszol­gálatot tartott fenn a településen. HIRDETÉS FEBRUAR 17-23-IG! KERESSE AZ AKCIÓS TERMÉKEINKET SALGÓTARJÁNI COOP ÜZLETEINKBEN: H. CSIRKEMELL FILÉ1 kg a romfit árusító üzl) MISKOLCI BÚZAFINOMLISZT1 kg FLÓRA MARGARIN 70% CSÖKK. ZSÍRT. 500 g «sKotn BÚZA* FINOMLISZT RU5 COOP PRÉMIUM CSEMEGE SZALÁMI 380 g (COOP ABC, COOP Szuper) '1299 Ft 419 Ft 1099 Ft OOP ELŐSÜTÖTT ASÁBBURGOJ kg COOP SÓSPÁLCIKA 300 g COOP EU. PAPÍR 3 RET. 16tek. EGYSÉGÁR: 49,93 Ft/tek Spóroljon többet, 2 db vásárlásánál: Rama tégla margarin 500 g 399 Ft/db Egységár: 798FCkg 2 db vásárlásánál: Egységár: 718 Ft/kg 359 Ft/db •Í-V SALGÓTARJÁNI ?* *<• PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ES KONDERENCIA KÖZPONT Február 15-19.19.00 Székfoglaló Bérlet előadása Zenthe Ferenc Színház: Komémasszony, hol a stukker? (kamara előadás) _ Szólójeqyek még vásárolhatók! Február 17.16.00 Lórántné Presits Lujza festőművész zománckép kiállításának megnyitója (Klubterem) Február 18.17.30 Csömör Imre fotókiállításának megnyitója (Előtér Galéria) Márciusi. 19.00 Thalia Színház (Kassa) - Nebántsvirág. Jegyek vásárolhatók! Fél évszázad kultúra - ATÉR -Történet Fotókiállítás a JAMK 50 éves jubileuma alkalmából. A kiállítás megtekinthető február 18-ig, a művelődési központ előterében. APOLLÓ MOZI 15.45,20.00 Deadpool 16.00 Carol 17.45 Hogyan legyünk szinglik? 18.00 Nagyfater elszabadul 20.15 A fekete ötven árnyalata VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS Február 20.10.00 1946. évi széncsata 70. évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási megemlékezés a Nógrád Megyei Kormányhivatal épületénél VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Csendes Percek - az Adventista Egyház műsora 09.50 Joe Murányi emlékére 10.15 Közmunkás portré 2016 - Oláh Lajos 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.25 Ajánló 19.30 irodalmi Kávéház Sisa Tibor Hiúsági válogatott futballedzővel 20.30 Hirfüzér 20.55 Ajánló Ápirtyrmi)iniia $#gttarp«t RwUHMisi NwproíJ Kit táaMKjaéttáiMi itezüL További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! „Elitklubban" a gyümölcsház Nagykeresztúr. Nagy sikert könyvelhet el a nagykeresztúri Gyümölcsház - termékükkel bekerültek az Év Pálinkája 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka közé. A pá­linkafőző szakma szimbolikus összefogását jelképező Év Pá­linkája 2016 versenyen a zsűri döntése alapján ezúttal a Már­ton és Lányai, a Zimek, a Nobi­lis, a nagykeresztúri Cruxx, a Békés, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit és. a Spiritus Primus pálinkafőzdék tételei kerülnek Az Év Pálinká­jába, egy közös palackba. Ma­gyarország 2011 óta közösen készíti el Az Év Pálinkáját, amelyet először minden év ta­vaszán, a Budapesti Pálinka­fesztiválon kóstolhat meg a kö­zönség. A kereskedelmi főzdék prémium pálinkáinak házasí- tásával létrehozott blendelt pá­linkából összesen 1500 darab félliteres palack készül. Ismét harmadfokú készültség

Next

/
Thumbnails
Contents