Nógrád Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-11 / 34. szám

2016. FEBRUAR 11., CSÜTÖRTÖK Kormányablakokat alakítanak ki PásztÓ/Rétság. Hamarosan Kormányablak nyílik Pász- tón és Rétságon is, az előké­szítő munkálatok miatt a két város járási hivatalának ok­mányirodája ezért rövid ide­ig zárva tart, majd az épüle­ten belül, de más helyiségben folytatja működését. A Nóg- rád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal Ok­mányirodája február 9. és 12. között költözik át az ideigle­nes helyére, az emeleti ta­nácskozóterembe, ahol febru­ár 15-től a megszokott ügyfél- fogadási rendben várja az ál­lampolgárokat. Rétságon feb­ruár 16. és 19. közt költözik átmeneti helyére az okmány­iroda, a földszinti tanácskozó terembe, ahol február 22-től újra várják az ügyeiket intéz­ni szándékozókat. A két váro­si Kormányablak előrelátha­tóan ez év áprilisában nyílik meg, ezzel Nógrád megye minden járási hivatalában el­érhetővé válnak a kormány­ablak szolgáltatásai. Koráb­ban Szécsényben, Salgótar­jánban, Bátonyterenyén és Balassagyarmaton nyílt Kor­mányablak a megyében. Művészi képek Salgótarján. Gelencsér János képeiből nyílik kiállítás febru­ár 11-én, csütörtökön 17 óra­kor a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Galériájában. A tárlaton megnyitó gondolato­kat mond Birkás Babett textil- művész, tubán közreműködik Köveseit Krisztián. Minden ér­deklődőt szeretettel várnak. Folyamatban a felülvizsgálat Jelenleg csak átfolyik a víz a Tarján-patak Vizslás-Újlak és Kisterenye közötti víz­tározóján... NMH-informáciÓ. Mint arról már korábban beszámol­tunk, leereszti a vízügyi ha­tóság a Tarján-patak kistere- nyei víztározóját, a leeresztő műtárgy meghibásodása mi­att. Szilágyi Attila, a Közép- Duna-völgyi Vízügyi Igazga­tóság vezetője korábban el­mondta: az árvízvédelmi lé­tesítmények minden ősszel kötelező vizsgálatánál a szakmai bizottság hiányt fe­dezett fel a leeresztő mű­tárgy műszaki állapotában. A hiba javítása csak száraz állapotban lehetséges, ezért hatósági engedélyek birtoká­ban november 11-én meg­kezdték a 520 centiméteres üzemi vízállás fokozatos, na­pi 4-5 centiméteres ereszté- sét. Szilágyi Attila hangsú­lyozta, hogy a tározó megkö­zelítése veszélyes és tilos. Ki­emelte, hogy ha a tavaszi eső­zések, olvadás szükségessé teszi, a tározó az árvízvédel­mi funkcióját maradéktala­nul el tudja majd látni. A Közép-Duna-völgyi Víz­ügyi Igazgatóság, a munká­latok jelenlegi fázisáról azt közölte, hogy a leürítést kö­vetően a műtárgy állapotá­nak szakértők általi felül­vizsgálata jelenleg folyamat­ban van, a szükséges beavat­kozásokat az elkészült felül­vizsgálati tervek alapján tudják meghatározni. „Jogunk van eldönteni, milyen jövőt akarunk" A kormány meg fogja védeni Magyarország határait és a magyar emberek akaratát hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tőzsér Viktor (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. - Történelmi jo­gunk van arra, hogy a józan eszünknél legyünk - mondta Semjén Zsolt a bevándorlási hul­lámra utalva. Emlékeztetett: „mi olyan nép vagyunk, amelyik százötven éven keresztül a testé­vel védte a keresztény Európát az iszlám hódításától”. Kiemelte: a munkaerőpiaci és demográfiai gondok nem oldha­tók meg a migrációs áradattal, ezeket a problémákat országon és Európán belül kell kezelni. Amit az Európai Unió vezetői mű­velnek, az antidemokratikus és törvénytelen, mert a schengeni szerződés egyértelműen előírja, hogyan lehet belépni az unió te­rületére. Elfelejtették megkérdez­ni az európai polgárokat a legfon­tosabb kérdésben, hogy akarnak- e együtt élni tömegesen az isz­lámmal. Ha egyszer beteszik a lá­bukat a bevándorlók az EU-ba, az minket is érint. A magyar nemzet viszont úgy döntött, hogy nem akarja ezt, mert az iszlám nem ré­sze a magyar kultúrának. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: Európa vezetői a menekültára­datban nem veszélyt, hanem le­hetőséget látnak, már régen sem­mi közük az Európai Unió alapí­tó atyáihoz (Adenauer, Schuman), akik keresztény civilizációra és a nemzetekre épülve gondolkod­tak. Rögeszméjük az Európai Egyesült Államok létrehozása a nemzetállamok szétverésével.- Jogunk van eldönteni, hogy milyen jövőt akarunk a gyereke­inknek és az unokáinknak. A ma­gyar nemzet megkérdezése nél­kül ezt senkinek nincs joga meg­változtatni. A kormány meg fog­ja védeni Magyarország határait és a magyar emberek akaratát - hangsúlyozta. Látszik, hogy az európai politika is fordul, mert a népharag el fogja őket söpörni - tette hozzá. Biztosra veszi, hogy „előbb-utóbb olyan politikai erők fognak választásokat nyerni, akik megvédik az európai világot, csak az a probléma, hogy ez minél ké­sőbb történik meg, annál több szenvedéssel és könnyel fog járni a migránsok szempontjából is. Mert sokkal tisztességesebb len­ne azt mondani ezeknek az em­bereknek, akik egyébként áldo­zatok, hogy ne gyertek, mert nem tudunk befogadni titeket”. A Kereszténydemokrata Nép­párt elnöke méltatta Matolcsy György történelmi gazdasági lé­péseit, ami a szöges ellentéte a li­berális közgazdaságtannak. Megemlítette egyebek mellett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentését, az államköt­vények kibocsátását, a bankadó bevezetését és a devizahitelesek problémájának rendezését. Kitért a munkanélküliség nagymértékű csökkenésére a közmunka bevonásával, ami a ciklus végére gyakorlatilag tel­jes foglalkoztatottságot eredmé­nyez. Hozzátette: Franciaország mellett hazánkban működik a legnagyobb családtámogatási rendszer, amely „azt segíti, aki a gyerekért él, nem pedig azt, aki a gyerekből akar megélni”. Szót ejtett az egységes magyar jobboldalról, amelynek pillanat­nyilag nincs ellenfele. Az ellen­zék összességében sem képvisel komoly erőt és teljesen ellentéte­sek is egymással - mondta. Semjén Zsolt úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP azért ennyi­re erős, mert a keresztény, nem­zeti, polgári tábor egyben van. Nagy tanulságnak nevezte, hogy az 1994-es választásokon a jobb­oldal több szavazatot kapott, mint a baloldal, mégsem szerez­te meg a mandátumok egyhar- madát sem, mert a voksokat kü- lön-külön kapta a széthúzó jobb­oldal, míg a baloldal egyben volt.- Az ellenzéki pártok nem fog­nak tudni közös jelölteket állíta­ni, semmilyen konstrukcióban nem képesek ellenzékként fel­lépni, ezért képtelenek az ország vezetésére. Nagyobb távolságra vannak egymástól, mint bárme­lyikük a Fidesz-KDNP-től. A Fi- desz-KDNP szövetségen kívül senki nem képes az országot ve­zetni - jelentette ki. A Nógrád megyei családi kötő­désekkel is rendelkező Semjén Zsolt a kormánypárti polgármes­ter-jelölt mellett érvelve kifejtet­te: egy városnak az előrelépés­hez jó kapcsolatot kell ápolnia a megyével, a kormányhivatallal, a kormánnyal és fontos, hogy a határon túli kapcsolatok is erő­sek legyenek. Simon Tibor elkö­telezettségét és a felvidéki ma­gyarsággal való kapcsolatát is­merve képes olyan együttműkö­désre, amihez a kormány is oda tudja tenni azokat a forrásokat, amivel gazdaságélénkítés érhető el, és ami munkalehetőséget, gazdasági lehetőséget teremt az itteni munkavállalóknak, vállal­kozóknak - fűzte hozzá. Simon Tibor beszélt arról, hogy csődhelyzet előtt áll a város, holott 2014-ben a kormány teljes egészé­ben konszolidálta Salgótarján adósságait, és 2014 végén csak­nem egymilliárd forint plusszal adta át a kasszát a fideszes veze­tés. Most 1,2 milliárdos a hiány, és az alpolgármester azt hangoztat­ja, hogy örül, ha fizetést tudnak adni az embereknek. A polgármester-jelölt megje­gyezte: február 15-ig el kellene fogadnia a közgyűlésnek az idei költségvetést, amit az alpolgár­mester nem hajlandó előterjesz­teni. Mint mondta: ez az eljárás nem korrekt, mert a városlakók­nak joguk van tudni, hogy mi várható abban az esetben, ha a - szocialisták által - „meghirde­tett úton megyünk tovább”. HIRDETÉS •£.V SALGÓTARJÁNI iltfi PROGRAMAJÁNLÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉS ÉS KONDERENCIA KÖZPON Február 15-19.19.00 Székfoglaló Bérlet előadása (kamara előadás). Szólójegyek a február 17. és 18. napi előadásra még vásárolhatók! Március 5.19.00 Experidance Production: Én, Leonardo - A fény születése. Jegyek már vásárolhatók! Március 11.18.00 Müller Péter: Az élet művészete interaktiv előadás Jegyek már vásárolhatók! Fél évszázad kultúra - A TÉR - Történet Fotókiállítás a JAMK 50 éves jubileuma alkalmából. A kiállítás megtekinthető február 18-ig, a művelődési központ előterében. APOLLÓ MOZI 15.45 Deadpool, 16.00 Nagyfater elszabadul, 17.45 Hogyan legyünk szinglik?, 18.00 Carol, 20.00 Deadpool, 20.15 A fekete ötven árnyalata VÁROSI MEGEMLÉKEZÉS Február 20.10.00 1946. évi széncsata 70. évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási megemlékezés a Nógrád Megyei Kormányhivatal épületénél VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.30 Ajánló 09.35 Rejtett tájakon 10.10 Mozgásban-Újra jótékonysági amerikai futballgála Salgótarjánban 10.25 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Ajánló 19.35 Szervusztok Pajtikák! Bábkiállítás Kemény Henrik 91. születésnapján 20.00 Kalandozások Délkelet- Ázsiában (4. rész) 20.25 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV Aprofrwalánka ÉgmínnIMMiI Noepntt Kfl UäwgjtisfciifcÄ További programok » WWW.STKULT.INFO honlapon­Betörő a sörözőben Elfogták a rendőrök azt a 30 éves pásztói férfit, aki egy italbolt­ba tört be. Pásztó. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevé­kenység-irányítási Központ­jába néhány napja, a hajnali órákban érkezett a bejelen­tés, miszerint valaki betört egy pásztói italboltba és on­nan különféle árucikkeket tulajdonított el. A nyomozók az adatgyűjtés eredménye­ként megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésé­vel egy 30 éves helyi lakos gyanúsítható megalapozot­tan. A férfi a bejelentést meg­előzően, az éjszakai órákban kifeszítette a söröző ablakát és több csomag rágót, külön­féle csokoládékat és szeszes italt tulajdonított el a vendég­látó egységből. Elfogását kö­vetően előállították őt a Pász­tói Rendőrkapitányságra, ahol lopás megalapozott gya­núja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki.

Next

/
Thumbnails
Contents