Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-08 / 5. szám
Kitoloncolhatják az elkövetőket Köln. - Elképzelhető a Kölnben és más német városokban elkövetett szexuális bűncselekmények és rablások elkövetőinek kitoloncolása - közölte Heiko Maas igazságügyi miniszter csütörtökön a német Funke médiacsoportnak adott nyilatkozatában. Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Más városokban is történtek hasonló támadások. Az elkövetők azonosítása ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai származású támadókról számolt be. Eddig több mint száz nő jelentkezett, és tett feljelentést a hatóságoknál. Kétharmaduk számolt be szexuális támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak. Maas elmondta: - Ha menedékkérők is voltak az elkövetők között, a törvény lehetővé teszi kitoloncolásukat, de azt is, hogy elítéljék, és legalább egyéves börtönbüntetést szabjanak ki rájuk, akár a menekültügyi eljárás ideje alatt is. - Aki azt gondolja, hogy megszegheti a törvényt, azt meg kell büntetni. Függetlenül attól, hogy honnan származik - idézi az igazságügyi minisztert a Deutsche Welle (DW) honlapja. Thomas de Maiziere belügyminiszter is arról beszélt, hogy aki súlyos bűncselekményt követ el, annak számolnia kell azzal, hogy kitoloncolják. Utalt arra is, hogy törvénymódosítás is elképzelhető, hogy bűnözők ne kaphassanak menekültstátust - írja a DW.- Ha kiderül, hogy az elkövetők menekültek, akkor eljátszották azt a jogot, hogy vendégek legyenek nálunk - idézi a Bild német napilap Andreas Scheuert, a legkisebb kormánypárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkárát. Cameron Németország támogatását kéri Gerda Hasselfeldt, a Keresztényszociális Unió, a CSU parlamenti frakciójának vezetője (b) üdvözli David Cameron brit kormányfőt a bajorországi Wild bad Kreuthban A Bajorországban a Keresztényszociális Unió politikusaival, valamint Angela Merkel kancellárral folytatott megbeszéléseket követően David Cameron brit kormányfő csütörtökön derűlátóan nyilatkozott arról, hogy az Európai Unió reformjára irányuló kísérlete sikerrel jár. Wildbad Kreuth. Cameron elmondta, ez nem csak országának, hanem egész Európának hasznára válna, s nem csak azáltal, hogy az Egyesült Királyság az EU tagja marad, hanem annak révén is, hogy az EU ezáltal megmutathatja: nem merev tömbként, hanem rugalmas hálózatként képes orvosolni egyik tagállama aggodalmait. Cameron még szerdán este találkozott Angela Merkellel. A brit politika hangsúlyos eleme a külföldi munkavállalóknak, de a britekkel jelenleg azonos jogokat élvező uniós állampolgároknak járó juttatások csökkentése, ezáltal az unió más országaiból érkező bevándorlás korlátozása is. Az uniós jog értelmében az unió állampolgárai között nem lehet különbséget tenni, nem vonatkozhatnak más szabályok a britekre és a többi uniós országból származó munkavállalókra, és a szabad mozgás sem korlátozható, abban viszont minden tagállamnak jobbára szabad keze van, hogy milyen juttatásokat ad az ott dolgozóknak. A britek azt is fontosnak tartják, hogy az eurózóna szabályai semmilyen hátrányt ne okozzanak azoknak az országoknak, amelyek nem használják a közös pénzt. Elvben az Egyesült Királyság és Dánia kivételével az Európai Unió minden tagállama idővel köteles átállni az euróra.- Elejét akarjuk venni annak, hogy bárki pénzhez jusson a szociális rendszerünkből, anélkül, hogy először hozzájárulna - hangoztatta csütörtökön a német Bild című napilapban megjelent írásában a brit miniszterelnök, aláhúzva, hogy országa hisz a mozgás szabadságában, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki az első naptól kezdve jogosult legyen minden juttatásra, ezért javasolja, hogy az első négy évben ezt korlátozni lehessen. Cameron javaslatai korántsem élveznek egyhangú támogatást Európában. A visegrádi országok kategorikusan elutasítják a mozgásszabadság bármilyen korlátozását. Az Egyesült Királyságban legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak arról, hogy az ország az EU tagja maradjon-e. Cameron tudatta: célja, hogy biztosítsa országa jövőjét egy megreformált unióban. Ismét beindul a propaganda Szöul. Dél-Korea bejelentette csütörtökön, hogy felújítja és „teljes hangerővel folytatja” hangszórós propagandaüzenetei közvetítését a határon át Észak-Koreába, válaszul arra, hogy Phenjan az előző nap végrehajtotta immár negyedik kísérleti nukleáris robbantását. A dél-koreai elnöki hivatal szóvivője sajtóértekezletén elmondta, hogy péntek délben kezdik újra közvetíteni a propagandaszövegeket. Észak-Korea korábban „közvetlen hadüzenetnek” nevezte a területére irányuló ellenséges propagandát, és megtorlással fenyegetett. A délkoreai hadsereg tavaly augusztusban leállította ezt a tevékenységét, miután Pák Gun Hje dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető legmagasabb rangú katonai tanácsadói a két ország közötti feszültség csökkentéséről állapodtak meg. Csökkent az euróövezet kiskereskedelmi forgalma Csökkent az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom volumene novemberben az előző hónaphoz képest, az Európai Unióban viszont enyhén emelkedett. Luxembourg. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában havi szinten 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene novemberben az októberi 0,2 százalékos visszaesés után. A 28 tagú Európai Unióban 0,2 százalékos növekedést mértek az októberi stagnálás után. Az egy évvel korábbival összevetve 1,4 százalékkal nőtt az euróövezet és 2,6 százalékkal az Európai Unió kiskereskedelmi forgalma. Az euróövezetí adatok jóval kedvezőtlenebbek a vártnál, ugyanis elemzők havi szinten 0,2 százalékos emelkedésre, éves összevetésben pedig 2,0 százalékos bővülésre számítottak. Az euróövezeti tagállamokban a novemberi havi szintű visszaesést alapvetően az üzemanyagokra fordított kiadások 0,7 százalékos csökkenése okozta, de mérséklődött a nem élelmiszeripari termékek, illetve az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalmának volumene is, 0,4, illetve 0,1 százalékkal. Az Európai Unióban 0,4 százalékkal emelkedett a nem élelmiszeripari termékek forgalma, míg az üzemanyagokra fordított kiadások 0,3 százalékkal, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek forgalmának volumene 0,1 százalékkal mérséklődött. A legnagyobb havi növekedést Románia (2,6 százalék), Nagy-Britannia (1,8 százalék) és Lengyelország (1,6 százalék) érte el novemberben. Tíz országban csökkent a kiskereskedelmi forgalom, a legnagyobb mértékben Lettországban (3,2 százalék), Portugáliában (1,6 százalék) és Észtországban (1,5 százalék). Magyarország az első negyedben szerepel, 0,4 százalékos növekedéssel. Éves szintű összehasonlításban az euróövezetben 1,8 százalékkal növekedett a nem élelmiszeripari termékek és az üzemanyagok forgalmának volumene, 0,8 százalékkal pedig az élelmiszereké, italoké és dohánytermékeké. Az Európai Unióban az üzemanyagok és a nem élelmiszeripari termékek forgalma 3,4 százalékkal ugrott meg, míg az élelmiszerek, italok és dohány- termékek forgalma pedig 1,2 százalékkal bővült. Az egy évvel korábbihoz képest novemberben Romániában (15,0 százalék), Lengyelországban (5,9 százalék), Nagy-Britan- niában (5,4 százalék), Svédországban (4,7 százalék), Luxembourgban (4,5 százalék) és Magyarországon (4,3 százalék) nőtt leginkább a kiskereskedelmi forgalom. Csökkenés volt két országban, Belgiumban 2,5, Lettországban pedig 0,7 százalékos. Flandriában már sok a külföldi Brüsszel. Flandria minden ötödik lakosa külföldi - derült ki a flamand kormánynak a 2015. évi bevándorlásról és integrációról készített, csütörtökön közzétett • jelentéséből. Eszerint a Belgium északi felében fekvő, flamand nyelvű Flandriában gyors ütemben növekszik a külföldiek száma. Míg 2005-ben még 300 ezer belga állampolgárság nélküli ember élt ezen a területen, számuk mára 500 ezerre nőtt.- Ha viszont a külföldi származású belgákat vesszük figyelembe (vagyis azokat az első generációs bevándorlókat, akik rendelkeznek belga állampolgársággal), ez a szám már 1,2 millió, ami Flandria lakosságának 18 százaléka - áll a jelentésben. A dokumentum szerint ennek az 1,2 millió embernek csak mintegy fele származik közel-keleti országokból, Fekete-Afrikából és Ázsiából. A másik felének európai gyökerei vannak, vagyis más európai uniós tagállamokból érkezett, elsősorban Kelet-Európából. Ehhez a csoporthoz tartoznak az Oroszországból és a volt Szovjetunió európai utódállamaiból érkezettek is. Kínai bíróság előtt az azonos neműek házassága »UD " ■ ■« ÚKX 2JÜ Peking. Először foglalkozik Kínában az azonos neműek közötti házasság kérdésével egy bíróság'- jelentette csütörtöki számában a South China Morning Post. Az újság beszámolója szerint a délkelet-kínai Hunan tartományban Csangsa város bírósága a héten befogadta egy 26 éves meleg férfi keresetét. A fiatalember azután fordult a testülethez, • hogy egy anyakönyvi hivatal elutasította házasságkötési kérelmét 36 éves élettársával, arra hivatkozva, hogy a házasságot Kínában egy férfi és egy nő közötti szövetségként definiálják. Kínában nem büntetik a homoszexualitást, 2001-ig azonban mentális rendellenességként tartották számon. Az ázsiai országban ugyanakkor nincs lehetőség az azonos neműek házasság- kötésére vagy bejegyzett élettársi kapcsolatára. Jogvédő aktivisták pozitív fejleményként értékelték a csangsai bíróság döntését, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben még több hasonló ügy kerül terítékre.- Kínában a bíróságok gyakran elutasítják a politikailag érzékeny ügyeket, szóval maga a tény, hogy a keresetet befogadták, azt mutatja, van bizonyos hajlandóság a hatóságok részéről arra, hogy tegyenek az LGBT-közösséget (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) érő diszkrimináció ellen. Mindez biztató fejlemény - mondta Maja Vang, a New York-i székhelyű Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet Kínával foglalkozó szakértője.