Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-07 / 4. szám

FOTÓK: GYURKÓ PÉTER Th iirmer Gyula a Munkáspárt polgármester-jelöltje Háromszáz ajánlás szükséges Salgótarján, a jelölő pártok és szervezetek már megkezd­ték a polgármester-jelöltek bemutatását a városban, feb­ruár 28-án tartandó időközi polgármester-választásra. A salgótarjáni helyi választási iroda tájékoztatása szerint a jelöltként indulni szándéko­zóknak legalább háromszáz választópolgár ajánlását kell összegyűjteniük. A választá­si bizottság eddig a Tarjáni Városlakó Egyesületet, a De­mokratikus Koalíciót, a Ma­gyar Szocialista Pártot, a Ma­gyar Munkáspártot és a Job­bik Magyarországért Mozgal­mat vette nyilvántartásba, mint jelölő szervezeteket. A Fidesz-KDNP pártszövetség január 8-án, pénteken nevezi meg sajtótájékoztató keretén belül jelöltjét. látványos az előrelépés Bátonyterenye. a városba érkező állami támogatások 2015-ben meghaladták a 2,3 milliárd forintot. Egyre több cég választja az ipari területe­inket, a helyi vállalkozások bővítenék, ugyanakkor közel félmillárd forintos pályázati keretből korszerűsítettük az iskoláinkat, százmillióból szépült meg a helyi sport- csarnok, két településrészen műfüves labdarúgó-pályát alakítottunk ki .és folyamat­ban van a kisterenyei temp­lom felújítása is. Bővítjük testvérvárosi kapcsolatain­kat, és a közfoglalkoztatási programjainknál is kiemel­kedő sikereket tudtunk elér­ni - foglalta össze az elmúlt év fejlesztéseit Nagy-Majdon József polgármester.- Én nem vagyok salgó­tarjáni, még annak elle­nére sem, hogy milliószor jártam már itt, nagyon szeretem a város lakóit és sok barátom is itt él. Azonban úgy gondolom, hogy az, ami hátránynak tűnik, valójában előny lesz... - fejtette ki sajtótá­jékoztató keretében szer­dán Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnö­ke, aki országos politi­kusként harcba száll Sal­gótarján polgármesteri székéért a február 28-ra kiírt időközi választáson. Szigeti András Salgótarján. - A Magyar Mun­káspárt nagy jelentőséget tulaj­donít a februári választásnak, s nem véletlenül indítunk önálló jelöltet. Úgy gondoljuk, hogy a salgótarjáni emberek nehéz sor­sáért ugyanúgy felelős a Fidesz, mint az MSZP és liberális part­nerei. Ami a várossal, a megyé­vel történt, azért a felelősség döntő mértékben őket terheli. Éppen ezért véleményünk sze­rint friss és új erőre van szüksé­ge a megyeszékhelynek - hang­súlyozta Thürmer Gyula:- Úgy érezzük, hogy a rend­szerváltás óta Salgótarjánt egyetlen politikai párt sem te­kintette a sajátjának, fölösleges teherként néztek a városra. El­vitték innen a regionális intéz­ményeket, kiüresedett a megye gazdaságpolitikai eszköztára, valamint értelmiség és fiatalok nélkül maradt a település. A Ma­gyar Munkáspárt számára fon­tos Nógrád megye, Salgótarján, illetve az itt élő és dolgozó embe­rek élete - fűzte hozzá. A polgármester-jelölt kitért a megvalósítandó terveire is. Ki­emelte: a városban munkát kell adni azoknak, akik munkát ke­resnek és biztonságot teremteni azon embereknek, akik a nyug­díjukból élnek meg és a család­jukat támogatják. A munkahely- teremtést a helyi vállalkozások támogatásával, illetve országos gazdasági programok segítségé­vel képzelik el. Hozzátette: sokat beszélnek a helyi idegenforgalom fejleszté­séről, de nagyon kevés történik ez ügyben. Ez probléma, mert meglátásuk alapján a helyi ide­genforgalomra és vendéglátásra lehetne felfűzni a gazdaság egyik fejlődési irányát. Ennek ér­dekében azt akarják, hogy a vá­rosban legyenek közép- és felső- oktatási intézmények, ahol az idegenforgalmi ipar szakembe­reit képezik ki az ország min­den területe számára. Továbbá szeretnének szállodákat is létre­hozni, ugyanis a vendégek nem tudnak megszállni igényes kö­rülmények között. Mindezeken felül, amennyiben a Munkáspárt polgármestert ad a városnak, Thürmer Gyula szeretne létre­hozni az itt élő és dolgozó embe­rek képviselőiből egy fórumot, amelynek véleményét minden egyes döntése előtt kikérné, hi­szen fontos számukra az, mit gondolnak az egyes kérdésekről maguk a városlakók. A polgármester-jelölt zárás­ként kifejtette: nagyra becsülik az elmúlt évtizedek terveit, illet­ve a volt városvezetők által el­végzett munkát, ugyanis nagy­szerű elképzelések születtek ezen évek alatt. Nem a spanyol viaszt kell tehát felfedezni, csak a jó terveket megvalósítani. Az­az: elég a szavakból, a másikra mutogatásból, a csodavárásból. Elérkezett a cselekvés ideje! Pártja önálló jelöltjeként indul a február 28-1 választáson Thürmer Gyula (balra). Mellette Nagy Attila, a Magyar Munkáspárt megyei elnöke ff Szemfényvesztéssel leplezik alkalmatlanságukat...” Zsákutcát jelző táblákkal de­monstráltak a Magyar Szocia­lista Párt városi irodája előtt szerdán délben a Fidesz és a Fidelitas szimpatizánsai. A szo­cialista városvezetés a szaka­dék szélére sodorta Salgótar­jánt - jelentette ki Jakab Jácint, majd arra kérte a baloldali döntéshozókat, hogy amennyi­ben nem képesek megőrizni a város fenntarthatóságát, adják át a helyüket olyanoknak, akik erre képesek. Tőzsér V. Salgótarján. A Fidesz városi alelnöke- egyben a Fidelitas országos alelnöke- szerint a jelenlegi városvezetés alkal­matlan a megbízatására, nem tud új megoldásokkal szolgálni. A rossz gaz­daságpolitikának és az annál is gyen­gébb érdekérvényesítésnek köszönhe­tőn zsákutcába került a megyeszékhely. Jakab Jácint úgy fogalmazott: olyan vezetőkre van szükség, akik megfelelő jövőképet tudnak adni ahhoz, hogy a város újra felkerüljön Magyarország fej­lesztési térképére. Hogy mindenki, aki dolgozni akar, munkába állhasson, és minden fiatal, aki haza akar térni, meg­találja itt a számításait.- Köszönjük, de nem kérünk a „le kell húznunk rolót” és a „merjünk kicsik len­ni” gondolatokból, amelyeket a balolda­lon megfogalmaztak. A jövőbe szeret­nénk tekinteni! - hangsúlyozta. A politikus az irányítók tehetetlenségé­nek tartja, hogy - az előrejelzések szerint -1,2 milliárdos hiánnyal kell szembenéz­nie az önkormányzatnak 2016-ban. Előző évben is folyamatosan azt hangoztatták, hogy milliárdos hiánnyal küzd a város, holott a polgármesteri hivatalban még ju­talmat is fizettek a munkatársaknak, amit a dolgozók megérdemelnek, mert ők vi­A demonstrálok szerint a baloldali városvezetés zsákutcába vezette Salgótarjánt Nem kérünk a „le kell húznunk rolót” és a „merjünk kicsik lenni” gondolatokból - hangsúlyozta Jakab Jácint szik a hátukon a várost - mondta. Emlé­keztetett, hogy egy éven belül több mint 200 millió forint extra támogatást nyújtott a kormányzat Salgótarjánnak, szemben azzal a 32 millió forinttal, amit képviselő­sége idején Boldvai László szerzett a szo­cialista érában, de a 2014-es önkormány­zati választásokkor Újhelyi Istvánon ke­resztül beígért európai uniós pénzek sem érkeztek meg. Jakab Jácint kitért a polgármesteri ka­binetre, amelynek tagjai között Boldvai László havi 500 ezer forintért ad gazda­sági tanácsokat. „Milyen tanácsokat adott, hogy ide jutott a város? Mire ve­szi fel a másik tanácsadó a 600 ezer fo­rintos fizetését, ha továbbra sincs főis­kola és pezsgő diákélet?” - tette fel a kérdést. Nincs a városnak konkrét gazdasági, fejlesztési koncepciója sem, de a város- vezetés polgármester hiányában is fenn­tartja a kabinetet és milliókat költ annak működésére a nehéz pénzügyi helyzet­ben is - hangsúlyozta. Azonnali hatállyal fel kellene oszlatni a kabinetet - amely­nek megbízatása megszűnt - és kirúgni azokat a tanácsadókat, akik marionett bábuként rángatják az alpolgármestere­ket. Ők már a rendszerváltozást követő­en is tevékeny részt vállaltak abban, hogy Salgótarján ilyen nehéz helyzetbe került - tette hozzá. Arra kérte az alpolgármestereket és a baloldalt, hogy fejezzék be a szem­fényvesztést és dolgozzanak, ne vissza­felé és másokra mutogassanak. Ha pe­dig nem megy, adják át a helyüket olya­noknak, akik biztos utat tudnak mutat­ni Salgótarján fejlődése érdekében! A fideszes önkormányzati képvise­lő jövőbe mutató, erős vezetőket, vál­lalkozó- és családbarát politikát, vala­mint érték- és munkahelyteremtő szemléletet sürgetett. Olyan vezető­ket, akik a kormánnyal együttműkö­désben valóban megtesznek mindent a város boldogulásáért.

Next

/
Thumbnails
Contents