Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-30 / 24. szám

Névsorolvasás (5): Laczó Henriette

A Zenthe Ferenc bérletsorozat legutóbbi előadásában a közönség a Gárdonyi Géza Színház vendégjátékát láthatta: az egri társulat a „Charley nénje” című zenés vígjátékot mutatta be a József Attila Művelődési Központban. A produkció jelmezeit Laczó Henriette tervezte, aki immár itt, Salgótarjánban készül a Zenthe Ferenc Színház stábjával Görgey Gábor „Komámasszony, hol a stukker?” című színművének február 15-i premierjére. Mind a kosztümöket, mind pedig a látványtervet ő tervezi. És micsoda véletlen - vagy talán nem is az?- a Görgey-darabot is az a Halasi Imre rendezi, aki a „Charley nénjé"-t is színre vitte. (Róla a „Névsorolvasás” következő részében lesz szó: A szerk.)

Laczó Henriette Vas megyében, az Őrség fővárosában Őriszentpéterben született 1949. szeptember 5-én. Gyermekkora Halimbához kötődött. Mintegy 7-8 éves lehetett, amikor egy „pesti néni” megkérdezte tőle, hogy mi akar lenni. Kapásból rávágta, hogy divattervező. Általános iskolásként belekóstolt a táncba és a színjátszásba is. Középfokú tanulmányait Pécsett, a Pollack Mihály Építőipari Technikumban végezte. Ott „mártózott meg” a hatvanas évek közepe táján virágkorát élt irodalmi színpadi mozgalomban is: nemcsak játszott, írt és már akkor tervezett díszleteket is. Érettségi után dolgozott tervezőirodában, tanácsi hivatalban, majd nappali tagozaton iratkozott be a budapesti Ipar- művészeti Főiskolára, amelyet 1982-ben fejezett be. Több mint érdekes, hogy annál a professzornál, Szrogh Györgynél diplomázott, aki - az idén ötvenéves, a Zenthe Ferenc Színháznak is otthont adó - József Attila Művelődési Központ épületét tervezte. A fővárosban töltött évei alatt kezdett el színházaknak tervezni. A jeles rendező, Békés András kérte meg, hogy működjön közre az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Főiskola előadásain, valamint a Békés

András és Zsámbéki Gábor alapította Szentendrei Teátrum munkájában. Ugyancsak még főiskolásként kapott megbízást a Miskolci Nyári Színháznál, Budapesten a József Attila Színházban és Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban is. Az utóbbi társulathoz 1984-ben úgymond főállásban szerződött és huszonhárom éven keresztül megannyi nagy sikerű előadás részese, alkotója volt. Ott dolgozott először - s aztán nagyon sokszor - a zalaegerszegi színház alapító tagjával - a fentebb már említett - Halasi Imrével, aki 1988-tól 1997-ig igazgató-főrendező volt Zalában. Sok más mellett közös munkájuk volt a „La Mancha lovagja”, az „Oliver”, a „Mephisto”, a „Valahol Európában”, a „Csárdáskirálynő” című operett. Utóbbi két darabot együtt három különböző helyen is bemutatták. A „Valahol Európában”-t Zalaegerszegen Pécsett és Miskolcon, Kálmán Imre örökbecsű alkotását Zalegerszeg után Besztercebányán és Sopronban is színre vitték. A „Sok hűhó semmiért” című, Verebes István rendezte Shakespeare-művel Laczó Henriette 1992-ben az Országos Színházi Találkozó legjobb jelmeztervezője díját kapta meg. Emlékezetes előadás volt számára is a zalaegerszegi Liliom-bemutató, mert az az olasz Paulo Magelli rendező vitte színre, akivel később Miskolcon is találkoztak. Sőt, 2006-ban Miskolci Nemzeti Színház előadásával együtt szerepeltek a X. Bogotái Színházi Fesztiválon a „Szép kilátás” illetve az „Agyő Európa, Európa agyő” című előadásokkal. A zalaegerszegi évek alatt azonban nemcsak Miskolcon, hanem más vidéki színházban (Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon, Veszprémben és máshol) is tervezett Laczó Henriette vagy jelmezt, vagy díszletet, vagy mindkettőt prózai és zenés előadásokhoz, s operákhoz is.

A „tájolás” a 2007-ben bekövetkezett nyugállományba vonulását követően is folytatódott. 2010-ben jelmeztervezője volt például Peter Shaffer „Amadeus” című drámájának, amelyet Tordy Géza rendezett a Miskolci Nemzeti Színházban. Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban ugyancsak Halasi Imrével együtt dől- ^ gozva tervezte meg Laczó Henriette a „Bál a Savoyban” című operett jelmezeit és Nagy Tibor-Pozsgai Zsolt-Bradányi Iván „A kölyök” című musicaljének - amely Chaplin klasszikussá vált filmjének alaphelyzetét dolgozza fel - díszletét. Ezt az előadást látta Susán Ferenc, a Zenthe Ferenc Színház rendezője és akkor kérte fel Halasi Imrét, hogy a 2015/2016- os évadban rendezze meg Görgey Gábor 1968-ban írott immár emblematikus darabját, a „Komámasszony, hol a stukker?”-t Salgótarjánban. Halasi Imre igent mondott és együtt érkeztek a városba Laczó Henriettével, aki egyaránt tervezi a kamaraszínpadra kerülő előadás díszleteit és jelmezeit. Miután közeleg a Zenthe Ferenc Színház új produkciójának időpontja, értelemszerűen már hosszabb ideje folynak és egyre intenzívebbek a próbák. Laczó Henriette elképzelései szerinti díszlethez az egri színháztól vásárolnak „falakat”, amelyet az itteni adottságokhoz átalakítva használnak fel. A pisztolyért, azaz a hatalomért harcoló öt különböző jellemű férfi kosztüméit egyrészet kortalannak, másrészt karakteresnek gondolja a tervező.

Közvetlenül a salgótarjáni munkáját megelőzően Laczó Henriette a Veszprémi Petőfi Színházban a vajdasági származású Tóth Boon rendezte „Abigélében dolgozod. \ ne vezetes Szabó Magda-regényből készült zenés változat a karácsony előtti napokban került a közönség elé. Ha meglesz a „Stukker...” itteni bemutatója a Zalaegerszeg melletti faluban, Kiskutason - amely típusú településre mindig is vágyott - élő Laczó Henriette egy kis szusszanást tervez engedélyezni magának... _ Csongrády Béla

Madách-versek szlovákul (is)

Mikszáth Kálmán és Madách Imre a magyar irodalom két, 19. századi - Nógrád megyei származású - klasszikusa egyaránt januárban született. Ennek megfelelően az év első hónapjában gyakran találkozni különféle rendezvényekkel, eseményekkel, amelyek közös célja: személyiségük, munkásságuk megidézése, emlékük, szellemi örökségük továbbél- tetése. Lényegében e sorba állítható az az új könyv is, amely - bár 2015-ös dátummal látott napvilágot - a minap Balassagyarmaton, a Madách-szobor koszorúzási ünnepségén többeknek okozott váratlan örömet. Történt ugyanis, hogy Jarábik Gabriella, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója ajándékba hozott néhány példányt az intézményük - valamint Hagyományok és Értékek Polgári Társulása - által kiadott „Az angyal útja” -„Cesta anjela” című kötetből, amely kétnyelvű válogatás Madách Imre verseiből.

Bár Madách Imrét gyakran „Az ember tragédiája” költőjeként emlegetik, sokan nem is i tudják, hogy főművén illetve egyéb drámáin kívül nem kevés verset is •írt, hagyott hátra. Ezek esztétikai rangja - pláne a Tragédia „árnyékában” - az irodalomtörténészek szerint vitatható ugyan, az viszont tény, hogy szerves részét képezik Madách munkásságának. Ezért örvendetes, ha ezen írások fel-feltűnnek valahol. A Szlovákiában most megjelent válogatás két szempontból is figyelemre méltó módon gyarapítja a Ma- dách-verseket tartalmazó kötetek számát. Eleve fontos, mert kétnyelvűségével lehetővé teszi a szlovák érdeklődők számára is az Alsósztregován élt és halt Madách Imre életművének jobb megismerését. Az

pedig csak fokozza az értékét, hogy a hatvan vers kifejezetten jó aránynak, nagy terjedelemnek számít Madách összes - mintegy háromszáz - opusához képest. így látja ezt Tóth László is, aki válogatta a verseket, szerkesztette a kötetet és az utószóval látta el. A szlovákiai magyar költő, író azért is illetékes ennek megítélésében, mert immár harmadik alkalommal veselkedett neki ennek a munkának. Az 1989- ben megjelent „Küzdés az élet...” című válogatásában azonban csak tizenhárom Madách-vers szerepelt, s a 2014-ben Madách halálának 150. évfordulóján a „titkod a világ” című ugyancsak kétnyelvű válogatásban sem tudta eredeti elképzeléseit megvalósítani. E legfrissebb változatban viszont sikerült minden napjainkban is - tartalmilag és formailag egyaránt - releváns Ma- dách-verset felszínre hoznia. Azokat, amelyekben - „minta Tragédia afféle képzeletbeli XVI. színével -a 19. és a 21. század emberének gondjai, kérdései, aggé dalmai, érzelmei és világérzékelése közti átjárások, hasonlóságok, egye zések is megmutathatok. Mintegy igazolva, hogy a díszletek változhattak ugyan, a legfontosabb emberi kérdések azonban ugyanazok maradtak. ” Ezt jövendölte Madách is, amikor így fogalmazott: „És míg öröm, bú, hit meg kétkedés lesz, / Tél és tavasz, ifjúság, szerelem, /Míg szent eszmékért ember harcol, érez, /Mindebből osztályrészjutand nekem. ” (Útravaló verseimmel).

Az elegánsan tipografizált - a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Nemzetiségi kultúrák programja 2015 támogatásával megjelent - kötetben a verseket és az utószót Jitka Roznová és Daniela Kapitánová fordította szlovákra. Cs. B.

MADÁCH IMRE

Az angyal útja Cesta anjela

VÁLOGATOTT VERSEK - VÍBERZBÁSNf

A kétnyelvű kötet címlapja

„Vagyok, aki vagyok”

Ez a bibliai kijelentés - amely- lyel az Úr Mózes kérdésére „Az égő csipkebokor’-történetben nevezte magát - a címe Kun Péter egyik képének. Nem véletlenül, hiszen a szakralitás meghatározó eleme művészetének. Ezt a minap Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalériájában megnyílt kiállítása is bizonyítja.

Kun Péter, a Bolyai gimnáziumban is bemutatkozott képeivel

i

A salgótarjáni születésű Kun Péter számára a zagyvapálfalvai általános iskolában Orosz István festőművész mutatta meg a képzőművészet felé vezető utat, majd a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában Molnár Péter szobrász- és Földi Gergely festőművész kezei alatt pallérozódott tovább. Szülővárosában érettségizett, aztán a nyíregyházi főiskolán szerzett tanári diplomát rajz és vizuális kommunikáció szakon. Második éve tanít Kazáron. Alkotásait fiatal kora ellenére jó néhány csoportos és egyéni kiállítás keretében mutatta már be a közönségnek. Önálló tárlata volt például 2011 decemberében a Baglyaskő Galériában. Részt vett több művésztelepen is.

A Bolyai gimnáziumban Kele Szabó Ágnes művésztanár vállalkozott Kun Péter pályaképe, egyéni látásmódja méltatására. Játékos útkeresőnek nevezte, de rögtön hozzátette, hogy komoly játékról van szó. „Technikás grafikus... zárkózott és mégis kitárulkozó lélek. ” Kele Szabó Ágnes elemzése is kiemelt figyelmet fordított a képek egy jó részén megjelenő keresztény motívumokra, vallásos jelképekre, a keresztek sorára, amely Kun Péter főiskolai diplomamunkája volt. „Linómetszetek. Egy dúc különböző lenyomatának variációi... Keresztbe zártak vagy keresztbe feszítettek a formák és a színek? Tudatos alkalmazása a véletlennek? Hányféle kereszt van? Persze, mindenkinek a magáé. Komoran feketéfehér vagy boldogan vállalt színes? Szúrósan távoltartó vagy kalászoson termékeny? Ebben hol az én helyem? Ki vagyok én?„Vagyok, aki vagyok" mondta Kele Szabó Ágnes eljutva a fentebb már idézett alkotásig.

A szakralitás mellett ezen a kiállításon más témakörök, a linómetszeteken kívül egyéb műfajok is megjelennek. Például „fekete ecsetrajzok, monotípiák. Megismételhetetlen, egyszeri pillanatok... Nérnelyik félelmetes, fájdalmas. Hiszen a művész dolga nem a szépelgés, hanem az önmagán átszűrt élmények, tapasztalatok, gondolatok bemutatása... A szigorúság, a szomorúság mellett mindig felfedezhető a kedves, mosolygós ember útkereső optimizmusa. ” Ezt az érzést erősíti a „Hangulat” című akvarellsorozat is. A meghívón a „Kapukat építünk” című grafika szerepel. Ez tágabb értelemben szimbóluma lehet Kun Péter szándékainak, s egyáltalán a kortárs művészet törekvéseinek is.

A megnyitóünnepségen vetített képekkel illusztrált mozgásművészeti bemutatóval közreműködött Bory Eszter és Tamásfalvi Anna (9/d osztály), a narrátor Tóth Judit (11/b osztály) volt. A kiállítást B. Gedeon Hajnalka művésztanár, a Derkovits galéria vezetője rendezte. csébé