Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-28 / 22. szám
Három újonc a magyar keretben Három újonc szerepel a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, Rich Chernomaz bő, 33 fős keretében, amelyet a február 11. és 14. között esedékes budapesti olimpiai selejtező tornára jelölt ki. A névsorból hiányzik a nemzeti csapattól visszavonuló Tokaji Viktor. JÉGKORONG OLIMPIAI SELEJTEZŐ A magyar szövetség szerda reggeli tájékoztatása szerint Stipsicz Bence, Szaller Márk és Galló Vilmos most mutatkozhat be a felnőtt válogatottban. A három tehetséges fiatal debütálására azért kellett eddig várni, mert ősszel a junior csapattal készültek, illetve nyerték meg decemberben a divízió II/A világbajnokságot. A magyar válogatott február 8-án hétfőn a Tüskecsarnokban kezdi meg felkészülését a selejtezőre. A szakvezető a hétfői és keddi tréningek után szerda délben szűkíti le a mostani bő keretét. Csütörtök délelőtt a selejtezőtorna helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában edz a csapat, majd aznap este Litvánia ellen kezdi meg szereplését. A magyar és a litván csapat mellett Észtország és Lengyelország legjobbjai vesznek részt a selejtezőn, amelyről a győztes jut tovább a következő körbe. Tokaji Viktor 39 évesen, 222 válogatott-mérkőzéssel a háta mögött döntött úgy, hogy nem szerepel többet a válogatottban, amelynél ugyanakkor - ahogy a tavalyi világbajnokságon is - a szakvezetőség és a játékosok közötti összekötőként tevékenykedik tovább. A magyar válogatott hő keret. Kapusok: Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19). Védők: Gőz Balázs (DVTK-Jegesmed- vék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (MAC), Orbán Attila, Szabó Dániel, Szaller Márk, Szirányi Bence, Varga Arnold (Fehérvár), Vas Márton (Fássá, olasz). Csatárok: Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Síkorcin La- dislav, Vincze Péter (Fehérvár); Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián, Somogyi Balázs (DVTK), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavia Praha, cseh). Adebayor a Crys al Palace-ban olytatja premier league. A Crystal Palace labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Emmanuel Adebayor, a togóiak 31 éves csatára. A londoni klub keddi bejelentése szerint az afrikai játékos szerződése a mostani idény végéig szól. Ezt megelőzően a Tottenham Hotspur együttesét erősítette, ahol kegyvesztetté vált. Szeptemberben felbontották a megállapodását, de a fizetését - az angol sajtó értesülései szerint heti 100 ezer fontot (41 millió forint) - továbbra is folyósítaniuk kellett. Mivel klubnélkülinek számított, a Crystal Palace ingyen igazolta le. Új csapata jól kezdte a bajnokságot, majd fokozatosan visszaesett a teljesítménye, és a 11. helyre csúszott visz- sza a tabellán. Alan Pardew vezetőedző szerint mindez a sérülések, formahanyatlás és a gyenge támadójáték számlájára írható. Adebayor korábban az Arsenal, a Manchester City, a Real Madrid és a Monaco csapatában is megfordult. A Premier League-ben eddig 230 meccsen 96 gólt szerzett, nyolccal kevesebbet, mint a liga történetének legeredményesebb afrikai labdarúgója, az elefántcsontparti Didier Drogba. Rákóczi-emlékfutás Január 23-án immáron negyedik alkalommal szervezte meg a Tegyünk Együtt Romhány Ifjúságáért Közéleti Egyesület a község főutcáján a Rákóczi emlékfutást, az 1710. január 22-én a falu határában vívott híres csata tiszteletére. A rendezők tréfásan úgy mondták, hasonlóképpen loholtak most a romhányiak, mint kuruc elődeik a labanc tábornok, Sickingen menekülő serege nyomában. A másfél kilométeres kocogás a turulmadaras emlékműtől indult, és a Lókos patak túloldalán található művelődési házig tartott. A célban zsíros kenyér, forró tea és a felnőtteket forralt bor várta. Minden egyes futó a településen élő képzőművész, Kovács Gabriella által készített emlékplakettet kapott. v Még két hely kiadó Japán és a Koreai Köztársaság labdarúgócsapata bejutott az ázsiai U23-as kontinenstorna döntőjébe, Dohában, ezzel részt vehet a nyári riói játékokon. Az ötkarikás mezőny harmadik ázsiai válogatottja a pénteki Irak-Katar bronzmérkőzés győztese lesz. A döntőt szombaton játsszák. Brazília a házigazda jogán automatikusan résztvevő. Európából Dánia, Németország, Portugália és Svédország, Afrikából Algéria, Nigéria és a Dél-afrikai Köztársaság, Észak- és Közép-Ameri- kából Honduras és Mexikó, Dél-Amerikából Argentína, Óceániából pedig a Fidzsi-szi- getek válogatottja harcolta ki a részvétel jogát. További egy helyről az Egyesült Államok és Kolumbia március végi rá- játszásos párharca dönt. Az amatőröknél Áfész- Fort Bau döntő lesz TEREMLABDARÚGÁS 37. téli labdarúgó-bajnokság, Salgótarján Az utolsó játéknap előtt a profiknál a címvédő S- Metal csapata vezet, míg az amatőröknél Áfész - Fort Bau döntőt rendeznek. Profik ReklámPress-Kórház 5-1. GL: Bujtár T. (2), Tarlósi R, Lenkó Cs., Somoskői 0., ill. Budai Á. Laver-S-Metal Hungary 1-4. GL: Danczák A., ill. Bonivárt E. (2), Tóth Zs., OláhT. Toldinet-Speciál-X 7-1. GL: Molnár G. (3), Ráduly Á., Csáki K., Toldi M., Horváth K., ill. Ivánfy B. Az állás 1. S-Metal H. 4 3 1 0 12-4 10 2. Toldinet 4 2 1 1 17-11 7 3. Speciál-X 5 2 0 3 21-23 6 4. Reklám Press 5 1 3 1 19-21 6 5. Kórház 4 2 0 2 13-16 6 6. Lever 4 0 1 3 13-20 1 Amatőrök, A-csoport Plató FC-Elements 8-4. GL: Botos A. (3), Radvánszky G. (2), Marösvölgyi R, ifj. Lehoczki L. Strehó R, ill. Magyar B. (2), Borda Cs., Gál P. Elán-De Los Rios 1-3. GL: Fodor R, ill. Bognár Zs. (2), Hegedűs Á. Végeredmény 1. Fort Bau 4 4 0 0 27-11 12 2. Plató FC 4 3 0 1 24-16 9 3. Elán 4 1 0 3 10-19 3 4. Elements 4 1 0 3 19-23 3 5. De Los Rios 4 1 0 3 11-22 3 B-csoport Áfész-Buborék Boys 6-2. GL: Garai Cs. (3), Kisbáb G. (2), Horváth K., ill. Zsigmond R., Holló J. Áfész-Black Silver 8-5. GL: Garai Cs. (5), Palaticzky Sz., Kisbáb G., Erdősi T., ill. Langa A. (2), Varga L., Győri Á., Fehér D. finbusz Trade - Black Silver 5-5. Végeredmény 1. Áfész 4 4 0 0 34-15 12 2. Buborék Boys 4 2 0 2 28-16 6 3. Black Silver 4 '1 2 1 20-20 5 4.Indra Pol 4 1 1 1 2 13-20 4 5. Imbusz Trade' 4 0 1 I 3 13-37 1 További program. Január 30., szombat 15.40 óra: Kórház - S- Metal Hungary. 16.30 óra. Amatőr bronzmérkőzés: Buborék Boys - Plató FC. 17.20 óra: Du- pák-emlékmérkőzés. 18.10 óra: La-Ver - Toldinet. 19 óra. Amatőr döntő: Áfész - Fort Bau 20 óra: díjkiosztó. Szlivka-torna Vasárnap befejeződött a salgótarjáni sportcsarnokban az idén hat csapat részvételével rendezett Szlivka László serdülűemléktor- na. A négynapos torna ezúttal is szép számú közönség előtt, nagy érdeklődés közepette zajlott le. Csoportmérkőzések Székhely intézmény Domyay 5-1 (0-1). GL: Kottái Tamás (2), Baranyi Dávid (2), Reichardt Zalán, ill. Oláh József. Beszterce- Kodály 7-2 (1-1). GL: Jedlicska Balázs(3), Horváth Máté (2), Deák Dávid, Tóth Noel, ill. Pilló Norbert, Jancsó Marcell. Helyosztók Az 5. helyéit Dornyay - Uzoni 4-1 (2-1). GL: Palkovics Valter (3), Ispán Alex, ill. Szerémi Alex. A3. helyéit Kazár - Kodály 3-2 (2-1). GL: Nagy Máté Xavér (2), Oláh Tivadar, ill. Pilló Norbert, Csáki Benedek. Döntő: Beszterce- Székhely intézmény 5-1 (4-0). GL: Jedlicska Balázs (2) Deák Dávid(2), Budveszel Benett, ill. Reihardt Zalán. A 28. Szlivka-torna végeredménye: 1. Beszterce (Horváth Máté, Térjék Roland, Budveszel Benett, Kronovetter Máté, Jedlicska Balázs, Deák Dávid, Sári Ferenc, Kovács Tamás, Tóth Nóel, Szabó Roland, Vendel Marcell, Fekete Adrián. Csapatvezető: Sramkó Tibor), 2. Székhely intézmény, 3, Kazár, 4. Kodály, 5. Dornyay, 6. Uzoni. Valamennyi csapat a díjak mellé egy-egy garnitúra mezt kapott. Különdíjak (a torna összes mérkőzésén nyújtott teljesítmény alapján). GólkirályAleák Dávid (Beszterce) 7 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Kottái Tamás (Székhely). Legjobb kapus: Bajnai Gergő ( Székhely). Az SBTC-öregfiúk kü- löndíja: Jedlicska Balázs (Beszterce). Horváth Ferenc kétszeres felnőtt kispályás gólkirály is jutalmazta a gólkirály Deák Dávidot, míg Czene Gyula különdíját Pilló Norbert (Kodály) kapta.