Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-28 / 22. szám

Magyarországon nincsenek meg a feltételei a Zika-vírus okozta jár­vány kialakulásának, a vírust ter­jesztő tigrisszúnyogok rendkívül alacsony számban vannak jelen Magyarországon - mondta Szlávik János, a Szent László Kórház infek- tológus főorvosa. Budapest A főorvos elmondta: a vírust 1947- ben fedezték fel ugandai majmokban, egy Zika nevű erdőben, majd tíz év elteltével ki­derült, hogy a vírus Nigériában emberi meg­betegedéseket okozott. Közép-Afrikában évti- zedekeftksresztül megszokták a betegséget? nagyon sok eraberbert-vannak ellene antites­tek, ezért nem okozott különösebb gondot. Hozzátette: a vírust állítólag egy ázsiai tu­rista hurcolta be Brazíliába a 2014-es fut- ball-világbajnokság idején. A vírus akkor már jelen volt Ázsiában, Thaiföldön, Indo­néziában és a Fülöp-szigeteken. 2014-ben indult a járvány, amely gyakorlatilag egész Amerikán végigsöpört, már elérte az Egye­sült Államok déli határát. Mint mondta, a Zika vírus okozta mikrokefália, kóros kisfejűség egyébként is előfordul, de Brazíliában két évvel ezelőtt száz eset volt egy évben, tavaly pedig már háromezer, és megállapították, hogy a vírus- fertőzés okozta a növekedést. Elmondta azt is, hogy a vírus felnőtteknél olyan tüneteket okoz, mint az influenza: ma­gas láz, izomfájdalom, jbevörösödött szem, szemmögötti fájdalom, ízületi fájdalom, néha bőrkiütés jelentkezik, szinte soha nem halá­los, és általában egy héten belül magától is el­múlik. A vírus azonban veszélyes a várandós anyákra: a terhesség bármely szakaszában vetélést, halva szülést és kisfejűséget okoz. A főorvos jelezte: ezeknek a csecsemőknek az életkilátásai „szörnyű rosszak”, soha nem lesznek teljes értékű felnőttek. Szlávik János hozzátette: gyakorlatilag lehetetlen védekezni a vírust terjesztő, rendkívül agresszív tigrisszúnyogok ellen, amelyek nem csak napkeltekor és nap­nyugtakor csípnek, hanem egész nap. Ahol megvannak a szaporodásának a feltételei, gyakorlatilag lehetetlen ellene védekezni - hangsúlyozta, kiemelve ugyanakkor, hogy Magyarországon nem kell tartani ilyen jár­vány kialakulásától. Divatmárka arcának választották Egy savtámadást túlélt fi­atal lány lett a reklámar­ca egy divatmárkának In­diában, ahol évente több mint ezer ilyen támadás történik. Laxmi a Viva N Diva nevű márka új kollekcióját nép­szerűsítő reklámfilmben szere­pel. A cég kezdeményezésének célja, hogy ráirányítsa a figyel­met mindazokra, akik savtáma­dás következtében vesztettek szépségükből. A Bátorság arca című videó­ban a lányt kisminkelik, megcsi­nálják a frizuráját, majd kame­rák előtt mosolyog a színpompás ruhákban.- Láttunk képeket más savtá­madások túlélőiről és arra gon­doltunk, hogy már az siker len­ne, ha csak egyiküknek lehető­séget tudnánk adni - mondta a nyugat-indiai Gudzsarát szövet­ségi államban működő divatcég illetékese. Hozzátette: „nagyon jó visszajelzéseket kaptunk és reméljük, hogy más vállalatok is követni fogják a példánkat”. Évente 1500 savtámadást je­lentenek be világszerte és csak Indiában több mint ezer eset történik. A támadások egy ré­sze azonban titokban marad, mivel a megtorlástól való félel­mükben az áldozatok nem mer­nek jelentkezni. A támadók legtöbbször a fejet és az arcot veszik célba, hogy el­torzítsák és megvakítsák az ál­dozatokat. A bűntett súlyossága Laxmi 15 éves vott, amikor egy férfi savat öntött rá ellenére Indiában továbbra is könnyű savhoz jutni, mivel azt a pamut feldolgozásban és a gu­migyártásban is használják, an­nak ellenére, hogy egy 2013-as legfelsőbb bírósági rendelet kor­látozta az árusítását. Tavaly az illetékes bíróság úgy határozott, hogy az áldozatok­nak ingyenes orvosi kezelés és legkevesebb 300 ezer rúpia (1,3 millió forint) kártérítés jár. Laxmi, aki 15 éves volt, ami­kor egy 32 éves férfi savat öntött rá, miután a lány elutasította a közeledését, a savárusítás teljes tilalmának elrendeléséért for­dult a bírósághoz. A lány 2014- ben vehette át a Bátor Nők Nem­zetközi Díját Michelle Obama amerikai first ladytől. Kitiltaná a miniszoknyát Az amerikai Kansas ál­lam egyik szenátora új öl­tözködési szabályokat je­lentett be, s e szerint a törvényhozásban, vagy a törvényhozás bármelyik bizottsága előtt megjele­nő nőknek nem szabad miniszoknyát és mélyen kivágott blúzt viselniük - derül ki a The Topeka Capital-Journal helyi lap cikkéből. Washington. Mitch Holmes, a kansasi törvényhozás választá­si és etikai bizottságának elnöke új szabályok bevezetését javasol­ja. A republikánus politikus sze­rint ugyanis a nőknek nem Sza­badna bizottsági meghallgatá­son például mélyen kivágott blúzban vagy pulóverben megje­lenniük, mert ez „provokatív és elvonja mások figyelmét”. A The Topeka Capital-Journal szerint a javaslat nagy vitát kelt, elsősorban azért, mert a férfiak­nak semmiféle előírást nem tar­talmaz, s ezt egyesek a nőkre nézve hátrányos megkülönböz­tetésként értékelik. „Mondhatta volna csak egy­szerűen azt, hogy megfelelő öltö­zékben kell megjelenni, anélkül, hogy külön kitért volna a nők öl­tözködésére” - kommentálta a Kansas City Star című lapban a vitát Holmes egyik republiká­nus kollégája, Stephanie Clayton. „Engem egyszerűen elképeszt, hogy valaki ilyen megvetéssel kezel kansasi adófizető polgáro­kat” - tette hozzá a képviselőnő. Kansas nem az egyetlen szövet­ségi állam, ahol öltözködési szabá­lyokat vezettek be a törvényhozás­ban a nők számára. Montanában és Wyomingban szintén vannak ilyen előírások. Montanában ta­valy január óta tilos a miniszoknya és a túlontúl mélynek ítélt dekol­tázs a törvényhozás épületében, Wyomingban pedig egy esztendő­vel korábban vezették be ugyanezt az intézkedést HIRDETÉS Marci nyugodtan alszik, amióta Salvust használ Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az asztmával, de mióta elkezdte használ­ni a Salvus vízzel piüködő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegségek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajlama már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marcinál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja csa­ládjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizet. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy erre kifej­lesztett speciális készüléket - emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásí­tóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szárazon köhög, az inhalátorába Salvust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felsza­kítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszöntével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanett­nek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni - mondja az anyuka. A család torokfájásnál, megfázásnál is a Salvus termékeket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonság­gal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Füszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható. Nem kell járványtól tartanunk

Next

/
Thumbnails
Contents