Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-19 / 14. szám

Külföldi áldozatai is vannak atúszejtésnek Négy ukrán is van az Ouagadougoui terrortá­madás és túszejtés 29 halálos áldozata között, három nő és egy ki­lencéves fiú - adta hí­rül vasárnap Ukrajna külügyminisztériuma. Moszkva. A tájékoztatás szerint mindannyian egy­azon család tagjai. Az egyik nő résztulajdonosa volt an­nak a kávézónak, melyet - a szemben lévő szállodával együtt - megtámadtak a me­rénylők. A kávézó másik tu­lajdonosa az asszony olasz férje volt, aki szintén életét vesztette a támadásban. A ki­lencéves fiú közös gyerme­kük volt. Rajtuk kívül a fele­ség anyja és nővére is meg­halt a terrorakcióban. Az olasz külügyminisztéri­um nem erősítette meg a gyer­mek halálhírét, csak annyit közölt, hogy a fiú bent volt a kávéházban a támadáskor. A pénteken kezdődött tá­madást és a szombat regge­lig elhúzódott túszdrámát az al-Kaida nemzetközi terror­hálózat észak-afrikai szár­nya (AQIM) vállalta magára. Tavaly novemberben ugyan­ez a szervezet jelentkezett a mali főváros, Bamako egy luxusszállodája elleni táma­dás elkövetőjeként is. A bamakói túszdrámában 20 embert öltek meg. Bernie Sanders lehet a kihívó Az Egyesült Államok elnöki tisztének egyik demokrata párti elnök­jelölt-aspiránsa, Bernie Sanders vermonti sze­nátor úgy gondolja, hogy nem Hillary Clin­ton, hanem ő lehet pártja elnökjelöltje. Washington. A vermonti szenátor a CBS televízió szo­kásos vasárnap délelőtti vi­taműsorában beszélt pártja és saját esélyeiről. Úgy vélte, a demokraták mind az iowai, mind a New Hampshire-i előválasztást megnyerhetik - ez a két szövetségi állam tartja az első elnökjelölt-jelö­lő előválasztást pár nap múl­va. Hozzátette, szerinte a no­vemberi elnökválasztáson is győzedelmeskedhetnek a de­mokraták.- Ha én leszek az Egyesült Államok következő elnöke, kampányomat bizonyosan úgy j egy zik máj d fel a tör téne- lemkönyvekben, mint a mo­dernkori történelem nagy po­litikai meglepetését - fogal­mazott a politikus. Elmondása szerint annyi­ra komolyan ez az előérze- te, hogy amikor Barack Obama elnök évértékelő be­szédét hallgatta a kongresz- szusban, átfutott az agyán, hogy jövőre már akár ő mondhatná az évértékelőt. Népszerűsége titkát abban látja, hogy a dolgozó réte­geket képes megszólítani, függetlenül attól, hogy re­publikánusok, demokra­ták, vagy függetlenek.l Irán jogtalannak nevezte és elítélte hétfőn azokat a büntetőintézkedése­ket, amelyeket az amerikai kormány rendelt el előző nap tizenegy termé­szetes, illetve jogi személy ellen, mert részt vettek az iráni rakéta­programban. Az irániai atomerő-ügy- nökség közben bejelentette: csökken­tetnék azt a nyolc éves időtartamot, amelyben meghatározták Teherán atomprogramjának korlátozását.- Az iráni ballisztikusra- kéta-program miatt bevezetett amerikai szankcióknak nincs sem jogi, sem erkölcsi alapjuk. Erről a programról nem feltételez­hető, hogy képes nukleáris robbanófej célba juttatására alkalmas rakéta előállítására. Amerika évente több tízmilliárd dollár érté­kű fegyvert ad el a térség országainak. Eze­ket a fegyvereket háborús bűncselekmé­nyekhez használják a palesztinok, a libano­niak és legújabban a jemeni állampolgárok ellen - jelentette ki a teheráni külügymi­nisztérium szóvivője sajtóértekezletén, ame­lyet az iráni állami televízió is közvetített. A minisztérium közleményt is kiadott, mi­szerint „ezekre a bosszantó és propagandisz­tikus intézkedésekre az Iszlám Köztársaság úgy fog válaszolni, hogy a korábbiaknál is in­tenzívebben folytatja jogos rakétaprogram­ját és fejleszti védelmi képességeit”. Teherán csökkenteni szeretné azt a nyolc­éves időtartamot, amelyet a nagyhatalmak­kal kötött nukleáris megállapodás ír elő szá­mára atomprogramja korlátozására. Ezt az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője mondta hétfőn, amikor Teheránba érkezett Amano lukija, a Nemzetközi Atomenergia­ügynökség (NAÜ) főigazgatója. A NAÜ szombaton kiadott végleges jelentése meg­állapította, hogy Irán eleget tett a júliusi atomalkuban foglalt kötelezettségeinek.- Amano úr Irán meghívására érkezett Te­heránba. A nukleáris megállapodás időtarta­ma nyolc év, de mi ezt csökkenteni szeret­nénk, és lehetséges is a NAÜ segítségével - mondta a szóvivő. A nagyhatalmakkal kötött megállapodás szerint ha a NAÜ a nyolc év lejárta előtt - például már öt-hat év múlva - igazolja, hogy az iráni nukleáris tevékenység tovább­ra is békés jellegű, abban az esetben már abban az időpontban feloldható a korláto­zás, és Teherán belekezdhet olyan tevé­kenységekbe, amelyek most még tilosak neki. Sőt, egy kedvező NAÜ-igazolás hatá­sára olyan további amerikai és európai szankciók oldhatók fel, amelyek a kettős (katonai és polgári) felhasználású termé­kekre, szoftverekre, hadfelszerelésekre és technológiákra, fegyverekre vonatkoznak, valamint esetleg olyan büntetőintézkedé­sek is feloldhatók, amelyek konkrét szemé­lyeket sújtanak. • Az amerikai döntést azzal indokolták Wa­shingtonban, hogy az iráni rakétafejlesztési program komoly fenyegetést jelent a térség és a világ biztonságára nézve. A döntést már korábban meghozták, de a bejelentését elha­lasztották, hogy ne tegyék kockára Iránban bebörtönzött amerikai állampolgárok szaba­don engedését. Az amerikaiakat vasárnap délután Teheránban feltették egy Svájcba tar­tó repülőgépre. Adam Szubin pénzügyi ál­lamtitkár hangsúlyozta, hogy Iránt további szankciók fenyegetik „a terrorizmus támo­gatása, a térség destabilizálása, az emberi jo­gi visszaélések és a ballisztikus rakétaprog­ram” miatt. Irán októberben hajtott végre egy rakétakísérletet az ENSZ tilalma ellenére. A világszervezet az olyan fegyverek ki- fejlesztésétől tiltotta el Iránt, amelyek ké­pesek atomfegyvert célba juttatni. Wa­shington szerint novemberben is volt egy hasonló próbarepülés. Megsérült a hordozórakéta Vandenberg légitámasztpont (Kalifornia állam)- Nem si­került tökéletesen vasárnap a SpaceX amerikai magán­cég hordozórakétájának visszatérése az űrből, függő­leges leszállása végén kitört az egyik támasztó lába, a ra­kéta felborult. Vandenberg légitámasztpont a ha­talmas, 66 méter magas, Falcon-9-es típusú rakéta túl gyorsan ereszke­dett leszállóhelye tengeri platform­jára - Kalifornia partjaitól 360 kilo­méterre -, és minden bizonnyal ez okozta a bajt. Küldetése ugyanak­kor sikeres volt: Föld körüli pályára juttatott egy fél tonnás éghajlatvizs­gáló amerikai-európai műholdat, amely 1336 kilométeres távolságból rádiójelek révén szolgál majd érté­kes adatokkal a kutatóknak. Ami a rakéták visszatéréseit illeti, a cégnek tavaly december 22-én már sikerült egy Falcon-9-est sértetlenül leszállítania, miután az megjárta az űrt. A siker jelentőségét az adja, hogy a hordozórakétákat így újra fel lehet majd használni, s ezért olcsóbb lehet a műholdakat az űrbe juttatni. A de­cemberi bravúr előtt három próbál­kozás kudarccal végződött, a rakéták összetörtek.­- A NASA által közreadott képen- felbocsátják a SpaceX amerikai ; űrkutatási magánvállalat Falcon 9-es ' hordozórakétáját | az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Atmoszférakutató Hivatal (NOAA) műholdjával a fedélzetén Dawid Bowie a listavezető Blackstar című, halála előtt megjelent albumá­val először került az amerikai lemezlista csúcsára Dawid Bowie - számolt be róla hét­főn a BBC News. London. Bowie utolsó leme­ze Adele 25 című korongját váltotta az eladási lista vezető helyén. A Blackstarból pár nap alatt több mint 180 ezer példányt vásároltak. Bowie eddigi legjobb pozíciót elérő albuma az amerikai toplistán 2013-ban a The Next Day volt, amely a második helyig jutott. A Blackstar az első album, amely az előadó halála után az amerikai lemezlista élére ke­rült, amióta Michael lackson This Is It című lemeze 2009- ben a boltokba került. A brit lemezlistán az elmúlt héten Bowie 19 lemeze szerepelt. A Billboard 200-as toplistáján to­vábbi kilenc Bowie-album lan­dolt az elmúlt héten: a Best of Bowie-válogatás a negyedik, a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars a 21. helyen. A brit zenész halála az egész világot megrázta, az énekes a rákkal vívott másfél éves küzdelem után január 10-én hunyt el Manhattan­ijén. A 69 éves korában távo­zott művész emlékét világ­szerte koncertekkel idézték fel, és az életéhez kapcsolódó' számos helyen tartottak meg­emlékezéseket rajongói. Lon­donban több száz’ rajongója búcsúzott tőle az islingtoni Union Kápolnában, az ameri­kai turnéra induló Bruce Springsteen Bowie Rebel Rebel című számával emléke­zett kollégájára. Belgiumban csillagászok neveztek el a magát csillag­emberként emlegető Bowie- ról egy hét csillagból álló csil­lagképet. Egymillió propagandalap Dél-Koreának Észak-Korea egymillió, propagandatartalmú röplapot küldött Dél-Ko- reába léggömbökön - közölte hétfőn a szöuli védelmi minisztérium. Szöul. A történtek előzmé­nye, hogy Dél-Korea január 8- án felújította a hangszórós propagandaüzenetek közvetí­tését a határon át Észak-Kore- ába, válaszul arra, hogy Phen- jan két nappal korábban, ja­nuár ó-án végrehajtotta im­már negyedik kísérleti nukle­áris robbantását. Dél hangszórós propagan­dájára Észak most röplapok­kal válaszol. A dél-koreai vé­delmi tárca tájékoztatása sze­rint Phenjan napi rendszeres­séggel küldözgeti a röplapok­kal teli léggömböket. Az északiak üzenetei eljutottak a dél-koreai határ közelében fekvő településekre, illetve a fővárosba, Szöulba is. Észak- Korea ritkán folyamodik a röplapok küldésének módsze­réhez, a két ország az egymás közötti feszültség csökkenté­se érdekében ugyanis 2004- ben hivatalosan is leállította a pszichológiai hadviselésnek ezt a formáját.

Next

/
Thumbnails
Contents