Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-18 / 13. szám
Lekváros csirke, füstölt sajt, műhó V* 'SZakopáne pedig minden évszakban érdekes! Havatlan teleken éppúgy, mint nyár közepén. Előbbi errefelé persze nem fordul elő tartósan, a méteres hólepel a megszokott - mégis sikerült kifogni egyszer egy olyan decembert, hogy hó csak mutatóba legyen az egyik legszebb európai városban és környékén, így sem volt rossz, sőt, utazás közben lehetett elmélkedni azon, hogy milyen praktikus ember volt a környéken elő gorál gazda. A lakóházat ugyanis öszszeépítette a pajtával, a pajta túlsó végében volt az istálló, így télidőben, amikor az akár kétméteresre hízó hóréteg ellehetetlenítette a szabad mozgást, könnyedén, épületen belül mehetett a jószágot megetetni. Anélkül, hogy hólapátolással vesződött volna. Legutóbbi lengyel utunkon alkalom kínálkozott a helyi gasztronómia - egyébként magyar gyomor számára bevehetetlennek tűnő - érdekességeinek a kipróbálására. Merthogy a lekFaragó Zoltán Zakopánét könnyen eléri a magyar utazó. Na jó, nem az egész országból, de elég jelentős részéből. Nógrádból indulva meg kiváltképpen könnyű úticél. Kocsival, - feltéve, hogy az ember nem áll sehol sem a Felvidéken, amit némi gyakorlattal, vagy olyan korai indulással, hogy a kihagyott látnivalók nem nyomasztják különösebben az embert, - elég stabilan oda lehet érni három-négy óra alatt. város csirke az mifelénk valóságos fából vaskarika... Pedig nem rossz, akárcsak az összes többi fogás, a rakott káposztához hasonkó bigosh, vagy a kolbá- szos krumplileves, a zsurek. Nem is beszélve arról a rumos , krémesről, amit úgy kínálnak, hogy a II. lános Pál pápa kedvenc süteménye volt. Kóstolás után bátran kijelenthetem, hogy jó ízlése volt a szentatyának! Egyszer egy idegenvezetőtől hallottam, hogy a tocsnival tálalt, tejszínes-gombás natúrszeletet magyar nemzeti fogásnak tartják a lengyelek és úgy tudják, a magyarok minden nap ilyet esznek. Sikerült egyszer megkóstolni, nem is lenne ellene más kifogás, minthogy néhány hét után már bizonyára unalmassá válna.... Láttam viszont magyarokat őszinte iszonyattal tekinteni egy jellegzetes lengyel ínyencségre a híres zakopánéi sajtpiacon: szokás ugyanis arrafelé, hogy a füstölt-olvasztott kecskesajtot áfonyalekvárral árulják. Ez is elég furán hangzik, de, ha az ember arra jár, érdemes megkóstolni, egyáltalán nem rossz! Amint említettem, sikerült kifogni egy havatlan telet, de tulajdonképpen ezt is megoldják helyben... Zakopánéból a Gubalówka nevű siklóvasút pár perc alatt felvisz a város felett húzódó hegy gerincére, feltéve, hogy kiállja az ember az előtte kígyózó sort. Odafentről aztán el lehet gyönyörködni a Magas-Tát- ra szépségében - jó eséllyel mindig látni innen, nem úgy, mint Salgóról... A csak nyomokban mutatkozó hó a hegy bizonyos részeken jó vastagnak bizonyult - hóágyúz- ták ugyanis a teljesen üres sípályákat. Azaz volt egy idősebb férfi, aki a nem működő felvonó miatt a Gubalówkával jött fel a pályára, így próbálgatva a léceit. A porlasztott jégkristályok egy része megült a sípálya környékén a fákon, varázslatos hangulatot adva az erdőnek. Mindenesetre csak azt tudom megismételni, ami az elején már elhangzott: Zakopáne mindig gyönyörű. Ráadásul nincs is messze! mm mm
