Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-09 / 285. szám

FOTÓ: BAKOS LÁSZLÍ Él ni kell a kínálkozó eséllyel! KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 8. forduló Remek tiszaújvárosi sikeré­nek, no és a korábbi listavezető DEAC némileg meglepő, Békés elleni hazai vereségének köszön­hetően a Keleti csoport éléről vár­hatja a NB I/B-s pontvadászat hétközi fordulóját a Konecranes- Salgótarjáni KSE együttese, amely szerdán este, az alapsza­kasz egyik legfontosabb találko­zóján, épp a nagy rivális debrece­nieket látja vendégül. A Salgótar­jáni Városi Sportcsarnokban es­te hét órakor kezdődő csúcsrang­adó esélyeit Dániel Tamással, a piros-feketék klubmenedzseré­vel latolgattuk.- A múlt pénteki, tiszaújvárosi fellépéssel kapcsolatos legfőbb kí­vánsága előzetesen az volt, hogy egy erősebb ellenfél otthonában, egy viszonylag magabiztos győze­lemmel hangolódjanak a Debre­cen elleni derbire, s együttese tu­lajdonképpen tökéletesen meg is felet ezen elvárásnak.- Nem minden gond nélkül vágtunk neki a tiszaújvárosi tú­rának, mert kisebb sérülések, formaingadozások nehezítették a dolgunkat, de a fiúk már a kez­désnél rácáfoltak a félelmeinkre. Rendkívül kemény, határozott védekezéssel indítottunk, ami gyakorlatilag már az első per­cekben el is döntötte a mérkő­zés sorsát. Ehhez persze kellett az is, hogy a közepes támadótel­jesítményünk mellett legyen egy extra, valóban kiugró mutatvány is. Madár András egyszerűen tarthatatlan volt ezen az estén, szinte amit elengedett, az be is ment. Ezzel a két dologgal pedig, bármennyire is akartak és küz­döttek, a hazaiak nem tudtak mit kezdeni. A győzelem értékét még tovább növeli, hogy voltak egészen feledhető teljesítmé­nyek is, de a csapatvédekezés és az egymásért küzdés megint meghozta a gyümölcsét. Brunyánszky István barátunk, a hazaiak szakvezetője azt nyilat­kozta a végén, hogy ők is a négy közé tartanak, mert ott a helyük. Én ezzel egyet is értek, mert mint korábban is jeleztem, sok­ra tartom a következetes mun­kájukat és biztos vagyok abban, hogy sok kellemetlenséget okoz­nak még az ellenfeleknek.- Az SKSE csapatával ellentét­ben a nagy rivális debreceniek egy váratlan és meglepő vereség­gel hangoltak a rangadóra.- Azzal, hogy a DEAC a hét vé­gén, hazai pályán kikapott a Bé­késtől, nekünk is sokkal inkább oda kell figyelnünk erre az ösz- szecsapásra. A debreceniek ugyanis kaptak egy hatalmas po­font, egy fájó sebet, ami csak ak­kor kezdhet begyógyulni, ha mondjuk Salgótarjánban nyerni tudnak. Mivel ők is minden vere­séggel távolabb kerülnek álmaik megvalósításától, ezért biztos va­gyok abban, hogy minden prak­tikát bevetnek a győzelem érde­kében. Czigler László a helyszí­nen tekintette meg a vasárnapi meccsüket, és ő már a szünetben jelezte, hogy valószínűleg megle­petés lesz a vége. Tompák, egysí- kúak, megújulásra képtelenek voltak ezen az estén, de ez nem hogy megnyugtat minket, ha­nem inkább fölhívja a figyelmün­ket arra, hogy észnél kell len­nünk. És észnél is leszünk, mert megint kaptunk egy olyan lehe­tőséget, amivel vétek lenne nem élnünk. Amennyiben szerdán le tudjuk győzni a Debrecent, ak­kor már két lépéssel járunk előt­tük és ez ebben a bajnokságban nagyon sok. Igaz, majd január­ban hozzánk is érkezik a Békés, de én azt gondolom, hogy mi azért sokkal inkább megújulni képes és kreatívabb kosárlabdát játszó csapat vagyunk, így na­gyon bízom abban, hogy a MEAFC ellen beszedett veresé­get nem növeljük továbbiakkal az alapszakasz első részében.- Milyen jellegű mérkőzésre számít szerdán?- Ismerjük a debreceniek erős­ségeit, tudjuk, hogy felkészült, sokat edző csapatról van szó. Amellett, hogy távolról jól céloz­nak, a montenegrói játékossal ki­egészülve a palánk alatt is rend­kívül veszélyesek. De mi leszünk itthon, nekünk kell úgy kezdeni a találkozót, hogy a vendégek vé­gig az eredmény után fussanak, és negyven percig óriási tempót diktálva be kell darálnunk őket. Azt gondolom egyébként, hogy jobb a játékosállományunk, jobb a szakmai hátterünk, most tény­leg egyben van a társaság és na­gyon akarjuk a sikert. Persze, mint már mondtam, észnél kell lenni, de bízom abban, hogy a fi­úk most is megmutatják, hogy nem véletlenül dolgoznak már negyedik hónapja annyit, amennyit talán senki más ebben a mezőnyben. Reménykedem benne, hogy a hétköznapi idő­pont ellenére is sokan lesznek a lelátókon és együtt tehetünk egy nagy lépést a Kelet bajnoka cím megszerzése felé. A 7. forduló eredményei: Tisza­újvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Konecranes-Salgótarjáni KSE 57-69, Debreceni EAC - Bé­kési SZSK 74-84, Budapesti Hon­véd SE - Miskolci EAFC 85-69, Vásárhelyi Kosársuli - EKF-Eger- KOK SE 74-47, Microsec-Bu- dafoki KK - Óbudai Kaszások 71-80, MAFC II. - Kecskeméti TE-Duna Aszfalt II. 83-76. 1. Salgótarján 7 6 1 616-452 0.929 2. Békés 7 6 1 568-505 0.929 3. Debrecen 7 5 2 659-505 0.857 4. Tiszaújváros 7 4 3 583-479 0.786 5. Bp. Honvéd 7 4 3 536-565 0.786 6.0, Kaszások 7 4 3 581-559 0.786 7. Miskolc 7 3 4 524-538 0.714 8. Vásárhely 7 3 4 540-533 0.714 9. Kecskemét II. 7 2 5 520-558 0.643 10. Eger 7 2 5 473-523 0.643 11. Budafok 7 2 5 458-584 0.643 12. MAFC II. 7 1 6 435-692 0.571 U20,7. forduló Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK ­Konecranes-Salgótarjáni KSE 83-42 (21-17,13-10, 17-11,32-4) Tiszaújvárosi Sportcentrum, vezette: Lengyel, Takács Z. Salgótarján: Dániel P. 14/9, Büki 16/3, Pável 3, Kovács K. 2, Stork D. 4. Csere: Brinkmann 2, Benedek 1, Bozó, Kása, Almási, Deméndi, Knapiczius. Edző: Sza­bó Zoltán. További eredmények: Budapes­ti Honvéd SE - Miskolci EAFC 73-37, Vásárhelyi Kosársuli - EKF-Eger-KOK SE 97-81, Debre­ceni EAC - Békési SZSK 99-49, Microsec-Budafoki KK - Óbudai Kaszások 78-70. A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 7 7 0 684-417 1.000 2. Vásárhely 6 6 0 624-445 1.000 3. Budafok 6 4 2 422-420 0.833 4. Debrecen 6 3 3 512-451 0.750 5. Tiszaújváros 6 3 3 374-458 0.750 6. Ó. Kaszások 5 2 3 356-411 0.700 7. Salgótarján 5 2 3 309-390 0.700 8. Miskolc 7 2 5 486-543 0.643 9. Eger 5 0 5 291-407 0.500 10. Békés 5 0 5 363-479 0.500 Helmeczi Andrásék (labdával) szerdai sikerükkel nagy lépéselőnyre tehet­nének szert egyik legkomolyabb riválisukkal szemben Dobogón zárják az évet a tarjániak FUTSAL NB II, nők, Keleti csoport, 14. forduló Reklám Press-Skorpió EL ­Alukonstrukt Ezüstcsikó KHE Nyíregyháza 3-1 (1-0) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, vezette: Molnár L., Molnár R. Salgótarján: Cseh-Rusz - Gál, Mészáros, Bede Anett, Ke- viczki. Csere: Ferencz, Szkle- nár, Molnár A., Botos, Percze. Edző: Tóth Zsolt. Nyíregyháza: Serbán - Vasvá­ri, Popovics, Hudák, Balogh E. Csere: Malachovszky. Edző: Makay Robin, Kis János. Gl.: Gál (16.), Molnár A. (33.), Bede Anett (35.), ill. Balogh E. (30.). Sárga lap: Balogh E. (25.). Bár a kezdést követően azon­nal támadólag lépett fel, az első félidő hajrájáig a vendégvédők igyekezete, illetve saját támadó­inak pontatlansága megakadá­lyozta a vezetés megszerzésében a tarjáni gárdát. A szünet előtt azután Gál Veronika Szandra pontos távoli lövésével mégis előnybe került a Skorpió, ám a fordulást követően nem sokkal a nyíregyházi alakulat egy gyors kontratámadás végén, Balogh Erika találatával, tulajdonkép­pen a semmiből egalizált. A vá­ratlanul esett egyenlítő gól azon­ban legalább kizökkentette ad­digi kényelmes tempójából Tóth Zsolt alakulatát, s az alaposan felpörgött házigazdák a remek teljesítményt nyújtó Cseh-Rusz Bianka pontos kapuskidobását értékesítő Molnár Anett, illetve a Mészáros Zsófia okos átadását követően eredményes Bede Anett révén a hajrába fordulva két perc alatt eldöntötték a há­rom pont sorsát. Tóth Zsolt: - Az ország egyik legjobb futsal edzőjének, Kis Já­nosnak a munkája egyre inkább meglátszik a nyíregyházi csapa­ton, amely ezúttal sem adta meg magát egykönnyen. Igaz, ha a helyzetkihasználásunk nem lett volna ezúttal is ennyire gyenge, akár jóval fölényesebb győzel­met is arathattunk volna a lel­kes vendégekkel szemben, hisz a játékunkra összességében nem lehetett panasz. Mostani si­kerünkkel várhatóan a harma­dik helyen zárjuk majd az alap­szakasz első körét, amelyet min­dent összevetve egy korrekt tel­jesítménynek ítélek. További eredmények: Békéscsa­bai Wanted SC - Szent Mihály FC Szeged 4-5 (4 1), Hajdúböször­ményi TE II. - MVFC Női Berety- tyóújfalu 1-3 (0-3). Szabadna­pos: Gyulai Amazonok. A bajnokság állása 1. Gyula 12 10 1 1 93-32 31 2. Salgótarján II. 12 8 0 4 51-32 24 3. H-böszörmény II .12 8 0 4 49-35 24 4. Berettyóújfalu 11 7 1 3 40-18 22 5. Szeged 12 4 0 8 48-53 12 6. Békéscsaba 11 3 0 8 32-63 9 7. Nyíregyháza 12 0 0 12 16-96 0 NB 1,9. forduló A tarjáni gárdára váratlanul le­sújtó sérülés- és betegséghullám miatt elmaradt a múlt szombat­ra tervezett Reklám Press- Skorpió - Brand Mission Tolna- Mözs élvonalbeli női találkozó, melyre a hazaiak különböző okokból mindössze három em­bert tudtak kiállítani. Mivel a vendéggárda vezetői a találkozó elnapolásához nem járultak hoz­zá, a három pont sorsa a zöld asz­talnál dől el - mégpedig várható­an a listavezető tolnaiak javára.- A találkozót megelőző utolsó edzésen Terdik Tamara kapu­sunk mellett Tóth Friderika és Balya Dorottya is feliratkozott az amúgy is tekintélyes sérültlistá­ra, míg Bokor Berill eltiltás, Rusz Boglárka pedig külföldi utazása miatt nem állhatott rendelkezés­re. Mivel pedig másnap NB Il-es mérkőzés és U16-os forduló is várt ránk, még azt sem tudtuk megtenni, hogy ezekből az együt­tesekből rendelünk föl játékoso­kat az első csapat keretébe. Na­gyon sajnálom, hogy így alakult, mert szerettük volna összemérni tudásunkat Frank Tamás kitűnő erőkből álló együttesével, de igyekszünk mielőbb rendezni a sorokat, hiszen vasárnap, a rivá­lis szekszárdiak ellen, rendkívül fontos találkozó vár ránk. További eredmények: Rába ETO Győr - Hajdúböszörményi TE 3- 5 (2-4), Astra-Elios Kiskunfél­egyházi Bulls - Szekszárdi UFC 4- 7 (1-4), Airnergy FC - Debre­ceni EAC 4-2 (2-2). Szabadna­pos: DVTK-Vénusz Miskolc. A bajnokság állása 1. Tolna-Mözs 7 7 0 0 32-10 21 2. H-böszörmény 8 6 1 1 45-28 19 3. Miskolc 8 4 1 3 41-29 13 4. Airnergy FC 8 4 1 3 31-33 13 5. Győr 8 4 0 4 38-28 12 6. Kiskunfélegyh. 7 1 3 3 23-28 6 7 Debrecen 7 1 1 5 23-37 4 8. Szekszárd 8 1 1 6 24-40 4 9. Salgótarján 5 1 0 4 9-33 3 Következik. NB I, nők, 10. for­duló: Reklám Press-Skorpió - Szekszárdi UFC, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, december 13., vasárnap, 13 óra. Országos utánpótlás-bajnok­ság, lányok, U16, Közép-Kelet Második helyről várhatják a januári folytatást az U 16-os kor­osztályú országos bajnokság Kö­zép-Keleti csoportjában a Rek­lám Press-Skorpió fiataljai, akik a hétvégi, gödöllői minitornán két magabiztos győzelem mel­lett a veretlen éllovas kiskun- félégyháziakat is alaposan meg­szorongatták. Eredmények. 1. játéknap (Kis­kunfélegyháza). Reklám Press- Skorpió - Astra HFC Kiskunfél­egyháza 3-6 (2-5). Gl.: Csábi B. (2), Takács D. Corvitas Futsal - Reklám Press-Skorpió 3-7 (1-1). GL: Belinszki J. (5), Szuhai V., Csábi B. Reklám Press- Skorpió - Airnergy FC 3-0 (já­ték nélkül). 2. játéknap (Salgótarján). Rek­lám Press-Skorpió - Corvitas Futsal 8-2 (3-1). Gl.: Belinszki J. (5), Csábi B. (3). Airnergy FC - Reklám Press-Skorpió 2-10 (1-5). Gl.: Csábi B. (5), Belinszki I. (3), Takács D. (2). Reklám Press-Skorpió - Astra HFC Kis­kunfélegyháza 4-4 (2-1). GL: Belinszki J. (3), Takács D. 3. játéknap (Népliget). Reklám Press-Skorpió - Astra HFC Kis­kunfélegyháza 1-3 (1-1). Gl.: Csábi B. Reklám Press-Skorpió - Airnergy FC 3-4 (0-1). Gl.: Belinszki J. (3). Reklám Press- Skorpió - Corvitas Futsal 3-0 (játék nélkül). 4. játéknap (Gödöllő). Astra HFC Kiskunfélegyháza - Rek­lám Press-Skorpió 4-2 (2-2). Gl.: Belinszki ]., Csábi B. Reklám Press-Skorpió - Airnergy FC 4-0 (4-0). GL: Csábi B. (3), Belinszki J. Corvitas Futsal - Reklám Press-Skorpió 1-3 (1-0). GL: Belinszki J. (3). A bajnokság állása 1. Kiskunfélegyh. 12 11 1 0 72-19 34 2. Salgótarján 12 7 1 4 51-29 22 3. Airnergy FC 12 3 0 9 18-55 9 4. Corvitas F. 12 2 0 10 15-53 6 *

Next

/
Thumbnails
Contents