Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-07 / 283. szám

Kétéves eltiltás atlétika Tíz esztendővel azután, hogy doppingvétsé­gét elkövette, kétéves eltiltást kapott Tatyjana Andrianova orosz futó a Nemzetközi Atlé­tikai Szövetségtől (IAAF). Az IAAF honlapján tette közzé a hírt a 35 éves Andrianova fegyelmi bünte­téséről. Az orosz atlétanő fris­siben, új technológiával újra- elemzett mintájából az derült ki, hogy 2005-ben az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt használt, így meg nem engedett esz­közt igénybe véve nyert bronzérmet 800 méteren a tíz évvel ezelőtti finnországi világbajnokságon. A mostani IAAF-verdikt nyomán az ér­met az akkor negyedikként végzett mozambiki Maria Mutola kaphatja meg. Andrianova esete része a ta­valy decemberben kirobbant orosz doppingbotránynak, amelynek nyomán az IAAF november 13-án felfüggesz­tette orosz tagszövetségét. A skandalumot a német ARD televízió részben titokban rögzített kép- és hangfelvéte­lei indították el, amelyek az IAAF számára bizonyíték­ként szolgáltak arra, hogy az államilag támogatott dop­pingrendszer, a pozitív tesz­tek eltussolása és a korrupció is hozzájárult az orosz spor­tolók eredményeihez. LABDARÚGÓ nb i. Tovább nőtt a Ferencváros előnye a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, miu­tán a szombati 18. fordulóban öt­gólos sikert aratott a második he­lyezett Paks otthonában. A tabel­lát immár 19 ponttal vezető fővá­rosi zöld-fehérek válogatott csa­tára, a góllövőlistán éllovas Böde Dániel szeptember 19. és nyolc bajnoki meccs, azaz 854 perc után talált be újra, míg a paksiak tíz, veretlenül megvívott bajnoki Már tizenkilenc pont a Ferencváros előnye után kaptak ki ismét, legutóbb még augusztusban szenvedtek vereséget, akkor is a Ferencvá­rostól. A szombati FTC-Újpest derbit a lila-fehérek is jó formá­ban várják, hiszen 2- 1-re legyőz­ték a Diósgyőrt, ezzel immár hat mérkőzés óta veretlenek. Miután a címvédő - de az idényt rosszul kezdő - Videoton idegenben legyőzte a Debrecent, megelőzte ellenfelét, valamint az újonc Békéscsabával döntetlent játszó Haladást a táblázaton, és immár az ötödik helyen áll. Az OTP Bank Liga 18. forduló­jának eredményei: Újpest FC- Diósgyőri VTK 2-1, Szombathe- lyi-Swietlesky Haladás - Békés­csaba 1912 Előre 1-1, Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 0-3, Paksi FC-Ferencváros 0-5, MTK Budapest-Vasas 2-1, DVSC-TEVA - Videoton FC 1-2. A bajnokság állása 1. Ferencváros 18 16 1 1 41-7 49 2. PaksiFC 18 8 6 4 24-18 30 3. MTK 18 8 5 5 23-17 29 4. Újpest FC 18 7 7 4 26-19 28 5. Videoton 18 9 0 9 21-19 27 6. Szombathely 18 6 8 4 15-18 26 7. DVSC-TEVA 18 6 7 5 25-21 25 8. Bp. Honvéd 18 6 6 6 23-22 24 9. Diósgyőr 18 4 5 9 18-30 17 10. Puskás A. 18 3 7 8 22-29 16 11. Vasas 18 4 1 13 17-30 13 12. Békéscsaba 18 3 3 12 17-42 12 Góllövőlista élcsoportja. 12 gó­los: Böde (Ferencváros). 10 gó­los: Diagne (Újpest). 9 gólos: Torghelle (MTK). 7 gólos: Gyur- csó (Videoton). 6 gólos: Kamber (Honvéd), Kanta (MTK), Pékár (Puskás Akadémia), Sesták (Fe­rencváros). 5 gólos: Birtalan (Bé­késcsaba), Németh M. (Haladás), Tisza (Debrecen), Varga R. (Fe­rencváros), Youla (Honvéd). A 19. forduló programja. De­cember 12., szombat: Vasas FC- Budapest Honvéd 15.30, Szom­bathelyi Swietelsky-Haladás - Puskás Akadémia FC 15.30, Di­ósgyőri VTK - Békéscsaba 1912 Előre 15.30, Videoton FC - Pak­si FC 15.30, DVSC-TEVA - MTK Budapest 15.30, Ferencvárosi TC - Újpest FC 19.30. Hosszú Katinka újabb két aranyérme Hosszú Katinka aranyér­met nyert 200 méter ve­gyesen és 50 méter háton is az izraeli Netánjában zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szom­bati versenynapján. Ez volt az ötödik és hatodik elsősége az idei konti­nensviadalon. rövidpályás úszó eb. Az utol­só előtti versenynapon a vb- és Eb-győztes Hosszú sokáig saját világcsúcsa közelében tempózott 200 vegyesen, végül elmaradt a 2:01.86 perces rekordjától, ám így is remek, 2:02.53-as idővel csapott célba elsőként, hatalmas előnnyel a többiek előtt. A szám fináléjának másik magyar részt­vevője, György Anna a hetedik lett (2:09.85) délelőtt úszott egyéni legjobbját megközelítve. Hosszú 50 méter háton sem engedett senkit maga elé, s 26.13 másodperccel nyert. A magyar klasszisnak 25 méteres meden­cében ez volt a 10. aranyérme, rövidpályás pályafutása egészét tekintve pedig a három ezüsttel és két bronzzal együtt 15. Eb-me­dálját ünnepelhette. A nap utol­só egyéni döntőjében elért sike­re azt is jelenti, hogy a három vegyesszám után mindhárom hátúszó számban is ő lett az Eu- rópa-bajnok Netánjában.- Na ez az a verseny, amiben nincs semmi taktlkta, csak pör­kölés. Nem is éreztem semmit, csak mentem, a végén meg ke­restem magam a táblán, hogy hányadik is lettem - nyilatkozta a honi sportági szövetség Facebook-oldalán Hosszú Katin­ka. - Nagy boldogság, hogy ez is sikerült... Hatból hat, azért ez nem rossz, ugye? A 200 méteres mellúszás lon­doni olimpiai bajnoka, Gyúrta » Dániel, aki fő számában ezüstér­met nyert az Eb-n, a szombati 100-as döntőben ötödikként ért célba 57.45 másodperccel. A döntőt követően így értékelt: - A tervezett 57 és feles időt elér­tem, de mivel egyáltalán nem ké­szültem erre a versenyre, alig edzettem 25-ös medencében, ezért nem volt meg a kellő sebes­ségem most - mondta Gyúrta az M4 Sportnak. - Koch megérde­melten nyert, olyan idővel, amit jobb formában már én is megúsz­tam. Ha ma a legjobbam közelé­ben úszók, nyerhettem volna. En­nél azonban lényegesebb, hogy nekem most kizárólag Rió, az olimpia számít, arra készülök. Az elődöntős magyarok közül sem Szilágyi Liliánának, sem Joó Sárának nem sikerült a döntőbe kerülnie 100 méter pillangón, előbbi a 10. (57.99 mp), utóbbi pedig 12. (58.02) lett. A magyar csapat változatlanul vezet a nemzetek éremgyűjtő ve­télkedésében, 10 arannyal és 2 ezüsttel áll a táblázat élén. A hat­szoros győztes Hosszú Katinka mellett Cseh László két (100 mé­ter pillangó, 200 méter vegyes), Bemek Péter (400 méter gyors) és Yerrasztó Dávid (400 méter ve­gyes) pedig egy-egy alkalommal nyert Netánjában. A két második hely Kapás Boglárka (800 méter gyors) és Gyúrta Dániel (200 mé­ter mell) nevéhez fűződik. A szombati eredmények (az eu­rópai szövetség honlapjáról). Fér­fiak. 100 m mell, Európa-bajnok: Marco Koch (Németország) 56.78 mp, 2. Adam Peaty (Nagy- Britannia) 56.96, 3. Giedrius Titenis (Litvánia) 57.02 ... 5. Gyúrta Dániel 57.45. 50 m pillangó, Európa-bajnok: Andrij Govorov (Ukrajna) 22.36 mp, 2. Johan Curkin (Fehér­oroszország) 22.56, 3. Alek- szandr Popkov (Oroszország) * 22.69. Nők. 100 m mell, Európa- bajnok: Jenna Laukkanen (Finn­ország) 1:04.56 p, 2. Moniek Nijhuis (Hollandia) 1:05.21, 3. Viktoria Zeynep Günes (Török­ország) 1:05.32. 200 m vegyes, Európa-bajnok: Hosszú Katinak 2:02.53 p, 2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy- Britannia) 2:05.13, 3. Louise Hansson (Svédország) 2:07.96... 7. György Réka 2:09.85. 200 m gyors, Európa-bajnok: Federica Pellegrini (Olaszország) 1:51.89 p, 2. Veronika Popova (Oroszor­szág) 1:52.46, 3. Femke Heem- skerk (Hollandia) 1:52.81. 50 m hát, Európa-bajnok: Hosszú Katinka 26.13 mp, 2. Aleksandra Urbanczyk (Len­gyelország) 26.27, 3. Sanja Jovanovic (Horvátország) 26.45. 4x50 m vegyes gyorsváltó, Euró­pa-bajnok: Olaszország 1:29.26 p, 2. Oroszország 1:29.59,3. Hol­landia 1:30.03. A pénteki eredmények. Férfiak. 50 m gyors, Európa-bajnok: Jevgenyij Szedov (Oroszország) 20.87 mp, 2. Marco Orsi (Olasz­ország) 20.92, 3. Sebastian Szczepanski (Lengyelország) 21.21.100 m hát, Európa-bajnok: Radoslaw Kawecki (Lengyelor­szág) 49.64 mp, 2. Sztanyiszlav Donyec (Oroszország) 50.30, 3. Christoph Walker-Hebborn (Nagy-Britannia) 50.35. 200 m vegyes, Európa-bajnok: Cseh László 1:51.36 perc, 2. Philip Heintz (Németország), 1:53.21, 3. Diogo Filipe Carvalho (Portu­gália) 1:53.45.1500 m gyors, Eu­rópa-bajnok: Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:08.06 perc - vi­lágcsúcs, 2. Gabriele Detti (Olaszország) 14:18.00, 3. Hen­rik Christiansen (Norvégia) 14:23.60. Nők. 100 m gyors, Eu­rópa-bajnok: Sarah Sjöström (Svédország) 51.37 másodperc, 2. Ranomi Kromowidjojo (Hol­landia) 51.59, 3. Veronika Popo­va (Oroszország) 52.02. 100 m vegyes, Európa-bajnok: Hosszú Katinka 56.67 másodperc - vi­lágcsúcs, 2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 57.65, 3. Marrit Steenbergen (Hollandia) 59.00. 200 m hát, Európa-bajnok: Hosszú Katinka 1:59.84 perc, 2. Darija Jusztinova (Oroszország) 2:01.57, 3. Eyglo Osk Gustafs- dottir (Izland) 2:03.53. 200 m pillangó, Európa-bajnok: Franziska Hentke (Németország) 2:03.01 perc, 2. Lara Grangeon (Franciaország) 2:03.85, 3. Ales- sia Polieri (Olaszország) 2:04.37, ...5. Jakabos Zsuzsanna 2:05.16,6. Szilágyi Liliána 2:05.64. 4x50 m gyorsváltó, Európa-baj­nok: Olaszország 1:36.05 perc, 2. Hollandia 1:36.20,3. Oroszor­szág 1:36.62. I I ( f

Next

/
Thumbnails
Contents