Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-31 / 301. szám
■ 1 VJ '■% r•* *' I-.\j/V ■*«A *9wf %• Vv r -jg; v .JC‘*-’ A Somos SE (kék-fehér) csapata a nyolcadik helyen zárta az őszi szezont Mérkőzésről mérkőzésre Oreskin lett az edző jégkorong. A Ferencváros korábbi játékosa, majd edzője, Szergej Oreskin lett az orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő Dinamo Moszkva vezetőedzője. A fővárosi klub honlapján szerdán jelentették be az eddigi tréner, Harijs Vitolins távozását, valamint az 1991 és 2004 között Magyarországon jégkorongozó és négy bajnoki címet nyerő Oreskin kinevezését. Az orosz szakember a 2004/2005-ös idényben és 2010-ben irányította az FTC-t, 2011 óta pedig a Dinamo Moszkva szakmai stábjának tagjaként a klub különböző tartalékcsapatai mellett tevékenykedett. Az első csapat kis- padján jövő hétfőn, a szentpétervári SZKA elleni mérkőzésen mutatkozik be. A Dinamo 2012-ben és 2013-ban megnyerte a KHL-t, jelenleg azonban csak a 13. helyen áll a 28 csapatos bajnokságban. Nikolics a legjobb labdarúgás. A magyar válogatott és a varsói Legia csatárát, Nikolics Nemanját választották a lengyel bajnokság őszi idényének legjobb labdarúgójává a szurkolók. Az élvonal mérkőzéseit közvetítő Canal + televízió honlapján indított voksoláson 27,5 százalékkal végzett az élen a góllövőlistát 21 forduló után 21 találattal vezető Nikolics. A vajdasági származású játékost eddig háromszor - augusztusban, szeptemberben és októberben - választották a hónap legjobbjává az Ekstraklasában Az Európa legjobb támadójátékosának járó díj, az Aranycipő rangsorában a második helyen áll, és sajtóhírek szerint már az angol első osztályú Aston Villa is felfigyelt remek teljesítményére. Újoncként a középmezőnyben LABDARÚGÁS NB III, Keleti csoport - Mérlegen a Somos SE Őszi végeredmény 8. Somos SE 16 6 4 6 19-26 22- A nyáron érkezett a klubhoz, miként tekint vissza az eltelt id& szakra?- Egy olyan társaságba kerültem, ahol szeretik a labdarúgást, és szeretnének is tenni azért, hogy minél jobb legyen, gondolok itt a tulajdonosra, aki futballt akar csinálni Nógrád megyében, ezért pedig tesz is. Tisztelem céljait, munkámmal pedig mindenképpen segíteni fogom, ameny- nyire tudom.- A hatodik fordulótól irányítja az együttest. Miként értékeli az elért nyolcadik helyet?- Elégedett' vagyok a csapat eddigi szereplésével. A hajrá ugyan nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna. Jó lett volna még pontot, pontokat szerezni, de nagyon sok minden közrejátszott abban, hogy ez nem jött össze. Gondolok itt az eltiltásokra, sérülésekre. Az utolsó két mérkőzésen az alapcsapatból már hiányzott mintegy fél tucat játékos. Ebbe már sajnos beletartozott a három találkozóra szóló eltiltást kapó Horváth Gábor is, aki végig húzóember volt. Nem is tudtuk megfelelően pótolni, mert a második számú kapusunkat sem tudtam játszatni. Ha ezek a dolgok nem jöttek volna közbe, akkor újonc létünkre akár az ötödik hely környékén is lehetnénk.- A szezon során mely játékosok emelkedtek ki, illetve kiktől várt többet? .. . M iJÜPr> A Somos SE magabiztosan nyerte meg a megyei I. osztályú bajnokságot a 2 014/2 015-ös baj noki évadban, s jogot szerzett a harmadosztályban való indulásra. Az együttes június 29-én kezdte meg a felkészülést a salgótarjáni Szőj ka Ferenc Stadionban Véber György irányításával, aki öt forduló elteltével távozott. Helyét Kovács László az addigi kapusedző vette át, akivel a csapat a nyolcadik helyen zárta az őszi szezont. Vele beszélgettünk. Balogh Tibor 1. forduló: Somos SE-Újpest II. 1-1 (0-1). 2j Cigánd-Somos SE ó-O (2-0). 3.: szabadnapos. 4.: REAC-Somos SE 1-1 (0-1). 5.: Somos SE-Diósgyőr II. 2-1 (0-0). ój Rákosmente-Somos SE 1 -1 (0-1). 7 z Somos SE-Kazincbarcika 0-1 (0-1). 8_ Hatvan-Somos SE 1 -2 (0-0). 9.: Somos SE-DVSCII. 4-1 (2-0). 10j Nyíregyháza-Somos SE 4-1 (2-0). 11.: Somos SE-Nyírbátor 3-1 (0-0). 12.: Jászberény-Somos SE 0-1 (0-1). 13.: Somos SE-Tiszaújváros 1-1 (0-1). 14.: Cegléd-Somos SE 1-0 (1-0). 15.: Somos SE-Felsőtárkány 1 -0 (0-0). 16.: Putnok-Somos SE 2-1 (0-0). 17.: Somos SE-Tállya 0-4 (0-2). Gólszerzők: 6 gólos: Csóka Róbert. 4: Albert'Ádám. 2; Híves Balázs, Novák Norbert. 1: Sándor Attila, Romhányi Tamás, Fitos László, Czimmermann Patrik, Kalácska Csaba. Magyar Kupa (2015-2016) Országos főtábla, 1. forduló: Somos SE erőnyerő. 2.: Budafoki MTE- Újbuda FC - Somos SE 0-1 (0-0). 3. (legjobb 16 közé jutásért): Somos SE - Szombathelyi-Swietelsky Haladás 1-3 (0-1). Történelmi meccset játszott a Somosi SE csapata, amely 1930-as fennállása óta még soha nem jutott el idáig a kupában.- Mindenképpen kell egy vagy két gólerős támadó. A középpályára és a védelembe is kell igazolnunk, tehát gyakorlatilag minden posztra kellene erősítés.- Mikor kezdődik a felkészülést, s mit vár a tavaszi folytatástól?- A tervek szerint január 7-én kezdjük meg a munkát Természetesen előrébb szeretnénk lépni, de mint már mondtam az eddigi szereplésünkkel sem voltam elége- deüen. Ha sikerülnek a szükséges erősítések, nem tartom kizártnak, hogy az első ötben végezzünk.- Kiemelném a fentebb már említett Horváth Gábort, Sulcz Mári- ót, az utolsó egy-két mérkőzés kivételével Albert Ádámot, Csóka Róbertét, Kerényi Gábort és Novák Norbertét. Két olyan játékos is akad, akiktől többet vártam. Számomra Fitos László játéka nagy csalódás volt, igaz a magatartásával és hozzáállásával nem volt probléma. Azonban a pályán mutatott teljesítményével nem voltam elégedett, őt erősítésként igazoltuk, ehhez képest csak egy gólt szerzett. Rajta kívül Czimmermann Patrikkal sem voltam megelégedve, ezért nem is kapott több szerepet. A többiekkel nem volt gond.- Miként vélekedik a bajnokság mezőnyéről?- Úgy vélem, hogy a három csoport közül a mi mezőnyünk a legerősebb. Kiemelkedik a Nyíregyháza, ahol megmaradtak az NB I-es körülmények, valamint a játékosok. Kiemelhető még a Cegléd, a Cigánd és a Kazincbarcika. Összességében ezeket a csapatot emelném ki, míg a többiek hasonló szinten vannak.- Mely posztokra kellene a legjobban erősíteni? Kovács László, a Somos $6 vezetőedzője Ismét pihenőre kényszerül Vincent Kompany, a Manchester City labdarúgócsapatának kapitánya. labdarúgás. Manuel Pellegrini vezetőedző elmondta, hogy a belga játékos szombaton, a Sunderland elleni győztes (4-1) mérkőzésen sérült meg, és legalább egy hónapot kell kihagyna. Kompany egészségi okok miatt a City bajnoki meccseinek több mint a felén nem lépett pályára ebben a szezonban.- Majd meglátjuk, mikor térhet vissza, de nem hiszem, hogy erre három-négy hétnél hamarabb sor kerülhet. Nem vagyok orvos, de az izomsérülés nagyon ritkán gyógyul négy hétnél gyorsabban - vélekedett Pellegrini. Fontos meccsek Szécsényben ASZTALITENISZ Extraliga, NB I, Kelet, férfiak A kilencedik fordulóból elmaradt mérkőzését pótolja január 3-án, vasárnap 11 órától a Szécsény NB I-es csapata, amely a Jászkun Volán Szolnokot fogadja. A fiúk győzelmükkel meg- erősítíhetík a dobogós helyüket. Aztán 6. fordulóból pótolja mécsesét a Szécsény Extraligás gárdája, január 6-án, 17.30 órai kezdéssel a Pécs ellen. A tét nem más, mint az őszi bajnoki cím megszerzése a legmagasabb osztályban. A hazaiak sikerük esetén az élre állhatnak. Minkét meccs a szécsényi Magyar úti katolikus iskola tornatermében lesz megrendezve. Extraliga A bajnokság állása 1. Pécsi TEL 8 7 1 0 49-14 15 2. Celldömölk I. 9 7 1 1 53-18 15 3. Szécsény I. 8 6 2 0 48-15 14 4. Szeged AC I. 9 6 1 2 51-21 13 5 Békési TE 8 4 1 3 33-32 9 6. Komló Sport I. 9 3 1 5 29-42 7 7. BVSC-Zugló I. 8 3 0 5 26-38 6 8. Egri SCI. 9 1 2 6 25-47 4 9. Sopron I. 9 1 0 8 9-57 2 10. Pénzügyőri. 9 0 1 8 17-56 1 A bajnokság állása 1. DVTK-Volán 9 8 1 0 105-57 17 2. Félegyházi ASI 9 7 1 1 100-62 15 3. Szécsény II 8 6 0 2 92-52 12 4. Gödöllő 9 5 0 4 89-73 10 5. Univer-Sport 9 3 2 4 80-82 8 6. Ceglédi VSEI. 9 3 1 5 74-88 7 7. Szeged AC II. 8 2 2 4 61-83 6 8. Jászkun Volán 8 2 1 5 56-88 5 9. ATSK Szeged 9 1 2 6 64-98 4 10. Nyírbátori ASE 8 0 2 6 53-91 2 M T l