Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-03 / 280. szám
Zuckerbergék jótékonysági nyilatkozata Menk) Park. A Facebook közösségi oldal elnök-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg által a portálon 2015. december 1-jén közreadott képen. Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan egyhetes lányukkal, Maxszel a kaliforniai Menlo Parkban. A házaspár bejelentette, hogy lemondani készül a Chan Zuckerberg Kezdeményezés nevű, újonnan létrehozott jótékonysági szervezeténekjavára a Facebook-részvényeinek 99 százalékáról. Az adományozásra szánt részvények, amelyekről tulajdonosaik az életük folyamán mondanak le, jelenleg mintegy 45 milliárd dollárt (13 ezer milliárd forintot) érnek. Kikkel végez az alkohol Európában? Gyakrabban okozza alacsony társadalmi státu- szúak, mint a jómódúak halálát az alkohol Európában - derült ki egy kutatásból, amely 17 országot vizsgált. Magyarországon halnak meg a legtöbben az alkohol miatt. Rotterdam. Számos országban a magasabb társadalmi státuszúak gyakrabban és olykor többet isznak, mint a kevésbé képzettek. Az alacsonyabb társadalmi csoportok képviselőinek körében ugyanakkor elterjedtebbek a problémás ivási szokások, mint például az öntudatvesztésig ivás. Ennek következtében náluk gyakoribban az alkohollal összefüggésbe hozható egészségügyi és szociális problA mák - írták a PLOS Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány készítői, lohan Mackenbach, a rotterdami Erasmus University Medical Center kutatója. A kutatás eredményei szerint arányaiban Magyarországon okozza a legtöbb férfi és nő halálát az alkohol. Minden országban az alacsonyabb társadalmi rétegekben volt gyakoribb az alkohol okozta halál. A társadalmi rétegek közötti legnagyobb eltéréseket a tudósok a kelet-európai országokban, valamint Finnországban és Dániában figyelték meg. Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Svájcban viszont kevésbé erőteljesek a különbségek. Magyarországon, Finnországban, Szlovéniában és Dániában az alkohol okozta halálesetek az összes haláleset legalább tíz százalékát vagy még többet adták, jelentősen hozzájárulva az egyes társadalmi rétegek közötti különbségekhez. Az alkoholfogyasztás sok krónikus és halálos betegség kockázati tényezője. Egyebek között májkárosodást, szív- és érrendszeri betegségeket és rákot okozhat, akut mérgezéshez vezethet vagy halálos baleseteket idézhet elő. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az alkohol világszerte 3,3 millió halálesetért felelős évente - ez az összes haláleset 5,9 százaléka. A kutatók 17 európai ország 1980-tól vezetett halálozási regiszterét elemezték, hogy az alkoholhoz köthető halálesetek és a társadalmi, gazdasági tényezők közötti összefüggéseket megvizsgálják. A képzettségi szint és foglalkozás alapján különböző társadalmi csoportokba osztották az elhunytakat. Eredményeik szerint az elmúlt évtizedekben sok országban megnőtt azon alacsonyabb társadalmi rétegekbe tartozó férfiak száma, akik alkohollal összefüggésbe hozható betegségben hunytak el. A magasabb társadalmi csoportok esetében a szám stagnál. Ez is erősíti a különböző rétegek közötti különbségeket. Azonban ez a trend sem egységes Európában. Az egyes országok közötti eltérésekre magyarázatul szolgálhatnak a lazább törvények, a könnyebb hozzáférés az italhoz vagy a jövedelem növekedése. Annak megértése, mi okozza, hogy egyes országokban nem nőtt az alacsonyabb társadalmi rétegekben az alkohol miatt elhunytak száma, segíthet abban, hogy a problémát orvosló stratégiát dolgozzanak ki a többi ország számára - írják a szakértők. Elítélték a teknőscsempészt Tíz év szabadságvesztésre ítélte a Michigan állambeli szövetségi bíróság kedden azt a fiatal férfit, aki teknőst csempészett az Egyesült Államokból Kanadába és Kínába. Tettenérésekor a férfi nadrágjában 51 teknőst találtak az amerikai hatóságok. Ann Arbor. Kaj Hszü kanadai állampolgárt még tavaly nyáron tartóztatták le, amikor az amerikai Detroitból a kanadai Windsorba próbált belépni, de a kanadai hatóságok feltartóztatták, és élő teknősöket találtak a lábára ragasztva. A huszonhét éves férfi bűnösnek vallotta magát hat vádpontban, köztük több mint ezer teknős csempészésében, illetve annak kísérletében. Az Egyesült Államokban törvényellenes a vadállatok engedély nélküli kivitele az országból. Hszü a vád szerint a teknősöket az Interneten rendelte, majd Kanadából az Egyesült Államokba utazott, hogy az állatokat átvigye Ontarióba értékesíteni, vagy Kínába szállítsa őket. Sara Woodward helyettes államügyész elmondta, hogy Hszü rendszeresen csempészett 30,80, illetve 125 ezer dollár (35 millió forint) értékű teknősszállítmányokat. Kínában ezek a teknősök kétszer-háromszor annyit is érnek, mint amennyiért az Egyesült Államokban beszerezte őket. Alagutakat építettek a hüllőknek Különleges aluljárókat alakítottak ki a teknősök számára a vasúti sínek mentén Japánban, hogy megmentsék az állatokat és megelőzzék a vonatok késését. Tokió. Sok gondot okozó problémára talált ezzel megoldást a West Japan Railways vasúttársaság. Nara nyugati prefektúrában a teknősök 2002 és 2014 között 13 alkalommal zavarták meg a vasúti közlekedést, mert a sínek közé kerültek, a váltók pedig összezúzták őket. „A teknősök jönnek mennek, sokszor át kell vágniuk a síneken, hogy a következő tóhoz jussanak. Eközben gyakran a váltók közötti résbe kerülnek, amelyek sajnos összetörik őket” - magyarázta a vasúti társaság szóvivője. A kis alagutakat a különösen veszélyes helyeken egy teknősszakértővel közösen alakították ki. A munkások rendszeresen ellenőrzik a felül nyitott átjárókat és az összezavarodott állatokat biztos útvonalra állítják. Az új építményekkel már tíz teknős életét megmentették - mondta el a szóvivő. Symba, a romkutató kutya: magyar a legjobbak között Újabb magyar eb lett tagja a világ hatvan legjobb romkutató kutyáját tömörítő elitklubnak. Az ötéves malinois belga juhász, Symba tulajdonosa az osztrák mestervizsgáról hazaérkezve tájékoztatta a sikerről a sajtót. Budapest Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elöljáróban elmondta, hogy elvileg nincs fajtához kötve, melyik négylábú érhet el hasonló sikert, de a lazább izomzattal rendelkező vadász- és juhászkutyák a legalkalmasabbak a terület- és romkutatásra. A képzésre kiválasztott kölyökkutyáknak először a származását nézik meg, majd fokozatosan tesztelik őket - magyarázta Symba gazdája, aki a kan kölyköt 9 hetes korában vette magához, és azóta is egy fedél alatt élnek. „A kezdetektől önállóságra, illetve arra neveltem Symbát, hogy se a magasban, se a mélyben ne féljen, emberrel és állattal egyaránt barátságosan viselkedjen, ugyanis már a minimális szintű agresszió is a vizsgákról való kizárással jár” - sorolta a szakmai zsűri elvárásait Balázs László. Symba gazdája neveltje „nyitottá válása” érdekében sokat járt kutyájával a városban, ha csak lehetett, járműre (helikopterre is) szálltak, miközben napi 3-4 órát gyakoroltak. Motivációs, fegyelmezési és mozgásfejlesztési gyakorlatok követték egymást, majd az akadályok leküzdésének elsajátítását tűzték I ki célul. A terület- és romkutatáshoz a szentendrei volt laktanya területén kialakított saját gyakorló- pálya állt, áll rendelkezésre. A Nemzetközi Mentőkutyás Szövetség romkutató ausztriai mester- vizsgájára 30 négylábút neveztek. A vizsga 36 órája alatt 7 alkalommal kapott riasztást a magyar egység, és néhány órás pihenőkkel éjjel-nappal a romok átkutatásával töltötték az időt A japán, angol, norvég, magyar, szlovén és osztrák szakértők előtt egyebek mellett kötéltechnikai gyakorlatokat, humán- és állat elsősegélynyújtási, térképezési feladatokat is kellett teljesíteni, de a nemzetközi mentési irányelvek ismeretét is számon kérték a kutya-gazda párosoktól. Végül a 13 legjobban szereplő ebet - közöttük a magyar Symbát- vették fel a romkutató kutyák nemzetközi elit klubjába. Ugyanilyen ranggal már több magyar négylábú is büszkélkedhet: 2006-ban Liza, 2008-ban és 2010-ben Aqua (akit szintén Balázs László készített fel), majd 2012-ben Roger jeleskedett a romkutatásban nemzetközi színtéren. Balázs László tájékoztatása szerint míg a területkutató kutyákat elsősorban repülőgép-szerencsétlenségek helyszínein, erdős területeken vetik be, addig a romkutatók kisebb méretű terep átfésülé- sében jók. A nemzetközi gyakorlatban ezeket a négylábúakat földrengéseket, földcsuszamlásokat követően küldik a helyszínre túlélők keresésére, de terrortámadások után is sikerrel bevethetőek, hiszen akár a 6-8 méter mélyen rekedt túlélőket is jelzik. * ***J ■ A,. ' M v -*< f' i * Salvus gyógyvizes inhgláciővat és orrspray-vel is kezelhető sokfélefoiyama- tosan visszatérő felső légúti betegség. A találmány nem új, már az ötvenes évektől ismerjük és napjainkban 1s égyre többen használjuk, Á n ’ . . * ^ - ' % Ablonczy Mária föf-orr-gégész szakorvoshoz naponta érkeznek olyan beteg gyerekek, akik krónikus mandula, garat, középfül vagy arc- üreg-gyulladásra panaszkodnak. Hiába gyógyulnak meg, pár hónap múlva kiújulnak a tüneteik. A Salvus vizes inhalációt szoktam nekik javasolni, mivel ez a lúgos víz úgy oldja fel a váladékot, mint a szappan a koszt - magyarázza Ablonczy Mária, a II. Sz. Gyermekklinika szakorvosa. A száraz köhögést nagyon hatásosan szünteti meg, ezért sok bronchitises beteg is megkönnyebbül a használatakor. A több mint 500 méterről feltörő gyógyvíz nemcsak a légúti, hanem a reflux betegség kezelésére is alkalmas. A reflux eredendően gyomorbetegség, a gyomorszáj nem záródik le rendesen, vagy a kelleténél többször nyílik ki, ezért a gyomortartalom visszakerül a nyelőcsőbe. Ezek a betegek gyakran torokfájásra panaszkodva jönnek hozzám, és igen meglepődnek, amikor kiderül, hogy mi a bajuk, és hogy milyen egyszerűen lehet kezelni azt - magyarázta az orvos. A túlzott gyomorsavtúltengést lehet Salvus gyógyvízzel enyhíteni, a száj és orrspray pedig a nyelőcső bántalmait kezeli. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógyter- mék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Tesco, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható. « ♦ » í í «