Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-24 / 298. szám
Megvan az esély KAJAK-KENU. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint minden esély megvan rá, hogy a magyar férfi kenusok, illetve a női és férfi kajakosok egyaránt aranyéremmel térjenek haza a jövő évi riói olimpiáról.- Nem volt még olyan, hogy mind a három szakág egyszerre nyerjen, most úgy érzem, hogy erre minden esély megvan - nyilatkozta az Ml aktuális csatornának Baráth Etele. Hozzátette, bár a milánói világbajnokságon több volt a magyar ezüstérem, mint várták, a 15 kvóta megszerzésével mindent teljesítettek, s még lesznek további lehetőségeik. Az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, aki a női kajaknégyes tagjaként ezüstérmet szerzett az augusztusi világ- bajnokságon, kifejtette, a második hely nagy szívfájdalom volt számára, ám bizakodóan tekint a jövő évre. Djokovic győzött Novak Djokovics szerb teniszező végzett az élen az európai hírügynökségek - köztük az MTI - 2015 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, melyen Hosszú Katinka a kilencedik lett. A lengyel PAP által lebonyolított voksoláson az idén 11 tornán, köztük az ausztrál, az angol és az amerikai nyílt bajnokságon is diadalmaskodott Djokovic meggyőző fölénnyel, 60 ponttal előzte meg a második helyen végzett - tavaly győztes - Lewis Hamiltont, a Mercedes Forma-l-es csapat világbajnok brit pilótáját Az első tízbe ezúttal is egy magyar fért be, méghozzá ismét Hosszú Katinka. Európa 10 legjobb sportolója 2015-ben az európai hírügynökségek szerint: 1. Novak Djokovic (szerb) tenisz 199 pont, 2. Lewis Hamilton (brit) Forma-1 139, 3. Dafhe Schippers (hol land) atlétika 79,4. Pau Gasol (spanyol) kosárlabda 72, 5. Cristiano Ronaldo (portugál) labdarúgás 59, 6. Mohamed Farah (brit) atlétika 52,7. Anna Fenninger (osztrák) alpesi sí 46,8. Marcel Hirscher (osztrák) alpesi sí 43,9. Hosszú Katinka úszás 41, 10. Marit Björgen (norvég) sífutás 34. Kobe Bryant vezet kosárlabda. Úgy tűnik, a szurkolók mindenképpen szeretnék még a következő All Star-gálán is látni Kobe Bryantet, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárját, a szezon végén visszavonuló klasszis ugyanis óriási fölénnyel vezeti a közönségszavazást. A 37 éves Bryantre eddig 719 235 szavazat érkezett, míg a második helyen Stephen Curry, a címvédő Golden State Warriors elképesztő formában lévő irányítója áll 510 202 voks- sal. A 65. All Star-gálára a torontói Air Canada Centre-ben kerül sor február 12-én, az ötszörös bajnok, 2008-ban a liga legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Bryant pályafutása során 18. alkalommal kerülhet be a legjobbak gálamérkőzésére. Az All Star- mérkőzés kereteire január 18- ig szavazhatnak a szurkolók. Kassa Európa sportvárosa lesz A brüsszeli székhelyű European Capitals of Sport Association (ACES), azaz Európai Sport Fővárosai Bizottság a közelmúltban elöntött arról, hogy 2016-ban Kassának ítélik oda az Európa sportvárosa címet. A megnyitó utáni első sportrendezvényt - belvárosi futás - január 6-án bonyolítják le. sportmozgalom, Gian Francesco Lupattelli, az ACES Europe (az európai városok sportjának tömörülése) nemzetközi tanács elnöke a közelmúltKoSice 16 EURÓPSWM«ro?PORIU 6 1.2016 15.00 hód. ban bejelentette, 2016-ban a kelet Szlovákia fővárosáé lesz az Európa sportvárosa cím. A felvidéki, több mint kétszázezres lakosságszámmal bíró város, így már másodszor kap jeles nemzetközi címet, hisz legutóbb 2013-ban hirdették ki Kassát az Európai Kultúra fővárosának. A város polgármestere szerint gazdasági előnyei mellett fontos lesz a sportból származó élmény is, amely a fiatalságot egész évben ösztönözheti majd a legkülönfélébb mozgásra. Kelet-Szlo- vákia legnagyobb városa már így is a sport városa, de ennek az előkelő címnek a megszerzésével megmutathatják Európának, hogy Kassa egész évben sportol, továbbá több gyermekkel, családdal és idősebb lakossal is megismertethetik a sport jótékony hatását, az egészséges életmódot - örvendezett a nem mindennapi döntés kapcsán a város főpolgármester-helyettese, dr. Renáta Lenártová. Az első, nyitó sporteseményt egy 5,1 km-es belvárosi városi futóversenyt, január 6-án délután az ATU Kosice szervezésében bonyolítják le, ahol meghívás alapján részt vesz egy pásztói és egy salgótarjáni sportoló is. Ezt követően egész évben rangos sportági versenyeket, illetve tömegsportrendezvényeket bonyolítanak le a városban. Egyébként „Európa sportfővárosa” címre, idén Budapest is beadta pályázatát, ahol a három rivális pályázó a spanyol Malaga, az örményországi Jereván és a máltai Valletta előtt Budapest lett a nyertes, így 2019- ben a magyar főváros lesz „Európa sportfővárosa”. Cz. Zentai Az oroszok világrekordere is doppingolt Pozitív doppingmintát szolgáltatott az orosz Alekszej Lovcsev, aki novemberben világcsúccsal megnyerte az ólomsúlyúak küzdelmét a houstoni súlyemelő-világbajnokságon. SÜLYEMELÖ-ve A budapesti központú nemzetközi szövetség (IWF) tájékoztatása szerint a versenyző szervezetében ipamorelin nevű növekedési hormont mutatott ki a vizsgálat. Vitalij Mutko orosz sportminiszter közölte, hogy a hormon egy olyan gyógyszerben volt, amelyet legálisan szedett a +105 kilogrammos kategória világbajnoka. Lovcsev megdöntötte a lökés és az összetett világcsúcsát is Texasban. Mindkettőben az iráni Hosszéin Rezazadeh rekordját javította meg: lökésben a 2004 óta élt 263 kilót srófolta feljebb 264-re, összetettben pedig a még 2000-ben felállított 472 kilós csúcsot módosította 475 kg-ra. Az IWF a szintén orosz Alekszej Kozov, Olga Zubova és Olga-Afanaszeva versenyengedélyét is felfüggesztette pozitív teszt miatt. Velük együtt immár 11 súlyemelő bukott le tiltott szerrel a houstoni vb-n. Guus Hiddink szerint a Chelsea labdarúgócsapata képes lehet az élmezőnyben zárni a Premier League jelenlegi idényét. labdarúgás. Az angol élvonal címvédője rosszul kezdte az új bajnokságot, 16 forduló után csupán egy pont választotta el a kiesőzónától, ezért menesztették az amúgy a klubtörténet legsikeresebb edzőjének számító Jósé Mourinhót. A Sunderland ellen 3-1-re megnyert találkozón Steve Holland pályaedző irányította a londoniakat, a 2009 után visszatérő Hiddink szombaton hazai pályán, a Watford ellen mutatkozott be a Kékek kis- padján, s 2-2 lett a vége, A holland tréner kijelentette: nincsenek illúziói a rá váró feladattal kapcsolatban, de matematikailag lehetségesnek tartja a felzárkózást. Guus Hiddink, a bajnoki címvédő Chelsea újonnan kinevezett vezetőedzője- Ha összefogunk, akkor van esélyünk, de a mezőny nagyon erős. Idén a Leicester City, a Crystal Palace, a Watford is az élmezőnyhöz tartozik, és bárkit képes legyőzni. Minden tiszteletem az övék, ez csodálatos és üdítő jelenség - vélekedett Hiddink. A klub 2009-ben FA Kupa-győzelmet ünnepelhetett a tapasztalt holland edző irányításával. Hiddink elárulta: őt is meglepte, hogy vezetőedzőként visszatérhetett a Stamford Bridge-re, de a rossz eredmények döntéshelyzetbe kényszerítették a vezetőket.- Nem kellene itt lennem a szezon felénél, mert ez azt jelenti, hogy nem jól mennek a dolgok a csapatnál. Néhány évvel ezelőtt hasonló volt a helyzet az érkezésemkor, ennek ellenére boldog vagyok, hogy visszajöhettem - fogalmazott. A 69 éves szakvezető szerződése a jelenlegi idény végéig szól, de nem zárta ki, hogy hosszabb távon is ő irányítsa a londoni Kékeket.- Érzem a szívemben a. szenvedélyt, a közös munka iránti késztetést, de egyelőre csak a májusig tartó időszakra koncentrálunk, és majd meglátjuk, mi történik a folytatásban... - mondta. Hozzáfűzte: pillanatnyilag a győzelmek a legfontosabbak számára, és az, hogy a csapat elinduljon felfelé a tabellán. Hangsúlyozta: ehhez minden játékos részéről elkötelezettségre van szükség.- Elbeszélgettünk a múltról a fiúkkal, elmondtam, miért vagyok itt. Azt akarom, hogy mindenki nézzen tükörbe, és legyen kritikus önmagával. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ami a múltban történt, de mivel a játékosok profik, előre kell tekinteniük - nyilatkozta Hiddink. A vízilabdázók olimpiai pótselejtezőjét a nőknél márciusban Hollandiában, a férfiaknál áprilisban Olaszországban rendezik meg - tudatta honlapján a hazai sportági szövetség. vízilabda. A tavaszi tornákon már nem kell indulniuk a magyar válogatottakat is felvonultató januári, belgrádi Európa-bajnokság győzteseinek, mivel a kontinenselső mindkét nem esetében egyenes ágon jut ki Rióba. A kvalifikációt a nőknél a hollandiai Gouda rendezi március 21. és 28. között. A torna sorsolását január 23-án, Belg- rádban az Eb alatt tartják meg, addigra kiderül, hogy mely válogatottak jogosultak a részvételre, és mely nemzeti csapatok kívánnak is élni az indulás jogával a pótselejtezőn. Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen. Ázsiából egy hely várhatóan felszabadul, így Európából újabb csapat érkezhet a pótselejtezőre, amelyről négy nemzet kvalifikálja magát a riói olimpiára - írta a honlap. A férfiaknál Triesztben lesz a torna április 3. és 10. között. A sorsolást szintén január 23-án tartják Belgrádban. A kiírás értelmében az erősebb nemnél Európából öt ország vehet részt a pótselejtezőn, de várhatóan még egy helyet kap a kontinens, mert Óceániából nem lesz induló. Az itáliai pótselejtezőről négy válogatott szerez kvalifikációt a jövő nyári ötkarikás játékokra. Az olimpia vízilabdás mezőnye. Nők, összesen nyolc csapat: rendező ország: egy kvóta - Brazília, belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta, az ázsiai kontinens legjobbja: egy kvóta, Óceánia legjobbja: egy kvóta, a hollandiai kvalifikációs torna továbbjutói: négy kvóta Férfiak, összesen 12 csapat: rendező ország: egy kvóta - Brazüia, a 2015-ös Világliga-győztes: egy kvóta- Szerbia, a 2015-ös kazanyi világbajnokság két kvótaszerzője: Horvátország, Görögország, a 2015-ös Pánamerikai Játékok győztese: egy kvóta - Egyesült Államok, a 2016-os belgrádi Európa-bajnokság győztese: egy kvóta, az ázsiai kontinens legjobbja: Japán. Óceánia legjobbja: egy kvóta, az olaszországi kvalifikációs torna legjobbjai: négy kvóta.