Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-24 / 298. szám
Eljárás testi sértés miatt Kazár/Ságótarján. a Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást S. Tibor 52 éves kazári lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015. május 20-án 21 óra körül az egyik kazári italozó teraszán - előzetes szóváltást követően - megfogta a 15 éves sértett tarkóját, majd egy alkalommal, ököllel az arcán megütötte. A fiú a bántalmazás következtében megsérült. S. Tibort a rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Garabonciások jártak a faluban Karancsalja. zsúfolásig megtelt a községháza nagyterme egy nemrégiben megtartott, jó hangulatú rendezvény alkalmával. Zenés, ünnepváró műsorával a Garabonciás Együttes teremtett téli, karácsonyi hangulatot a gyermekek és felnőttek számára. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer támogatásával szervezett verses, dalos összeállítás nagy sikert aratott a közönség körében. A településen a karácsonyi készülődés a könyvtári kézműves foglalkozással, és az adventi összejövetellel zárult. Új vezető a piac élén Salgótarján Pályázatot írtak ki a Salgótarjáni Csarnok- és Piacigazgatóság igazgatói tisztségére még szeptemberben. Az önkormányzat novemberi ülésén döntött a személyi kérdésről. A megadott határidőre két fő jelentkezett, a korábbi igazgató, Mitró Éva és MolnárKároly, önkormányzati képviselő. Beadványaikat a közgyűlés által kijelölt négytagú bizottság véleményezte és szakmailag mindkét jelöltet alkalmasnak találta a vásárcsarnok igazgatói pozíciójának ellátására. Mitró Éva azonban a bizottság előzetes javaslatának ismeretében november 16-án visszavonta pályázatát. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata novemberi közgyűlésén Molnár Károlyt választotta a Salgótarjáni Csamok- és Piacigazgatóság élére, megbízása 2016. január l-jétől 2020. december 31-ig szól. Sok és rendkívül változatos program szerepel a szécsény Kubinyi Ferenc Múzeum jövő évi tervei között. Az intézmény igazgatóját, dr. Limbacher Gábort a 2016-os évi elképzelésekről kérdeztük. Szenográdi Ferenc Gazdag a múzeum jövő évi kínálata készítő munkáit mutatjuk be. Júliusban Szép nő címmel nyitunk kiállítást, amelynek témája a női esztétikum a múltban és a jelenben. A Nyugati bástyában Sütő Levente bútorkészítő alkotásait mutatjuk be. Sikeres pályázatunknak köszönhetően megvásároltuk a nagybátonyi képeslapgyűjtő gyűjteményét, amelyet szécsényi képeslapokkal kiegészítve egy kiállításon mutatunk be. A kastély utolsó tulajdonosának, báró Lipthay Béla unokájának, Lipthay Antalnak fotóiból június 11-én nyílik kiállítás. Mindezek mellett végezzük a múzeumunkhoz kapcsolódó tudományos és kutató munkát - mondta végül dr. Limbacher Gábor. Szécsény. - Vannak biztos és bizonytalan terveink. Az utóbbiak közé azok tartoznak, amelyek mögött még nincsenek biztonságos anyagi alapok. Reméljük, hogy jövőre is lesznek olyan pályázatok, amellyel ezeket is meg tudjuk valósítani - kezdte a nyilatkozatát az igazgató. - Azt mondhatom, hogy január 15-én pénteken, 18.00 órakor új évi köszöntő napot tartunk, amelyen Lévárdi Beáta, a művészeti iskola tanára és együttese, valamint az Erkel Ferenc Vegyes Kar ad hangversenyt. Itt jegyzem meg, hogy az év során a közönség még három alkalommal találkozhat velük a múzeumunkban. Január 21-én a Magyar Kultúra Napjához mi is kapcsolódunk. Szécsény és a Széchenyi család címmel dr. Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója tart előadást, valamint Pap Ildikó. Februárban van a házasság hete. Ehhez kapcsolódik a család fenntartásáról egy előadásunk. Március 15-én mi is megemlékezünk a forradalom és a szabadságharc eseményeiről. A sötétség és a fény győzelme jegyében szervezett rendezvényünk témája, Gyümölcsoltó Boldogasszony. Április 8-án tartjuk a húsvéti hangversenyünket. Április 11-én mi is megemlékezünk a költészet napjáról. Április 16-án emlékezünk meg Holokausztról. Szent György ünnepét április 23-án tartjuk. Szerepel a programunkban a triano- •ni emléknap, amelyre június 3-án kerül sor. Június 24-én Keresztelő Szent János tiszteletére Szent Iván- napi koncertet szervezünk. Másnap lesz a hagyományos Múzeumok éjszakája című, színes, látványos programunk. Az őszi évadban megemlékezünk Szent Mi- hályról, valamint Szent Mártonról, decemberben megtartjuk az adventi ünnepünket. Köztudott, hogy Szécsényben a kolostor és a kastély a Várkerttel együtt nemzeti emlékhely. Az országos szervezőknek javasoltam, hogy tegyen Szécsényben, a tervezett emléknap első központi ünnepsége.- Milyen konferenciákat szerveznek?- Terveink szerint, ha sikerül finanszírozást szerezni, április 22-én és 23-án egy Balassi konferenciát tartunk. Balassi Bálint költő édesapja, Balassi János Szécsényben is küzdött a honért. Szeretnénk egy nagyszabású, interdiszciplináris, a politológusokat is bevonva egy nagyszabású konferenciát tartani a Rákóczi-szabadságharcról, valamint a szécsényi országgyűlésről. A harmadik tervezett konferenciánk témája a vallási néprajz.- Milyen kiállításokat terveznek?- Berecz Antal kortárs festőművésztől, aki Tőrincsről származik és Németországban él, a város ajándékban képeket kapott Ezek hozzánk kerültek megőrzésre. Az alkotásokat január 19-én egy kiállításon mutatjuk be a nagyközönségnek. Február 25-én, Számon tartva címmel a kommunizmus áldozatainak állítunk emléket a kiállításunkkal. A nyáron a Palócföldi Népi Iparművészek egyesületével közösen, egy kiváló lengyel csipkeIFolytatás az 1. oldalról.) niyin-információ. A Fővárosi Törvényszék leszögezte: a vád bizonyítása az ügyész feladata, a bíróság a konkrét vádról dönt és kizárólag a bizonyítékokat értékelheti. Ennek során csak azt a cselekményt vizsgálhatja, amivel az ügyész a vádlottat konkrétan megvádolja. Ha az ügyésznek azt nem sikerül bizonyítania, akkor a bíróságnak felmentő ítéletet kell hoznia. A bíróság szerint ez „jogállami garancia, ami minden vádlottat megillet, függetlenül attól, hogyan hívják". A bíróság azt írta, a főügyész nyilatkozatában nem vette figyelembe, hogy két olyan cselekményt - illetőleg azok kapcsán Biszku Béla esetleges felbujtói szerepét - tett a vád tárgyává, amelyek vonatkozásában a rendszerváltást követően a Legfelsőbb Bíróságon már jogerős alapítéletek születtek. Ezekben kimondták, hogy a Nyugati téri események során a karhatalom nem adott le sortüzet, illetve hogy Salgótarjánban a magyar karhatalmisták konkrét magyar tűzparancs nélkül, kizárólag a helyi szovjet katonai parancsnok oroszul kiadott tűzparancsa után lőttek. Mindezt a jelen ügyben meghallgatott szakértők is egyértelműen megerősítették. A jogerős döntések mindenkire, így a vádhatóság számára is irányadóak, azok tartalmát pedig a lefolytatott bizonyítás sem cáfolta meg - tette hozzá a törvényszék. Ibolya Tibor főügyész nyilatkozataira reagálva a bíróság közölte: nem igaz az az állítás, hogy a két alapügyben kihallgatott tanúk - akik közül a még életben lévőket a bíróság kihallgatta, a már elhunytak vallomását pedig felolvasta - „nem mondtak semmit”. Ugyanis szinte kivétel nélkül akként nyilatkoztak, hogy a hatalom nem adott ki központi tűzparancsot a vádbeli esetekben, és ezt megerősítették a történész szakértők is. I A Fővárosi ítélőtábla előírta a bíróságnak, hogy értékelje ezen tanúk vallomását is, aminek a bíróság eleget tett és ki is tért rá az ítélet szóbeli indokolásában. Úgy fogalmaztak: a bíróságnak ugyanis nem csak a vádlottra nézve terhelő, hanem a mentő bizonyítékokat is értékelnie kell, és nem teheti meg, hogy azokat valaminek az igazolása céljából figyelmen kívül hagyja, még akkor sem, ha a vádlottat adott esetben Biszku Bélának hívják, akit a közvélemény jelentős része - egyébként a konkrét vád ismerete nélkül - bűnösnek könyvel el. Ibolya Tibor azon kijelentésével kapcsolatban, hogy az ügyészség nem azzal vádolta és soha nem állította azt, Biszku Béla adott volna ki tűzparancsot, a bíróság idézte az ügyészi vádirat 6. oldalát, * t Biszku Bélával kapcsolatban: „a polgári lakosságra leadott sortüzekkel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt a leírtak szerint ő adott utasítást, melyek alapjául szolgáltak a karhatalmisták tevékenységének”. A bíróság közleményében leszögezte: az ügy jogerős eldöntése másodfokon a Fővárosi ítélőtáblára vár, az eljárási szereplők - köztük az ügyész is, mint minden más egyéb büntetőügyben - álláspontjukat a tárgyalóteremben és nem a sajtóban kell, hogy megvédjék. Biszku Béla volt pártállami vezetőt karácsony előtt első fokon nem jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék bűnpártolással elkövetett háborús bűntett miatt. HIRDETÉS •í# SALOOTARJÁRI tMié PROGRAMAJÁNLÓ AJÁNDÉKOZZON ÉLMÉNYT KARÁCSONYRA! Vásároljon belépőt szeretteinek az Újévi Hangversenyre és az Experidance Szenvedélyem Velence című előadására! 2016. január 1.19.00 Újévi Hangverseny 2016. január 18.19.00 Experidance Bérlet: Szenvedélyem Velence APOLLÓ MOZI 14.00 Hazánk 2D-ben, 15.00 Dinó tesó, 13.00,15.30,17.00,18.00,19.30,20.30 Star Wars: Az Ébredő Erő JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉS! ÉS KONDERENCIA KÖZPONT December 27.14.00 Családi bérlet előadása GoMoly Színpad: A mumus (zenés mesejáték) Szólójegyek kaphatók az intézmény pénztárában 2016. január 5.19.00 Zenthe Ferenc Bérlet ésTolnay Klári Bérlet Gárdonyi Géza Színház: Charley nénje (zenés vígjáték) Az előadásra szólójegyek kaphatók a Művelődési Központ pénztárában. VÁROSI SPORTCSARNOK December 25. 20.00 Salgótarjáni Retró Fesztivál Fellép: Zoltán Erika, Groovehouse, UFO Update, Kefír/V-Tech, Csordás Tibor / Ex-Fiesta és 3 Retro DJ Jegyelővétel: József Attila Művelődési Központ December 26-27-28-29. 2015/2016. évi Téli Teremlabdarúgó Bajnokság csoportmérkőzései VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Adventi Sokadalom 10.55 Ajánló 11.00 INFO TV 19.00 Ünnepi Hírfüzér -Válogatás az év végéről 20.00 Ajánló 20.05 A szuperkocka rejtélye (1. rész) 20.35 Háttér- A 2015-ös év értékelése 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV Áprofwjinka •fcÉgttatjíRi Hw^ralt Kh tífMgjtssíwJíiiKriit Évzáróján ünnep Balassagyarmat, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban rendezik az év utolsó hazai jazzfesztiválját december 29-30-án. A JazzOn! 2015-ben induló sorozata a hazai jazz élet legjobbjait hozza el a zenekedvelők számára. December 29- én 19 órától a Peet Projecttel, míg 30-án 19 órától'a Váczi Eszter Quartettel búcsúztathatja az óévet a közönség. Utcán ütött Balassagyarmat Bejelentés érkezett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint a balassagyarmati Hunyadi úton egy férfit megvertek. Az adatgyűjtés eredményeképp a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható Sz. Gábor 28 éves helyi lakos, előzetes szóváltást követően, több alkalommal, ököllel az arcán megütötte a sértettet, aki a bántalmazás következtében megsérült. » t I A t t