Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)
2015-12-17 / 292. szám
Terrorgyanú Bécs. Letartóztattak két férfit Ausztriában terrorizmus gyanújával az osztrák ügyészség szerdai bejelentése szerint A hatóságok feltételezése szerint közük lehet a november 13-i párizsi terrorcselekményekhez. A két férfit a hét végén vették őrizetbe egy migránsmenhelyen Salzburgban azzal a gyanúval, hogy terrorszervezet tagjai. A nyomozás homlokterében az áll, hogy kiderüljön: lehet-e közük a párizsi terrortettekhez, amelyek 130 ember halálát okozták. Tűz a menekült- táborban Stockholm. Tűz ütött ki egy menekülteknek szánt tábor területén Svédországban, Skane tartomány Buv településen szerdán. A lángok ló épületben okoztak kárt, de senki nem sérült meg, mivel a tábort még nem adták át. A hatóságok nyomozást indítottak. Svédországban 2011 és 2015 között 9ó menekülttábor elleni támadást jegyeztek fel, ezek közül 51-et idén, ebből 13-at októberben. Idén 170 ezer menekült és migráns érkezett a 9,8 millió lakosú országba. Szentév a béke jegyében VatikánváreS; A munkanélküliekkel és hajléktalanokkal érzett szolidaritásra, a börtönkörülmények javítására és amnesztiára, valamint a mig- ránspolitika újragondolására szólította fel Ferenc pápa az országokat a béke világnapjára írt üzenetében, amelyet kedden tettek közzé a Vatikánban. Ferenc pápa a halálbüntetés világszintű eltörlését szorgalmazta és arra kérte a világ államait, hogy 2016-ban „mérlegeljék egy amnesztia lehetőségét” a Szentév jegyében. Gyerekek az Operaházban Budapest Hátrányos helyzetű gyerekek a Magyar Állami Operaház Kiskarácsony című jótékonysági rendezvényén Budapesten 2015. december ló-án. A karácsonyi műsor után a szociálisan hátrányos helyzetű és mozgássérült, vagy halmozottan hátrányos gyerekek ajándékot kaptak, amelyet Ókovács Szilveszter főigazgató és Fodor Attila, a csomagokat felajánló CBA kommunikációs igazgatója adott át Sok menekült hazamegy Ausztriából Idén a tavalyinál 36 százalékkal többen, 7500-an tértek vissza Ausztriából anyaországukba, közülük 4500- an önként - közölte az osztrák belügyminisztériumra hivatkozva a helyi közszolgálati média. Bécs. A minisztérium tájékoztatása szerint a legtöbben, 1100-an Koszovóba, 530- an Irakba, 120-an pedig Afganisztánba utaztak vissza. Az emberek a reméltnél jobb ellátórendszerre és menekültkérelmük gyorsabb elbírálására számítottak. Elutazásukat a belügyminisztérium és az unió támogatta. A Caritas segélyszervezet szerint naponta átlagosan 20-30 ember tájékozódik arról, miképp tudná minél előbb elhagyni Ausztriát. A biztonságos országokból érkezők esetében a belügyminisztérium tájékoztatása szerint a menekültügyi eljárás átlagosan 15 napig tart A nem biztonságos országokból, Irakból és Afganisztánból jövők tekintetében pedig akár évekig is eltarthat a kérelem elbírálása. Az év végéig Ausztriának 15 ezer helyet kell teremtenie a menekültek befogadására, jelenleg 73 ezer kérelemre várót helyeztek el, vagyis több mint kétszer annyit, mint tavaly. Csaknem hétezren vannak olyanok, akik arra várnak, hogy átmeneti szálláshelyről befogadóközpontokba kerüljenek. A kormány az állami tulajdonban lévő ingatlanokban, az osztrák vasúttársaság, az autópálya felügyelet vagy az erdőgazdaság telepein helyezné el a menedékkérőket 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be Ausztriában. A kormány 2015 végéig több mint 95 ezer benyújtott és mintegy 25 ezer elfogadott menekültkérelemmel számol. Az ország déli határrészén ismét érkeznek menekültek, vasárnap 1200-an, hétfőn 650- en, kedden mintegy 900-an lépték át a határt a stájerországi Spielfeldnél. Az utóbbi napokban a menekülteket buszokkal befogadóhelyekre szállították, senkinek nem kellett az átkelőnél található fűtött sátrakban töltenie az éjszakát. A határátkelőnél még a héten felállíthatják azokat a konténereket, amelyekben a menekültek ellenőrzését és regisztrációját végzik majd. Ugyan még folynak az egyeztetések az érintett földterületek tulajdonosaival, de elkezdték a kerítés építését is. Az osztrák segélyszervezetek szerint az menekültellátó rendszer összeomlott, hiszen még mindig nincs elég befogadóhely a kérelmet benyújtók számára. A menekültügyi eljárás megkezdése gyakran 48 óra helyett három, a fiatalok esetében nem ritkán hat hónapba is telik. A legnagyobb kihívás még előttünk áll, hiszen a tízezer menekültet és családtagjaikat „integrálni kell a társadalomba” - mondta Walter Marschitz, a Hilfswerk segélyszervezet vezetője. Bernd Wächter, a Caritas főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy oda kell figyelni a traumatízált menekültek pszichológiai kezelésére is, lehetővé kell tenni a képzésüket valamint azt, hogy el tudjanak helyezkedni. Átszerveznék az államigazgatást Budapest Az államigazgatás jelentős átszervezését ja-, vasolja Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti tájékoztatóján kifejtette: azt kezdeményezi, hogy 2016. július 1-jén jöjjön létre az állami tisztviselői kar, amelybe első körben a járási hivatalok munkatársai tagozódhatnak be. A kar létrehozása egy új bértáblát is jelent: július 1-jén 30 százalékkal nőnek a bérek, a következő években pedig 5-5 százalékkal, egészen az 50 százalékos béremelés eléréséig. 2017- ben a kormányhivatali struktúra, 2018-tól pedig az összes állami tisztviselő betagozódhat a karba - közölte. Lázár János jelezte: „létszám-racionalizálás” is lesz. A tárcavezető emellett 91 központi államigazgatási szerv átszervezését is javasolja. Ennek lényege, hogy a kormány- hivatalok fogják ellátni a jelenleg az országos hatóságokhoz és hivatalokhoz tartozó másodfokú eljárásokat Amerikai segítség . Bagdad. Előre be nem jelentett látogatásra érkezett Bagdadba Ashton Carter amerikai védelmi miniszter szerdán, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc fokozásáról tárgyaljon az iraki kormányfővel és az országban állomásozó amerikai erők .parancsnokaival. A látogatás központi témája az Egyesült Államok azon felajánlása, amely szerint - az iraki kormány kérésére - kész harci helikopterekkel és katonai tanácsadókkal segíteni a harcot az IÁ ellen a nyugatiraki Ramádi városában, amely hónapok óta a szélsőségesek kezén van. Abádi azt hangsúlyozta, hogy szerinte az iraki biztonsági erők „közel állnak az IÁ megtöréséhez”. HIRDETÉS MAGYARORSZÁG földművelésügyi minisztérium A SERTÉSHÚS EGÉSZSÉGES ÉS FINOM FOGYASSZON KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ SERTÉSHÚST! Meg kell védeni a határokat! „Zárva” feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a befogadóállomást, amely húsz éven át működött a városban. Debrecen. Kosa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a tábor bezárása alkalmából tartott rendezvényen azt mondta, Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből, ugyan- H akkor az intézmény bezárása jó megoldás, | mert „ma a határokat kell megvédeni, nem f táborokat építeni Európa-szerte". I A kormánypárti politikus szerint akkor | nőtt meg rohamosan a migránsok száma, j= amikor az Európai Unió megtiltotta, hogy a menekültügyi eljárás idejére menekült- ügyi őrizetbe vegyék a migránsokat. Emlékezetett arra, hogy 2012-ben 2500-3000 menekült érkezett egy év alatt az országba, 2015-ben már több mint 300 ezer.- Európa képtelen megoldani a világ szegénységének problémáját - jegyezte meg, emlékeztetve arra is, hogy Európa déli országaiban is nagy a munkanélküliség. Kifejtette: a magyar kormányt, a magyar parlamentet dicséret illeti, helyesen kifogásolják az egész uniós migrációs politikát.- Szemforgatók és erkölcstelenek az eur6 pai politikusok, azt hangoztatják, amit maguk sem tartanak be - mondta, hozzátéve: - Magyarország demokratikus, szolidáris, nyitott ország, s talán az egyetlen, amely betartja a schengeni és a dublini egyezményeket.- A határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte - nyomatékosította Kosa Lajos. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere köszönetét mondott a kormánykövetkezetes migrációs politikájáért, amely lehetővé tette a városban biztonsági kockázatot jelentő tábor bezárását. Megemlítette, hogy 1995. augusztus 11-én, a Hornkormány, illetve Kuncze Gábor belügymi- nisztersége idején nyitotta meg kapuit a befogadó-állomás, és húsz év kellett ahhoz, hogy megszűnjön. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte, hogy a debreceni táborban megnyitása óta 73 ezer ember fordult meg, előbb délszláv, majd többségükben afgán, iraki, szír és koszovói migránsok. Debrecenben jó együttműködéssel, szervezett, profi munka folyt a tábor működtetése során. Balról jobbra: Kosa Lajos, Becsky István önkormányzati képviselő, Kontrát Károly és Papp László a bezárt debreceni befogadó állomásának bejáratánál