Nógrád Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 278-301. szám)

2015-12-17 / 292. szám

Ajándék, adomány NÓgrádsipek. A jószándék és a segítség cseppjei szebbé teszik a világot, az ünnepet. A Teréz anya-i gondolat való­sága több alkalommal is meg­mutatkozott az utóbbi napok­ban a Nógrádsipeki Keresz­tény Általános Iskola és Óvodá­ban, a közössége életében. Pár napja például Bállá Mihály or­szággyűlési képviselő hozott az óvodások számára almát. A gyermekek nagy örömmel fo­gadták, mert nagyon kedvelik ezt a gyümölcsöt, ezért szer­dánként gyümölcsnapot tarta­nak az oviban, s a változatos­ságjegyében frissen préselt al­malevet is fogyaszthatnak a ki­sebbek és a nagyobbak. Ezt megelőzően az önkormányzat ajándékosztói keresték fel a gyermekeket. A váci püspöki palotában tartott ünnepségen is ott volt az iskola négy kisdi­ákja december 11-én, s élmé­nyekkel telve tértek haza. A Váci Egyházmegye továbbá eb­ben az évben is támogatta azo­kat a családokat, akiket a sipeki iskola-óvoda nevelőtes­tülete javasolt. A tartós élelmi­szert tartalmazó csomagokat ezen a héten kedden szállítot­ták ki az egyházmegyei vidék- fejlesztési iroda munkatársai. Nagy meglepetést okoztak a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda ne­velői, gyermekei, és a szülők is a nógrádsipekieknek. Az ízlésesen becsomagolt adományokat Varga András igazgató és munkatársai ad­ták át. NÓgrád megye. Hamarosan befe­jeződik a kivitelezés és a műsza­ki átadás a hat települést érintő helyszínen. A beruházásnak kö­szönhetően az érintett települé­sek biztonságos, megfelelő minő­ségű és mennyiségű ivóvízzel lesznek ellátva. Ez igen jelentős fejlesztést jelent, hiszen elősegíti az ivóvízbázisok és természeti ér­tékek megóvását, hogy még az unokák is egészséges környezet­ben élvezhessék a települések szépségeit és elmondhassák, egy „zöld, egészséges községben” él­nek, az ország szívében. A beruházás közvetlenül Ceredet, Szilaspogonyt és Zabart, az építési munkálatok pedig köz­vetve Bárna, Kazár és Mátraszele közigazgatási területét érintették. A fejlesztésnek köszönhetően a felszíni vizek terhelésének jelen­tős csökkenése várható, hiszen im­máron a lehető legmagasabb ha­tásfokú biológiai tisztítási folyama­ton keresztül jutó, minden hazai és nemzetközi előírt határértéket teljesítő tisztított szennyvíz kerül vissza a környező vizekbe. Az átfogó fejlesztés a felsorol­takon túlmenően a felszíni és fel­ső talajvízréteg megóvásával to­vábbi pozitív változásokat hoz a települések életében, hozzájárul az egyik legnagyobb kincs - az ivóvízbázis - megőrzéséhez és a termőföldek megóvásához is. A beruházás következtében csök­kennek a tisztítatlan szennyvi­zek okozta közegészségügyi koc­kázatok, jelentősen kisebb lesz a fertőzések és járványok kialaku­lásának esélye. Adventvárás a szeretet jegyében! Istenfiú-várás. Egyedül Jé­zus Urunk volt az igaz és az önzetlen szeretet hirdetője, ugyanis ő őszintén tudott azo­nosulni a szeretettel. Mi, a megszólítottak hogyan va­gyunk ezzel? Tudjuk-e mi úgy szeretni embertársainkat, mint önmagunkat? S vajon az intézményesített vallások, akik fennhangon hirdették a szeretet, annak a jegyében él­teke? Látom a középkori mág­lyákat lobogni! S mi emberek, hogyan tudunk szeretni? Ho­gyan tudunk szerelmesnek lenni, minden bizonnyal az életünk során többször is? Nézzünk magunkba! Az ego bilincsében élünk! Az „én", mindig fontosabb volt, mint a „te". Bizony megválo­gatjuk, hogy kinek adunk be­lőle egyáltalán, és ha már adunk, akkor az mennyi. Szent Pál, a hajdani zsidó rab­bi igen szépen szólt a szerétéi­ről: „a szeretet nem kéri a ma­gáét”. Ez gyönyörű! Ez a léc nagyon magas az ember előtt, s csak Jézus Urunk az, aki ki tud menteni bennünket ebből a kátyúból, hiszen „ami az embernek lehetetlen, az az Is­tenek lehetséges”. Közeledik Advent, a szere- tetvárás ünnepe előtt állunk. Várjuk szeretettel Jézus Urun­kat, de ne csak hetente áldo­zunk erre egy-egy órát. Viczián Gyula, Karancsalja HIRDETÉS GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ I Felvételiről a KRF-napokon Első kézből szerezhet­nek pontos adatokat a felvételi eljárásról azon leendő hallgatók, akik ellátogatnak a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) által szervezett felvételi tájékoztató illet­ve nyílt napokra. Gyöngyös. Az országgyűlés 2015. december elsején módo­sította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt, amelynek értel­mében a Károly Róbert Főisko- la, az Eszterházy Károly Főisko­la és a Szent István Egyetem Al­kalmazott Bölcsészeti és Peda­gógiai Karának egyesülésével alkalmazott tudományok egye­temeként folytathatják tovább oktatási és kutatási tevékenysé­geiket. 2016. július 1-től tehát az északkelet-magyarországi régi­óban egy erős egyetem kezdi meg működését, Eszterházy Károly Egyetem néven. A fúzióval kapcsolatos a már meglévő, felvételi eljárást érin­tő információkkal és kérdések­kel kapcsolatosan is adnak tá­jékoztatást az alábbi időpont­okban: 2016. január 9. (szom­bat) és január 30. (szombat), 11 órai kezdettel. Helyszín a főis­kola könyvtára. Nyílt napok: 2016. január 13. (szerda), janu­ár 27. (szerda) 9.30 órai kezdet­tel Helyszín: „T” előadó. A tájékoztató napokra a szü­lőkkel együtt várják a diákokat, érdeklődőket, a tájékoztató előtt a Hallgatói Önkormányzat tiszt­ségviselői a főiskolát bemutató sétára hívják az érdeklődőket. A nyílt napon a sikeres felvételi tit­kairól, ösztöndíjakról, juttatási és térítési tudnivalókról, az ide­gen nyelvi oktatásról és vizsgáz­tatásról szóló előadásokat köve-1 tőén bemutatkoznak a hallgatói öntevékeny körök, ahol a KRF hallgatóitól személyesen is le­het érdeklődni a főiskolai életről. A szakok képzési tartalmát, a szakon tanuló hallgatók főisko­lai életét külön-külön szeminá­riumokban ismertetik a szakfe­lelősök és az oktatók. A programok mellett folya­matosan adnak egyénre, sze­mélyre szabott tanácsadást a felvételi eljárást érintő kérdé­sekben a Hallgatói Információs és Szolgáltatási Központ mun­katársai. Bővebben: www.karolyrobert.hu Fontos tudnivalókról tájékozódhatnak a leendő hallgatók. Képünk illusztráció! Korszerű hulladékgazdálkodás A megvalósult projekt hosszú távon lehetővé teszi a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás területén a hulladékgazdálkodási rendszer költség- hatékonyságának javítását. Elsősorban a kevert tele­pülési hulladékok gyűjtése során, a járművek és mun­kagépek beszerzésével, valamint az RFID-alapú infor­matikai rendszer kiépítésével és a járatoptimalizálás elvégzésével biztosítható a nyugat-európai mintának is megfelelő, korszerű hulladékgazdálkodás. Salgótarján. A napokban zárult pályázat keretén belül kommu­nális gyűjtő- és logisztikai jár­műveket, munkagépeket adtak át, valamint a lakosság részére gyűjtőedények és konténerek kerültek beszerzésre. A projekt részeként informatikai fejlesz­tést is bevezettek az RFID- rendszer kiépítésével. Ezáltal a lakossági edények egyedi azono­sítóval, azaz automatikus azono­sításhoz használt, sérülésmen­tesen el nem távolítható rádió- frekvenciás címkével, chippel lettek ellátva, amelyet a gyűjtő­járműre felszerelt RFID-olvasó és adatgyűjtő rendszer érzékel és rögzíti az adatokat.- A beszerzett eszközökkel és az új járműflottával a társulás tagönkormányzatainak területén keletkező települési hulladék be­gyűjtése hosszú távon biztosítot­tá vált, amely hozzá járul a kör­nyezetünk védelméhez - mondta Nagy-Majdon József, Bátonyte- renye város polgármestere, a Ke­let- Nógrád Térségi Hulladékgaz­dálkodási Társulás alelnöke. A rendezvényen résztvevők ezután Turcsányi Attila, a hulla­dék-ártalmatlanítási részlegve­zető vezetésével megtekintették az eszközöket. Fekete Zsolt, Salgótarján alpolgármestere és Nagy-Majdon József, Bátonyterenye első embere V i

Next

/
Thumbnails
Contents