Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)

2015-11-09 / 259. szám

Nőtincs átvette a vezetest Mátranovákl VSC - Nagybátonyi SC 6-1 (4-0) Mátranovák, 100 néző, vezette: Magos N. (Kalmár R, Holecska A.). Mátranovák: Kotroczó Á. - Vanó, Nyerges, ifj. Stark, Czigler- Oszvald, Tóth R, Hugyecz, Pál- Lakatos, Kotroczó R. Edző: Stark János. Nagybátonyi SC: Balázs D. - Oláh, Sasvári, Bolyki, Tóth Máté- Orosz R, Kaposi, Bakos, Kovács- Szőke. Edző: Sipkó Sándor. Gl: Tóth R, Nyerges, Lakatos, Hugyecz, Pál, Oszvald, ill. Bakos. Sárga lap: Tóth R, Sasvári, Kaposi. Jók: Nyerges, Czigler, Tóth R, ill. Orosz P. Kaposi, Kovács. Alig telt el negyedóra és már három góllal vezetett a nováki csapat. Ekkor úgy tűnt, hogy gól­záporos mérkőzés lesz. Ezután azonban a hazaiak két fokozattal visszakapcsoltak, a játékukban is becsúszott egy-két hiba, és így a végig tíz emberrel, lelkesen ját­szó vendégek kissé szorosabbá tudták tenni a második félidőt. Stark János: - A mérkőzést már az első félidőben eldöntöt­tük. A másodikban is végig ural­tuk a játékot, és megérdemelten nyertünk a becsületesen küzdő bátonyiak ellen. Sipkó Sándor: - Gratulálok a házigazdák megérdemelt győ­zelméhez. Célunk továbbra is változatlan: becsülettel végigját­szani az őszi szezont. Gecse István Balassagyarmati VSE - Berkenye SE 1-1 (0-1) Balassagyarmat, 250 néző, ve­zette: Gordos Á. (Kurinka B., Szi­getvári Z.). Balassagyarmati VSE: Földi - Jónás, Gaál, Mezei, Szandai - Varga T. (Chikán), Sági B. (Kán­tor), Nagy G., Strehó I. - Mátyás R, Szita B. (Gábor B.). Edző: Moh­ácsi László. Berkenye SE: Hisbéli - Balázs, Mravik, Porkoláb, Miklián - Doman (Varga J.), Kovács, Rottek (Aranyos), Greff - Bőgér (Rap- csák), Fábri (Monostori), /afékos- edző: Aranyos Imre. GL: Strehó L, ill. Greff. Sárga lap: Balázs, Hisbéli, Greff, Rottek. Jók: Gaál, Jónás, Strehó L, Nagy G., ill. Hisbéli, Rottek, Greff, Mravik, Porkoláb. Nagy taktikai csatát hozott a rangadó. Az első félidőben hul­lámzó játék alakult ki, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de igazi gólhelyzet csupán egy-egy. A hazai gólhelyzet kimaradt, míg a vendégek Greff Ádám ré­vén megszerezték a vezetést a huszonharmadik percben. For­dulást követően egy teljesen más sebességi fokozatban játszó Ba­lassagyarmatot, és egy nagyon jól védekező Berkenyét láthat­tunk, akiknek nem sok erejük maradt veszélyes ellentámadás­ok vezetésére. Az idő múlásával egyre nagyobb fölényben játszot­tak a hazaiak, többször kerültek a vendégvédelem mögé, de a be­adásokat rendre hatástalanítot­ták a vendégek középső védői, és ismét kimaradt egy nagy gól­szerzési lehetőség a vendégek kapuja előtt. A nyolcvankilence­dik percben Gaál Balázs kapufá­ja után a kipattanó labdát Strehó István értékesítette. Aztán a ki- lencvennegyedik percben Hisbéli András meccslabdát fo­gott, amikor Nagy Gergő szabad­rúgását követően óriási bravúr­ral mentett. Mohácsi László: -A rangadóin­kat figyelembe véve egy lépést tettünk előre, hiszen az előzőek­hez hasonló forgatókönyv sze­rinti mérkőzést már nem buk- ' tűk el. Az első félidő kiegyenlí­tett taktikai csatát hozott, ami­kor sajnos gólt kaptunk, kapufát lőttünk, és egy ordító ziccert hi­báztunk. A második félidőben viszont olyan nyomást helyez­tünk a vendégekre, amit lehetet­lenség volt kibírni még egy olyan jó csapatnak is, mint a Ber­kenye. Bár elégedett nem vagyok az eredménnyel, a helyzetki­használásunkkal, de annak örü­lök, hogy a csapat végre hitt ma­gában abban, amit játszunk, és képviselünk. Aranyos Imre: - Pontokért jöt­tünk, de nem vagyok elégedet­len a csapatom teljesítményével. Nagyszerűen helytálltunk egy nagyon jól játszó Balassagyar­mat ellen. Sok sikert edzőkollé­gámnak, Mohácsi Lacinak. Kanyó Ferenc SBTC - Palotási SE 3-2 (3-1) Salgótarján, tóstrandi sportte­lep, 50 néző, vezette: Nagy I. (Baranyi G., Gordos Á.). SBTC: Szokács - Oláh F., álló mérkőzésen, az első játék­rész végén két súlyos egyéni hi­bából a hazaiak ajándék gólokat lőhettek. Fordulás után végig a mi játékunk érvényesült, de a jobbnál jobb helyzeteket is el­puskáztunk. Amennyiben a helyzetek kihasználásában javu­lunk, úgy a játékunk biztató le­het a folytatásra. Gratulálok a hazaiak győzelméhez, és sok si­kert kívánok a tavaszi szezonra! RJmócl SE - Pásztói SK 2-5 (1-4) Rimóc, 50 néző, vezette: Ka- zinczi J. (Nagy I., Szigetvári Z.). Rimóci SE: Gönczi - Csizma­dia, Mócsány, Kuris, Laczkó - Kormány (Imre), Bangó N., Per- cze, Árva - Bada N., Bada V. Edző: Carvalho Adilson. Pásztói SK: Csoór - Farkas, Molnár B. (Mladinoczki), Tan- csik, Csépe R. (Békési) - Molnár M. (Szeles), Lipták, Miczki, Pozsár (Kelemen) - Csépe I, Szőllősi (Határ). Edző: Vallus Fe­renc. GL: Laczkó (2), ill. Csépe 1.(2), Molnár M., Csépe R., Tancsik. Sárga lap: Mócsány, Bangó N., Percze, ill. Farkas. Kiállítva: Csiz­madia. Jók: Laczkó, ill. Farkas, Molnár M., Lipták, Miczki. Vallus Ferenc: -Rosszul kezd­tük a mérkőzést, hiszen har­minc percig semmi sem sikerült. Aztán a félidő utolsó harmadá­ban négy gólt sikerült szerez­nünk. Fordulás után jobbára a küzdelem dominált, melyben megőriztük előnyünket. B-V. Á. ■ Héhalom SÉ- Érsekvadkert SE 6-0 (2-0) Héhalom, 150 néző, vezette: Gor­dos Sz. (Kurinka B., Kazinczi B.). Héhalom SE: Farkas - Sipos, Andó, Gerhát, Hadrik - Kapás, Varanyeczki (Dinka), Fekete T. (Franka), Babusa - Lőrincz, Nagy Zs. (Huszár). Edző: Szilágyi Albert. ÉrsekvadkertSE: Valusz - Sza­bó László, Szatmári, Varga M., Jakus (Tóth A.) - Nagy R., Keresz­tes (Pistyúr), Paulicsek (Gál), Terenyei (Varga Gy.) - Holman J., Puruczki (Varga R). Edző: Holman József, Varga Balázs. GL: Babusa, Lőrincz, Vara­nyeczki, Fekete T., Nagy Zs., Andó. Sárga lap: Kapás, Vara­nyeczki, Huszár, ill. Varga M., Jakus. Jók: az egész hazai csa­pat, ill. Szabó, Holman. Látványos, gólgazdag mérkő­zésen hengereltek a hazaiak. A meccs elejétől nem volt kérdés a három pont sorsa. A kilátogató nézők jól szórakozhattak. Szilágyi Albert: - Kitűnő mér­kőzést játszottunk a jó erőkből álló vendégek ellen. A remek tá­madójátékunk meghozta az eredményét. Gyors kontráink, pontrúgásaink pazar gólokkal fejeződött be. Talán a mai játék kárpótolt bennünket az eddigi gyenge eredményért. A vadker­tiek mezőnyben jól adogattak, de a kapu előtt elhagyta őket a sze­rencse. Csak gratulálni tudok a csapatom minden tagjának. Varga Balázs: - Amiben most vagyunk az nem gödör, hanem szakadék. Szégyellem magam, amiatt amit a pályán műveltek a „buli bárók”! Remélem ettől ész­hez tértek! Talán nem esünk ki az év végén a bajnokságból. Sz.A. Nőtincs SE - CeredVSE 1-0 (0-0) Nőtincs, 150 néző, vezette: Debreczeni K. (Viktor F., Sohaj- da L.) Nőtincs SE: Bohony - Schwarcz, Kovács K., Németh A. Németh D.- Miklovicz , Molnár, Nagy B., Szunter - Szegvári (Poholányi), Hugyecz (Kiss). Edző: Eöry Tibor. Cered VSE: Lázár - Gál (Má- tyus), Pingiczer, Ficzere, Csák - Jeney (Fodor), Bonivart, Ráduly (Fülöp) - Oláh, Kovács, Lenkó (Znamacz). Játékos-edző: Jeney Gyula. Gl: Schwarcz. Sárga lap: Kiss, ill. Ráduly, Jeney, Lenkó. Jók: Né­meth D., Molnár, Schwarcz, ill. Pingiczer, Jeney. Eöry Tibor: - Szoros mérkőzé­sen, egy pontrúgás utáni találat­tal szereztük meg a három pontot. Jeney Gyula: - Mindkét csapat rengeteg energiát fektetett abba, hogy megerőszakolja a futballt, az egyiknek sikerült egy kamu góllal... Karancslapujtő KSE - Szécsény VSE 1-3 (0-2) Karancslapujtő, 150 néző, vezet­te: Kovács T. (Pap L, Holecska A.). Karancslapujtő KSE: Illefalvi- Sebó, Cseh Laczkó - Ajtai (Sán­ta), Raes J. Miklós, Adorján, Bozó- Kovács Á., Lavaj. Edző: Sebes­tyén Szilárd. Szécsény VSE: Csábi - Molnár R., Sztrigán, Szenográdi, Végh - Lehoczki (Szép), Kelecsényi Vincze T. (Farkas), Molnár K. (Nagy M.) - Bódis (László L), Sza­bó T. Játékos-edző: László Lóránd. GL: Raes J., ill, Lehoczki, Bó­dis, Szabó T. Sárga lap: Laczkó, ill. Molnár R. Jók: Kovács Á., ill. Szenográdi, Vincze, Bódis, Sza­bó T., Lehoczki. A vendégek mezőnyfölényét hozta a találkozó, de a gólokhoz a hazai védők hibái kellettek. Csendesen csordogáló, sportsze­rű mérkőzésen a határozottabb, tudatosabb csapat megérdemel­ten győzött. A hazaiak a 44. perc­ben 11-est ajándékoztak a szécsényieknek, majd a 48. percben gólpasszal segítették őket. 0-3-ig szinte nem volt ha­zai lövés a kapura, de ekkor min­den mindegy alapon támadni kezdtek. Hamarosan Rács szög­lete után a kapus csak befelé tudta tenyerelni a labdát, ezzel a becsületgólt megszerezték a ha­zaiak. Majd több lövéssel is pró­bálkoztak, de már hiába, így nem sikerült győzelemmel bú­csúzni az utolsó hazai mérkőzé­sen a szurkolóktól. Sebestyén Szilárd: - Ismételten jó házigazdák voltunk. Bár még messze van a Karácsony, de mi a figyelmetlenségeinkkel gólo­kat ajándékoztunk az ellenfe­lünknek. Újból sikerült kelle­metlen perceket okozni szurko­lóinknak, amiért sokadszorra is elnézést kérünk. László Lóránd: - A három pon­tért jöttünk, ennek szellemében léptünk pályára. A helyzetki­használásunk nem volt tökéle­tes, megérdemeltén győztünk. További sok sikert a hazaiaknak. Tóth György A bajnokság állása 1. Nőtincs 12 10 0 2 30-6 30 2. Berkenye 12 9 2 1 36-10 29 3. Mátranovák 11 9 1 1 35-9 28 4. Cered 12 9 0 3 36-8 27 5. B.-gyarmat 12 8 1 3 30-8 25 6, Szécsény 12 7 0 5 34-30 21 7. SBTC 12 5 2 5 20-24 17 8. Pásztó 12 5 '1 6 29-31 16 9. É.-vadkert 11 5 0 6 24-25 15 10. K.-lapujtő 12 5 0 7 24-28 14 11. Héhalom 12 4 0 8 31-33 12 12. Palotás 12 2 0 10 17-51 6 13. Rimóc 12 1 0 11 11-43 3 14. Nagybátony 12 0 1 11 9-60 0 Megjegyzés: Karancslapujtőtől és a Nagybátonytól 1-1 pont le­vonva. Somoskői, Földi (Kláben), Bud- veszel - Ornyik R., Szabó G. - Zámbó, Berki, Márton (Váradi)- Tarlósi. Edző: Csatlós Tamás, Kóródi Ferenc. Palotási SE: Himmer - Boér (Kotasz T.), Tóth L, Kodák, Schlos- singer (Vlasies) - Bocsev, Mikesy- Gieber Gy. (Gyöngyösi), Vitányi, Bodor (Hényel) - Kovács A. Játé­kos-edző: Vitányi László. GL: Tarlósi (2), Márton, ill. Vi­tányi (2). Sárga lap: Szabó G., ill. Mikesy. Jók: Szabó G., Tarlósi, Berki, ill. Mikesy, Bocsev, Vitányi. Csatlós Tamás: - Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Olyan összetételben álltunk ki, hogy meccs előtt még én sem tudtam, hogy mire lesz képes a csapa­tom, mivel rengeteg hiányzónk volt. Az első félidő jól sikerült, de a másodikban ismét gyengéb­ben játszottunk. Azonban sike­rült itthon tartani a három pon­tot, ami a legfontosabb volt szá­munkra. A Palotásnak további sportsikereket kívánok. Szabó Mihály, a Palotás elnö­ke: - A két ellentétes félidőből F # > Az SBTC (feketében) begyűjtötte a három pontot a Palotás ellen LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei I. osztály, 12. forduló

Next

/
Thumbnails
Contents