Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-07 / 258. szám
Névsorolvasás (5): Tóth Zoltán Tóth Zoltán számára nem ismeretlen Salgótarján, évtizedekkel ezelőtt többször is játszott debreceni színészként a József Attila Művelődési Központ színpadán. Idén január óta - anikor a Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban nagy sikerrel - szerepelt „Svejk! Vacsorázzunk!” című vendéglőjátékával - sokan emlékeznek a nevére. A 2009-es premier óta a múlt szombati szegedi előadás a 141. volt, ami igazán tekintélyes szériának számít. Gyakorlatilag folyamatos az igény iránta. Mintegy ráadásként idén májusban a budapesti Syma Csarnokban négyezer néző előtt az Android nevű debreceni zenekarral - amelynek csupa magasan képzett egyetemi oktató a tagja - egy sajátos változatát is bemutatták a Svejk-sztorinak. Jaroslav Hasek immár klasszikus főhőse egyébként is „kísérti” Tóth Zoltánt, mert 1995-ben a Csokonai Színházban nagyszínpadon is eljátszotta a „derék katonát”. De hogyan lett egyáltalán színész az 1961. április 22-én, az alföldi cívis városban született Tóth Zoltánból? Sokáig semminemű jele nem volt annak, hogy felnőttként majd a világot jelentő deszkákon keresi a kenyerét. Eredetileg állatorvosnak készült, mezőgazdasági szakközépiskolába járt, de végül is gimnáziumban érettségizett. Társaságot, közösséget keresve talált rá a Kölcsey Művelődési Központban működött, Thurvczy Györgyvezette Alföld Ifjúsági Színpadra s - ahogy mondta - „ott ragadt”. Nem csoda, hiszen a helyi, hazai fellépések mellett rendszeresen jártak külföldre, megfordultak Csehszlovákiában, az NDK-ban, sőt az akkor Nyugatnak számított Münchenben is szerepeltek. Az „Alföld...”-től került a debreceni színházhoz, ahol nem lévén státusz három évig ügyelőként volt nyilvántartva, miközben színészként alkalmazták. Két év békéscsabai „kirándulás” után 1989-ben Gáli László igazgatósága idején ment vissza szülővárosa színházába s egészen 1997-ig volt tagja a „Csokonai”-nak. Az egyik legihletettebb „pillanatot” Parti Nagy Lajos „Ibusár’-jának előadásában élte át, annál is inkább, mert díjat nyertek vele Pécsett az országos színházi találkozón. Bár már korábban is hívta Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás a fővárosba, sokáig ellenállt és csak fia születésével adta be a derekát, arra gondolván, hogy a gyermeknek nagyobb lehetőségei lesznek egy világszínvonalú városban. A Katona József Színházban - amelyik másfél-két évtizeddel ezelőtt különösen annak számított, de még ma is a magyar színházművészet egyik meghatározó szellemi műhelye - az első fellépése G. Hauptmann „Henschel fuvaros” címszerepe volt Szirtes Ági és Huszárik Kata partnereként. Sok jó szerepet játszott el a rangos társulattal és nem mellesleg bejárták a fél világot. Közben filmezett is. 2004- ben Gálvölgyi Jánossal együtt játszott Oláh J. Gábor „Rap, revü, Rómeó” című alkotásában, 2009-ben mások mellett Alföldi Ró- berttel és Stohl Andrással szerepelt a „Genius, az alkimista” című háromrészes tévéfilmben, misztikus krimiban s ugyanabban az évben Török Ferenc rendezésében „Koccanás” címmel készítettek filmet Spiró György szövegkönyvéből. Szintén a 2009-es esztendőhöz köthető a Katona József Színházból való távozása. Onnantól kezdve Tóth Zoltán örömszínésznek tartja magát, mert nem tagja egyetlen társulatnak sem, amelyekre gyakran a tülekedés, lökdösődés, a helyezkedés a jellemző. Azóta maga választja meg, hogy hová, milyen szerepre szerződik. így játszott Tatabányán a Jászai Mari Színházban, a budaörsi színházban és az Esztergomi Várszínházban. A Vígszínház és a színművészeti egyetem Ódry Színpada közös produkciójában „Rakott szesz” címmel adták elő Gárdonyi Géza „Bor” című színművét, amely az utolsó szerepe volt az időközben elhunyt Pap Verának. Tóth Zoltán egyszer- csak felfedezte, hogy Gyuriska János, a Vígszínház, majd a Miskolci Nemzeti Színház művésze Salgótarjánban dolgozik. Felvette vele a kapcsolatot, érdeklődött a Zenthe Ferenc Színház ' iránt s miután megkapta Susán Ferenc rendező telefonszámát megbeszéltek egy randevút, amelyen Sándor Zoltán művészeti vezető és Simon Lajos igazgató is részt vett. Úgy álltak fel, hogy Tóth Zoltán szerepet, pontosabban szerepeket vállal a Zenthe Ferenc Színház 2015/2016-os évadában. Ő lesz a november 9-én bemutatásra kerülő TersánszkyJ. Jenő - ÖrkényIstván- darabban, a „ Kakuk Marci’-ban a Méltóságos, jó úr, míg a következő naptári évben megszemélyesíti Bányai Márton történelemtanárt „A szabin nők elrablásáéban. Jól érzi magát Salgótarjánban, egy nyelvet beszélnek a színház vezetőivel, tagjaival. Úgy véli, hogy a társulatra alapvetően a nyugalom, a jószándék a jellemző. Természetesen itt is akadnak az alkotómunkában kikerülhetetlen kisebb feszültségek, de azok semmilyen értelemben nem mennek a normális emberi kapcsolatok rovására. De nemcsak a próbákon vesz részt örömmel, a városban is szívesen tartózkodik. Ismerkedik az emberekkel s látja, érzékeli, hogy milyen nehezen élnek. Mindig is úgymond kisember-párti volt - talán ezért is tudja olyan hitelesen megjeleníteni Svejk alakját. Ha például a „Kakuk Marci”-val sikerül egy pici derűt varázsolni a nézők arcára, már megérte a befektetést, érdemes színházat csinálni. Kiegyensúlyozottabb hangulatban könnyebb úrrá lenniük a nehézségeken. Éppen e gondolat jegyében ajánlotta fel Tóth Zoltán, hogy akár karácsonyi, akár farsangi ajándékként szívesen előadná itt a városban újra a Svejket, társával Ernyei László harmonikaművésszel, természetesen ingyen és bérmentve. Várja a potencionális igénylők, egyesületek, civil szervezetek jelentkezését... Csongrády Béla „Saul” dilemmái Mindenekelőtt a Balassi Bálint Megyei Könyvtárbravúros szervezőmunkája dicsérhető. Hiszen sikerült meghívniuk egy közönségtalálkozó erejéig azt a Röhrig Gézát, aki a „Saul fia” című magyar filmdráma főszereplőjeként manapság - Nemes Jeles'László rendezővel és további alkotótársaival egyetemben - nem győzi „bezsebelni” a cannes-i nagydíjat egyre csak követő elismeréseket és aki ráadásul nem is Magyarországon, hanem Amerikában él, ennélfogva ritkán tartózkodik itthon. A ma negyvennyolc éves színész - nem mellesleg költő - annak idején underground zenészként kezdte, filmrendezőként végzett a színházművészeti egyetemen, New Yorkban pedig bibliaoktatóként diplomázott. A világot megérteni akaró Röhrig Géza egy nagyon érdes, gondolatgazdag beszélgetés élményében részesítette a közönséget. Mizser Attila, a Palócföld főszerkesztője kérdéseire válaszolva mesélte el, hogy szinte véletlenül - miután kútba esett egy külföldi színésszel elkezdett tárgyalás - sodródott ebbe a szerepbe. Tetszett neki a forgatókönyv és miután mindig is izgatták a holokauszt, a koncentrációs haláltáborok történései, sokat olvasott róluk, elvállalta a magyar zsidó rab, Saul szerepét, akit a táborban úgynevezett sonderkommandósnak osztottak be. Ők nem gyilkoltak, nekik az áldozatok holttestét kellett elégetni, hamvaikat eltüntetni. Végül is azonban - mint a titkok tudóit - a nácik őket is megsemmisítették. Saul az egyik halottban fiát véli felfedezni és onnantól kezdve már csak a méltó tisztességadás szándéka vezérli minden cselekedetét. Röhrig Géza elmondta, hogy számára komoly erkölcsi dilemmát jelentett a figura megszemélyesítése, mint ahogyan az egész vészkorszak értelmezése is. Először tizenkilencéves korában járt Auschwitz- Birkenauban és azóta foglalkoztatják a történtek. Ebben a filmben igyekeztek szakítani a sablonokkal s a megszokottnál nyersebb, keményebb elbeszélésmódot választottak. Saját tapasztalatait - tizenkét évesen fogadták örökbe, negyvenöt évesen nem engedték el apja temetésére - is felhasználta a forgatás, a halállal való szembenézés során. Az alapproblémának a felelősség, a szabad akarat kérdéskörét tartja, ami az ő felfoAz Amerikában élő Röhrig Géza eleget tett a megyei könyvtár meghívásának gásában nem válaszolható meg az istenhittől, a vallásos meggyőződéstől függetlenül. Számára a „Jób könyve” jelent iránytűt az eligazodásban, a végtelen megértésének kísérleteiben. A diskurzus érintette Röhrig Géza költői énjét is, amelyben a magyarul való fogalmazás kényszerének van meghatározó szerepe. Néhány saját versének felolvasásával illusztrálta, hogy sok éves külföldi tartózkodás után is uralja az anyanyelvét. Szó esett jelenlegi civil foglalkozásáról is, ami nem más, mint a hullamosás. Miután nagyon tiszteli a testet, amely kiszolgálja az embert, úgy véli, méltó módon kell felkészíteni a nagy útra... csébé Férfiak egymás közt? „Legénybúcsú”: a közismert - és a férfiak által gyakorolt - tevékenység azért szerepel idézőjelben, mert egy címre, konkrétan a komáromi székhelyű Magyarock Dalszínház által 2014 nyarán bemutatott s a minap Salgótarjánban a Zenthe Ferenc bérletsorozatban is színre vitt előadás megnevezésére utal. A társulat Vizeli Csaba kezdeményezésére 2002-ben jött létre. Fő céljukként a rockzenén lalapuló történelmi témájú, a magyarság múltjához, sorsához, életéhez kapcsolódó színpadi művek bemutatását fogalmazták meg. Ennek példának* okáért az „1956”, a „Csokonai”, az „Aranyember”, a „Klapka” - csupa ősbemutató - meg is felelt. Minden elismerés ezért a repertoárért... Ehhez képest merőben más jellegű a „Legénybúcsú”, amely „musical comedy"- kén határozza meg műfaját. A szövegíró - és egyszermind rendező - Vizeli Csaba és a zeneszerző Másik Lehel, valamint Bakó Gábor koreográfus egy vidám, önmagukat és a közönséget szórakoztató darabot szándékoztak színpadra állítani. E törekvésük azonban nem járt egyértelmű sikerrel, de úgy is lehet fogalmazni, hogy részsikereket hozott. Az kisugárzik a színpadról, hogy a szereplők jól érzik magukat az általuk megjelenített, akár személyiségükhöz közeli, akár távoli figura bőrében s kedvükre szórják a vaskos, pikáns, sikamlós poénokat. Mintha csak egymást között lennének egy valóságos legénybúcsún, úgy humorizálnak. S ez bizony kevés ahhoz, hogy a közönség is feltétlenül élvezze az eseménytelen történetet, amelyet alkalmasint több szellemesebb dialógus vagy monológ dúsíthatott volna. E megállapítás főleg az első felvonásra igaz, amikor jószerivel tényleg nem történik semmi említésre méltó, azontúl, hogy bemutatkoznak a különböző férfitípusok (például a gazdag hőzöngő, a nagyképű macsó, a szájhős papucsférj, a felettébb szabadszájú csapos) és rendhagyó módon - merthogy az igazi legénybúcsúkon nem szokás - megjelenik két hölgy (akiket Kuczmann Ágnes és Végh Edina személyesít meg) a csapat törzshelyén, Didi bárjában. A szünet után valamelyest érdekesebbé válik a darab illetve az előadás, de ekkor is nehézkesen bontakoznak ki a mozaikszerű sztorik, hiányzik az igazi feszültség, ami a vígjátékokat is mozgatja. A kiöregedett rockker összebékülése gyermekeivel nem elégséges tényező ehhez. Az viszont dicséretes, hogy egy héttagú élő zenekar, a Magyarock Musical Band végig a színpadon van, úgy adja elő önálló és főként a szereplőket kísérő számait. Nem kellemetlen ez a muzsika, de az elhangzott dallamok aligha maradnak meg sokáig a publikum emlékezetében. A színészlistán kiváló nevek sorakoznak, azonban Barabás Kis Zoltán, Forgács Péter, Mészáros Árpád Zsolt, Miller Zoltán, Zöld Csaba is kapott - és minden bizonnyal kap is majd - ennél sokkal igényesebb szerepet pályafutása során... Cs. B. A jellemzően Didi bárjának nevezett szórakozóhelyen a baráti kör egyik tagja búcsúzik a legényélettől...
