Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-26 / 274. szám
Templomból lopott Ecseg. Lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 39 éves ecsegi lakos ellen a Pásztói Rendőrkapitányság. A férfi a napokban kiszakította az ecsegi templom kulccsal bezárt, bejárati ajtaját, majd kivette a pénzt az egyik asztalon elhelyezett adomány- gyűjtő perselyből. Eközben azonban három ember tetten érte őt, és értesítette a rendőrséget. A nyomozók az elkövető nadrágzsebében megtalálták és lefoglalták az ellopott összeget. A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását Históriás énekekkel emlékeznek Balassagyarmat. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban november 27- én, pénteken 19 órától rendezik meg a „Viadalhelyeken, véressen, sebessen...” című programot, amelyen az első világháború centenáriumának alkalmából históriás énekeket ad elő Kátai Zoltán énekmondó. Közmeghallgatás Salgótarján. Soron következő közgyűlését közmeghallgatással egybekötve tartja a képviselő-testület november 27-én, pénteken, amelyre sok szeretettel meghívják a város lakosságát. A tanácskozás 14 órakor kezdődik a városháza első emeleti dr. Förster Kálmán termében. Az önkormányzat várja a megye- székhely polgárainak észrevételeit, kérdéseit. Sétával figyelmeztettek a veszélyre Salgótarján. Az Egészséges Életért Klub az Országos Nyugdíjas Szövetség felhívásához csatlakozva figyelemfelkeltő sétával hívta fel a figyelmet néhány napja a tüdőgyulladás ma is jelenlévő veszélyeire. A tüdőgyulladás világnapja alkalmából szervezett esemény résztvevőit a klub vezetője, PótzosnéKvacsek Erzsébet tájékoztatta az alapvető, fontos tudnivalókról: a tüdőgyulladás (Pneumonia) még ma is az egyik leggyakoribb és legtöbb életet kioltó betegség. „Alattomosan”, azaz sokszor láz és más tünetek nélkül támad, kórokozója baktérium. Legtöbb áldozatát a nagyon fiatalok és a legidősebbek, illetve a komoly betegségben szenvedők közül szedi, de valójában senki sincs biztonságban. Felhívta a figyelmet a megelőzésre, az immunrendszer erősítésére, a szűrővizsgálatra, és a tüdő- gyulladás elleni védőoltásra is. A sétálók a Fő térről indultak, a megyei könyvtár mellett, a Karancs utcán át az országzászlóig mentek, majd a Kálvária lépcsőin tértek visz- sza az indulás helyszínére. A szervezők a program végén almával és gyógyteával kedveskedtek a résztvevőknek. Brüsszel belülről a terror után A Kárpát-medence több pontjáról érkezett magyar anyanyelvű sajtó képviselőit látta vendégül az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportja a napokban Brüsszelben. A meghívás annak szólt, hogy a magyar média képviselői közelebbről belelássanak az Európai Unió életébe, illetve a képviselők munkájába, s így hatékonyabban és hitelesebben tudják tájékoztatni a közvéleményt a Brüsszelben zajló folyamatokról, a Magyarországot ért bírálatok jogosságáról és a bevándorlási hullámról. Tőzsér Viktor Brüsszel Huszonhét fős sajtóküldöttség szállt le a fővároshoz tartozó Charleroi repülőtéren néhány nappal a tragikus párizsi merényletek után. A francia- országi dráma képei még elevenen éltek mindenki fejében, amikor az Európai Unió központjába vitt minket az autóbuszos transzfer. Már a repülőtéri ellenőrzésnél szemet szúrt, hogy a Brüsszelbe tartó járatok utasait jóval szigorúbb ellenőrzésnek vetik alá, mint a Budapestre tartó személyeket. Kérdés, hogy mindez a magyar precizitásnak köszönhető-e, vagy annak, hogy Magyarország védelme nem ér annyit, mint az unió központjának védelme? Ideiglenes otthonunkban, a Hotel Citadines Toison d’Or Brusselsben nem volt idő hosz- szú készülődésre, hiszen gyors lamelyest megismerkednünk egymással, illetve a képviselővel is. A hazai állapotok és a rövidke múltidézés után jó tippeket kaptunk a belga főváros - azon belül a jellegzetes belga sörök - megismeréséhez, amely - az ott élők szerint - a kirándulást végigkísérő komor, szeles és esős időben láttatja igazi arcát. Másnap, reggeli után első utunk Magyarország Állandó Képviseletére (ÁK) vezetett, ahol megismerhettük az intézmény működését. Magyarország brüsszeli Állandó Képviseletének legfontosabb feladata a magyar érdekek és szakpolitikák megjelenítése és érvényre juttatása az Európai Unióban. Szervezetileg sokáig a Külgazdasági- és Külügyminisztériumhoz tartozott, de jelenleg már a Miniszter- elnökség részeként leképezik a teljes magyar kormányzati struktúrát. Küldetése, hogy a lepakolás után metróval indultunk tovább a belvárosba, a Grand Place-re, ahol a főteret körülölelő épületegyüttes a francia trikolór színeiben pompázott, emlékeztetve és a méla gyász jeleit rajzolva az áldozatok emlékének. Ezen a helyen egy többszáz éves étteremben várt ránk a vacsora és Gyürk András európai parlamenti képviselő, aki az impozáns közeghez illő vendégszeretettel fogadott minket. Vacsora közben sikerült vatöbb mint ezer uniós ügyekkel foglalkozó, Brüsszelben élő magyar számára hasznos tájékozódási és találkozási pont legyen. Stelbaczky Tibor COREPER 1. nagykövet bemutatta saját, valamint feletesse, Várhelyi Olivér tevékenységét. Részletesen vázolta az Európai Tanács feladatait, amelyhez ők is tartoznak. Fő megbízatása a másik 27 tagállammal és az unió soros elnökségével való kapcsolattartás és együttműködés megteremtése. Beszélt a párizsi Turisták az Európai Partement előtti téren terrortámadással kapcsolatos egyeztetésekről, a külügyi és belügyi ülésekről, illetve az uniós biztosok munkásságáról. Szóba került, hogy egyes biztosok a nemzeti érdekeiket is beviszik a bizottságokba, ami nem szerencsés, hozzátette: Navracsics 71'őor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztos kiváló munkát végez. nyan azonban ennek az ellenkezőjét szeretnék, a föderalis- ták Európa válságát akarják kihasználni - mondta Szájer József -, akik pártokban bújnak meg. Példaként említette mások mellett Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság és a szociáldemokrata Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét. Fegyveres rendőr az Európa) Bizottság épülete előtt Az Európai Parlament környékén már erősen tapasztalható volt a párizsi merényletek miatt kialakult óvatosság. Fegyveres katonák, rendőrök és biztonságiak fürkészték az embereket az utcákon, a hatalmas üvegpalota bejáratán a szokásosnál is szigorúbb ellenőrzés árán lehetett csak belépni. A magyar delegáció stílszerűen az Antall József rendszerváltó miniszterelnökről elnevezett szárnyban fogadott minket. Elsőként Szájer József lépett a tárgyalóterembe, aki gratulált a bátorságunkhoz. Úgy fogalmazott: „jelenleg a világ legveszélyesebb helyén tartózkodunk, ahonnan még ki sem lehet jutni”. Az Európai Néppárt és a magyar képviselők azzal a céllal folytatnak kísérletet, hogy az EU-s rendszert a tagországok szuverenitásának megőrzésével tudják működtetni. NéháGál Kinga, az Európai Néppárt frissen megválasztott alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz nagyarányú választási győzelme óta az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban - amelynek alelnöke - rendszeresen napirenden szerepel hazánk és a magyar kormány, folyton azt vágják a fejükhöz, hogy mi az, amit rosszul csinálnak. A legtöbb figyelmet igénylő téma az elmúlt időszakban a migrációs kérdés - folytatta. Komoly előrelépésnek nevezte, hogy megszavazták a külső határok megszilárdítását, amit a vallettai csúcs is megerősített. Hangsúlyozta, hogy a biztonsági és adatvédelmi ágazatban is gyors változtatások lesznek - Párizs miatt is -, amelyek szigorítása a hétvégétől már Brüsszelben és más európai nagyvárosokban is érzékelhető. „Veszélyben látom Schengent” - jelentette ki az alelnök -, a rendszer hálószerűén működik, bevezették a határellenőrzést Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban és Szlovéniában is. Akik ezelőtt a magyar módszereket bírálták, most sorra követik a példákat... a kerítésépítésben is. Méltatta a visegrádi négyek (V4) együttműködését, akik viszonylag új tagállamok lévén megdöbbenést keltenek az EU- ban azzal, hogy egységesen szembe mennek a nagyhatalmak akaratával. Gál Kinga szerint a közös fellépés nem csupán Magyarországnak és a V4-nek segít, hanem hosszútávon egész Európának. Bízik benne, hogy véleményük nem sokáig marad kisebbségi álláspont. Fontosnak tartja a kötelező betelepítési kvóták elleni aláírásgyűjtést, amely- lyel tatán megakadályozható egy téves döntés végrehajtása. Délután a Magyar Néppárti Képviselőcsoport delegációs ülésén vettünk részt, ahol a Meet Your MEP program keretében érkezett sajtócsoportunkon kívül vajdasági képviselők és békés megyei kormányhivatalnokok is jelen voltak. A plenáris napirend témái után egyéb politikai ügyeket is tárgyaltak, majd az épületben elfogyasztott ebéd után a többi tagállam képviselőivel közösen emlékeztünk a párizsi merényletek áldozataira. A későbbiekben gyalogos városnézésre is volt lehetőség, a búcsúvacsorát pedig Brüsszel belvárosában Hölvényi György képviselővel közösen fogyasztottuk el. Tömegközlekedési eszköz késő este már nem közlekedik, vagy ha mégis, az a várost átszelő éjszakai járat lehet, a taxisok viszont barátinak mondható áron fuvarozzák a turistákat. A fokozott terrorveszély és az utcai ellenőrzések miatt az elmúlt napokban megbénult a főváros közlekedése, a bombariadók és a nemzeti labdarúgó-válogatott mérkőzésének elhalasztása után négyes fokozatra emelték a terrorfenyegetettség szintjét, az oktatási intézmények is zárva tartanak. Néhány külföldi lézeng az utcákon, de Brüsszel az elkövetkezendő időszakban nem ajánlatos úti cél. Munkában a sajtóküldöttség i i I Gál Kinga