Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)

2015-11-04 / 255. szám

rJ J U j]/. Szent Imre-napok Balassagyarmat A Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Is­kolában a hagyományos Szent Imre-napokat rendezik meg november 5-6-án. Az alsó tago­zatos diákokat csütörtökön rajzverseny és rádiós vetélkedő várja, majd közösen elkészítik az intézmény emblémáját. A műhelymunkák folyamán kéz­műves foglalkozásokon, dal- és játéktanuláson vehetnek részt a gyerekek. A gimnazisták és a felső ta­gozatosok reggel Szent Imre herceg életéről beszélgetnek, majd a Szűzanya-szobor meg- szentelési ünnepségére és Némethné Jancsi Ilona textil- művész kiállításának megnyi­tójára várják őket. A tárlatról Meloné Varsi Ágnes tanárnő mond köszöntő gondolatokat. Tudományos diákköri ülése­ken érdekes fizikai kísérletek­kel, fejtörő matematikai és játé­kos logikai feladatokkal ismer­kedhetnek meg a tanulók. Az Álmos-legendától a hazaszere­tetig címmel dr. Szabó András előadóművész tart előadást, a délutáni szentmise keretében pedig átadják a Szent Imre-dí- jakat, végül Hangyaavatót tar­tanak a tornateremben. Pénteken az alsó tagozato­sok vers- és prózaszavalásban, énekben, sudokuban, rovás­írásban, valamint sakkban mé­rik össze tudásukat a Civitas Fortissima téri épületben, míg a Szabó Lőrinc úton a felsősök vers- és prózamondó, illetve hittan versenyét bonyolítják le, ugyanitt lesznek az eredmény- hirdetések is. Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra” szombaton HÓgratl megye. Október 31-én ötödik alkalommal kezdtük el „Névsorolvasás” címen bemu­tatni azokat a művészeket, szakembereket, akik kapcso­lódnak a salgótarjáni székhe­lyű Zenthe Ferenc Színház tár­sulatához. November 7-én foly­tatódik a sorozat: ezúttal a 2015/2016-os évadra ideszer­ződő Tóth Zoltán eddigi életút­ját, munkásságát ismertetjük meg olvasóinkkal. A színmű­vész a „Méltóságos, jólelkű Ur”-at személyesíti meg TersánszkyJ. Jenő és Örkény Ist­ván „Kakuk Marci” című, Susán Ferenc rendezte kétfelvonásos bohóságában, amelynek november 9-én lesz a premierje. A későbbiekben Bányai Márton főgimnáziumi történelemtanárt játssza majd „A szabin nők elrablásá"-ban. Ugyancsak a szombati szám­ban lesz szó egy minapi szín­házi előadásról, amelyet a Jó­zsef Attila Művelődési Központ Zenthe Ferenc bérletsorozatá­ban mutatott be a Magyarock Dalszínház. Másik Lehel és Vi­zeli Csaba „Legénybúcsú”-ját utóbbi rendezte is. Szintén a szombati „Kultúra” oldalon té­rünk vissza arra a rendezvény­re, amelynek a Balassi Bálint Megyei Könyvtár volt a színhe­lye. Á vendég az Amerikába élő Röhrig Géza költő, zenész, szí­nész volt, aki a főszerepet ala­kítja a cannes-i nagydíjjal és sok más elismeréssel fémjel­zett magyar filmben, a Nemes Jeles László által rendezett „Sa­ul fiá”-ban. Röhrig Gézával Mizser Attila, a Palócföld fő- szerkesztője beszélgetett. * * Az 1956-os forradalom és szabadságharc világra­szóló tett volt. Tizennyolc éves voltam akkor és ne­gyedikes középiskolás. Nem hajtottam végre hős­tetteket, mint a pesti srá­cok, mégis örökké emlé­kezetes marad. Fiatal tár­saimmal együtt tán’ fel sem fogtuk, hogy mit ve­szítettünk. És talán nem túlzás, így volt ezzel az emberek jelentős része is. De kezdeném az ele­jén... Szegény családban, ’38-ban születtem Kishartyánban. Még egyéves sem voltam, amikor lángba borult a világ. A Horthy- -hadvezetés a háború utáni koncra gondolva ’41-ben csatla­kozott a náci őrülethez és belé­pett a háborúba. Édesapám a ’43 januári doni áttörésénél életét vesztette és támasz nélkül ma­radt háromfős családja. Csak egy pici házikónk és élni akará­sunk maradt. Jött a földosztás és azzal is azok jártak jól, akik ad­dig is tehetősek voltak. A szegé­nyeknek, a hadiözvegyeknek az uradalmi földből is a sovány, a kavicsos jutott. így köszöntött ránk az új, „szép” világ. Még be sem értek a földosztás eredményei, amikor az ’50-es évek elején,' az erősza­kos tsz-szervezésre nálunk is sor került. A lakosság már ismerte a hatalom természetrajzát: a köte­lező beszolgáltatást (padlás-le- söprést), az úgynevezett kulák- törvényt (a népellenségnek bé­lyegzést), a „rendszerellenes ele­mek” üldözését, így ezek meg­tették hatásukat. A háború utáni újjáépítés, a gyárak, bányák ter­melésének újraindítása ugyan segített, de az egyre nagyobb gondot jelentő áruhiány, a szu­perinfláció, a nemcsak közsé­günkre jellemző általános sze­génység, a tarthatatlan politikai helyzet (a kitelepítések, a mun­katáborok), a lakosságban is egyre nagyobb feszültségeket gerjesztett. Az általános iskolát 1953-ban fejeztem be. Olyan pályát válasz­tottam, amely szakmát ad, s ké­sőbb munkahelyet, állást tesz le­hetővé. így kerültem a salgótar­jáni gépipari technikumba. No­ha már jártam Tarjánban, még­is kis falum határán alig láttam túl. Szinte megváltozott körülöt­tem minden. Kinyílt a világ, las­san megismertem a várost, lakó­telepeit is, és megtapasztaltam, hogy még nálunk is vannak sze­•i I gényebb emberek. Közben tel­tek az évek és igyekeztem tisz­tességesen helytállni. így érke­zett el ’56 tavasza. Már nem ka­maszként, hanem felnőttként láttam a világot. Megszerettem a várost és kicsit már én is salgó­tarjáni voltam. Barátom tarjáni családja bizal­mába fogadott, s rádiójuk foly­tán én is olyan információkhoz jutottam, amelyeket ők is a Sza­bad Európa Rádióból merítettek: Rákosi leváltásáról, a Petőfi Kö­ri programokról és az országban tapasztalt egyre nagyobb gon­dokról. Már nemcsak a tanulás, hanem a politikai közélet is érde­kelt. Akkor merült fel bennem egy kristálydetektoros rádió ké­szítésének ötlete. Az elképzelést tett követte. A családfő a hozzá­valókat megvásárolta, mi pedig a bátyámmal késszé varázsol­tuk. Igaz, hogy csak a Kossuth adót foghattuk, de a híreken kí­vül késő éjszakába nyúlóan iga­zi színházi élményekben is ré­szünk volt.' 1956. szeptemberben kezdő­dött meg a negyedik, az utolsó középiskolás évem. Tanáraink már az érettségire figyelve ké­szítettek fel bennünket, s köz­ben sok mindennel foglalkoz­tunk. Elég érettek voltunk ah­hoz, hogy értsük az országban zajló politikai és gazdasági folya­matokat. Ebben tanáraink is igyekeztek a segítségünkre lenni. Nyíltabb légkörre emlékszem az ország­ban és az emberek között is, hi­szen már túl voltunk a szovjet pártkongresszuson, s ez politi­kai erjedést, nyílt rendszerkriti­kát jelentett hazánkban is. Sőt egyes pártrendezvényeken, az írószövetségben és a Petőfi Kör vitaestjein kendőzetlen viták folytak, s ezek egy része az újsá­gokban is napvilágot látott. Az egyetemi fiatalok körében is ér­lelődött a változás. Szegeden megalakult az egyetemi és főis­kolai egyesületek szövetsége és határoztak követeléseikről. Több felsőoktatási intézmény is csat­lakozott hozzájuk, köztük 22-én a budapestiek, s ekkor született döntés a másnapi békés de­monstrációról is. És elkövetkezett október hu­szonharmadika. A budapesti diá­kok tüntetésével megkezdődött az 56-os forradalom és szabad­ságharc. Az ország polgárai a rá­dióból értesültek az események­ről, Gerő Ernő pártfőtitkár gyalá­zatos esti beszédéről és a rádiónál kirobbant fegyveres felkelésről is. Máknap nagy izgalommal in­dultam iskolába. Amerre men­tem, mindenütt az előző napi eseményeket tárgyalták. Áz egész gépipari technikum egy méhkasnak tűnt. Ezt követően már nem volt igazi tanítás. Vi­ták, beszélgetések folytak. A for­radalom megállíthatatlan volt. Az országban sok helyütt tünte­tések, sztrájkok kezdődtek. így október 27-én a salgótarjáni acélgyárban általános sztrájkról döntöttek. A munkások a város déli üzemeibe indultak s csatlakozásra szólították fel a tűzhelygyár és az öblösüveggyár dolgozóit, illetve a gépipari taná­rait és tanulóit is. Valamennyien a Szabadság térre indultunk, ahol megkezdődött a szovjet em­lékmű lerombolása. Most is ma­gam előtt látom, ahogy a hosszú drótot az emlékmű „nyakára” kötötték, egy teherautó nekive­selkedett, majd egy másiknak is segítenie kellett, hogy az emlék­mű ledőljön, derékba törjön. Nagy üdvrivalgás közepette. A körülmények és a megbé­nult közlekedés miatt október 28-tól nem jártam iskolába: ak­kor kezdődött az én kishartyáni „forradalmam”. Állandóan a rá­diót „bűvöltem”, s a falu lakói kö­zül jó néhányan rendszeresen összejöttünk a postahivatalban, a falu hírközpontjában. Mi ma­gunk hírhozók és hírvivők is vol­tunk. Információt cseréltünk, megbeszéltük a falu. és az ország dolgait is. A forradalomról szin­te mindent tudtunk. Noha a hivatalban csak a postá­sok tartózkodhattak, a postamesternő invitálásá­ra - kis túlzással - annyi­an voltunk bent, hogy szinte még a falvédőn is lógtunk, s így ment ez napról-napra. Közben településün­kön is létrejött a forradal­mi bizottság. Az egyik nap délutánján mintegy százan gyűltünk össze a helyi kultúrott- honban. A Himnusz hangjai után a résztvevők javaslatára közfelkiáltással egy 10-12 fős „csapat” állt össze, akik közül megválasztottuk a forradalmi bi­zottság tagjait. A jelöltek között szerepeltem, s akkor kerültem legközelebb a forradalmi cselek­véshez. A közösség azonban a feladatra még nem talált érett­nek. Másnap sor került a fegyve­res szolgálatot ellátó nemzetőr­ség tagjainak megbízására is. Valamennyien - mindkét testü­let tagjai - rászolgáltak az utó­kor tiszteletére és elismerésére. Felelősségteljes, önzetlen és élet­veszélyt is jelentő feladataikat a lakosság általános megelégedés­re látták el. Biztosították a tele­pülés nyugalmát. Gondoskodtak a lakosság ellátásáról. Felügyel­ték az átutazók, köztük fegyve­res csoportok mozgását is, fegy­verrel a kézben. Hősök voltak a szó igazi értelmében. Az országban kialakult hely­zetre, a pesti fegyveres felkelés hatására - leküzdve az első szov­jet fegyveres közbeavatkozást - október 27-én Nagy Imre vezeté­sével új kormány alakult. Sor ke­v > rült a többpártrendszer vissza­állítására és megkezdődhetett az új demokratikus átalakulás is. Egyidejűleg tárgyalás folyt a szovjet csapatok teljes kivonásá­ról és a Varsói Szerződésből va­ló kilépésről. Politikai ígéretei­F ioMb-to \i rioMo két megszegve azonban - no­vember 4-én hajnalban - had­üzenet nélküli támadást indítot­tak az ország egész területén. A miniszterelnök, 5 óra 20 perckor, drámai han­gú rádióbeszédben tájékoztatta az ország népét és a világ közvé­leményét: „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Megdöbbenve hallgattam és nemzetközi segítségre, szolidari­tásra számítottam. Tévedtem. Elcsendesedtek a fegyverek. Elveszett az álmunk és elbukott a forradalmunk. Jöttek a letar­tóztatások, a börtönök és az in­ternálások. Két hartyáni bizott­sági tagot is internáltak. De a ha­talomnak ez sem volt elég. Jött a véres bosszú és jöttek a kivégzé­sek. A megtorlásoknak se vége, se hossza nem volt. Még a gye­rekkornak, a fiatalok életét sem kímélték. Folytatódtak a tünteté­sek és a sztrájkok, s válaszul a kegyetlen sortüzek. Salgótarjánban - december 8- án - a legembertelenebb véreng­zést hajtották végre, „...a Megyei Tanács és a Megyei Rendőrkapi­tányság előtt az éjszaka letartóz­tatott kisterenyei munkásveze­tők szabadon bocsátása érdeké­ben tüntetés kezdődött. Többszö­ri felszólítás ellenére a tömeg nem oszlott fel. Ebben a feszült helyzetben lövések, majd sortűz dördült el.” (Salgótarján történel­mi kronológiája II.) A karhatalmisták és a szovjet ka­tonák sortüze 131 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelt Köztük egy kishartyáni súlyos sebesültet is. Decemberben folytatódott a ta­nítás. Hiányzott közülünk néhány eltanácsolt, kitiltott tanuló és egy kiváló tanár is. Lénárt Andor tanár urat letartóztatták, majd 1957-ben 12 év börtönre ítélték. A politikai vezetés mindent el­követett, hogy az 5ó-os forradal­mat még az emberek emlékeze­téből is kitörölje... Bartos József * y ■—I . Él wmm- 8 _________w __ ____j, JSgpo ■ J BBSl * lT~ ^ Jjjj Jig ®'“^ Í4 j^pL^^Sfw Mf Bi ^pls Mm. &/JHH|Jk> \ ^ ' i^t Jl ÄJJlll U jj lW ' I ¥:" ^ - ** %.» t:: * ' 1 : w, W^^mSr A £ '*'-**■■ *& uwM-y^.i. wl? «*• i* p V w * UhL. **. %■ ' K & ■■ sp"? ':* w*. " flS ■* 1 ® . * ™""w* &L... ..#*••'%. m :|| fL* ' sxtfP1-*» ■#"’ &k>4 Wi sC^“S S<:V^VTk^ZLÍ [Ot I Hi*fi5r!i"Y fJr'C t3f i ji<) rjB| m 11: j I I j 111. jy-.Tt * ' ^''' ^ ' ', ^**v< , ^ ^ ™ ^ *T? ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents