Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-23 / 271. szám
Vasárnap reggelre leesett az első hó a Mátra északi, nógrádi részén és a Karancs tetején is, a web- kamerák tanúsága szerint. A völgyekben azonban csak eső esett lapzártáig, a salgótarjáni Tóstrandot is egész nap áztatta a vigasztalan, szürke novemberi égi áldás. A ködös, párás levegő és a Karancs csúcsait takaró felhők miatt lentről nem is látszott, hogy odafenn már beköszöntött a tél. A tavon élő tőkés récéket nem zavarja a hideg, de annak mindig örülnek, ha valaki élelmet visz nekik. Jól érezhetik itt magukat, az elmúlt egy-két évben már hatvan körülire nőtt a létszámuk. Vasvitézek emlékezete Ha jól meggondolom, akkor kiderülhet, hogy a „fából vaskarika” kifejezés nem is oly’ abszurd, mert nyelvünkben és a mesében minden megtörténhet, minta mai mesében is. És higgyenek a mesékben, mert ha gyermekeiknek rendszeresen mesélnek, felnőttként olyan eszes, furfangos emberek lesznek, mint a valamikori kishartyáni kovácsmester! Azt híresztelte, azt mondta magáról, hogy tud fából vaskarikát készíteni. Ez ugye lehetetlen? Vagy talán mégsem? Hol volt, hol nem volt, egy életem, egy halálom, volt egy minden hájjal megkent kovácsmester, aki még Mátyás királyt is lóvá tette. A kapzsi kovács féltette ugyan a fejét, s nem különben életét, mégis övé lett a király kocsideréknyi aranya. Furfanggal megcselekedte a lehetetlent, és akárhonnan nézzük is, fából készült ugyan, de vas lett az a karika. A mese egy minapi rádióműsorban folytatódott. Az ugyan más, tragikus és szomorú történet volt, az emberi összefogást tekintve azonban felemelő. „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam. szólt Ferenc József császár hadba hívó szava 1914. július 28-án, és kezdetét vette az őrület, a „ nagy háború ”. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a háború bejelentését lelkesedés fogadta. Sok fiatal önként és sokan - a szó valódi értelmében is - dalolva mentek a frontra. Hamarosan meg lett azonban a böjtje. A történelem során addig sohasem dúlt ily’borzalmas háború. A monarchia területéről bevonultatott három és félmillió katonából, épségben csakfélmilliónyian érkeztek haza. És emlékszünk II. Vilmos császár hírhedt mondására: „Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek győztesen!” Csak álom volt és négy évig tartó öldöklés. Folyt a háború, jöttek a vesztes csaták, a halottak, és a sebesültek ezrei. A valóság szinte sokkolta az országot Ebbe a megváltozott hangulatba robbant be „a nemzeti áldozatkészség” szobrainak ügye. Állami kezdeményezésre fel akarták rázni a közvéleményt a háború okozta letargiából, a fájdalmas kiábrándultságból. Emellett enyhíteni a háborús veszteségeket, segíteni a hadirokkantakat, az árvákat és az özvegyeket. Ezt a célt szolgálták nagyobb városaink főterein felállított faszobrok, amelyek életnagyságban egy-egy katonát, esetleg egy tárgyat ábrázoltak, mely szobrokba adományok ellenében vasszöget, illetve vasszögeket lehetett beverni. Megjelentek tehát a vas vitézek. A jó ügyet szolgáló kezdeményezésre megmozdult az ország. Összesen 20-22szobor készült Országos és helyi szervezetek alakultak, s ahogy nőttek az adományok, úgy szaporodtak a szögek a szobrok testében. S így vált a fakatona vasvitézzé. Az adakozások, különösen diákcsoportok érkezésekor, illetve hétvégén eseményszámba mentek, amelyek kulturális programokkal is együtt jártak. Ilyenkor több száz szöget is bevertek. A vásárolható szögek meghatározott értéket, adományt értek. A vasszögek ára darabonként 50 fd- lér, gyerekek, katonák részére 20 fillér volt. Az aranyozott szögekért 50 koronát, az ezüstözöttekért 20 koronát kellett fizetni. Az adásban elhangzott, hogy Szombathelyen az áldozatkészség szobrát, egy bécsi szobrászművész alkotását, 1915. október 24- én avatták fel, a középkori páncélos vitéz szobra még ma is megtalálható. A városi adakozással több, mint húszezer korona gyűlt össze, amely akkor jelentős összegnek számított Szőkébb pátriánkban, a valamikori Nógrád vármegyében, egy városban, Losoncon készült „vasvitéz”. Az állami tisztségviselők igyekeztek példát mutatni és a nyilvánosság előtt adakozni. Ferenc József császár is adakozott, képviselője egy nagy aranyszöget vert a vasi páncélos vitéz fejébe. A császár „fején találta a szöget”, és a szög beveré- sével valóságosan és jelképesen is, nem első alkalommal „verte fejbe”, veszejtette el nemzetünket... Az adakozás elismerésre méltó volt, de veszteségeink, sohasem voltak pótolhatóak. Hány árva, hány boldogtalan és gyászoló özvegy, édesanya, család, s oly’sok fájdalom, mely szavakkal le sem írható. Petőfit idézve: „Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom.” Bartos József Mézes kenyeret majszoltak a gyerekek A mézes reggeli program- sorozatához kapcsolódva Nyugat-Nógrád több településén is ízes-édes finomságokkal lepték meg a gyerekeket pénteken a helyi méhész gazdák. H.H.-Sz.B. _______________ Ca tg*gcta/llagf«r«$ii. Galgagutáról már bő egy hónappal ezelőtt kedves meghívást kaptunk a rendezvényre, így a térség egyik legdélebbre fekvő községbe látogattunk el. Az óvodában a helyi méhészek képviseletében Sebján Pál, illetve a falu polgármestere, Agócs Gábor fogadott. Miközben a csemeték jó étvággyal falatozták a finom vajas-mézes kenyeret, a méhekkel egész évben szorgosan foglalkozó szakemberrel elegyedtünk szóba, aki elmondta, hogy a hagyományos akácméz mellett napraforgó, repce- és facéliamézet is „termelnek” a kaptárak, hiszen a környékbe kirajzó méheket nem lehet tudatosan irányítani virág- ról-virágra. Nemsokára átmentünk az általános iskolába, ahol az alsó tagozatos tanulók szintén jókedvűen majszolták a mézes kenyereket. Itt néhány diáknak ismerős volt a méhészkedés fogalma, hiszen korábban már szerveztek tanulmányi kirándulást Sebján Pál „birodalmába”. A méhész szakszerű felvilágosítást is nyújtott a gyerekeknek, kik a herék, kik a Sebján Pál méhész a méztermelés részleteibe is beavatta a diákokat dolgozók, és miért „anya" az anyaméh. Még azt is megtudhatták, hogy bizony, ha nagyon szorgalmasak ezek az apró állatok, bizony négy ember kell, hogy a nektárral teli tároló keretet megemelje, és nem kell félni tőlük, hiszen ha nyugodtan közelít az ember feléjük, nem csípnek. Nagyorosziból is kaptunk hírt a „Mézes péntekről”. Kissné Unatényi Katalin, a Börzsöny Általános Iskola igazgatója elmondta, náluk Vandomyik Ottó és Félix József méhészek jártak, akiknek a különleges termékeiből több mint százötven gyermek lakott jól. Akácméz mellett vegyes - és erdei virágmézet kentek a kenyerekre, és a tanulók a repeta iránti kéréseikkel jelezték, mennyire ízlik nekik ez a szokatlan reggeli. Nagyorosziban sorban álltak a gyerekek az ízes kenyérért L A galgagutai gyere- k jóízűen falatozták a mézes kenyeret Nővén# d eső. első hó
