Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-13 / 263. szám
Hatgólos előnyt szerzett a Szeged FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA. Megnyugtató, hátgólos előnyt szerzett a Szeged férfi vízilabdacsapata a második számú nemzetközi sorozat, az Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, mivel hazai medencében 9-3-ra legyőzte a német Hannover együttesét. Kiválóan kezdett a magyar csapat, amely az első negyedben támadásban és védekezésben egyaránt jelesre vizsgázott. A vendégek - akiknél Balatoni Máté és Tóth Bence személyében két egykori utánpótlás-válogatott játékos is vízbe szállt - csak nehezen jutottak el lövésig, és a blokkoló kezek „erdejében” nem nagyon találták az utat a hálóba. A nagyszünetre négygólos előnyt dolgozott ki a Tisza-parti együttes. A harmadik negyed sokáig a kapusokról szólt, hazai oldalon Meixner Marcell, míg a vendégeknél Roger Kong mutatott be több bravúrt. A gólcsendet végül Lukas Sémán törte meg egy gyönyörű bejátszás végén. A zárónegyedet Aljosa Kunac felsőléces bombagólja vezetette fel, amire a vendégektől az egész találkozó alatt sokat foglalkoztatott montenegrói válogatott Aleksandar Radovic válaszolt. Két és fél perccel a vége előtt Varga Zsolt ötméteresből a negyedik találatát is megszerezte, beállítva ezzel a 9-3-as végeredményt. A párharc visszavágójára december 16-án kerül sor. Eurokupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Szeged-Diapolo Waspo Hannover (német) 9-3 (4-1, 2-1, 1-0, 2-1). A magyar csapat gólszerzői: Varga Zs. 4, Kiss Cs., Manhercz K., Sánta, Sémán, Kunac 1-1. bajnokok ligája. A házigazda Szolnok egy góllal nyert az OSC ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében vívott szerdai összecsapáson. A 12 csapatos főtábla B jelű hatosában már a második forduló összehozta a magyar bajnok Szolnokot és a legutóbbi ob I-es idény ezüstérmesét, s a papírforma a házigazda sikerét ígérte az oda-visszavágós rendszerben zajló sorozat első magyarmagyar ütközetében. A párharc nyitánya a hazaiaknak sikerült jobban, a vezetést követően azonban sorozatban három OSC-gólt láthatott a közönség. Álmosnak tetszett a vendéglátók játéka, ugyanakkor az újbudai alakulat lelkesen és bátran pólózott, aminek meglett a részeredménye. A második negyedben aztán éledezni kezdett az olimpiai és világbajnokokkal tűzdelt hazai együttes, amely előbb kiegyenlített, majd a harmadik játékrész elején a vezetést is átvette (4-3). A folytatásban aztán érvényesültek a valós erőviszonyok: szolnoki találatok következtek, s Varga Dénes góljával már 6- 3-ra a hazaiak álltak jobban. A játékrész végén közelebb kerültek a vendégek (6-4), a befejező nyolc percnek azonban 7- 4-es szolnoki vezetés mellett vághattak neki a csapatok. Az OSC megpróbált felzárkózni, ehelyett azonban a már nyugodtan játszó házigazdák voltak eredményesek: az idősebbik Varga fivér, Dániel távoli duplájával 8-4-re módosult az állás. A hajrában aztán alaposan kiengedett a Szolnok, az OSC felzárkózott 8-7-re szűkítve a különbséget, a hazaiak győzelmét azonban nem tudta megakadályozni. Főtábla, csoportkor, 2. forduló. B csoport: Szolnoki Dózsa- Közgép - A-Híd OSC Újbuda 8-7 (1-3, 2-0, 4-1, 1-3). Góldobók: Mitrovic, Varga Dénes, Varga Dániel 2-2, Younger, Gocic 1-1, illetve Graham 2, Bundschuh, Brguljan, Gór- Nagy, Bátori, Decker Á. 1-1. * * * Az Eger egy góllal alul maradt a horvát Primőrje Rijeka otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai összecsapásán. A 12 csapatos főtábla A jelű hatosában az Eger úgy szállt medencébe a második fordulóban, hogy a nyitókörben döntetlenre végzett görög vendégével, az Olympiakosszal. A Bajnokok Ligája június eleji, budapesti hatos döntőjének, a Final Sixnek a házigazdájaként eleve biztos továbbjutó Eger Fiumében (Rijeka) próbált javítani, de nem sikerült. Főtábla, csoportkor, 2. forduló, A csoport: Primőrje Rijeka (horvát) - ZF-Eger 8-7 (0-1, 3-3, 2-1, 3-2). Az Eger góldobói: Cuk 2, Hosnyánszky, Cuckovic, Szívós, Erdélyi, Hárai 1-1. Öt pontot szerzett kosárlabda Öt pontot szerzett Natasa Kovacevic, a Győr korábbi, a szerb Crvena Zvez- da jelenlegi kosárlabdázója, aki bal lábának térd alatti am- putációját követően 26 hónappal, szerda este ismét bajnoki mérkőzést játszott. Ő az első nő Európában, aki ilyen mértékű sérüléssel hivatalos mérkőzésen pályára lépett. A 21 éves Kovacevic - több csapattársával együtt - 2013. szeptember 7-én sérült meg súlyosan, amikor a győri csapatot szállító autóbusz Kapuvárnál személyautóval ütközött. A balesetben Ta- podi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a kórházban vesztette életét. A fiatal játékos - speciális protézissel - hónapok óta készült a visszatérésre, a júniusi magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság budapesti gálamérkőzésén már pályára lépett. Azóta is edzésben volt a Crvena zvezda együttesénél, amelynek színeiben szerdán, a Studenti elleni bajnoki mécsesén öt pontot dobott, együttese pedig 78-47-re győzött. Kikapott a Győr futsal bl A házigazda Győri ETO FC 5-2-es vereséget szenvedétt az orosz Jugra Jugorszktól a futsal Bajnokok Ligája elitkörének szerdai második fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az áprilisi négyes döntőben. Az UEFA Futsal Cup elitkörében négy helyszínen rendeznek tornát, a győztesek lesznek ott az április végi négyes döntőben. Eredmények (elitkör, 2. forduló): Jugra Jugorszk (orosz)- Győri ETO FC 5-2 (2-0), Kajrat Almati (kazah)-EP Chrudim (cseh) 4-1 (3-0). Az állás: 1. Jugra Jugorszk 6 pont, 2. Kajrat Almati 3,3. Győri ETO FC 1 (5- 8), 4. EP Chrudim 1 (4-7). A további program. Péntek, 3. forduló: Jugra Jugorszk-EP Chrudim 15.30, Győri ETO FC-Kajrat Almati 18.00. Részvételi rekord lesz Izraelben rövidpályás úszó eb. Részvételi csúcsot jelentőén 47 ország úszói indulnak az idei rövidpályás Európa-bajnoksá- gon Izraelben. Az 52 országot összefogó kontinentális szövetség, a LEN szerdai hírlevele szerint a nevezések alapján okkal számolnak rekordjelenléttel a december 2. és 6. között Netanyában esedékes Eb-n, amelyet 25 méteres medencében rendeznek meg. Rövidpályán ez lesz a 18. úszó Eb, ahol a magyar válogatott is szerepel, Kiss László szövetségi kapitány számítása szerint 20-22 fővel. A LEN közleményében külön is megemlítette, hogy a magyar csapatban a nyári, nagymedencés kazanyi világbajnokság aranyérmesei közül Hosszú Katinka és Cseh László is ott lesz az indulók sorában. A hírlevélben azt is rögzítették, hogy az Európa-bajnokság pénzdíjas, a LEN 220 ezer eurót oszt szét a 12 legjobb eredményt elérő versenyző között. Újdonság a korábbi hasonló viadalokhoz képest, hogy ezúttal nem négy, hanem ötnapos lesz az Európa-bajnokság. A 2013-ban avatott netanyai uszodába két és fél ezren férnek be. Megint nem ment a góllövés FUTSAL NB IIA Skorpió és a Romhány is csupán egyszer talált a hálóba Nők, Keleti csoport, 10. forduló Hajdúböszörményi TE n. - Reklám Press-Skorpió n. 4-1 (2-0) Hajdúböszörményi Városi Sport- és Rendezvényközpont, vezette: Erdélyi T., Erdélyi P. Hajdúböszörmény H: Tóth R. - Szilágyi M., Mogyorósi, Farkas É., Quirikó. Csere: Bölömi, Czé- gény, Szilágyi Sz., Pálóczi, Sipos, Nagy M. Játékos-edző: Quirikó Vivien. Salgótarján: Cseh-Rusz - Tóth E, Gál, Ferencz, Szklenár. Csere: Terdik (kapus), Bokor, Balya, Takács D., Mészáros. F/Jző: Tóth Zsolt Gl: Cseh-Rusz (8. - öngól), Szilágyi M. (20.), Quirikó (36.), Bölömi (37.), ill. Ferencz (32.). Sárga lap: Czégény (8.). Az ezúttal is fontos embereiket nélkülöző tarjániak ugyan a mezőnyben teljesen egyenrangú partnerei voltak a szokásos határozott, kemény játékát produkáló hajdúböszörményi alakulatnak, ám a jobb helyzetkihasználás végül a vendéglátók javára döntötte el a rangadót. Quirikó Vivien: - Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, ha játékban nem is, de akaratban és hozzáállásban végre azt nyújtottuk, ami egy ilyen mérkőzésen szükséges! Remélem, hogy ez az elkövetkező meccseken is így lesz, és mellette a támadójátékunk is javulni fog. Tóth Zsolt: - Nagyszerű szurkolótábor előtt, küzdelmes mérkőzésen maradtunk alul. Megérdemelten nyert a HTE, sajnos a helyzetkihasználásunkkal problémák adódtak, ez okozta a vesztünket. Céljaink azonban nem változtak, ennek mentén megyünk tovább, s remélem a következő mérkőzéseken javítani fogunk. További eredmények: Szent Mihály FC Szeged - Alukonstrukt Ezüstcsikó KHE Nyíregyháza 11-2 (6-1), Gyulai Amazonok MVFC Női Berettyóújfalu 3-3 (1-1). Szabadnapos: Békéscsabai Wanted SC. A bajnokság állása 1. Gyula 9 7 1 1 68-25 22 2. H-böszörménylI. 8 6 0 2 31-20 18 3. Berettyóújfalu 8 5 1 2 30-11 16 4. Salgótarján II. 9 5 0 4 36-25 15 5. Szeged 8 3 0 5 37-32 9 6. Békéscsaba 7 2 0 5 20-38 6 7. Nyíregyháza 9 o0 9 10-81 0 Férfiak, Középcsoport, 9. forduló Romhány SE - Városgazda Utánpótlás Akadémia 1-5 (1-2) Budapest, Kerék utcai Általános Iskola, vezette: Takács Z., Harmath Zs. Romhány: Piel - Kovács A., Csirinyi, Radianov, Molnár L. Csere: Király, Kalucza, Nagy M., Nagy A., Fehér D., Grenyó. Játékos-edző: Nagy Attila. Városgazda UA: Ács - Simonyi, Hasenauer, Felföldi, Kiss A. Csere: fokán, Szabó L, Szabó F., Váradi, Palásti. GL: Molnár L. (12.), ill. Hasenauer (10.), Szabó F. (15.), Simonyi (28., 34.), Jokán (39.). Az első félidő közepének gyors gólváltását követően a vendégek még a szünet előtt visszavették a vezetést, majd a fordulást követően újabb három találattal be is biztosították megérdemelt sikerüket. További eredmények: Dunakeszi Kinizsi Futsal - Inter CDF SE 4-1 (1 -1), Brand Mission Tolna- Mözs - PTE ÁOK-Petőfi SE 17-1 (9-1), Váci Futsal SE - Újpesti TE 16-2 (5-1), PTE PEAC Futsal - 1988 Déli FC 7-7 (5-3), Sco- regoal Kecskeméti FC - Gar- vittax 7-1 (4-0), Újpest FC-220 Volt - Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE 0-8 (0-3). Szabadnapos: Piliscsabai AFC-Mitre. Az 1. fordulóból pótolt mérk& zés: PTE ÁOK-Petőfi SE - Inter CDF SE 9-1 (4-0). A bajnokság állása 1. PTE PEAC 8 7 1 0 57-27 22 2. Dunakeszi 9 6 1 2 46-17 19 3. Piliscsaba 7 6 0 1 62-25 18 4.1988 Déli FC ' 8 5 2 1 50-35 17 5. Kecskemét 9 5 2 2 42-39 17 6. Vác 8 4 2 2 48-33 14 7.MMSZSE 8 4 2 2 45-34 14 8. Városgazda 8 3 3 2 47-41 12 9. Romhány 9 3 0 6 34-48 9 10. Tolna-Mözs 9 2 3 4 45-40 9 11. Garvittax 7 2 2 3 34-43 8 12. Újpest FC 9 2 1 6 29-45 7 13. PTE-ÁOK 8 2 1 5 36-59 7 14. Inter CDF SE 8 0 0 8 20-52 0 15. Újpesti TE 7 0 0 7 17-74 0 NBI, nők 6. forduló: Szekszárdi UFC - Debreceni EAC 5-5 (2-3), Hajdú- böszörményi TE - DVTK-Vé-nusz 7-4 (4-1), Brand Mission Tolna- Mözs - Airnergy FC 8-1 (1-0). A Reklám Press-Skorpió - Astra-Kiskunfélegyházi Bulls FC mérkőzést decémber 29-én játsszák. Szabadnapos: Rába ETO. A bajnokság állása 1. Tolna-Mözs 1 5 5 0 0 23-7 15 2. Rába ETO 5 3 0 2 27-14 9 3. H-böszörménv 4 3 0 1 20-14 9 4.DVTK-V. 6 2 1 3 20-23 7 5.Airnergy FC 5 2 1 2 14-22 7 6. Kiskunféleqyh. 4 1 2 1 14-13 5 7. Debrecen 4 1 1 2 15-20 4 8. Salgótarján 4 1 0 3 7-17 3 9. Szekszárd 5 0 1 4 12-22 1 Következik NB I, nők, 7. forduló: DVTK- Vénusz - Reklám Press-Skorpió, Miskolci Városi Sportcsarnok, november 14., szombat, 19 óra. NBII, nők, Keleti csoport, 11. forduló: Békéscsabai Wanted SC - Reklám Press-Skorpió II., Békéscsaba, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, november 15., vasárnap, 14 óra. NB n, férfiak, Középcsoport, 10. forduló: PTE ÁOK-Petőfi SE - Romhány SE, Kozármislenyi Sportcsarnok, november 16., hétfő, 19.15 óra. H.P. 1 I J » A szegedi Varga Zsolt (b) és Tóth Bence, a Hannover játékosa (j) a Szegedi Sportuszodában