Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-12 / 262. szám
Nemzetközi verseny sakk. A idei év utolsó napjaiban, alkalmazkodva az iskola téli tanítási szünethez, december 27-e és december 30-a között Egerben rendezik meg a II. Bódi Tamás nemzetközi értékszámszerző és ifjúsági sákkversenyt. A verseny elsődleges célja, hogy megemlékezzenek Nógrád és Heves megye fiatalon elhunyt elnökéről, a két megye kiemelkedő sportági szervezőjéről, sakkpedagógusáról, Bódi Tamásról, másodsorban pedig a verseny a részvevők számára a FIDE értékszám szerzését is biztosítani fogja. A rangos sportesemény helyszíne az Agria Park Bevásárló és Szórakoztató Központ, Vásártér Terem lesz. A rendezők, az Andornak- tálya SE, az Egri SZSE és Bódi Tamás testvérei, Paál Attila versenyigazgatóval karöltve idén két csoportban: „A” 2000- ben és utána születettek, valamint „B” nemzetközi nyílt értékszámszerző, bonyolítják le a 7 fordulós egyéni svájci' rendszer, számítógépes párosítás Swiss Manager program segítségével. A verseny két fődíját, egy-egy értékes tabletet a Bódi család ajánlotta fel a további díjak és különdíjak a helyszínen kerülnek ismertetésre. A sakkversenyre december 24-ig, az atpaal@ gmail.com email címen lehet nevezni. Közelítenek a top négyhez RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA VK. A magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott lassan ott lesz a világ négy legjobbja között Liu Shaolin Sándor szerint, aki második lett 500 méteren vasárnap a torontói világkupa-versenyen.- A csapat mindig próbál maximálisan teljesíteni, ezt támasztja alá az előző két világkupa-állomás is. Az éremszerzéshez szerencse is kell, de bízunk benne, hogy Pjongcsangban végre ki fog jönni a lépés - mondta a 2018- as téli olimpiáról Liu szerdán az Ml aktuális csatornának. A Torontóban 500 méteren harmadikként célba érő Knoch Viktor szerint a stáb bővülésével rendelkezésükre áll minden, ami a jó eredmények eléréséhez kell. Kötetlen beszélgetés labdarúgás kérdéseiről Hegedűs Henrik a labdarúgás aktuális kérdéseit taglalta a beszélgetésen Hazánk egyik legismertebb futball- szakújságírója, a romhányi származású és Budapesten élő Hegedűs Henrik volt a vendége a Gyarmati Televízió Gyarmati Retúr című portré-beszélgetős sorozatának. A város Helytörténeti Gyűjteményében megrendezett eseményen a riporter Nagy Csilla faggatta a fiatal szakembert. Szóba került a pályaválasztás, az angol nyelv szerete- te, és a blogger-munka indíttatásában játszott főszerepe, felidéződtek a veszprémi egyetemista évek, de leginkább a magyar és nemzetközi labdarúgás helyzete, megítélése került előtérbe. Hegedűs Henrik egyik legérdekesebb gondolatmenete az volt, amikor fejtegetni kezdte, vajon miként fordulhat elő, hogy a magyar foci ennyire nem érdekli már az embereket, leginkább a fiatalabb nemzedéket, és miért történt, hogy harminc éve egyetlen rangos világeseményre nem jutott el válogatottunk. Nézőpontja szerint erőteljes belső okok játszanak közre, hogy szomszédaink, az osztrákok, románok, szlovákok, hor- vátok hosszú ideje előttünk járnak, holott a mi futballkultúránk jóval komolyabb múltra tekinthet vissza, mint az övék. Kovács Péter klubot váltott labdarúgás. A Sarpsborg 08 csapatától a norvég labdarúgó-bajnokság élvonalából kieső Sandefjord együtteséhez igazolt Kovács Péter. A 37 éves, korábbi tízszeres magyar válogatott csatár két évvel ezelőtt bajnok lett a Strömsgodset IF színeiben, ahonnan idén nyáron távozott. Eleinte rendszeresen pályára lépett a Sarpsborgban, de a tavaszi-őszi rendszerű bajnokság hajrájában kevés lehetőséget kapott. Az immár másodosztályú Sandefjorddal kedden egy szezonra szóló szerződést kötött.- Már júliusban is beszéltünk, de akkor a Sarpsborgot választottam. Most itt vagyok, és nagyon várom az új szezon kezdetét. Tudom, hogy támadófutballt fogunk játszani, ezért sok lehetőséget kapok majd. Ennek kimondottan örülök - mondta új klubja honlapján Kovács Péter, aki a legeredményesebb külföldi játékos a norvég élvonal történetében. A salgótarjáni születésű támadó Magyarországon az SBTC, az Újpest és a Vác labdarúgója volt, majd 1998 és 2002 között Finnországban játszott. Azóta - egy Belgiumban töltött idény kivételével - Norvégiában futballozik. Három évvel ezelőtt gólkirály lett a norvég első osztályban. A csütörtökön és vasárnap sorra kerülő magyar-norvég Európa-bajnoki pótselejtezős párharccal kapcsolatban néhány nappal ezelőtt a Dagbladet című lap érdeklődésére Kovács elmondta: szerinte Norvégiának 51, Magyarországnak pedig 49 százalék esélye van a kijutásra. Úgy vélekedett: nem jelent semmit, hogy a norvégok 12 helyet rontottak a világranglistán, és ha úgy játszanak, ahogyan az elmúlt három tétmérkőzésen, akkor jó eséllyel továbbjutnak. Ugyanakkor elárulta: örülne, ha a magyar csapat részt vehetne a jövő évi, franciaországi Eb-n, és boldog, hogy Oslóban láthatja a válogatottat. Olimpiai bajnok, főedző és főorvos a feketelistán- Nagy különbség van a médiáorosz doppingbotrány. Olimpiai bajnok futó, főedző és az atlétikai szövetség (VFLA) főorvosa is szerepel azon a tízes listán, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által örökös eltiltásra javasolt orosz érintetteket tartalmazza. A WADA felsorolásában - amelyben öt sportoló, négy tréner és egy orvos szerepel - ott van a 2012-es londoni olimpia női 800 méteres bajnoka, Marija Szavinova, a szám bronzérmese, Jekatyerina Pojsztogova, valamint a 400 és 800 méteren orosz bajnok Anasztaszja Bazdireva, az 1500 méteren érdekelt Krisztyina Ugarova és Tatyjana Mjaszina középtávfutó. Rajtuk kívül a WADA „száműzné” a hosszútávfutók főedzőjét, Alekszej Melnyikovot, a 800-aso- kat trenírozó Vlagyimir Kazarint, a középtávfutók felkészítésével foglalkozó Vlagyimir Mohnyevet és a gyaloglók főedzőjét, Viktor Csegrnt A tizedik személy Szergej Portugalov, a VFLA főorvosa. A WADA vizsgálóbizottsága hétfőn a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt - az egyéni eltiltások mellett - az orosz tagszövetség és így közvetve az ország atlétáinak eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amelynek elnöke, Sebastian Coe a hét végéig adott határidőt a helyzet tisztázására az oroszoknak. Ezzel összefüggésben az orosz sportminisztérium felszólította a WADA-t, hogy vizsgálódása során tartsa magát a tényékhez és a bizonyítékokhoz. ban terjengő információk és a bizonyított tények között - hangsúlyozta közleményében a minisztérium, ugyanakkor jelezve, a hétfőn közzétett WADA-jelentés segít Oroszországnak az eredményesebb doppingellenes küzdelemben. A botrány egyelőre nem befolyásolja Jelena Iszinbajevát, a női rúdugrás kétszeres olimpiai bajnokát, aki edzője szerint nagy reményekkel készül a jövő nyári riói ötkarikás játékokra. Jevgenyij Trofimov a doppingüggyel kapcsolatosan politikai szándékokat is emlegetett, szerinte kettős mércét használnak a bírálók, és visszautasította, hogy a tisztán készülő orosz atlétákat egy kalap alá vegyék a tiltott segítséget igénybe vevőkkel. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kedden felfüggesztette a moszkvai doppingellenőrző labor működési engedélyét. Az intézmény vezetői 21 napon belül fellebbezhetnek a döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS). Az ausztrál sportvezetés nevében Kitty Chiller, az olimpiai küldöttség csapatvezetője kijelentette: azt szeretnék, ha az oroszországi doppingbotrány miatt orosz atléták nem indulhatnának a jövő évi olimpián. Phü Jones, az Ausztrál Atlétikai Szövetség vezetője szerint nem szabad hagyni, hogy folytatódjanak a WADA-jelentésben megfogalmazott üzelmek. Egyúttal arra kérte a nemzetközi szövetséget, hogy vizsgálja felül korábbi döntését, amellyel Kazanynak ítélte a 2016-os junior vüágbajnokság, illetve Csebokszárinak az ugyancsak jövőre sorra kerülő gyalogló csapatvüágkupa megrendezését Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: a sport és a doppingellenőrzés hitelessége forog kockán, ha a WADA nem kezeli kellő eréllyel és szigorral az oroszországi doppingbotrányt. Hangsúlyozta: a most „felrobbant doppingbomba” az NDK-s időket idézi, csak éppen nem utólag, hosszú évek elteltével akadnak fenn a rostán sportolók, edzők, sportvezetők, ráadásul a vádak szerint az orosz titkosszolgálatnak és állami vezetőknek is közük van az ügyhöz.- Kemények a vádak, minták tűntek el vagy manipulálták a vizsgálatok eredményeit, félemlítettek meg vagy zsaroltak embereket, és olyan szervezetek életébe, munkájába szóltak bele, amelyeknek elvileg teljesen függetlennek kellene lenniük - fogalmazott Tiszeker. Hozzátette: „rendszerprobléma” van a sportban, a dopping- ellenőrzésben, a WADA is sáros, hiszen egy általa akkreditált laboratóriumban történhettek a törvénytelenségek, csalások. Kovács Péternek (jobbra) a Sanderfjord lesz a hatodik norvég klubja