Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)

2015-10-05 / 230. szám

Sorsoltak VÍZILABDA EB. A 2016-OS szerbiai vízilabda Európa-baj- nokságon a magyar férfi válo­gatott könnyebb, a női csapat viszont nehezebb csoportban játszik majd a vasárnapi sor­solás eredményeként. A waterpoloworld.com szakmai honlap helyszíni be­számolója szerint a belgrádi városházán rendezett esemé­nyen a Benedek Tibor irányí­totta férfi csapat Görögország, Oroszország és Törökország nemzeti csapatait kapta ellen­félnek, míg az új szövetségi kapitánnyal, a Merész And­rást váltó Bíró Attilával készü­lő női válogatott Hollandia, Oroszország, Görögország, Portugália és Törökország alakulataival szemben száll vízbe a januári kontinensvia­dalon. A jövő év eleji Eb-n elő­ször vesz részt 16 csapat a fér­fiaknál és 12 a nőknél. A fér­fiaknál négy négyes, míg a nőknél két hatos csoportban zajlik majd a küzdelem. Latvala sikere francia-rali. Jari-Matti Latvala nyerte a rali-világbaj­nokság 11., franciaországi ver­senyét. A Korzikán rendezett viadalon Markku Alen 1984- es sikere óta először született finn győzelem. A behozhatat­lan előnye által már világbaj­nokként hazai közönség előtt szerepelt Sébastien Ogier az egyik pénteki gyorsasági sza­kaszt nem tudta befejezni, ezért tízperces büntetést ka­pott, így ezúttal nem végzett pontszerző helyen. Eredmények: 1. Jari-Matti Latvala, Miikka Anttila (finn, Volkswagen Polo) 2:39:46.7 óra, 2. Elfyn Evans, Daniel Barritt (brit, Ford Fiesta) 43.1 mp hátrány, 3. Andreas Mikkelsen, 01a Flöne (nor­vég, Volkswagen Polo) 46.3 mp h. A vb-pontverseny állása 11 verseny után (még 2 van hátra): 1. (és már világbaj­nok) Sébastien Ogier (fran­cia) 235 pont, 2. Latvala 160, 3. Mikkelsen 126. Magyar érmek úszó vk. A légszennyezett­ség javult, így a második napi versenyeket megrendezhették az úszók hétvégi szingapúri vi­lágkupa-viadalán, amelyen Hosszú Katinka két, Jakabos Zsuzsanna pedig egy szám döntőjében diadalmaskodott. A szombati finálékat a rossz levegőminőség miatt törölte a sportág nemzetközi szövetsé­ge (FINA). A vasárnapi műsor­ból a világ- és Európa-bajnok Hosszú jelentős részt vállalt: a viadal honlapjának beszámo­lója szerint öt számban indult és valamennyiben dobogóra állhatott. Megnyerte a 400 mé­teres gyorsúszást (4:12.00 p) és a 400 méter vegyest (4:37.30 p), második lett 100 méter háton (1:00.07 p), s har­madikként végzett 100 méter gyorson (54.23 mp) és 200 mé­ter pillangón (2:13.99 p). Utób­bi számban Jakabos Zsuzsan­na remekelt, aki elsőként ért célba (2:08.65 p), emellett két ezüstöt is begyűjtött 400 méter gyorson (4:14.75 p), illetve 400 méter vegyesen (4:42.13 p). A magyar különítmény harma­dik tagja, Verrasztó Dávid har­madik lett 200 méter vegye­sen az idei világkupa-sorozat ötödik állomásán. Balassagyarmati Kábel SE ­Levendula Hotel FKSE-Algyő 32-42 (17-23) Balassagyarmat, 250 néző, ve­zette: Babicz, Haskó. Kábel SE: Djukanovics - Duzsi 6, Tihanyi 1, Kajdy, Leiter 3, SZÉ­KELY 13/7, Vízler. Cs.: Síró (ka­pus), Szabó T., 1, SZABÓ A. 5, Bécsi 1, Piroska 1, Tokaj 1. Veze­tőedző: Molnár Ferenc. Algyő: KISS - Béleczki 3, LALUSKA 8, VADKERTI 4, Gazsó 1, SIMON 6, KARDOS 6. Cs.: De­ák (kapus), SZEPESI 5, Ambrus 2, Kocsis 4/3, Teimel 2, Varga 1, Raffai. Vezetőedző: Dankó Ervin. Hétméteresek 8/7, ill. 4/3. Ki­állítások 4, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása: 7. perc: 2-3,13. perc: 5-10,15. perc: 7-11, 19. perc: 8-15,27. perc: 15-18,33. perc: 19-23, 39. perc: 22-30, 49. perc: 28-31,56. perc: 30-38. Telt ház fogadta a csapatokat, amely részben szólt a kábelesek elmúlt három fordulóban tanúsí­tott lelkes játékának, illetve a magyar kézilabdázás két koráb­bi klasszisának, az algyőiek csa­patában játszó Laluska Balázs­nak és Vadkerti Attilának. A gyarmatiaknál ezúttal hiányzott három meghatározó ember: Mikita, Munkácsi és Dóczi hiá­nya egyértelműen a védekezés­ben mutatkozott meg. Nagy lendülettel kezdett mind­két csapat, és ez megmaradt az egész kétszer harminc perc során. A vendégeknél Laluska igen ha­mar elkapta a fonalat, szinte min­den lövése akadálytalanul érte el Djukanovics hálóját, míg a házi­gazdák j obbára csak betörések ál­tal veszélyeztettek, pontosabban az azokból kiharcolt büntetőket ér­tékesítette Székely. Az Ipoly-parti- ak hibáiból és rontásaiból élve ha­mar nőni kezdett a két gárda köz­ti különbség. Vadkerti az irányító szerepkörében elsősorban szerve­zett és kiszolgált, főként a csere­ként bejövő beállóst, Szepesit ját­szotta meg pontosan. Az alföldiek előnye lassan már tekintélyes mé­asztalítenisz EB. Póta Geor­gina és Elizabeta Samara ezüst­érmet szerzett a női párosok ver­senyében a jekatyerinburgi asz­talitenisz Európa-bajnokságon: a magyar, román duó a vasárna­pi döntőben az ázsiai származá­sú Hu Melek, Shen Yanfei török, spanyol kettőstől kapott ki si­mán, 4-1-re. A páros finálét megelőzően Samara egyesben is bejutott a végjátékba, így ő már a második meccsén állt asztalhoz a viadal zárónapján. A mérkőzést a rivális kezdte jobban, az első szettben Pótáék csak futottak az eredmény után, illetve futottak volna, de a játsz­ma percek alatt véget ért, s már­is a rendkívül gyorsan játszó el­lenfélnél volt az előny. A második felvonás már jobban indult a ma­gyar, román kettős szempontjá­ból, 3-0-ra elhúzott, Hu és Shen azonban ezután fordított, s csak­úgy, mintáz első játszmában, in­nentől már uralta a játékot. Kétszettes hátrányban Póta és Samara mindent megpróbált, a harmadik játszmában 8-8-ig fej retűre duzzadt, a játékrész utolsó tíz percébe lépve 15-8 állt az ered­ményjelzőn - az Algyő javára. Né­hány ügyesen végrehajtott táma­dás révén zárkózott a Kábel, Szé­kely átlövésből, Szabó András és Bécsi lerohanásból faragott a hát­rányon, de két eladott labda elég volt, hogy a Kábel SE további kísér­leteire kimerítő választ adjon a Ti- sza-parti alakulat. Fordulás után előbb ébredt a balassagyarmati társaság, és végre a balkezes Duzsi is ponto­san célzott - szélről „verte át” az amúgy jól védő Kiss kapust. Ám az újabb feltámadás is rövid éle­tűnek bizonyult. A rutinos játé­kosokból álló vendégek növelték a tempót, labdákat csentek, a balszélső Kardos akárhányszor felugrott, annyiszor lőtte ki Síró fej mellett haladtak a felek, de a hajrá megint a pontosan és gyor­sanjátszó riválisé volt, amely ez­hálójának különböző területeit, és egyre inkább úgy tűnt, gyor­san eldől a mérkőzés sorsa. A kábelesek viszont másként gon­dolták. Székely, Tokai, Szabó A. és Leiter - utóbbi kettő ember­előnyben - csökkentett a kü­lönbségen, sőt, Székely tizenket­tedik találatával már csak há­rom volt a „déliek” előnye. Ekkor a robogás ismételten hibákat szült, Laluska és Vadkerti pedig nem véletlenül rendelkezik sok­sok válogatottsággal, összerázta társait, és bő négy perccel a be­fejezés előtt hiába kért időt a gyarmati edző, még a szépítésre sem futotta az erőből. A fáradó hazaiak ellen a legvégén könnyű indulás-gólokat szerzett az Algyő, így még magabiztosabbá tették győzelmüket. A lefújást zel már 3-0-s előnybe került. Ugyan a negyedik szett elején Pótáék 3-0-ra elléptek, a folyta­követően úgy ünnepelték az ide­genbeli sikert, mintha a teljes bajnokságot nyerték volna meg. Összességében a tartalékos Ká­bel SE játékosai csak percekre csillogtatták meg igazi tudásukat, a Székely-virtus mellett pedig nem nyilvánult meg igazi átütőe­rő: az élcsoportba tartozó Dankó- legénység igazolta jó hírét. Molnár Ferenc: - A kulcsembe­rek hiányát a védekezés sínylette meg, míg Szabó Tamást támadás­ban teljesen kikapcsolta a játék­ból az ellenfél. A második félidő­ben több felállási változatot kipró­báltunk, de egy sem vált be tartó­san. Jobb csapattól kaptunk ki, bár a különbséget túlzottnak érzem. Dankó Ervin: - Tartottunk a Balassagyarmattól, mert a ko­rábbi meccseken igen markáns tás ugyanúgy alakult, mint a má­sodik játékrész, fordított a török, spanyol duó, s ekkor időt kért formát mutattak. Szerencsére ma is több játékosunk mutatott kimagasló formát, és a nehezebb időszakokon hamar átlendül­tünk. Meglepő, de teljesen meg­érdemelt a tízgólos sikerünk. További eredmények KTE- Kisokos - Juhász ' 99 Füzesabo­nyi SC 28-23, MOL-Pick Szeged U23 - ÓAM-Ózdi KC 39-34, VKK Nyírbátor - Törökszentmiklósi Székács 24-24, Békés-Drén Ké­zilabda Club - Orosházi FKSE- Linamar U23 37-28, CYEB Mizse KC - Nyíregyházi KC 27-28. A bajnokság állása 1. Nyíregyháza 4 4 0 0113-104 8 2. Algyő 4 3 1 0 129-99 7 3. Békés 4 3 1 0 113-91 7 4. KTE-Kisokos 4 2 1 1 114-107 5 5. Ózdi KC 4 2 1 1 140-137 5 6. Nyírbátor 4 2 1 1 96-96 5 7. T.-szentmiklós Sz. 4 1 2 1 95-96 4 8. Szeged U23 4 2 0 2 112-118 4 9. FTC KW 3 1 1 1 85-81 3 10. Mizse KC 4 1 0 3119-118 2 11.Füzesabony 4 1 0 3110-121 2 12. Bgy. Kábel SE 4 1 0 3128-140 2 13. Orosháza U23 4 0 0 4112-135 0 14. T.miklós KE 3 0 o­3 62-85 0 Juniorok: KTE-Kisokos - Juhász ' 99 Füzesabonyi SC 55-9, MOL- Pick Szeged - ÓAM-Ózdi KC 42-31, VKK Nyírbátor - Török­szentmiklósi Székács 28-23, CYEB Mizse KC - Nyíregyházi Sportcentrum 23-30, Balassa­gyarmati Kábel SE - Levendula Hotel FKSE-Algyő 29-45. A bajnokság állása 1. Algyő 4 4 0 0 163-93 8 2. Békés 3 3 0 0 104-71 6 3. Ózdi KC ' 4 3 0 1 148-118 6 4. Nyíregyháza 4 3 0 1 117-94 6 5.FTC-D. 3 2 0 1 96-59 4 6. Pick Szeged 3 2 0 1 100-85 4 7. Nyírbátor 4 1 1 2 113-124 3 8. KTE-Kisokos 3 1 0 2 105-65 2 9. T.miklós KE 3 1 0 2 74-96 2 10. Bgy. Kábel SE 4 1 0 3 111-165 2 11. Füzesabony 4 1 0 3 80-158 2 12. Mizse KC 3 0 1 2 75-96 1 13. T.miklósi Sz. 4 0 0 4 74-136 0 Téglás Péter szövetségi kapitány. Először úgy tűnt, ez sem hasz­nál, ugyanis a folytatásban is Huék domináltak és négy meccslabdához jutottak. A végső siker kapujában azonban meg­torpantak, Pótáék ezt kihasznál­va fordítottak, s végül bravúrral sikerült szépíteniük. Az ötödik játszmában aztán 3-1-ről gyorsan 3-9 lett „oda”, s innen már nem volt visszaút a magyar, román kettős számára. Az ellenfél összességében simán nyerte a döntőt. A 30 éves Póta Georgina 2007-ben csapatban, 2008-ban pedig Tóth Krisztinával párosban lett Európa-bajnok, azaz ezúttal pályafutása harmadik Eb-ara- nyát szerezhette volna meg. Póta egyesben a negyeddöntő­ben búcsúzott - éppen Samarától kapott ki -, s az Eb legeredménye­sebb magyar versenyzője volt. Eredmények (a nemzetközi sző vétség honlapjáról). Női páros, döntő: Hu Melek, Shen Yanfei (török, spanyol)-Póta Georgina, Elizabeta Samara (magyar, ro­mán) 4-1 (4, 7, 9,-11, 4). Ezüstérmes a Póta, Samara kettős » \ * ti» i » Kevés volt a Székely-virtus KÉZILABDA NR T/R Kpféti rsnnnrt férfiak 4. férfin In Póta Georgina (j) és a román Elizabeta Samara (b)

Next

/
Thumbnails
Contents